Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-12 / 180. szám

1930 augusztus 12. DÉLMAGYARORSZAG 3 A Magántisztviselők Szövetsége szeptember elsején uj helyiség­ben gazdag programmal kezdi meg működését Igen tisztelt Főszerkesztő Uri K. N. kartársam segélykiáltása bizonyára minden magánlisztviselő fájó sebét érintette s csak az lenne fájdalmasabb, ha ez utolsó elhangzott figyelmeztetés, mint pusztában el­vesző kiáltás, most is hatástalan maradna. Pedig ha a tisztviselők jelentékeny részében a súlyos helyzetnek megfelelő komolyság, szükséges előrelátás, némi önzetlenség és ge­rincesség akadna, akkor már régen nem a meddő siránkozásnál és panaszkodásnál, ha­nem egymás segítésénél, a közös eredményes munkánál tarthatnánk. Az eddig közölt cikkekben vázolt kétségbe­ejtő és tarthatatlan állapotnak okozói az utóbbi években duló gazdasági válságon kivül elsősorban a tisztviselők maguk, kiknek több­sége eddig csak a mának és külsőségeknek élt, szórakozását a kártyaklubban, táncloká­lokban, könnyű sportok és mozik, családi zsurok támogatásában találta. De nem jutott ideje önművelődésre, vagy komolyabb problé­mák tárgyalására. Tunya kényelemszeretet­ből saját jövőjével nem törődött, de legke­vésbé rosszabbul elhelyezkedett kisebb tiszt­viselők küzködésével. Azon hiszemben, hogy állása biztos, inkább felfelé orientálódott, mi erején felüli költekezésre késztette. Budapesti tapasztalatokon okulva legutóbb, körülbelül két évvel ezelőtt e hasábokon figyel­meztettem a kartársakat, hogy, az irodai gé­pek térhódítása és a bekövetkező racionali­zálás mily, pusztítást fog köztünk okozni és sem hosszú szolgálati idő, sem bizalmi állás, vagy nélkülözhetetlenség nem lesznek aka­dályai a tömeges elbocsájtásoknak. A jól el­helyezkedett Pató Pálok ezt lefitymálva rém­látásnak minősítették s »engem úgysem érint­het* megjegyzéssel tértek felette napirendre. Az azóta bekövetkezett malombeszüntetések, üzemredukciók és nagy cégek összeomlása talán más meggyőződésre téritették őket. De hagyjuk a multak f elhány torgatását s nézzük, mit lehetne tenni a jövőben. A Magántiszt­viselők Szövetségével szemben — melynek' Bu­dapesten kivül Miskolcon és Pécsett Saját háza és 3—400 tagja, Debrecenben, Szolnokon, Csabán, Szombathelyen, Gyöngyösön igen szé­pen működő fiókjai vannak — eddig leg­gyakoribb és legindokoltabb panasz volt, hogy Szegeden nem rendelkezik megfelelő helyiség­gel. E hiányt is módunkban van most pó­lolni, mert kilátásunk van arra, hogy, az egye­sület szeptember 1-én a város szivében fekvő megfelelő helyiségbe költözhet, ha kellő taglét­számmal annak fentartását biztosítani tudjuk. E helyiségben gazdasági érdekeink és ba­jaink megtárgyalásán kivül szükséges klub­élet, szórakoztató, tudományos előadások, va­lamint tanfolyamok tartása, állásközvetítés Is lehetővé válik. Bövidesen körlevéllel fordu­lunk kar társainkhoz, melyben asatlakozásra kérjük a közös munkához. És ha a szegedi magántisztviselők még most sem ébredlek tudatára az összefogás szüksé­gességének és a közös munka hasznosságának, akkor tényleg megérdemlik jelenlegi és jövő kilátástalan sorsukat Vagyok a t. Főszerkesztő urnaK igaz nagyra­becsüléssel: M. L. Nyugodtan pihenhetsz, űmizétf néni. fenyeget Fiit biztosan pusztít szúnyogot, tegye/cet A gyermek életéért "rogy adót fisét a mszataszftő rovaroknak, melyek csökkentik eltenállóképességét, 'beszennyezik eledelét és hordozzák a betegséget szegény kis védtelen testére. A rovar a gyermekkor legfenyegetőbb veszedelme. Permetezzünk Ftitet, Fiit megöli a legyeket, szúnyogokat, bolhákat tetveket, molyokat, hangyákat, svábokat, poloská­kat... és elpusztítja petéiket is. Veszélytelen. Nem hagy foltot. Fiit nem tévesztendő tfesee tfiS» rüfarirtdkkaTt Sárga kanna — fekete sávval! FLIT -IQyortííbte^ őt IM, ^ "tel®'® Kecskeméten eltemették Knopf Aladárt Az após kívánságára vasárnap Kecskemétre szállították a holttestei (A Délmaggarország munkatársától.') Knopf Aladár gyapjukereskedő tragédiája vasárnap teljesen tisztázódott. A fiatal kereskedő, aki­nek az utóbbi időben semmi sem sikerült, ré­gebbi idő óta foglalkozott az öngyilkosság gon­dolatával. Családjának Kecskemétre való uta­zása is ezzel hozható összefüggésbe, mert való­színűleg azért küldte feleségét Kecskemétre, hogy zavartalanul végrehajthassa tettét. Knopf Aladár Schönberger Ignáctól, a dús­gazdag kecskeméti gyapjukereskedötől havi 300 pengő apanázst kapott. Ez az ősszeg azon­ban még a legszükségesebb háztartási kiadá­sokat sem fedezte, az utóbbi idők üzleti veszte­ségei pedig siettették a tragédia bekövetkezését. Az öngyilkosság felfedezése után felmerült az a gyanú, hogy idegen személynek is köze van a halálesethez. Erre a gyanúra az adott okot, hogy a tiszti orvos a holttest nyakán Szegeden, a Szent István téren augusztus hó 12-én, kedden este pont V»í órakor a Ez az előadás Szeged nagy 132 CZAJA CIRKUSZ Jegyelővétel: Resge i 11 órától a cir­kli 57 pénztáránál. Pénteken 2 előadás dé.után 4 órakor mér­sékelt és este fél 9 óra­kor rendes helyárakkal. nagy megnyitó eseménye lesz, amelyről csodálattal, Fontos tudnivalók: Helyftrak délután 80 fillért®, este 1P-M1 föl­felé. Gyermekek a felét fizetik. — Állatkerti belépő felnőtteknek 50, gyermekeknek 30 fillér. — Czája kitttnő jenekara hangversenye* egy órával az előadás kezdete előtt, amikor a közön­ség már elfoglalhatja helyeit. Czája Cirkusz gépszerű, precíz organizációja a közlekedést tökéletesen piegoldotta. Villamos-kocsik és autók tömege 2000 személyre vár előadás után. díszelőadásai. elragadtatással fognak beszélni. Az állatkert reggel 9 órától napnyugtáig van nyitva. Amerikai méret. Európai nívó. Rekord műsor. karcolást talált, amely még a halál bekövet!-! kezése előtt keletkezhetett Erről a sebről azonban megállapították, hogy azt is a zsineg okozta. Az öngyilkosság kérdése igy tisztá­zódott, igy az ügyészség mellőzte a boncolás megejtését és megadta a temetési engedélyt.: Knopf Aladár holttestét az apósa kívánsá­gára vasárnap Kecskemétre szállították é$ hétfőn temették el óriási részvét mellett. Eső — hőemeltiedés A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 'óra* kor: Hazánkban emelkedett a hőmérséklet. Aí maximumok 21—24 fok Celsius között válta-j koztak. Az idő felhős és kisebb esők is voltak^ Prognózis: Változékony idő helyenkint eső-; vei s egyelőre höemeíkedéssel, Belvárost Mozi Augusztus 12-én, kedden Muszsilctíló s&iveU. Hangos filmjáték 9 felvonásban. Főszereplők: Sfina Berg «- Jenny Hasselqulsl. Azonkívül Kandu|, Pepj. Hangos trükkfilm, Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és tlnnepnap 8, 5, 7, 9 órakor Jó idő esetén a 9 órai előadást a nyári helyiségben tartjuk Korzó Moxt Augusztus 12-én, kedden Tetemrehívás. Dráma 8 felvonásban- Főszereplők: Doroffiy Revler és Tom Moore. Azonkívül: HalÁlgAX. Kalandor történet i> felvonásban. Főszereplő: Cola Wllaon. Előadások kezdete 6, 7. 9, vasár- és ünnepnap 8, S, 7, 9 órakor ^ó^MMetén^^ójjg^lő^ils^^jiyM

Next

/
Thumbnails
Contents