Délmagyarország, 1930. július (6. évfolyam, 145-171. szám)

1930-07-06 / 150. szám

DÉLMAí.í AÜOtW.At. i930 julius 6. B ékei f y László h. az Andrássy uli színház társulata kedden este fél küenc órai kezdettel tartia egyetlen vendégszereplését a Karzfl Mozi árnyas, kellemes kerthelyiségében. Békeffy Lász'ó a legszellemesebb konferansz hazajön közénk 5regedre s 61, mini minden évben, az idén is íreleg szeretetlel vártuk és vendégszereplése alkalmából is örülünk a vis/onlíéíásnak. Társulata az Andrássy uti színház kiváló lagiaiból, mint Lászlí Lilly és Szász Liiiy, Radó Sándorból áll, kik a hires Andrássy uli szinház nagysikerű sanzonjai, kupiéi, magánszámai és a legvidámabb egy felvonáso ait szedték csokorba és állították össze két és félórás kacagtató műsorukat, mellyel emlékezetei kellemes estét fognak nekünk szerezni. Békeffy László ezúttal csak eay estén szerepelhet nálunk, mert szerződései másfelé sz-Uiliák. A nagysikerűnek Ígérkező előadást a közönség kényelmére való iekinleltel a Korzó kellemes keri helyiségében iaiiiák, ehol a naqyszerü műsor élvezetében két és félórán át felüdül. Jegyek elővételben a Korzó Mozi pénziárában már válthatók. Tengerentúli interjú a Szegedről Dél-Amerikába kivándorolt Szamos Sárival Nincs elérhetetlen messzeség. Nincs beláthatatlan távolság. Országokon, földrészeken át, tengeren innen, tengeren tul, világítanak az emberszivek, mutatják az utat, keresik egymás kezét, kutatják egymás tekintetét. A világba szerteszóródott magyarság végzete, megpróbáltatásai, a sorscsapások özöne: uj magyar embertípust termelt ki, uj vágyakkal, uj életfelfogással, uj munkaterrénumokkal és életformákkal, de mindenekelőtt: — a boldogságkeresés uj eszközeivel. Milyen utakat kell tehát bejárni nekünk, magyar tegnap elátkozottan boldogtalan gyermekeinek, hogy uj szemmel nézhessük, uj szívvel szerethessük az életet, a világot, a fáka(t, a füveket, a virágokat, minden kis bogarat és... és — az?embereket is?... S minő életutakat járhatott be egy asszony, akire még nem is oly régen, alig tiz esztendeje, a szegedi égbolt bársonya borult s akit megsebzett emberi sorsa a délamerikai Peruba vetett. Peruba, fel a farmra, négerek, meszticek, cukornád, fagyapot és mélyen lélegző állatok közé. Egy finoman kulturált szegedi asszonyt, aki szerelmese volt a könyvnek, a magyar írónak, magyar költészetnek, akinek éjszakai nyugvópárnája az Ady Endre verseskönyve volt s bár nem biztos, hogy kis keresetéből vacsorára tellett, de a legújabb Ady-könyvet mindig meg kellett venni. Szamos Sári volt ez a szegedi asszony, aki most, hogy az amerikai dolgozó asszonyok világankétre hívják össze Genfbe a földgolyó dolgozó asszonyait —, szintén életjelt ad magáról, részt kér a magyar dolgozó asszonyok munkájából és a magyar szivek testvéri melegéből. Sokfelé ágazó, kanyargós, könnytől, verejtéktől, nagy szenvedésektől átfont életutjait — de amelyeket ma már az anyagi jólét, a beérkezett élet fényesít — az ö szavaival ismertetjük a Délmagyarország olvasóinak: — Beszéljek az életemről, de melyikről? A mostaniról? Vagy elmondjam, milyen volt a nehéz utam, amig idáig értem? Kezdjük tehát a legelején: fiatalon be, a hivatalba, mert a szülők nagyon szegények és egy kis iskola után, menni kell a kenyér után. Aztán — gyorsan ránktör az élet — jön egy ember, a szerelem, a házasság. Az uram épp oly szegény ember volt, mint én. Ma már nem szegény, de épp oly tisztalelkü, derék, mint akkor volt, amikor a felesége lettem. A házasság megkötése után ketten dolgoztunk, de még igy is kevéske volt a kenyér. Sok munka két fiatal, két munkaszerető ember energiája kevés ellenértéket kapott. A háborút fizikailag és lelkileg átszenvedtük, de én megszenvedtem á háborút követő 1919-es évet is. Vasúti tisztviselőnő voltam és kis állásomat elvesztettem. Ma már nem fáj. Jó, hogy igy történt, mert ennek lett az eredifiénye Peru, a jómód, a soha nem álmodott eljövendő, nagyszerű élet. De, nagyon kemény volt az u t idáig. — Egy decemberi reggelen, kevés holminkat két rossz kofferba téve, felültünk a Simplon-expressre. Hogy mit éreztem, amikor a magyar határon szaladt át velünk a vonat? Kedves Honfitársnőm, soha, de soha ne érezze maga aztl A szivemről Vált le egy darab. Genova következett. Szaladgálás a konzulhoz. Meghuzódás egy olcsó szállodában, mert nem igen indultak annakidején gyakran hajók erre a hemisferara. Megrendítően szép séták Nerviben és még megrendítőbbek, a genovai temetőben. Melyik sir ragadott meg a legjobban? Mazzini-é, amely egyszerűségével, szépséges komorságával kiemelkedett a temető mükin. csei, márvány kolosszusai közül. Végre az Európa nevű olasz hajón voltunk, amely egy januári estén lassan siklott ki velünk a kikötőből. — Mit éreztem mikor a hajó elindult velünk? Már nem annyira rosszat, mint mikor a vonat szaladt át velünk a magyar határon. És miért éppen Perut választottuk ki célnak?... Azt kívánta, hogy őszintén beszéljek, igy hát megmondom, hogy bizony ingyen utasok voltunk a hajón. A perui állam, hogy hatalmas országát benépesítse, évente bizonyos számú ingyenes hajójegyet bocsájt az európai kikötővárosok perui konzulátusai rendelkezésére. Bizony igaz, harmadosztályon jöttünk, olasz kivándorlóhajón, 217 részben jugoszláv, részben spanyol, részben amnesztiás D'Annunziós katona és részben magyar, tatabányai kivándorló között. Erről az útról, erről a szenvedésről még magának se mondok el részleteket, bár tudom, nem frivol kíváncsiság vezeti. Szenvedtem 31 napon át, mindaddig, mig Callaoba, Peru legnagyobb kikötőjébe, a fő váró Sj Lima elővárosába értünk. — Rettentő forró napon, február 21-én értünk Peruba és megérkezésünkkor 35 dollár volt az uram zsebében. Aztán megkezdődött a legkeservesebb ut: munkát kerestünk. Nem megy ám ez olyan könnyen, mint képzeltük s ma is sokan képzelik. Végre az egyik nyomda napszámosként alkalmazta az urúmat, napi 2 dollár bérért, raktár rendezésre és tisztántartásra. Két dollár nagyon kevés pénz Amerikában s igy a város néger-negyedében, a legutolsó uccában, a temető-soron bérelhettünk csak egy kis munkáslakást. Oh, menynyire sirva kacagtam, amikor az uram azt mondta, ez a lakás nagyon megfelel nekünk, nagyon gazdaságos, mert ha meghalunk, nem kell kocsi, vagy pláne halottas-autó,, gyalog is kimehetünk sírunkhoz. — Azt kérdezi, miért vállalt az uram, a maturás és államszámviteltani államvizsgás uram, napszámosmunkát? Lássa, ezt a kérdést, ezt az őszintén magyar kérdést vártam. Azért kedves Honfitársnőm, mert ez Amerikai Itt napszámosból is lehet, sőt lesz is vezérigazgató, sőt elnök is. Sem vezérigazgató, sem elnök nem lett az uram, hanem bizalmi embere a délamerikai cukorkirálynak. Amig ezt elértük, sokat nélkülöztünk, szenvedtünk, leszegényedtünk és már-már el is csüggedtünk. A banán nálunk nagyon olcsó gyümölcs, olyan olcsó, mint Szegeden jóévben a férges cseresznye és nekünk még banánra is alig telt. — Ma?... Ma ötszobás a villánk, kitűnő a személyzetünk és annyit költhetek örök szerelmemre, a könyvre, amennyit valamikor otthon, csak a legszebb éjszakai álmaimban költhettem. Meghívás folytán belépett az uram, a legnagyobb latin amerikai tröszthöz, ahol immár kilencedik éve egyik vezető ember. Mennyi az évi jövedelme?... Bocsásson .meg, de erre a kérdésre még magának sem felelhetek összegszerűen, de elégedjen meg annyival, hogy régen tulvagyunk azon a számon, amit az uram, aki szintén vasutas volt, elért volna odahaza, mint Máv. igazgató. — A harmadosztályú kivándorlás után, már 1928 elején európai útra keltünk. Most már luxushajón, már gyorshajón és elsőosztályon. Utazgattunk Európában, voltunk Spanyol, Francia és NémetorMagyarorsz&c legfőbb hlmevll óráscége BRAUSWETTER JÁNOS g Qr6t Apponyi Albert ílsH'l ucca 23. Mám. , LEGJOBB S2:ER Godm&sM© cis Kds oszz&iMsciáa A .JAVÍTOTT ECU na T4 51 tf HAVASA BIZTOS KAPHATÓ1 <®[J[3@[1QST oDUC^d) , „SZENT RÓKUS" GYÓGYSZERTÁRÁBAN KOSSUTH tAJOSs m £s NAGYKORÚI SAROI PANNÓNIA SZALLÖ BUDAPEST, VIIL, RAKOCZMJT 5. Elsőrangú szálló. Az előkelő családok régi, jóhirnevü találkozóhelye a főváros központjában. A legmodernebb felszerelés és minden kényelem. Fürdők. Hideg és meleg folyóvíz minden szobában. 37 ill^fSllofl Y-TOX a modern rovarirtószerek királya műfűül legyet, molpt, szűnyo^ot, {tefös* küí, svábbogürat, Hanwfál, ^oihát, tefíít stb. és azok petéit, Illetve lárváit Nem hagy foltot 1 Nem méreg! védjegyre I Mindenütt kaphatói Prospektust kívánatra küld Révfi»EragSsTáisa Budapest, V, Nádor uooa 30 Telofón} L. 998-25 szágban, nagyon szép heteket éltünk át a genfi-tó partján, Lausanne-ban, jártunk tulipán és rózsanyílás idején Hollandiában, a haarlemi virágmezŐkön, a még mindig kedves Wien-ben és hónapokat töltöttünk a nekünk mégis legszebb, legszentebh, legdrágább földön, a magyaron, a dunaparti gyöngyszemen: — a Szigeten... Aztán lejárt a vakáció és visszajöttünk Peruba. Visszautazáskor megnéztük az atlanti-óceáni bübájt, a Bermudákat is. Azt is minden keserűség nélkül, de őszintén mondom el' magának, hogy soha annyi pénzünk nem volt, hogy megnézhettük volna a mi csepkőbarlangunkat Magyarországon. Tehát kárpótlást ke-1 restünk a bermudai világhírű csepkőbarlangban, — És most?... Jó, a jómód, sok mindent megszépít. Peruról majd máskor kérdezzen részleteket, most csak röviden egy és mást. Peru csak papíron független ország. Gazdaságilag és politikailag az US Amerikától függünk éppen ugy, mint a többi ibéro-amerikai ország. Argentína is, bár nagyon kérkedik függetlenségével. Kogutowitz nagyon érthetően mutatja, hogy Peru négyszer olyan nagy, mint volt a meg nem csonkított Monarchia és ezt az irdatlan nagy földet alig 5 millió emiber lakja. A legnagyobb részt mesztic, tiszta indiót már csak az Andesekben találni. Fehér ember kevés van, ellenben még a meszticnél is több a néger és elképzelhetetlenül sok, a legszörnyűbb keverék, a néger és a kínai — A legkedvesebb témájáról, a nő-kérdésről, majd legközelebb számolok be, de van nálunk is, mint ma már mindenütt a világon. Sokat kér« dezett és én még többre feleltem. Legközelebb arról szólók, hogyan élek a farmon, ahol több, mint négy évet töltöttem s milyen általában az életük a haciendákon élő európai nőknek. A lovakról is fogok beszélni, amelyeket szeretek és a kutyákról is, amelyeket mégjobban szeretek^ — Végezetül a legkedvesebbekről néhány szőtj a gyermekekről. A német és angol gyermekek, kik bár otthon mindig a német és angol szót hallanak, mert a haciendákon, vagy ahogy nálunk mondják a »campon« élő szülők nem is igen tanulják meg országunk nyelvét, a castellanot, még sem tudnak másként beszélni, mint spanyolul. Bizony, igaza van: a második generáció már elveszett Európa számára, már százszázalékos pe*J ruiak, vagy ahogy büszkén hangoztatják már 10—12 évesek is aSomos americanosk Amerikaiák vagyunk! Igy aztán megértheti, hogy a kis Ilansi Müiler, már nem tud egy mukkot sem németül: beszélni, érteni is csak keveset ért, a mp ;yar Csirke Józsika pedig, csak ámul és bámul, ha ma*' gyárul szólok hozzá és a kis James Earl csak valami zagyva, ma'róz-angölsággal — káromkodó ni tud. Egyebet nem. Csirke Józsikából külön* ben Jósé Zirque lett és embor legyen, a talpán, alá néhány évtized múlva rájön, hogy Jósé Zirqu9 édesapja, valarmkor Tatabányán talicskázta a hu< muszt. — Bizony kifárasztott, bizony kifárasztottam^/