Délmagyarország, 1930. július (6. évfolyam, 145-171. szám)
1930-07-24 / 165. szám
1930 julius 23. DÉLM AGYARORSZÁG 3 ÜZHAIIA ESZAIiSARKIVTIÜ IRTA: UMBERTO NOBILE . . ... , 21 Legérdekesebb volt az utolsó kísérlet, amelyet = 9° hőmérséklet mellett hajtottunk végre. A fazekat -f- 8 fokos vízzel, a hőkondenzátorokat pedig jégdarabokkal töltöttük meg. Az eredmény kb. u. a. volt, mintha a kályhát normális körülmények között használtuk volna Hogy a vizet 100 fokra forraljuk, elhasználtunk 69 gr benzint 35 perc alatt. Egyidejűleg 2330 gr jég olvadt fel, éspedig 630 gr felső, 1700 az oldalsó hőkondenzátorban. A teljesen felszerelt kályha a fazékkal és a hőkondenzátorokkal együtt 5 kg-t nyomott. Amikor a kályhákat előkészittettem, arra is gondoltam egyúttal, hogy gyufával ellássam magam. Hogy ezeket is magunkkal vihessük, vízhatlan és tűzálló edényekre volt szükségem, ezért tehát kisebb hermetikusan záró aluminiumdobozokat készíttettem. Közülük kettő leesett velünk a jégtáblára. Az egyik kazetta kinyilott; a gyufaskatulyákat elosztottuk az uj társaság tagjai között, a másik pedig egyéb hiján párnául szolaált az alváshoz. A fegyverek. Arra vonatkozólag, hogy milyen típusn fegyverekkel lássam el az expedíciót, kikértem sok szakértő ítéletét, miután a leghatásosabb fegyvereket magam is figyelmesen megvizsgáltam. Nagy vadra tüzelő fegyvernek a bemutatott fegyverek közül: 1. egy 8.1 mm-es kaliberű, ötlövetű, 61 cm csőhosszúságú Vickers-puskát választottam részben lelapitott hegyű, rézben rézhegyü töltényekkel. Az egész karabély, kb. 3.50 kg volt. Emellett választottam, 2. két drb 5 mm-es kaliberű, norvég Krag Jörgensen-puskát robbanótöltényekkel, mint amilyen 6.5 mm-es kaliberrel a vadászoknál használatos és - 3. három drb hatlövetű, 9.7 mm-es kaliberű Colt-pisztolyt. Ilyennel Malmgren 15 m távolságból egy jegesmedvét teritett le. Ezenkívül felszereltem magam oldalfegyverekkel, tőrökkel és nagy vadászkésekkel, amelyeket Berlinben vásároltam meg. A felszerelés tartozékot. A felszerelés egyes részeit nem óhajtom tovább részletezni. Nem szeretném azonban elmellőzni, hogy a jégcsákányok kiválasztásáról szóljak, amire vonatkozólag igen tapasztalt férfiakat kérdeztem meg. Emellett a legénység minden tagját elláttam vadászkéssel, zsebkompasszal, jó zsebórával, két pár jó hószemüveggel és egy-egy moszkitóhálóval, ami az esetben vált volna szükségessé, ha esetleg a Mackenzie környékére, vagy más szunyogos vidékre kerülnénk. Továbbá minden résztvevő kapott egy tarisznyát. Vízhatlan anyagból készültek a norvég katonatarisznyák mintájára, csakhogy vázuk nem fából, hanem acélból volt Mentőeszközök szerencsétlenség esetére. Arra a lehetőségre számítva, ha netán a Spitzbergákra való visszatérés alkalmával katasztrófa érné bennünket, Kingsbaytől 300— 400 km-nyire szándékoztam az expedíció számára két hidroplánból mellékállomást létesíteni, hogy azok a hajótörötteknek az elvárható első segítséget nyújtsák, mihelyt megállapították, hogy hol találhatók. A Viminalepalotában egy megbeszélésen, melyen a légügyi h. államtitkár elnökölt, javaslatot tettem erre vonatkozólag és pontosan tisztáztam, hogy az expedíció repülője milyen természetű szerencsétlenségnél nyújthat segítséget anélkül, hogy leszállna, csupán azzal, hogy élelmiszert, szánt, vagy ami szükséges, hajit le a jégre. Eszembe se jutott akkor, hogy valaha olyan helyzetbe kerülünk, amely a segélynyújtásnak ezt a módját olyan szükségessé tette. Mindenesetre azon voltam, hogy a légügyi minisztériumtól legalább egy vitorlázó repülőgépet kaphassak, de különböző okokból minden erre vonatkozó kérésemet elutasították. De én nem nyugodtam meg ebben, hanem megkértem egy alpi-csapatot, hogy egy csoport gyakorlott. síelőtt küldjenek Kingsbaybe, hogy minden eshetőségre készen álljanak. Sora kapitány vezetése alatt állították össze a 8 emberből álló csoportot. Mind olyan ember, kik az Alpokban születtek, a jéggel és hóval jóismerősök, nagy fáradságok között nőttek fel és kiválóan értenek a síeléshez. Ismeretes, hogy milyen nagy szolgálatokat tett ez a csoport a kingsbay-i állomáshelyen és később, a katasztrófa után a szerencsétlenül jártak érdekében. Sora kapitányt három másik tapasztalt alpi tiszt közül választottam ki, mint az olasz alpihadtest legderekabbját. Már a fiatal tiszt nyílt arca tetszett nekem és hogy nem csalódtam, mutatja az a merész gyaloglás, amelyre a hollandus van Dongennel vállalkozott a Foynsziget elérésére. Végül hálásan emlékezem meg néhány fiatalemberről, akik — mint az S. U. C. A. L, azaz a genovai egyetemi ifjak alpin-szövetségének tagjai, Kiugsbayben tartózkodtak. Néhány olasz diákember. Hozzájuk tartoztak Albertini és Matteoda, akik a Marino-csoport keresésére hosszú és fáradságos gyaloglásnak vetették alá magukat Nord-est-land partján abban a reményben, hogy a keresetteket talán megtalálják. Mielőtt lezárnám ezt a fejezetet, meg kell említenem, hogy az expedíciónak gyógyszertára is volt, hogy segítsen, ahol szükség van rá. Három kazettát csináltattam: az orvosságoknak, az orvosi műszereknek és a különböző kötszereknek. Minden betegségre előkészültünk, amit csak1 a repülés és a jégen való gyaloglás hozhatott. Kötések és sinek is voltak velünk, ha netán törések fordulnának elő. Minden gvósvszerhez használati utasítást mellékeltek.""' Megfejthető pkokből nem volt módomban, hogy a legénységi állományba még egy orvost is felvegyek az expedíció tagjainak létszámán felül, ellenben Zappival és Tomasellivel egy .betegápolási tanfolyamot végighallgattatam. (Folyt köv.) NAGYON MELEGE VAN ? Vegyen ventillátort Jani Andrásnál ] Príma áru, olcsó árak ! lrod&fi és lakása kellemes hílvös lesz. Üzlete Széchenyi tér 8. 1.1 Telefon 10—28. Cianozá Dfi¥ MflILIil IT Szegedi képviselet: zrm^k W^bkHIiKI SZUBJ&Di L. és LUDMANNE poloska és moSy ellen garantiiwaS végez Bucfaie&írőL Telefon: 15- H. B.13 A világhírű mm-m személy- es teherautón és a M. kir. m. Vas-, Acél- és Gépgyárak által gy&rtotf lenepaotöR, ^utöüuszeK es különleges autók vezérképviselete és eladási központja! MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL R.-T. Budapest. IV.. Váci ra»»«v* 91. h.i Körzetképviselet: Automobil Eladási Vállalat Szeged. Tllndér ucca 7. Páger Antal búcsúja. Szerdán este félkilencre, amikorra a szinlap az előadás kezdetét hirdette, zsúfolásig megtelt a nézőtér. Tömören megteltek a földszinti széksorok és a páholyok, épp ugy, mint a karzati ülőhelyek és az állóhelyek. Ez a nézőtér adta meg a külső keretét Páger Antal bucsufelléptének és a méretét annak a népszerűségnek, amelyre a társulat tehetséges táncos komikusa szert tett. Bucsufellépésével arathatott volna Páger zajosabb sikert is, mint aminőt aratott^ de a darab és a szerep megválasztásánál bizonyára az vezette, hogy mókázó kedvének és táncoló tehetségének csillogtatása mellett módjában! legyen megszólaltatni a sziv hangjait is. A közönség fáradhatatlan kedvencének minden pro* dukcióját osztatlan lelkesedéssel és örömmel fogadta és szeretettel és lelkesedéssel tapsolt. Egésze® nagyarányúvá emelkedett a tüntetés a második; felvonás végeztével, amikor Páger ajándékai éaT virágai között jelent meg a színpadon. A bucsuelőadás sikerén tehetségük legjavával működtek közre Kiss Manyi, Egyed Lenke, Pártos Klári^ Nagy György, Vágó és Herczeg. A színházi iroda hirel A postásfhi és a húga előadását közkívánatra vasárnap este megismétli a színház — Páger Antallal. Kabaré-est a színházban — szombaton. Sz®. zonzárásal négy olyan egyfelvonásost mutat be ai szinház, melyek mindegyike önmagában véve külön nagy sikert jelent, mind a négy egy estei pedig olyan teljesítményt, aminő kevés volt ebbeni a szezonban. Az estét özvegy Varga Ábrisné, Vándor Kálmán országos sikerű színjátéka vezeti be, utána a fővárosi kabaréirodalom két fenagyobb sikerű és legmulatságosabb egyfelvonásos bohózata,1 Török Rezső » Analfabéta tanfolyamba és Vadnay! László »A frakká cimü bohózata szerepel müso-; ron, melyet dr. Dobay Gyulának egy rendkívül szellerres és végig kacagtató egyfelvonásos tragikomédiája, >Csak röviden uralm, csak röviden.., fejez be. Két és félórán keresztül fog kacagni szombat este a színházban mindenki, két és félórán keresztül fog gyönyörködni a négy egyfelvonásos szellemesnél szellemesebb és mulatságosnál mulatságosabb jeleneteiben és a színtársulat legjobb-! jaínak kitűnő játékában. Abris rózsája — vasárnap délután mérsékelt helyárak mellett. Tekintettel arra, hogy Páger Antal bucsuelőadását vasárnap este eddig még soha nem tapasztalt nagy érdeklődés miatt meg kelli ismételni, vasárnap délután is tart előadást a szirt,] ház, amikor is a rendkívül mulatságos és nen régiben nagy sikerrel bemutatott Ábris rózsái kerül színre, mérsékelt helyárak mellett, a fősze repekben Könyves Tóth Erzsi, Táray, Cselle, Váfe" Herczeg, Egyed Lenke, Veszely és Rónaival. A szezon utolsó előadásai: Szombat este: Kabaré-est — négy egyfelvonásos] Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Abr;a rózsája. Vasárnap este: A posiásfiu és a nuga — ger Antallal.