Délmagyarország, 1930. július (6. évfolyam, 145-171. szám)

1930-07-13 / 156. szám

DÉLMAGYkRORSZAG A jelzésre az ellenőr lép érintkezésbe az előfizetővel és kioktatja, hogy miképert kell tárcsáznia. Valószínű nem egyszer fog meglepetést okozni a gondatlan tárcsázónak, ha majd megszólal egy hang a központban: — Kérem, olyan számot tetszik keresni, amilyen nincs... Tessék a korongot teljesen visszaengedni és csak azután lehúzni a másik számra... Az automatakőzponí üzembiztonságára megtörtént minden intézkedés. A legkisebb hibát is akusztikus és fényjelző berendezések jel1930 julius 13. zik. Olyan tartalékberendezéseket létesítettek, hogy az üzem fennakadás nélkül dolgozhat. A szegedi automataközpont tulajdonképen mödernebb lesz, mint a pesti, mert itt már, alkalmazták a pesti tanulságait. Mindez a sok gép és berendezés mindössze néhány embert foglalkoztat. Két-három ember fogja ezután elvégezni azt a munkát, amit eddig a manuálisközpontban 30—35 ember végzett. Érdekesnek tartjuk megemliteni, hogy az egész berendezést, a legkisebb alkatrészéig is, magyar gyár készítette. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL ct nyi jelzőlámpák" tömege... Amint egy-egy áll.rányt áram alá bocsájtanak, az állvány minden porcikája megmozdul, működésbe lép. Czappán mérnök pontosan elmagyarázza a gépek működését. — A távbeszélővezetékek tulnyomőrészben kábeleken futnak be a központba. A vezetékek először egy biztosilékállványra vannak felszerelve. Az állványra gyűl össze minden egyes előfizető vonala. A biztosító berendezés villámvédő és vizsgáló berendezéssel van ellátva. Az előfizetőnek az autómata gépi berendezésébe való belépése csak ezen az . állványon keresztül lehetséges. Innen a vezetékek kábelen az úgynevezett hiváskeresö gépekhez vezetnek. A hiváskeresö gépeken az előfizetőktől befutó vezetékek körívben elhelyezett fémcsucsokban végződnek, a fémcsucsok előtt tapintó fémkefék forognak. — Ha az előfizető odahaza leemeli a hallgatóját, ezzel a vonalának megfelelő fémcsucsra jelzőfeszültséget ad és a tapintókeféket elindítja. Amint a kefék a feszültség alatt álló csúcsokat érintik, megállnak és ezáltal a központot a hivő féllel összekötik. Ez a manuálisközpontnál annyiból állott, hogy a telefonoskisasszony jelentkezett, hogy készen áll a hívott fél bekapcsolására. Egy másik gép mindenekelőtt megkeresi a hívó fél vonalát, egy másik géprendszer pedig jelzést ad a hivó félnek, hogy a központ a hívás felvételére készen áll, azaz zümmögő hangjelzéssel figyelmezteti a hivót, hogy a tárcsázást megkezdheti. — A következő gép, a számjegygép akkor lép működésbe, amikor az előfizető elkezdi a tárcsázási. Minden egyes számjegy, (Szegeden minden előfizetői hívószám négy számjegyű) letárcsázása után a központban egy számjegygép, regiszter, a tárcsázott számjegynek megfelelő helyzetben megáll. A hivott szám ezres, százas, illetőleg tízes és egyes számjegyeinek kiválasztására az úgynevezett csoportkeresögépek szolgálnak. A számtárcsázás befejezése után következik a hivott előfizető vonalának megkeresése. A számjegygép megindít egy, a hiváskeresőgéphez hasonló géprendszert és az kikeresi először a kért ezres számjegynek megfelelő előfizetői csapartot. Utána egy másik gép ezen ezer vonal kőzűl azt a százas csoportot keresi ki, amelybe a keresett fél hívószáma tartozik. Ezután az úgynevezett vonalválasztógépek lépnek működésbe. Az előbbi százas csoportból kiválasztják a kért tízes és egyes számjegyeket és ezáltal összekötik a hivó előfizetőt a hivott féllel. — A gép ezután önműködőlég felcsengeti a hivott felet. Ila a hivott fél mással beszél, akkor a gép szaggatott bugó hangot, úgynevezett foglaltsági jelzést ad. Az interurbánbeszélgetésnél az automata csak annyiban jelent változást, hogy az előfizetőnek le kell tárcsáznia a bejelentöt. A többi a régi rendszer szerint megy. A terem egyik sarkában van elhelyezve a számlálóberendezés, ami talán a legközelebbről érinti az előfizetőket. Ezen a berendezésen minden előfizetőnek van egy kis táblája. Ha a beszélgetés befejeződött, a hallgató visszakerül a villára, a számlálóberendezés egyet lép és ezzel jelzi, hogy az előfizető hányszor beszélgetett. Ezt a gépet nem lehet becsapni, üzembiztonságára megtörtént minden intézkedés. Nem ugrik azonban a gép akkor, ha a hivott fél mással beszélt, vidékkel foglalt, ha a hivó rosszul tárcsázott, vagy olyan számot hivott, amilyen nincs is. Az automata bekapcsolásakor minden előfizető tábláját 0-ára állítják. A hó végén — akárcsak Pesten — a gépet előnézetben lefotografálják, a megtörtént beszélgetések leszámlálása a fényképről történik. Még egy igen érdekes gép van a központban, az ellenőrzőberendezés. Téves kapcsolások, téves kezelés, rossz tárcsázás esetén a gépen kigyullad a 'jelzőkészülék és jelzi, hogy az előfizető rosszul működik. (A stélus) A stílus, azaz Jobban kifejezve, a »stélus«, volt mindig a tanyai, meg a belső kisemberek — micsodája isi — na igen, a kothurnusa, amiben olyan bukdácsolást végzett, hogy majd a nyakát törte belé. Régi tapasztalatom, hogy a nép számára készült újságnak sajtóhibáktól mentesnek kell lennie, mert épp a szokatlan — valljuk csak be: értelmetlen — kifejezés ragadja meg a legjobban a primitív elmét. Hogy megragadja, az mée nem olyan baj, minthogy használja is. — Olyan szél volt pláne, hogy majd megölt az abszurdum, panaszkodott egyszer nekem egy tanyai vérünk. ' , Somlyódy István járásbiró elítélt valakit. — Három hónap és egy évi hivatalvesztés jár ezért. Megnyugszik, vagy fölebbez? — A három hónapba belenyugszom, de a hivatalomat nem engedem. '— Milyen hivatala van magának ? — Suszter vagyok, könyörgöm. (Osendes terror) Kókay István dr. ügyvédnek volt egyszer egy kapása, aki valamilyen históriába keveredett. Nem is olyan közönségesbe, kriminális eljárást indítottak ellene, ami csak akkor derült ki, mikor már vitték a bünügyi idézőt — Kézzé barátom, mondta Kókay, aki világéletében a legkényesebb emberek közé tartozott, én szeretem a tiszta helyzeteket. Itt az ángáriája, kifizetem kendet, menjen Isten hírével. Az ember, homoki nagy ravasz, tűnődik egy sort, aztán élőbbre lép. Látnivaló rajta, hogy nagy bombát akar elsütni. — Hat elkülí* — E» én. Ujabb tűnődés. — Mongya csak, tekintetes ur, üsmeri maga X. üdvégyet? Aztán lest a hatást Csakhogy Kókay is tisztában van a parasztfurfanggal. Ez fenyegetés akar lenni, pörre készül a magyar, az említett ügyvéd pedig (nincs már rég Szegeden) egy kicsit csgkugyan fogós férfiú. Már aki megijed tőle. Kókay azonban fölényesen vón egyet a vállán, — elébe vág a kapásnak. — Hogy ismerem-e? De még mennyire! Itt bujtárkodott a haszontalanja mellettem, de ki kellett azt is hajitanom. Erre a nem várt szenzációra valósággal összeroppan a kapás. — Kihajította^ — Ki én. K — Tekintetös ur, mondja most már egész alázatosan, ne kűlgyön el most. Élveztessen ki legalább a télenl (Házassági szempont) Ez az apróság is a stélus birodalmába tartozik. Jó esztendeje, hogy szerelmi tragédia történt Szegeden, csupa sablón, amihez hasonló azóta is megesett néhány. Olyan rendszeres lefolyása van az ilyennek, hogy szinte állva lehet hagyni a szedést, aztán csak belevariálják az ujabb neveket. Egymásba gabalyodott két gyerek, aztán meg akartak halni, mert nagy, oh a türelmetlenség az ifjúságban és sehogy sem tudja megérteni, hogy egymaga a szerelem nem elég a boldogsághoz. A fiu azért pisztolyt emelt a '.eány ellen, ufána magát lőtte agyon. A fiu meghalt, a leányt kigyógyították. Azonban ismertetvén az esetet a lány apja, ezekkel a kivételes szavakkal ismertette azt — A legény az nagyon pajzán volt és mindig unszolta a lányomat, hogy lépjen vele házassági szempontból időszakra. Mi ezt mint szülők, mellőztük. Hogy aztán mi történt azt az apa nem tudhassa. (Dalszövegek) Menjünk azonban tovább, ha már kifejezéseken lovagolunk. König Péter, mikor dalszóvéget rendel, kiharsogja a tüdejét a magyarázatba. — Tessék arra gondolni, hogy a dalárda nem beszélhet egyes számban. Miesodá marhaság volna az, hogy szeretlek, mikor mi szeretűnk. Mindig mi és nem én. Aztán elmesélte ezt a dolgot Czuezor Gergely egyik versét egyszer megzenésítették férfikarra. Valamelyik sora ezt mondja: — Hunyadi János gyermeke vagyok... Hát téssék elképzelni, mekkorát kacagott a közönség, mikor harminc ember erősítette, hogy ő Hunyadi János gyermekei Az a Hunyadi hős volt, de nem kékszakáll! Nal ®PP igy izgat szinte évtizedek óta a magyar népdalok egy sajátsága. Tudniillik, hogy mi köze az első sornak a többihez? Teszem azt, egész rendben való, hogy valakire haragszik a rózsája, ezért némaságot fogad, aztán kérlelik, hogy engesztelődjék, — ám mi köze mindehhez a mago san repülő darunak? Avagy, csak ugy hirtelenbe kiszedve a példát a sok közül: Szőke vize a Tiszának, Megüzentem a rózsámnak, Hogy az egész Tisza mentén Nincsen olyan árva,'mint én. Hogyan jön a Tisza vize az egyéni árvasághoz? Csipkés a szőllő levele, 'Vártalak rózsám az este. Ha nem volna csipkés, nem várta volna? Ha a rigó háromat rikkantott, micsoda erőszakos eszmetársulás hozza be a szövegbe á birót, aki nem parancsol a dallászó férfiúnak? Még leginkább azt a magyarázatot kell elfogadnom, amit egyszer egy okos asszony mondott — Nem szabad ezt olyan halálos komolyán venni. Nézze a társasági életet, ha két emberfia először kerül össze, mennyi fölösleges felületesséséget hadarnak el, amig rendes témához jutnak. Az időjárás a világért se maradna ki. Hát valahogyan igy van a nóta is. A versíró nem mer egyszerre előrukkolni a mondanivalójával, hanem előbb köntörfalaz. Mond valamit, akármit nem fontos. Úgyis a vége lesz érdekes. Volt egyszer Szegeden egy fiatal énekes, hatalmas hanganyagu, a legszebb jövőt jósolták neki (Régen eltűnt talán a háborúban.) Szelíd, jámbor ember, akin mindenki kitölthette a tréfacsináló kedvét Mégse haragudott érte, boldog volt, ha társaságba fogadták, tűrt Valami rögtönzött hangversenyt rendezett egyszer Ferenczy Frici s a főpróbán a mi barátunk gyönyörűen harsogtatja a nótát Könnyű neked, sólgommadár, van párod, Kivel ezt a nagy világot bejárod. Ferenczy, aki végtelenül szerette a tréfát me8" állítja. — Mondja, kérem, rokona magának az a sólyommadár ? — Tessék? — Azt kérdezem, hogy a sólyommadár rokona-e, vagy barátja? — Már hogy volna az! — Akkor miért tegezi? A szegedi közönség nagyon kritikus és rossz néven veszi, ha egy fiatal kezdő - akármilyen tehetséges is, — konfidenseskedik. — Hát mit csináljak, kérem? — Szólítsa ugy, ahogy idegent szokás. Estére aztán csakugyan igy énekelte a aait a mi ifjú tenoristánk: Kőnni/ü önnek, sólyommadár, van szárnya, Mivel ezt a nagyvilágot bejárja. Hogy nagyon tehetséges volt, azt mondtam' De még mennyire 1 Sehögysetn értette meg, hogy nrt k-'s& «kkf>i*át d közönség. 'Bob.