Délmagyarország, 1930. május (6. évfolyam, 97-121. szám)
1930-05-24 / 116. szám
1930 május 24. DELMAGVARORSZAG A Gandhf~légIonisták négy ügynökéi őrizetbe vette a rendőrség (A Délmagyarország munkatársától.) Nagy feltűnést keltett a Délmagyarország csütörtöki cikke, amely arról számolt be, hogy Gandhi ellen toboroznak Szegeden fiatalembereket az angol indiai légióba. A szervezkedést Hegedűs Ferenc rendőr ügyessége leplézte le, aki civilruhában szabadnapját töltve, véletlenül találkozott egy ügynökkel, aki a rendőrt rá akarta venni, hogy szintén lépjen be az angol indiai légióba. A rendőr szinleg belement az üzletbe, de értesitette felettes hatóságát az ügynök munkájáról, akinek több társával együtt sikerült két transzport » Gandhi-ellenes légionistát« öszszetoborozni és útnak indítani. Már csak a rendőr és az ügynök pesti utazása volt hátra, a rendőr szerdán beleült az autóba, de a kapitányságot is értesitette az indulásról. Az autó azonban olypn vad iramban kezdett száguldani, hogy sehol sem tudták feltartóztatni és csak Cegléden sikerült megállítani. Itt azután a rendőr hatósági közegként lépett fel és visszakísérte az ügynököt Szegedre, ahol ekkor már másik két társát is sikerült őrizetbe venni, sőt pénteken még egy őrizetbevétel történt. A kihágási bíróság csavargás miatt folytatja le a négy őrizetbe vett ügynök ellen az eljárást Az ügynökök: Antalfi Károly, Kovács János, Láng Ferenc és Lukács József. A rendőrbiróságon azzal védekeztek, hogy ők nem notórius munkakerülők, szivesen munkába is állanak, ha kapnak. Az eljárás lefolytatása után ügyüket átteszik az ügyészségre, ahol az ügynökök ellen kivándorlásra való csábítás miatt indul meg az eljárás. Pofozkodás a karambol után (A Délmagyarország munkatársától) Pénteken délután 2 órakor nagy csődület támadt a Feketesas-ucca és a Kigyó-ucca sarkán. Sokszor volt már itt karambol és most is csaknem végzetessé vált összeütközés történt Egy motorkerékpár. amelynek oldalkocsijában két kisgyermek ült, a Feketesas-uccáról a Kigyó-uccába kanyarodott be. Ebben a pillanatban egy 'szegedi jelzésű fekete autó, amely szintén a Kigyó-uccába kanyarodott be, nekiment a motorkerékpárnak. A motor az erős lökés után maga körül megfordult, a két kisgyermek pedig kiesett az oldalkocsiból- Szerencsére a gyermekeknek nem történt •semmi bajuk. Az összeütközés után parázs verekedés játszódott le a motorkerékpár tulajdonosa, az autóban ülő utas és az autó soffőrje között. A motorkerékpáros magából kikelve rohant az autó utasaira, heves szemrehányásokat tett a soffőrnek, hogy miért nem tülkölt és miért nem vigyázott jobban. Az autó utasa rendkívül méltatlankodott, hogy ő vele nem lehet így elbánni, mert belügyminisztert kocsin üf. A motoros erre még jobban dühbe gurult és arculütötte a belügyminiszteri autó utasát. A jelenet annyira elfajult. hogy általános verekedésre került a sor, ujabb pofonok csattantak, majd formális ökölharc fejlődött ki. Negyedórai lárma és verekedés után végre elkerült egy rendőr, aki a motorkerékpárost előállította a rendőrségre, ahonnan igazolás után elbocsájtották. A rendőr az autót rs utasait tovább engedte. A motorkerékpárost Kissnek hivják, régi rutinirozott motoros, aki az összes szemtanuk szerint szabályszerűen hajtott. Fáidalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy hőn szeretelt, önfeláldozó, drága édesanyánk testvérünk, rokonunk özv. Fischer Ignácné szül. Polílzer Johanna f. hó 22 én este 9 órakor életének 74. évében hosszas szenvedés után visszaadta drága lelkét teremtőiének. Emlékét soha el nem muló kegyeletes szeretettel fonjuk őrizni. Temetése f. hó 25-én d. e. fél 12 órakor lesz a zsidó temető cinterméből. Gyászolták: Gyermekei Fischer Erzsi, Hugó, Lilly. Menye: Vadnal Lilly Veiei: Weisz Márton, BallI Pél Testvére: Özv. Körpel Jakabné és rokonsága. RésKvétlátogatások szíves mellőzését kérjük. Az őszi viharok mindent elsöpörnek, ami szennyes és egészségtelen. Ép így eltűnik minden tisztátalanság, ho Rodionnal mossa ruháit. 30 percnyi kifőzés és kész a mosás, mert NH egymaga mos! Az ítélőtábla helybenhagyta a Somogyi-telepi pénzhamisítók 1—1 évi börtönbüntetését (A Délmagyarország munkatársától.) A mult év őszén több ügyesen hamisított egypengőst hoztak Szegeden forgalomba. A rendőrség erélyes nyomozást indilott a hamisítók után. Már erősen szorongatták őket, amikor egy napon megjelent a rendőrségen Vajna Ádám Somogyi-telepi szabómester és elmondotta, hogy ismeri a hamis pénzek gyárlóját, aki egy Csóti József nevü Somogyi-telepi kovácsmester. Pénzt kért, hogy a kovácsot rendőrkézre játszhassa és megígérte 180 pengő ellenében, hogy bizonyítékokat is szerez Csóti bűnössége mellett Vajna a pénzzel elment, felkereste Csótit, akivel egyült aztán kocsmáról-kocsmára járt A két ember nyomában mindenütt ott voltak a detektívek. Vajna azonban csak ivott, ahelyett, hogy bizonyítékokat szerzett volna. A rendőrök végül is mindkettőt lefogták és előállították. A rendőrség ugyanis ekkor már tudta, hogy Vajna ugyanolyan bűnös a pénzhamisításokban, mint Csóti és azért ment föl a rendőrségre, hogy magáról elterelje a gyanút. A törvényszék Vi/d-tanácsa előtt Csóti mindent beismert, Vajna ellenben tagadott és ártatlanságát hangoztatta. Szerinte Csóti egyedül készítette az egypengősöket, aztán bosszúból őt is berántotta. A törvényszék mindkét ember bűnösségét megállapította és fejenként 1—1 évi börtönbüntetésre itélte őket Pénteken tárgyalta a pénzhamisítók ügyét a szegedi Ítélőtábla Skultétg-tanácsa. Az iratok ismertetése után a tábla ugy döntött, hogy teljes egészében helgbenhaggta a törvényszék által kiszabott 1—1 évi börtönbüntetést. Az itélet ellen semmiségi panaszt ielentettek be a Kúriához. Sürgős kertészeti problémák — a megoldás lehetősége nélkül Gyermekjátszótereket kellene létesíteni, ki kellene cserélni az elöregedett platánokat, bővíteni kellene a Kállay-ligetet, meg kellene oldani a parklocsolás kérdéséi — de pénz nincs semmire (A Délmagyarország munkatársától.) Az az irracioná'is gazdálkodási rendszer, amely néhány év óta annyira elhatalmasodott a város háztartásában és amely improdukliv kiadásokkal annyira túlterhelte a költségvetést, lépten-nyomon érezteti kellemetlen és mindent megbénító hatását. Ez a rendszer minden fejlődési, szépitési lehetőséget az egyetem" városrészbe koncentrált, szinte az egész városi közigazgatás ennek az érdeknek a szolgálatára rendezkedett be. E rendszer miatt nem jut ma fedezet semmire és ez a lehetetlen helyzet élesen és Jellemzően tükröződött vissza többek között a közkerti szakbizottság tegnapi ülésén is, ahol a városi kertészet munkaprogramját kívánták meg- í határozni. Minden igyekezet csődöt mondott itt, 1 mert ha a szükségleteket, a pótlásra szoruló hiányokat meg is állapíthatták, de megvalósításukra nem találtak anyagi lehetőséget. A bizottság, amely vitéz dr. Szabó Géza kulturtanácsnok elnökletével tartott ülést, megütközve vette tudomásul hogy a kertészet céljaira alig biztosi annyit a költségvetés, amely a meglévő kertek és parkok fenntartására, gondozására szükséges. A mult évi költségvetésben még százötvenezer pengőt biztosított kertészeti kiadásokra a város közgyűlése, ez az összeg az idei költségvetésben kilencvenezer pengőre zsugorodott össze. Ebből a kilencvenezer pengőből húszezret elköltött már a polgármester szükségmunkákra, amelyek tulajdonképen alig jelentenek valamit a kertészet szempontjából. A megmaradó hetvenezer pengő pedig nem elég a kertészet napszámosainak és kertészeinek javadalmazására. A bizottság azért megállapította, hogy mire lenne sürgős szükség, milyen kertészeti problémák várnak megoldásra. Megállapította, hogy végre kel. lene hajtani a közgyűlésnek a gyermekjátszóterek létesítésére vonatkozó régebbi határozatát. Ilyen gyermekjátszóteret kellene létesíteni a Vadkerttéren, a Kolozsvári-téren, a Csillag-téren, a Lechner-téren. Ezeket a tereket padokkal is el kellene látni. Iíammel Dezső városi főkertész javaslatára kimondotta a bizottság, hogy szükségesnek tartja az ujszegedi Főfasor középső platánsorának lekoronázását, mert az egymáshoz tulközel ültetett fák nem fejlődhetnek szabadon. Később, amikor a 1 szélső sorok koronája összehajlik már, amikor te- ' hát feleslegessé válik a középső sorok árnyéka, az egész középső platánsort ki lehet vágni. Foglalkozott a bizottság a Bo'dogasszony-sugárut kertészeti rendezésének kérdésével is. A polgári tanárképző intézet igazgatósága már régebben beadványt intézett a polgármesterhez, akitől az intézet előtti hatalmas lombozatú fák kivágatását kérte. Ezek a fák ugyanis olyan sötét árnyékot vetnek az intézetre, hogy a rajztermek hasznavehetetlenekké válnak. A bizottság a kérelmet indokoltnak találta és kimondotta, hogy szükségesnek tartja az egész sugárut kertészeti rendezését, ami abból állana, hpgy a sugárut mindkét oldalán csak egy-egy sor fát hagynának, a többit kivágnák, mert a magasra nőtt fák megsemmisítik az ut építészeti hatását Ezzel szemben , a lovagló utakat parkíroznák. Foglalkozott a bizottság a Széchenyi-tér haldokló platánjainak sorsával is. Megállapította, hogy a korzó szélső platánsorai öregedtek meg legfeltűnőbben, sok fa teljesen elhalt már, ezért ajánlatos lenne, ha ezeket a szélső sorokat kivágnák és helyükre valami másféle fákat ültetnének. Kimondotta a bizottság, hogy szükségesnek tartja Belvárost Mozi Május 24, 25-én, tuombat, vasárnap Életet szerelemért. Sophus Miohaelis világhírű szinmüve GAsta Eckmann és Dlonora Jacoblni főszereplésével. — Azonkívül: Híradó és Burleszkek. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3, 5, 7, 9 Arakor Korsó Most Május 24, 25-én, szombat, vasánlap Okm rntnlcÁ mm la Szerelmi történet Virginia mh UÜQISO CSOK« Valii és Jan Kellb főszereplésével. Azonkívül: A fellegek királya Kalandok a levegőben Monté Blue főszereplésével. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 8, 6, 7, 9 őrskor