Délmagyarország, 1930. május (6. évfolyam, 97-121. szám)
1930-05-23 / 115. szám
4 OÉLMAGYARORSZAG 1930 május 23. Akik szavazatot kaptak a „M ss Szegedi-választáson Barcza Mária mennyi kapitányságot értesítette a szürke autóról és két utasáról, szigorú rendelkezést hagyva meg, hogy az autót fel kell tartóztatni. Dorozsmán, Kisteleken, Félegyházán, Kecskeméten mozgósították a rendőrséget. Minden autót feltartóztattak. Nagy méltatlankodások közepette sorra igazoltatták az utasokat, közben nagy vágtatással rohant át a falvakon és a városokon a keresett szürke autó, amely semmiféle jelzésre megállani nem volt hajlandó. Csak Cegléden sikerült végre megállítani a százas tempóval száguldó autót és ott derültek ki a történtek. A rendőrség azóta Szegeden az ügynök két társát is őrizetbe vette és most már három ellen indították meg kivándorlásra csábítás miatt az eljárást. Pénteken délután befejeződik a „Mist SzegecT-válatztáf szavazása Összeállították a vasárnapi választás zsűrijét Ma délután 5 órakor befejeződik a Miss Szeged, választás első része: a nyilvánosság szavazása. Szerkesztőségünkbe csak 5 óráig lehet beküldeni a szavazólapokat, a legtöbb szavazatot kapott 35 jelölt kerül azután a zsűri elé, amely vasárnap délelőtt fél 11-kor választja meg a Kass termé, ben >Miss Szeged 1930«-at és két udvarhölgyét. Ma délután tehát eldől, hogy kik kerültek ki győz. tesként a nyilvánosság szavazásából. A rendezőbizottság egyebként teljesen felkészülten várja a választást Készen van a zsűri js, amely titkos szavazással fog dönteni. A zsűri tagjai a következők: Dr. Pálfy József polgármesterhelyettes, intendáns, Móra Ferenc iró, a Városi Muzeum igazgatója, Nyilassy Sándor festőművész, dr. Szivessy Lehel törvényhatósági bizottsági tag, bástyái Hollzer Tivadar törvényhatósági bizottsági tag, dr. Tonelli Sándor kereskedelmi és iparkamarai főtitkár, A. Harmath Hilda a Városi Szinház primadonnája, Cs. Könyves Tóth Erzsi, a Városi Szinház drámai hősnője, Tarnay Ernő, a Városi Szinház igazgatója, Vér György hirlapiró, a Délmngyaror• szág helyettes szerkesztője, — valamint a Színházi Elet részéről Incze Sándor főszerkesztő és dr. Heuman Károly helyettes szerkesztő. A jelöltek kísérőikkel együtt a Kass-szállodában gyülekeznek, megjelenés lehetőleg egyszerű uccai ruhában. A választáson csak a felöltek, a kísérők, a zsürí és a sajtó képviselői jelenhetnek meg. A Délmagiiarország szombati számában közöljük a zsűri eíé kerülő jelöltek névsorát akik győztesen kerültek ki a nyilvánosság szavazásából. Szavazatokat kaptak: Fiáth Ica 3218 Buttula Ica 2806 Paupért Baba 2790 Elek Évi 2618 Kertész Piri 2343 Takács Manci 2238 Vágó Vera 2221 Fischer Klári 2218 Burger Boriska 2180 Éfierer Terike 1693 Virágh Lola 1687 Fodor Mici 1442 Pataki Lili 1406 Móra Bözsi 1290 Goitein Lici 1066 Lengvel Évi 1064 Tóth Lola 1052 Weisz Ibolya 1025 Fodor Magda 928 Chilkó Mária 884 Schlieszer Magda 872 Zeisler Boca 863 Frey Rózsi 838 Böjti Pannika 830 Sebes Erzsi 794 Dobó Erzsébet 790 Grundics Ilonka 784 Kreizler Mária 720 Gross Sárika 702 Kuglis Zsuzsána 689 Márky Pityu 689 Szabó B. Jutka 643 Szuhi Anci 580 Zukker Manci 553 Barcza Mária 547 Csikós Manci 536, Renyé Anci 510, Schönberger Izabella 452, Fodor Aranka 432, Benkő Mária 428, Weisz Ella 416, Vadász Mária 408, Molnár Panni 398, Tormási Bözsi 398, Olejnyik Zsuzska 376, Gál Magda 366, Robitsek Bözsi 365, Balogh Nusi 365, Vágó Klári 342, Szilberer Erzsébet 298, Raffay Rózsi 292, Székely Magda 292, Gera Magda 290, Ambrózy Emilia 286, Reiszmann Jolán 286, Mező Juci 285, May Elly 282, Balassa Bözsi 277, Csobanov Mici 271, Nagymihálv Ica 262, Igaz Anci 255, Ábrahám Manci 240, László Pöszi 233, Vörös Panni 225, Burunka Irén 220, Kovács Julia 194, Alexa Manói 186, Kiffer Böske 186, Wiener Manci 185, Kövess Mária 183, Weinberger Erzsi 182, Reketye Etus 181, Schey Terike 180, Kiss Lili 180, Klein Rózsi Weis: Ella 179, Palócz Juci 177, Lówinger Sári 175, Cser Ilona 166, Bányai Manci 161, Dobó Juci 156, Szikszay Rózsi 150, Bermann Margit 148, Peller Jolíy 140, Reitzer Ágnes 140, Szűcs Anica 140, Győrfi Ica 140, Jusztin Mária 139, Rálint Viktus 133, Hirsc.hl Jancsika 131, Fischer Manci 128, Vastagh Irén 120, Wenner Rözsi 111, Balogh Magda 105, Hauer Anna 100, Blum Adél 100, Müller Boriska95, Országh Margit 94, Erdélyi Boriska 94, Hesser Tessa 94, Tarján Kató 90, Illay Ica 85, Reményi Bözsi 80, Hácsik Zoé 80, Liliam Manci 75, Szőke Lili 75, Palócz Eta 74, Ardögh Ilus 72, Pór Ila 70, Molnár Marika 65, Tóth Ilonka 65, Papp Pannika 62, Molnár Gizi 62, Bónus Rózsi 56, Hódi Ica 52, Blau Klári 50, Rózsa Rózsi 50, Teleki Margit 50. Ezenkívül 160-an ötvennél kevesebb szavazatot kaptak. A zsűri előtt a hölgyek Nor-Coc Árvalányhaj selyemharisnyában jelennek meg, amelyeket Glücksthal és Társa uri és női divatáruháza, Csekonics-ucca 3., nd ajándékba a szépségversenyben résztvevő és a zsűri előtt megjelenő jelölteknek. Utalványokat szombaton a kiadóhivatal ad. 946 A Délmagyarország SZAVAZÓLAPJA A „MISS SZEGED" VÁLASZTÁSRA. Szeged legszebb leányának: néo cím urleányt tartom. jim-SAjT garantált teljes tejből a 928 Dugonics téri sajícgyárban nagyban és kicsinyben kapható. Teleion 15-48. MlelOtl a lUrdöszezon beAllna ondoSáltassa a haját géppel Dudás fodrásznál, SÄ SO napig mérsékeli árak ! 8& K épheretezfó, blondelkeref Készítés Kárpáti képszalon és mükeredtedétbea, Klaii/jü tér 6* Oroezl&n u. tarok. Tel. 38—37.