Délmagyarország, 1930. április (6. évfolyam, 73-96. szám)

1930-04-10 / 81. szám

1030 április 10. Művészi csillárok selyem és Qvcgerayők 248 olcsó, versenymentes árakon Fonyó Soma^JStZ dezés végrehajtása csak vismajor tefytán szenve­dett haladékot. Mindent meg kíván tenni a bíró­ság tehermentesítésére. Megígérte, hogy a tisztességtelen verseny kénlé­sében a revízió meg fog történni K bizottság délután a kisebb tárcák költségve­téseit tárgyalta. Rnbfnek István előadó kifejtette, hogy a ki­sebb tárcák az egész költségvetésnek 1.6 száza­lékát teszik lá. A miniszterelnökségi tárca ki­adásai 418.710 pengővel csökkentek. A miniszter­elnökség költségvetése is csökkent, a vitézi rend főszék tartóságának a költségvetése 9000 pengővel, « központi statisztikai hivatal személyi és dologi kiadásai pedig 96.000 pengővel csökkentek. Várnai Dániel kéri, hogy mielőbb hozzák a törvényhozás elé a hitbizományi jog reformjáról KZÓIÓ javaslatot. UJ földreformra wn szükség Zsitvay Tibor igazságügyminiszter kijelenti, hogy • hitbizományi jog reformjáról szóló Javaslat a közeljövőben elkészül. V*«« József mlniszteretnókhelyettes megállapítja, hogy az országos központi statisztikai hivatal a tőrvény által rárótt feladatokat elsőrangúan oldja tneg. UJ földreformra a kormány nem ffondol. Elhibázott gazdasági politika Tolna most nagy földtömegeket megmozgatni, piacra dobni és ez­által még Jobban lenyesni a nemzett vagyon árát. De ha uj földreformra nem is gondol a kormány, földbirtokpolitikával mégis foglalkozik. Itt van a főldmivelésügyi minisztérium elővásárlási Joga, a telepítés kérdése, amely kellő pénzügyi fedezet mellett hatékony eszköze a földbirtokpolitikának. A bizottság elfogadta a miniszterelnökség és t kisebb tárcák költségvetéseit. Ezután áttértek • pénzügyi tárcára. Temcsváry ímre előadó Ismertette a tárca költségvetését Hegedű« Kálmán egyes városok és községek ma­gasabb lakbérosztályba sorozását kérte. A for­galmiadó könnyitésének értékét elismeri és más adók könnyítésére is kéri a minisztert Az általános vita bezárása után Wekerle pénz­ügyminiszter szólalt fel. Wefcerle: A forgalmiad« fentartása kényszerhely­zet következménye — mondotta. Helyesnek tartja a dohánytermelő területek emelkedését. A nvug­dijteher még évről-évre növekedni fog s csak 12 év múlva kezd majd csökkenni a régi nyug­dijasok kihalásával. A városok könnyelmű költe­kezését a legszigorúbban meg kell akadályozni. Ezt csak ugy lehet elérni, ha a beruházás a pénzügyminiszter ellenőrzése és irányítása alá ke­rül Erőszakos intézkedésekkel a tőkét irányítani nem lehet. A bővebb hitelkínálatok kényszeritik a bankokat az olcsóbb hitelre. A legközelebbi alkalommal a törvényhozástól kfllfAMI kölesdn fe|. vételére felhatalmazást fog kénrt. Koncentrálni fogja az állam erejét egy nagyszabású gazdasági program végrehajtására, amely már készen áll. Szükség lenne, hogy az exportköltségeket kiseb­bítsük. Nem egyedül a buza árának az emelése a fontos, hanem az is, hogy jobb talajeíőkészi­téssel, jobb vetőmaggal^ terményeink jobb tisz­tításával, az eladó megszervezesével emeljük a föld hozamát. Igen szigorú utasításokat adott, hogy az adóbehajtás az 8 intenciói szerint tör­ténjék. Iparunkat kifejlesztjük a lehetséges esz­közökkel. Sokaknak aggályaik vannak a szubven­ciók rendszere ellen. A kormány meg fogja akadá­lyozni, hogy kerülő utakon jogosulatlan, túl­méretezett szubvenció adassék. Nincs jobb munka­nélküli segély, mintha a munkásoknak munkát tu­dunk adni. A miniszter felszólalása után a bizottság a tárca kóJtséffwetését elfogadta. Gandhi arra számit, hogy az angol kormány iciéhezteti a sótermelo önkénteseket London, április 9. Delhi közelében,SaJemm­burban 25 indiai önkéntest, köztük Davi Gandhit, Gandhi harmadik fiát, sótermelés közben letartóztatták. Gandhi minden nap más fronton akar megjelenni. Ma vasúton és autón Bimradba utazott és a tengerparton nagy be­szédet mondott nagy tömeg előtt Felhívta hiveit, hogy bojkottálják az idegen szövete­ket és figyelmeztetve, hogy mindenki érje be a legszűkebb táplálkozással, mert számítani lehet arra, hogy a kormány kiéhezteti őket. Snowilen és Lloyd George megegyezett a munkáspárt és a liberálisak egyíittmiiködéséröl Londón, április 9. Snowden angol pénz­ügyminiszter lakásán kedden este bizalmas értekezlet volt, amelyen általános meglepetésre, Lloyd George is megjelent. Snowdenen és Lloyd Georgeon kivül több munkáspárti és liberális po­litikus is résztvett a tanácskozáson. A munkás­párt hivatalos lapja, a Daily Herald szerdai szá­mában érdekes részleteket közölt a liberális és munkáspárti politikusok együttes értekezletéről. A lap szerint arról tanácskoztak, hogy biztosíthat­nák az együttműködést a munkáspárt é« a liberális párt között a szabndkeresfcedelpm védelme érde­kében. Az értekezlet ugy határozottt, hogy a konzer­vatív sajtó részéről megindult védővámpropagan­dát szabadkereskedelmi propagandával fogják el­lensulyozni. Snowtlen és Lloyd George megálla­podtak abban, hogy a szabadkereskedelmi pro­paganda első megnyilvánulásaként szabadkereske­delmi kongresszust hívnak össze. A kongresszu­son Snowden és Lloyd George mondják a meg­nyitó beszédet A Daily Herald hire politikai kö­rökben nagy feltűnést keltett, miután w az első eset, hogy a munkáspárt ét a liberális párt eddig { gondosan titkolt együttműködését félhivatalosan la nyilvánosságra hozzák. Kétszázferitékes banketten ünnepelték dr. Tonelli Sándort (A DélmagyaroTszág munkatársától.) A Szegedi Munkaadók Szövetsége szerdán esle 200 teritékes vacsorát rendezett a közgazda­sági munkásságának negyedszázados jubileu­mát ünneplő dr. Tonelli Sándor tiszteletére. A vacsorán megjelent Szeged közéletének min­den számottevő reprezentánsa, közöttük dr. Somogyi Szilveszter polgármester, Móra Fe­renc, Nyilassy Sándor festőművész, Körmendg Mátvás felsőházi tag, Rack Lipót tanácsnok, dr. Simkó Elemér főügyész, dr. Szekerke Lajos ügyész, Scultéti) Sándor főszámvevő, dr. Buócz Béla rendőrfőkapitányhelyettes, dr. Kognto­witz Károly egyetemi tanár, Bokor Adolf a Lloyd Társulat, Vértes Miksa a Kereskedők Szövetsége elnöke, Tarnag Ernő színigazgató, ezeken kivül a közgazdasági élet számos repre­zentánsa. Hódmezővásárhelyt Kun Béla or­szággyűlési képviselő, Kecskemétet dr. Vaja Béla, a mezőgazdasági kamara főtitkára kép­viselet. Ar. első pohárköszöntőt dr. Somogyi Szil­veszter mondotta. Tizenhét évvel ezelőtt a szegedi ipartestület elnökének, Aigner Ferenc­nek koporsójánál egy ismeretlen fiatalember ! tartotta a búcsúztató beszédet — mondotta, j Feltűnt, hogy igen nivősan, okosan, szabatosan beszél. Ez a fiatalember Tonelli Sándor volt, akivel azóta állandóan együtt működik és aki szilárd jellemű, müveit, okos közéleti tényező­nek bizonyult. Tonelli dicsőségére válik Sze­gednek is, a kamarának is. A város közönsé­gének háláját tolmácsolja Tonellinek, aki a város minden igaz ügyének hive volt. Bölcse­ség az elhatározásban, eró a kivitelben, szép­ség és jóság az eredményben, — ez a mondat jellemzi legjobban Tonelli közéleti munkáját. A polgármester nagy tapssal fogadott be­széde után Bokor Adolf, a Lloyd Társulatá­nak elnöke üdvözölte Tonellit. Meleg szere­tettel köszönti a legintelligensebb, legképzet­tebb kereskedőt és iparost, Tonellit. A keres­kedelmi érdekeltségek nevében emlékplaket­tet nyújtott át Tonellinek. Kun Béla, Vásárhely országgyűlési képvi­selője mondott ezután lelkes köszöntőt, majd dr. Banner János egyetemi tanár szellemes köszöntőben méltatta Tonelli sokirányú tudá­sát, amelyet széleskörű irodalmi munkásságá­ban érvényesít. A Dugonics-Társaság nevében ürítette a jubilánsra poharát. Ezután Telek Andor, hódmezővásárhelyi ke­reskedő mondott köszöntőt. A közönség most Móra Ferencet kívánta hal­lani, aki a tőle megszokott kedves, baráti köz­vetlenségééi beszélt Tonelliről, a barátról, az iróról, a muzeumbarátról. Tonellit a szegedi •»gyütt-mönfek« nevében üdvözli, — Engedje az Úristen, hogy Tonelli Sándor sohase érezze, hogy ebben a városban ő i« gyütt-ment — fejezte be nagy taps közben Móra a köszöntőt. Ezután Tonelli Sándor beszélt. Meghatottan mondott köszönetet az ünneplésért. Jól tudja, hogy az elismerés nemcsak neki szól, hanem az elmúlt huszonöt évnek is. Visszaemlékezik a 25 év előtti időkre, amikor a milleniuna után nagy föllendülés volt érezhető minden vonalon. Amikor Szegedre jött, az volt a* ambíciója, hogy a kereskedelmi és kőzgaa­dasági tapasztalatait itt hasznosítsa a város javára. Az ünneplésben a szeretet megnyilat­kozását látja. A szegedi kamarát háromszor kellett újjáépíteni,1 először, amikor Szegedre' került, másodszor a háború idején és harw madszor Trianon után, amikor az uj határok a kamara határait is megváltoztatták. A köz érdekében kifejtett munkával kincseket nem lehet szerezni, de meg lehet szerezni a kin­cseknél többet érő rokonszenvet, az emberek szeretetét és becsülését A sajtón keresztül köszönetet mond mindazoknak, akik 25 éven keresztül támogatták és akik üdvözölték most az évforduló alkalmábóL A megjelentek beszéde végén hosszasan tap­solták Tonelli főtitkárt, akit a távollevő ün­neplők valósággal elhalmoztak távirati gra­tulációkkal. A munkanélküliség ügye a szakszervezetek előtt (Budapesti tudósítónk telrfonfelentésej A szociáldemokrata párt az elmúlt vasárnapra a munkanélküliség ügyében népgyűlés meg­tartására kért engedélyt. Ezt a népgyűlést a főkapitányság nem engedélyezte, ezért szer­dán az összes szakszervezetekben gyűléseken foglalkoztak meglehetősen izgatott hangulat­ban a munkanélküliség kérdésével. A rendőr­ség, a tömeges gyűlésekre való tekintettel, preventív intézkedéseket tett a rend fentar­tásának biztosítására, rendzavarás azonban sehol sem történt ES kisantant a Tátrában farfia meg ezévi konferenciáját (Budapesti tudósítónk telrjonjelentésf^) Bukarestből jelentik: Az esti lapok jelentése szerint a kisantant szokásos konferenciáját ebben az évben Csehszlovákiában tartja meg» A konferencia székhelye valószínűleg vali-j melyik tátrai fürdőhely, lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents