Délmagyarország, 1930. április (6. évfolyam, 73-96. szám)

1930-04-20 / 89. szám

D£T,M*r.ViWnw ^ 1930 íprlüs 20. '—1| . I ——. I I I —PW—p 111 I I AZ ÉLET MOZIJÁBÓL 14 Kézikönyv díjtalan! flz angol WELLINGTON ^¿Sjfir C ^ ^ gázfénypapír № ^ minőség változatlanul a legtöbb! "Hsa Kapható: 43T Ciebmann fiíKKKS£ lyos gazdasági és politikai válságot A munkanélküliség hallatlan arányát, az öngyilkosai gok vezető statisztikáját, a csődök és fizetésképtelenségek özönét, elviselhetetlenül nagy és igazságtalan adóterheket, nyilt szavazást, rsak tőle függő páriamentet, a dolgozó nép jogfosztoltságát. Minden intézkedése, rendelete és törvényjavaslata arra irányul, hogy hatalmát megerősitse és függetlenítse magát a néptől, ahelyett, hogy a forradalmakból és ellenforradalmakból eredő politikai és gazdasági ellentétek letompitására törekedett volna. így ásta a szakadékot mind mélyebbre maga és a nép milliói között. A megtagadott nép elfordult megtagadóitól. Már nemcsak a szociáldemokratapárt, nemcsak /t rendszer jogforrása követeli a rendszer távozását, hanem a szellemi foglalkozást űzők, az iparosok, kereskedők és leghűbb támaszai, a mezőjazdák ts bukását kívánják. Azt hiszem, a kívánság beteljesedik, mert a rendszer megérett a bukásra, • Mi fog jönni utána? Kíváncsian várja mindenki. "Említettem, sokan azt mondják: mindegy, hiszen a mostaninál rosszabb már nem jöhet. Ez az, amivel még érdemes lesz foglalkozni. Akik igy gondolkoznak és igv beszélnek, megint sulvosan tévednek. Nem mindegy az, hogy a mai rendszer személycserékkel tovább marad, vagy még jobboldalibb, reakciósabb váltja fel. Sem az egyik, sem a másik nem hozhat egyebet, mint olyan ujabb jelszavakat, melyek újra megtéveszthetik a tömegeket és olyan Ígéreteket, melyeket nem tud, de nem Is akar beváltani. De hozni fogja a további belső ellentéteket, az elnyomást, az ellentétek még mélyebb kiélezését, külpolitikai helyretünk ujabb kudarcait. Akik ezt akarják, támogathatják tovább a mai rendrert, vagy az ezt folytató uj személyeket, odaállhatnak még egy reakciósabb mellé is, de azok, akik tanultak az elmúlt 10 esztendő eseményeiből, nem fogják még egyszer követni őket. A mai súlyos helyzetből való egyetlen kivezető utat a szociáldemokratapárt jelölte meg. 4 demokrácia zászlója alá kell sorakozni minden dolgozónak. Ezt kell kiharcolni, ezt kell győzelemre segíteni. Ennek győzelme az elnyomott dolgozó 'ép győzelme lesz. Nem a dolgozók fognak függeni a kormány hatalmától, hanem a kormány a dolgozókétól. És ez a függőség az a csodaszer, amely arra kényszeríti a kormányt' és parlamentet, hogy ugy kormányozzon, olyan tőrvényeket alkosson, amelyek a dolgozó nép javát szolgálják. Küzdjünk tehát az általános, egyenlő, tit1 os választójogért, a sajtószabadságért, az egyesülési és gyülekezési jogért, a demokrácia ezen három alappilléréért, mert csak ezek kivívása után mondhatjuk el hittel és reménnyel, hogy: Feltámadunk! ^'w^tí „Egyelem !l!alszerlár"-ba metrv, Széchenvi tér 9 szAm, Korzó Mozi-ház. 62 Húsvéti parfümök, kölnivizek meg«rkestek! Szegedi Ipari Rt. ecelgyóra § és szeszdenaluráló felepe T'fűért, Pefrtil Sánrtor Miéárut 3T-61. (Magyar élelmesség.) Szeretjük korholni a magyar fajtánkat, hogy nem élelmes, nincs érzéke a kereskedelmi, meg az üzleti élet- iránt, mint ahogy igaz is. A magyar ember leginkább csak a földet szerette mindenár Annál nagyobb örömmel mondjuk el az alábbi történetet, amelyikben határozottan megnyilatkozik az üzleti széllem. Már Bácskának az uj korszakából való. Négy szomorú »kisebbségi jugoszláv polgár» mulatott Belgrádban, mert oda járnak el mostanság, ha nagyon megtelik keserűséggel a szivük. Gyönyörködtek a varietének elkeresztelt orfeum látványosságaiban, nemzetközi csillagokban, akik hónaponkint más és más városban vesztik a fényüket. Pezsgőt ittak, ert talán fölösleges említeni^ ötszáz dinirt nyújtván egy palackért De jó volt és Ízlett a kisasszonyoknak is, akik szünetközben, vagy elintézvén műsorukat, az asztalukhoz telepedtek. A téma az általános gazdasági helyzet s a magyarok élhetetlensége volt — El kellene pusztulnia annak az országnak, amelyik nem dolgozik. Csehországban a nagy gyárvállalatok élén osztrák mágnások álltak már a háború előtt is. Azok nem restelték a munkát Azt mondja a másik: — fiikor husz év előtt Londonban jártam, ajánló levelem révén bejutottam a legexkluzivebb ajánló leveleim révén bejutottam a legexkluzivebb társaságba, az Eighty-klubba.. Olyanféle az, mint Magyarországon a Nemzeti Kaszinó. Feltűnő szívesen fogadtak, nagyon jól tudták még, hogy trónörökös korában VII. Eduárd Budapesten érezte magát a legjobban. Egyszer csak mellém telepedik egy gentleman s azt mondja: — Nem venne egy pompás hátas lovat? — Tán tud ilyent a lord! — Tudok. Szívesen közvetítem, A világ legtermészetesebb módján pergett ajakán a szó. — ön még csak províziót sem fizetj mert megkapom azt az eladótól. Bácskai magyarok összenéztek, azt mondja az egyikük az asztalra csapva. — Hát az áldóját, nem vagyok lord, azért mégse lennék lókupec. — Persze, hogy nem lennél. Én se lennék. Ezért van olyan kévésünk. Vagy azt hiszed, nem duplán húzzák le a bőrünket ebben a lokálban is, mert magyarok vagyunk? Épp arra ment mélységes hajlongással a tulajdonos, apró szemü4 hunyorgató ravasz ember, — azt megállították. — Sámuel bácsi, hogy megy a bolt? — Ne is kérdezzék az urak. tónkre kell ebbe menni. — Miért nem adja el? — Csak azért, mert nincs' olyan bolond, alá megyenné. — Bizonyára túlságosan drágára tartja. Elégedjék meg kevesebb . haszonnal. Sámuel a gyomrára illesztette a kezét, szemét a magasba forgatta. — Urak, mindui pénzért odaadnám! Tovább bülegett, aztán az egyik orfeumesillag vette át a szót —• Száz dinárjával veszi a pezsgőt és ötszázért adja. — Hallatlan disznóság, zúgta a tömeg. Látjátok, ez az élelmesség! Később visszafelé gurult Sámuel, megállt az asztal előtt — Tönkre kell mennem, mindig, mindenben csak ráfizetés. — Hallja öreg, mondja akkor az egyik magyar, meg se mondta, hogy mennyiért volna hajlandó eladni az üzletet? — így, amint van'T — Természetesen. Raktárral, felszereléssel, bérlettel, személyzettel. Sámuel mondott »gy számot. Meglehetősen nagyot Mulatós magyarok pedig összenéztek s szinte egyszerre nyújtották parolára a kezüket — Meg van véve! A tulajdonos nem akart hinui a szemének, de szomorú, mulató^ magyarok már állították is ki a csekket. — Az írásos részt elintézi holnap a fiskálisunk, most pedig foglaljon helyet Sámuel ur, mert maga már nem gazda itten, hanem a vendégünk. Aztán nagy örömünkben ujabb huszonnégyórás mulatásba fogtak, — talán azt is meghosszabbították. . . . Mikor idáig éi az elbeszélő, bátoHalanul teszem föl a kérdést — Olyan jó üzlet volt, hogy megérte a pénzt? — Dehogy "érte, semmit se ér. — Azt tetszett mondani, hogy végre megnyilvánult a magyar élelmesség. — Na igen. Tudnüllik a mulatság további folyamán az uj gazdák rezsiben itták a pezsgőt száz dinárjával palackját ötszáz helyett A Bácskában mindig aggodalmasan vigyáztak a nüanszokra. (Üzlet a bottal.) Eszembe jut erről egy másik történet amely szintén a magyar ember k^sk^ddrai érzékért beszél. Félegyházán élt Móra Márton, Móra Ferenc édesapja, csak bácsija mindenkinek és els$ népszerűség dolgában. Volt az öregnek egy darabka szőlője, annak a gondját maga viselte kora tavasztól késő őszig. Mert csak az »üzemek« tudnak olyan lelketlenek lenni, hogy az eredményt lefcik, 9 hasznot, — a lelkes ember gyönyörűséget talál a maga holmijában és áhítattal figyeli, hogyan lesr a száraz venyigéből aranysárga nedű. Addig át kell esnie száz aggodalmon, nézni kell az eget vajjon kellő időben ád-e esőt, napsugarat, fogott-e a permetezés, nem mosódott le tulbamar? Hogyan lehetne az ilyesmit másra bízni, pláne hogyha az ember maga sincs olyan módba»!, hogy napszámosokkal veszekedjen, amikor azok az időt lopják. Meg is jutalmazta magát Ősszel Móra bácsi kimondván a szentenciát hogy farsang végéig utolsó csöppjét is el kell fogyasztani a bornak. Ha kicsi volt a termés, mérsékelten fogyott a bor. Viszont amikor bő volt az Istenáldás, jutott, belőle egész Félegyházának, úgyhogy ital nélkül senki se mehetett el a hajlék előtt Egyszer aztán, egy télen, rémülettel tapasztalta Móra bácsi, hogy szégyenbe kerül* mert annyi még a bora, hogy nagyböjtre is marad belőle. Már pedig az öreg hiba lenne. Fel' is virradt hát Félegyházának. Ha arra került a levélhordó — akár hozott apróbetüs levelet a gyerekektől, akár nem —? osak kijárt a napi kommeneiója. A Móra-fiuk régi pajtásai is ott vertek tanyát, nagyon sűrűen jöttek érdeklődni» mit ir a Pista, vagy a Ferkó, — tudtik, hogy a bor elfogyásra van ítélve. Akkor esett meg, hogy arra vetődött egy botot áruló tót — Tessék vásáronyi — Nem kell nekem a bot minek kellene? Van nekem botom. — De csak tessék vásáronyi — Azt mán nem teszem, hárította el magától az unszolást Móra bácsi, hanem megkínálom egy pohár borral, ha nem veti meg. Pálinka ugyan jobban Ízlett volna, azért szó se volt megvetésről. Mikor jut a szegény vándőTember ilyen finom italhoz? Mondta volna is a dicséretet vecsernyéig. — Jó borocska, igen jó borocska. Ezért adok a tekintetes urnák egy botocska. Azzal kiválasztja a leggörcsősebbet és teszi az asztalra. — Jámbor atyám fia. mondja erre Móra bácst én nem fogadhatok el magától ajándékot igyék azért még egy pohárral. Nem kellett biztatni a tótat, még szélesebbre húzódott az ábrázata. — Ezért adok a tekintetes urnák még egy botocska. Letette a másodikat is. Móra bácsi azonban nem hagyta magát, szakadatlanul tiltakozott — Ne bomolj már, te tökéletlen, tnkább igyál még egy pohárral. Szívbeli nagy gyönyörűség volt ez, felsőország vápdora már rég elfelejtette színét-izét az italnak, a/ián ime egyszerre paradicsomi állapotokba cseppen. Nyakalta a bort, mindenik pohár után pedig előszedett a tarsolyáról aggatottak közül egy botot és odahelyezte a többi mellé. — A tekintetes urnák a borocskáért. Nyolc botja volt a tótnak, nyolc pohár bort ívott meg bojdog meglepetésében, amely a váratlan szives-látás folytán érte, hogy jobban csuszszon, benyakalta a rákény^zeri'ett szárazkolbászt is, mikor aztán elhelyezte az utolsó botját is* előszedte a tilinkóját és nagy dülöngélve megindult — Hallod-e, kiabált rá Móra. bácsi, vidd magaddal a nyavalyás botjaidat is. msi"t utánad hajítom. Az atyafi azonban csak mosolygott, büszke is volt. — Én gavallér vágyom, a borocskáért adom a tekintetes urnák. Ugy kellett erőszakkal visszaaggatni valamenynyít n tüszőjére. BnU-