Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-11 / 58. szám

4 11M<> március 11. ".'nmmamMMHnBHi ] Esilerházv Ágnes ÓS Peírovlch SzvefKTláv parAdés Olmje ctlUOrlHkttfl vnsArnoplg a Belvárosi Moziban •B RabláfibUnpör egy selyemruha körül A tábla csak zsarolás vétsége mlalt llélíe el a selyemruhás házaspárt (A Délmagi/arország munkatársától.) Adámcsik György és Adámcsik György né szcntetornyai földműves házaspár 1928 decemberében felkereste Juhász Mihályné földbirtokos asszonyt. Juhászné egy nehéz fehér selyemruhát mulatott a házaspárnak, később letette a ruhát és kiment a szobából. Amikor visszajött, tetlenérte Adámcsiknét, amikor nz a selyemruhát felkapta a székről és kabátja alá ieyekezett rejteni. Juhászné rászólt, hogy adja vissza a selyemruhát, mire az asszony nekirohant, a földre teperte és Hitegetni kezdte. Juhászné a dulakodás közben magához kaparintotta a ruhát, mire közbelépett Adámcsik György is, megtámadta az asszonyt, falhoz lökte és eivette tőle a ruhát Az ügyészség a házaspár ellen rablás büntette miatt adott ki vádiratot A törvényszéki tárgyaláson a vádlott asszony és férje azznl védekezett, hogy » ruha tulajdonképen őket illette, mert azt Juhászné i&kik ajándékozta. Juhász Mihályné ezzel szemben tagadta, hogy csak szó Is esett volna ajándé(A Délmagyarország munkatársától.) Katnaszkőrba átmenő gyermekhangok kiabálják egész nap az nccán az évtizedek óta ismert melódiái: — Drótozni I A föl annyira hozzájuk szokott már, hogy fel ^e tűnik. Benne zsong az élet mindennapi lármájában. Az ablakból letekint valaki, felhívja a gyereket munkát ad neki s éhes szemét kielégíti egy falat ennivalóval. Voltaképeu a gyomra az éhes, de a tekintete közvetíti az üzenetet — Drótozd meg, fiam, ezt a lábast, — Hobő, mondja a gyerek, előbb alkudni! A nagy életzsivajban, amibe egészen elmerülünk, engem mégis megragad valami. '— Nini, hál ezek itt maradtak? Megváltoztak országhatárok, nemzetközi Igyekezet, hogy ellenséggé váljon az, aki jóbarát volt, > légvonali szomszédok messzebbre vannak egymástól, mintha tengerek furakodtak volna közéjük, csak a drótostót maradt hü? Valamikor tele volt velük az ország, már mint hogy az alsó részek is. Mert kopár, alig-termő, fóldccskéikről szálltak ők alább, fölépitették hűséges téglahordozókként Budapestet s nem is volt valamirevaló ház, amelyiket ne avatott volna fel legalább egy alábukfence^B tót napszámos vére. Akkoriban jöttek az öregekkel a lányok is, leltér arcú, törékeny lenvirágszálak, akik különös ritmusú melódiákat énekeltek a Garamról, meg a zólyomi hegyekről, ahová a vizittet meddő úriasszonyok adták vissza nyáron, fürödvén a sötétbarnán bugyogó forrásvizekben. Lám nl, lám, szőke lenvirágszálak nem szorultak rá a szénsavas vizekre, sokszor vissza se mentek többé, mert nem mertek a szégyenükkel. De ha egyszer annyira Ifirékenyek voltakt Tavaszias alkonyaton meglátogattam én is a drótosok szegedi tanyáját. Ott van ez a SzillériMigárttt utolsó házában, Innen már csak kőhnjiIdsnytra esik a Somogyi-telep. A ház szép és nagy. virágos kertféle is tartozik hozzá, az udvara fenekén pedig különálló melléképület Egyetlen szoba, ez a drótosok lakása. Valamikor mosókonyha lehetett, vagy fészer, gerendázva is van. annál kevesebb a bútora. A sarokban egy dobkályha, azon éppen vizet melegítenek lavórban. Mosakodás lesz. Van egy Ms asztalka a helyiségben, petróleumlámpa pislákol rajta, a falak mentén három fapad. Ócska pokróc .jelenti a takarót, összehajtogatott kabátok helyettesitik a párnát. A szobában öten vannak. A dobkályha előtti padon szép szál ember dől félig ülő helyzetben kozásról. A törvényszék Adámcsik Györgyöt és feleségét a vádirat értelmében mondotta ki bűnösnek és ezért Adámcsik Györgynél hét, férjét pedig hathavi bőrtönre i tél te. Felebbezés folytán hétfőn tárgyalta a házaspár bűnügvét a szegedi ié'őtábta Kovács Rókus-tanácsa. A bíróság a törvényszék minő .¡¡ését megváltoztatta és nem rablás bűntettében mondotta ki bűnösnek a házaspárt, hanem zsarolás vétségében. Ennek megfelelően megváltoztatta a törvényszéki Ítéletet is és Adámcsik Ggörgynét nyolcnapi, Adámcsik Györgyöt pedig háromnapi fogházra Ítélte. Az ítélőtábla véleménye szerint nem áll meg a vádiratban foglalt rablás bűntettének kritériuma, mivel Juhászné, a tanuk vallomása szerint, tényleg Addmcsikóénak ajándékozta a fehér selyemruhát Később azonban mégsem adta oda a ruhát, a házaspár működése ezért a ruha kicsikarására Irányait. Az ügyész az Ítélet ellen íemmiségi panasszal végig, négy legényke csendesen piszmog. Az egyik hosszú levelet betűz a lámpa fényénél, könnye sűrűn hull a papírra. Czipákol hozzá, hol a szemét, hol az orrát törli, a többi meredt szemmel figyeli. — Meghalt szegénynek a nagybátyja, magyarázzák mingyárt elöljárójában., nehogy mást találjak gondolni. Altalános a részvét — Csak huszonhárom éves volt, fűzi tovább a férfiember, aki egyáltalán nem mutat tótot. Szénfekete a haja, magyaros formájú a bajusza Ma már nem igon hordanak ilyen szép magyar bajuszt. Hosszú idők óta először Anton bácsin látom viszont Mert ő az Anton bácsi, aki épp ugy kalapban ül. akárcsak a négy legényke. A két nagyobbik közülők az ő fia, a másik kettő (nevetős szemű, gömbölyű arcú surbankók) a rokonai. Vigyáz rájuk ebben a messzi idegenben. — Nem hideg ez a lakás? — Az idén megiárja, de tavaly sokat szenvedtünk, mert előbb el kellett lapátolni a havat az ajtó elől, hogy kimehessünk. Az nagyon rossz tél volt — Hányan élnek most Szegeden? — Csak mi, öten. Mi is alig élünk meg. Ha tovább is mehetnénk, jobbak volnának a viszonyok, de a belügyminiszter ur csak kikötött helyekre ad munkavállalási eugedélyt — Szegedben benue van a tanya? — Benne van, de nem megyünk vele sokra. Kérem, a tanya mindig jó kereső hely volt, de most elszegényedtek ott is az emberek. Mondják az asszonyok, hogy volna három-négy javítanivaló edény is, de csak egyet reparáltatnak meg, mert spórolni muszáj. A többi ráér várni. Pedig neta ér rá, mert addig egészen elpusztul. — Persze, hamar megismerkednek a helyekkel, meg az emberekkel. — Oj'é. fe'e'i Anton bácsi, nagyon ré.;en Ismerem én Szegedet Ide jár! már gyerekkorában az apám is, amikor aztán ember lett, vele jöttem én, meg a többi gyerekek és ő vigyázott ránk. Ugy, ahogy most én ezekre. Most rátérek arra, ami voltaképen idehozott, de nem akarom őket megriasztani. — A maguk foglalkozása szabadipar? — Az volna, de miniszteri engedélyre van szükségünk, hogy bejöhéssünk. — Honnan is iönnek. — A Szepességből, kérem, mert cseh állampolgárok vagyunk. Az engedély fis időre szól. ha lejárt, akkor hazamegyünk s r.tána uiból kérünk engedélyt. <• — Csehül tudnak? — Mire kellene? Nálunk a magyar urak is szeretnek tótul beszélni — Hogy mondják például tótul ezt: Hány órát mutat a torony? — Kelő mutatuju ti cáfgere na tef turnyit (Helyes! !gy mondják az én tót atyámfiai Is.) Most próbálkozom kényesebb kérdésekkel, de csupa diplomatikus választ kapok. — Hogy élnek most, a csehek alatt? — Mindig szegény volt az • nép. — Vallják magukat cseheknek? — Dehogy valljuk. Mi tótok vagyunk, csak csehi állampolgárok. — Van bántódásuk? — Nincs. — Volt baj addig, amíg magyar uralojn alatt éltek? Üldözte magukat valaki? Nagyot sóhajt, végigsimítja a homlokát — Már hogy üldözött volna! — Ha idegen állampolgárokká váltak, miért jönnek mégis mihozzánk? — Ismerünk itt mindenkit. Nem akarom itt bolygatni a kérdést, legkevésbé szeretnék belőle súlyos kifejezést kihúzni, ugyí« érzem, hogy ez az a nosztalgia, amit ntftn szüntethetnek meg országhatárok. — Sokan jönnek át? — Sokan, ha nem is annyian, mint régen. Budapesten vagy 50—60 drótostőt él, de ezek bebarangolhatják a környéket is. A többi a vidékre megy< A levélolvasó fiu kisfrta már magát, összehajtotta az irást, eltette. Erre felszabadul a nyomasztó csend, beszélgetnek, nevetgélnek. Tizeuhattizennvolc éves gyerekek, tele életkedvvel. — Mennyit kerestél ma? — kérdem a léggömböt vübb arait — Ötven fillért — Néha valamennyien együttvéve nem látunk egy nan alatt annyi pénzt, mondja Anton bácsi. — Hát ha ilyen rossz ez a pálya, miért nem mentek olllion valami mesterségre? A fiuk ezen is nevetnek, mint miudenen. Megint Anton bácsi válaszol. — Nem lehet ezekkel birni, csak drótosok szerelnek lenni. ~ Drótos, az a legszebb! — eiősltl a Us pufók. — Tán az tetszik, hogy Teletek Ijesztgetik a rossz gyerekeket? — Nem az tetszik, hanem a nagy szabadság, meg ez a kis viskó. — Az anyátok után nem vágyódtok? Ketten is mondják egyszerre: — De, nagyon 1 Anton: Most hazamennek ugy is, mert lejáróban az engedély, aztán láthatják. — Talán van már lányismerőstők is? Erre tört ki csak igazán a kuncogás Dehogy *»nl — Hol szebbek a lányok? Ott, vagy Itt! — Ottt — mondja a legmosolygősabb szemű. Aki majd egyszer férfivá serdül, feleségül veszi a Zsuzsikáját s magára hagyja hosszú időkig, hogy pénzt keressen a számára az elszakadt magyar főidőn, amit még ö se tud elhagyni. Mi ez a szemükben? Talán a mesevilág, ha mingyárt tépett szárnyakkal is, legendafoszlányokkal, körülölelve az ő megőrzött hüségüktőL Készülnek a vacsorára, — Mi lesz az? — Tarhonyás krumpli, az Anton bácsi főzi meg. Elszaladok tarhonyáért. — Szalonna lesz-e benne? — Lesz! Kaptam ma egy darabotA háziasszonyuk azt mondja: — Soha ezeknél rendesebb népet. Nála« laknak már vagy harminc éve s mikor ideköltöztem, velem jöttek. Az én lakóm volt már Anton bácsi apja is. Az Anion bácsi három hónaponkint előre fizeti kl a házbért, — amióta ismerem őket, a legkisebb bajom se volt velük Bádogos és szereíö műhelyemet Fekeíesos ucca 13. sxám alá helyeztem 41. I. t. meerrendelőim és a n. é. közönség további szive« pártfogását kérem. ^ Csaplár Ferenc. MUUIH KUlOrt 1AmparrryU k«*zltes t Tavaszi és nyári 4£ IjT legújabb divatú Ü. J^J megérkezteit, amelyek a legolcsóbb árban lesznek árusilva, minősége elsőrendű Központi CipőttzleP Tisza Lajos körút 45. Vigyázat a címre t K.03zm&iil&aLi Ijiíé^eiem ax egyén' kezelés/"hixíosíifa. Estélyi UtUészttés miipésa/e.xen éa ax egyéniségnek megtelelöen. Hafsxál távolítás. tagylcexe^s. Sxemöicsirltís. Helyi iogyasstás. H. Eeuíjyel Grete, Vár ucca 7. Tihoil Óie7akálf szerelmi történet India titokzatos és rejtelmes világából Cllve Brook é* I HUCM fílldn Oray főszereplésével kedden, szerdán % orzó Mozthen. | Látogatás a drótostótok szegedi tanyáján