Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-30 / 73. szám
1030 március 30. DPI m«^V«< 'O Két súlyos problémája van a városnak: a munkanélküliség és a bérlők fixeíésképielensége (A Délmagyarország munkatársától.) A munkanélküliség egyre súlyosabbá váló problémájának megvitatására összehivott ad hoc bizottság péntek délutáni tanácskozása nem eredményezett megfogható konkrétumot. De kiderült ezen a megbeszélésen, hogy a városban éppen elég elvégezni való lenne, amely nem egy évre, de akár egy évtizedre ellátná bőségesen munkával Szeged egész munkásságát, csak éppen pénz nincsen rá, még annyi sem, amennyi legalább erre az évre elegendő lenne. A szociális bizottság ülése után tehát senki sem lelt okosabb abban a tudományban, hogy miképen lehetne munkához, megélhetéshez juttatni a munkanélkül maradt munkások százait. Annyi bizonyos, hogy a tanácskozás hangja mindvégig nyugodt maradt. Kinn, a városháza előtt várakozó munkanélküliek is csendesen várakoztak a szoros rendőrkordon mögött, egyetlen hangos szó, egyetlen erőszakos mozdulat nem esett. Négy teljes óráig tartott a végeredményében eredménytelen tanácskozás a városháza bizottsági termében és négy teljes óráig várakoztak nyugodtan, mozdulatlanul a munkanélküliek kinn az uccán. azután pedig nyugodtan ment mindenki haza, a bizottság tagjai is1 a munkanélküliek is. A munkanélküliség problémája azonban ezzel a nagy és fegyelmezett nyugodtsággal nem oldódott meg. Mindenki érzi, hogy valamit mégis kellene tenni. Mindenki tudja, hogy azok a munkálatok, amelyeket a város a költségvetés keretei között elvégeztethet az idén, nem lesznek elegendők a baj tüneti kezelésére sem. A Délmagyarország munkatársa érdeklődött a polgármesternél a pénteki tanácskozás levonható konzekvenciái iránt. A polgármester ezeket mondotta: — A pénteki ülésen egyetlen olyan indítvány nem hangzott el, amelynek megvalósítása lehetséges lenne és amely alkalmas lenne arra, hogy azonnal munkához juttassunk nagyobb munkáscsoporlot. Mindenki azt sorolta föl, hogy mi mindent lehetne épiteni Szegeden. Ezeknek a terveknek azonban a munHH2 Korsó Moxl Március 80-án, vasárnap 8 Mm és S színpadi részben. — A Iliimen szerepeinek: £ef)ár Ferenc é* Miss l/niverse A színpadon személyesen feilépnek: ^altnady Erzsi, Abonyl Nusi, Tamás Benő és AntóK Ferenc. Azonkívül: Szökés a nász elől. Sjereimi történet Mady CfirSaiian* físzerepiésévol. Előadások kezdete 5, V« 8, fél 10, vasárnap 3, 9, V B és fél 10 órakor. Belurfrosf MotI Március 80-án, vasárnap CÖNRAD VEIDT nagy attrakciója Az asszony n'^&üli város. Péter Bóldt regénye fűmen 12 felvonásban. Azonkívül: a Kísérő műsor. Előadások kozdoto 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 érakor kanélküliség szempontjából egyetlen közös hibájuk van, még pedig az, hogy megvalósításukhoz kevés lenne egy egész emberöltő is. Már pedig itt azonnali segítségre, rögtöni munkaalkalmakra van szükség. A helyzeten gyökeresen csak az építkezés segíthet, amely harmincöt iparágat lát el munkával. A magánépitkezésnek azonban súlyos gazdasági akadályai vannak. Ma már nincsen lakásínség Szegeden — mondotta tovább a polgármester — és ilyen körülmények közölt a lakásépítés nem jövedelmező befektetés^ különösen akkor nem, ha hitel nincs. — Az első pillanatban igen tetszetősnek látszik az a megoldás is, hogy az állam adjon olcsó taterozásl hitelt a háztulajdonosoknak tatarozási kötelezettséggel. Az államnak azonban nincs pénze, mert az állami jövedelmek is megcsappantak, a Nemzeti Bank tartalékaival pedig a kormány nem rendelkezhetik. Ha ezt a kedvezményes tatarozási kölcsönt mégis sikerülne kiverekedni valahogy, véleményem szerint sokat segíthetnénk vele a helyzeten — de sajnos — csak átmeneti időre Emlékeztettük a polgármestert arra, hogy a mult évben több építkezési ajánlatot is kapott a város. Egy tőkecsoport a Püspök-bazár telkén kívánt nagy, négyemeletes bérházat építtetni és a várostól csak lakbérgaranciát kért. Egy másik, vagy több másik érdekeltség vállalkozott volna a vásárcsarnok felépítésére, ha a város bizonyos időre átengedi a vásárcsarnok házbérjövcdelmét. Mindkét építkezés igen sok munkásnak adna kenyeret. — Ez igaz — mondotta a polgármester —, csak az a baj. Uogy a bérházépítkezés ügye végleg kutbaesett, mert kiderült, hogy az az állítólagos tőkecsoport, amelyről szó volt, nem létezik. A vásárcsarnok épiLésére benyújtott ajánlatok is itt vannak és elég komolyak, azonban ezt a kérdést a pillanatnyi kényszer hatására sem szabad elhamarkodnunk. A vásárcsarnokot a városnak kell felépítenie, mert a város nem mondhat le még rövid időre sem annak jövedelméről. Én most mindenesetre elkészíttetem a vásárcsarnok terveit, költségvetését és megkísértem, hátha tudok megfelelő feltételek mellett kölcsönt keríteni az épilé i költségekre. Ha ez sikerül — nem sok reményem van rá —, akkor talán még ebben az évben fel is építjük a vásárcsarnokot. Beszélgetés közben jelentették a polgármesternek, hogy egy küldöttséő kiván bejutni hozzá, a csengelel földbérlők küldöttsége. — A munkások munkát kérnek, amihez pénz kell, a bérlők pedig a bérek leszállítását. ami a város amugv is összezsugorodott jövedelmeit apasztja —, mondotta felénk fordulva a po'gármester. A csengelei küldöttség tényleg ezzel a szándékkal jött. Hat-nyolc rongyos ruháju, toldoBeiudrosi Mozi Márc. 81, ápr. 1, 2-án, hétfítSl szerdáig I Korzó Moxl Máro. 81, ápr. 1, 2-án, hétfőtől szerdáig Sevilla rózsái. Dráma ALEXANDER »'ARCI főszereplésével. Azonkívül: Az ezred iönya. Vígjáték. Előadások kezdete 5. 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 érakor Szivek qenerálisa. Vígjáték Nelson Keyí fSszerep'ésével. — Azonkívül: Tóin flsd, ne s«|ná:d. Vadnyugati tijiténet lom ly or ral. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor EaeaKmr—iwy1' r i»v»'Í ¡re-ire-'-j"" me. mxn 1 OURINC i IDEÁLIS KOFFERKÉSZÜLÉK MINDENRÁDIÓKERESKEOÉSBEN-KAPHATÓ zott-foldozott csizmáju zsellér óvakodott be az ajtón. — Minket nem bujtogatott föl sőnki — vezette be a kívánságot az egyik —, mi nem vótunk Pestön, azé gyüttünk, mer nagyon magas a bér, má nem tudjuk fi:etnil mivelhogy nincs ára a rozsnak. Kiderült, hogy a küldöttség egyetlen dülő panaszát hozta, csak be a városba, azét a dűlőét, amelynek parcelláit két évvel ezelőtt, 1928-ban adta bérbe a város, a legtöbbjét, mivel tanya is épült rá, árlejtés nélkül, átlagbérért. Két év alatt azonban nagyot fordult a világ, a rozs tényleg elértéktelenedett és az aránylag alacsony, vagy normális bérek is meghaladják a bérlők teljesítőképességét. A polgármester megvizsgálta az asztalánfekvő bérletnyilvántartásban ezeket a béreket, megállapította, hogy egyik-másik tényleg magasabb a háború előtti béreknél, azért azzal bocsájlotta el a küldöttséget, hogy majd kiküldi a helyszínre a gazdászokat és azoknak javaslata alapján revízió alá veszi a béreket. — De má hátralékunk is van, arra mög részletfizetést kérnénk — mondta rá az egyik zsellér. — Megkapják ha pontosan megfizetik a részleteket. A küldöttség eltávozott, a polgármester pedig megállapította, hogy ma két komolyan súlyos problémája van a városnak: a munkanélküliség és a béilök fizetésképtelensége. Basa PANNÓNIA S24LL0 BUDAPEST, VI!!.. RAKOCZI-UT 5. Elsőrangú szálló. Az előkelő családok régi, jóhirnevü találkozóhelye a főváros központjában. A. legmodernebb felszerelés és minden kényelem. Fürdők. Hideg és meleg folyóvíz minden szobában. 937 orvosi rcndclfó Tisza Lalos körül 23. Naqy munkálatoknál törlesztéses rendszer; — kisebbeknél árengedmény. Rendelés: 9— l.ig és Va 5—6 óráig. | CSEPEL; keretioárok, gvári árban 165 P-ért részletre nálam kanhatók Gumi u, szerelékek részletre 1»! SZálltÓ LajOS gépraklárn Refonnölus palota. Városi gőzfürdővel szemben. SH&VRTORFORRHS a uese, gétpize • hugysavas csapadékot folold]a é* llyansk képrOdését megak".J*!yc2ia « a rh«f-irés niWvnTAfAeAíA n.tili.oti i„,ai,.í u. a — fájdalmakat mogszGnieU * vese- és hélyaghomokot eltávolít « cukorbetogek gyógyitala. UzlelvezeiOSég. BuOapeSt, ErZSebe.-lér 1. SS. Képviselet Szeged és vidéke részére: SCHWARZ E. és FIA SZEGED H. !#