Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-29 / 72. szám

\ 1930 március 29. DftLMAHVlR' i . <.ü A szegedi tábla is felmentette a csalás vádfa alól Gyula volt polgármesterét CA Délmagyarország munkatársától.) Gyula volt polgármestere, dr. Csele József állott pén­teken vádlottként a szegedi ítélőtábla Kovács Rókus-tanácsa előtt. Dr. Csele József ellen az ügyészség egyrendbeli csalás büntette és egy­rendbeli csalás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. 1926-ban történt hogy Schiffcrt József, volt nemzetgyülési képviselő veje, Amcul Ferenc volt képviselő birloka ellen a hitelezők végre­hajtást vezetlek és a lefoglalt birtokot el akar­ták árverezni. A család, de különösen Schif­fert József nem akarta a birtokot idegen kézre juttatni és szerette volna visszavásárolni. Ek­kor lépett közbe dr. Csete József, aki azt az ajánlatot tette Schiffertnek, hogy elintézi si­mán az ügyet. Közbenjár az érdekelteknél és keresztülviszi, hogy olcsón visszavásárol has. sák az ingatlant. Ehez azonban 620 millió korona kell. mert az ellenfelek ügyvédjei csak ezen összeg ellenében hajlandók feleikel az árverezéstől visszatartani. A vád szerint Schif. fert az összeget dr. Csete Józsefnek ki is fizette. Később azonban kiderült, hogy Csete ebben az ügyben semmit sem tett. Ugyancsak 1926-ban Reisnrr Béla nevü gyu­lai lakosnak tett a polgármester ajánlafot. Azt mondotta, hogy van Budapesten egy ügyvéd­barátja, akinek nagy befolyása van az OFB­nél és az majd elintézi, hogy az OFB elolt folyó ingatlanigcn3'bevételi ügyét rövidesen el­intézzék. A közbenjárás azonban 100 millióba kerül, mert ennyit kér az ügyvéd. Reisner arra kérte a polgármestert, hogy nevezze meg az ügyvédet,' hogy tárgvalh ásson vele. Csete azt válaszolta, hogy nevet nem mondhat, mert az ügyvéd inkog-iiló kiván maradni. Reisner gyanút fogott és nem fizetett^ ellenben felje­lentelte a polgármestert. A gyulai törvényszék elölt dr. Csete József azzal védekezett, hogy a Schi ffert-ügyben nem veit fel 620 millió koronát, csak'WO-at. de ezt is Schi/fai -gy régi tartozás(i fejében. Reisnernek pedig tényleg meg akarta szerezni ügyvédbaráljának közbenjárását, dc a do'ogtól nem lett semmi mivel Reisner nem akart belemenni. Csalás kisér]eléről szó sem lehet, mert ő ügyvédet ajánlott, azt pedig mindenki megteheti, A törvényszék ezen az alapon fel is men­tette a polgármestert az ellene emelt vádak alól. A pénteki tábi.ii tárgyalás reggel 9 órától este 7 óráig tartott. A tábla 7 órakor hir­dette ki Ítéletéi, amellyel a törvényszék ítéle­tét helybenhagyja. A vád képviselője az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be a Kurtához. A LEGJOBB CiYERMEKAPOLŐSZERCKKEU GONDOZZAK. nomnuMtrem »• L, líSZARITJ* 4 <iÚTÉ>EKET,ME05ZÜNrETI 4 • eös VŐRÖSSÉGÉT. m PATIKÁBAN.0«OCiÍRi.4&AN.IUATOfftftfcaAJt m KAPHATÓ Bonyodalmas a csongrádi négyéves uián Cévay Ferenc amnesztiát Kapóit a Szécsényl-iéle rágalmazási pörben, de tovább folytatja az ujrafölvételi eljárást (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék V<7rf-tanácsa pénteken foglalkozott dr. I.évay Ferenc—dr. Szécsényi István rágalmazásí pörével. Az ügyben a bíróság már hozott jogerős Ítéletet, Lévay azonban újrafelvételi kérelemmel élt. Az ügy még az 1926-ban mégtartott emlékezetes csongrádi választásokkal kapcsolatban keletkezett. Azóta megjárta az összes birói fórumokat és négy évig tartó útjában olyan bonyolult üggyé nőtte ki magát, hogy szövevényei között a leg­nagyobb nehézséggel lehet eligazodni. 1926-ban Csongrádon képviselőválasztás volt, «melyen dr. Schandl Károllyal szemben fajvédő programmal fellépett dr. Szécsényi István. A kor­teskedések ideje alatt Lévay beszédet intézett Korxó Mozi Március 29, 80-án, szombat, vasárnap ? 3 film és 3 színpadi részben. — A Iliimen szerepelnek: CeQár Ferenc Miss Vniverse A színpadon személyesen fellépnek: *>alma<iy Erzsi, Abonyi \usi. Tamás Benő «» /JníóU Ferenc. Azonkívül: Szökés a elől. Szerelmi történet Mady Cfirlsllans «szereplésével. Előadások kezdető 5, i/i 8, fél 10, vasárnap 3, 5, V: 8 és fél 10 órakor. •» Bctvöroat Mo-t Március 29, 30-án, szombat, vasárnap CÖNRAO VEIDT nagy attrakciója Az asszony nélküli város. Péter Bóldt regénye filmen 12 felvonásban. Azonkívül: a kísérő műsor. Előadások kezdete 5, 7, 8, vasár- és ünnepnap 3, 5, T, 9 órakor Szécsényi ellen, ami miatt Szécsényi őtrendbeli becsületsértés és egyrendbeli rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett a csongrádi járásbíróságon Lévay ellen. Lévay ebben a beszédében a követ­kező kitételeket használta: — Gazember... Nem való becsületes embe­rek közé... börtöntöltelék... Ki kell innen po. főzni... Restellem szájamra venni a nevét... Hazaáruló... Lévay azonban egyetlen egyszer setn nevezte meg Szécsénvit, de — amint a feljelentés mondja — azonnal ráismertek a beszédéből. A járásbíróság a mindkét részről felajánlott bi­zonyításnak csak részben adott helyet és csak a vád tanúinak kihallgatását rendelte el. A biróság bűnösnek mondotta ki egyrendbeli rágalmazás vét. ségében Lévay Ferencet és egyhavi fogházra, 800 pengő erkölcsi kár megtérítésére ítélte. Felebbezés folytán a szegedi törvényszék foglalkozott az ügy­gyei. A törvényszék megváltoztatta a járásbíróság itéleiét és nem rágalmazásban, hanem becsület­sértésben mondotta ki bűnösnek Lévay Ferencet. A járásbíróság által kiszabott egyhónapi fogházat azonban helybenhagyta. Lévay az ítélet ellen sem­miségi panasszal élt a táblához, amely a panaszo­kat elutasította, mire az Ítélet jogerőre eroelke­dett. 1927 októberében Lévay újrafelvételi kérelmet terjesztett elő. Kérelmét azzal indokolta meg, liogy a biróság annakidején nem adott helyet az általa előlerjesztett bizonyítási kérelemnek és csak a vád tanúit hallgatta ki; Szécsényi tanúi, dr. Gálffy Endre, Kiss Gábor Jenő, Sziklai Lajos és Herin­ger Mihály ellen hamis eskü miatt bűnvádi fel­jelentést tett; Szécsényi sajtórágalniazás miatt is feljelentette, már pedig egy cselekményért két­szer nem lehet őt elitélni. A járásbíróság az újrafelvételi kérelemnek helyt adott. Lévay időközben ebben az ügyben amnesz­tiát kapott, azonban a kérelmét ennek ellenére is fenntartotta. Az ujrafelvételt alátámasztó indo­kok közül csak azt fogadia el a bíróság, hogy nem rendelték el akkor az ő részére is a bizonyi. tást. A járásbíróság ezután kihallgatta a bejelen­tett tanukat, akik közül azonban csak egy tett Lévay javára vallomást. A többiek kijelentették, hogy emlékeznek arra, hogy Lévay hasonló kijelen­téseket tett. A járásbíróság ennek alapján az eredeti alapitéletet hatályában fenntartotta. Dr. Lévay Ferenc ezt az ítéletet is megfelebbezte. így került az ügy már másodízben a szegedi törvény­szék Ví7d-tanácsa elé. Dr. ScMffer Lajos ismer­tette az indokokat, ezután a törvényszék Ítéletet hozott, amellyel a járásbíróság második ítéletét hrlybcnhngyta. Dr. Lévay Ferenc az ítélet ellen semmiségi pa­naszt jelentett be. h yádtanács szabadlábra helyezte a 1QG.QGG fienps váltó ügyében letartóztatott Si?ré Watzdorf Konrádot Budapest, március 28. Báró Watzdorf Konrád váltócsalási bűnügyében mára tűzött ki tárgyalást a vádtanács. Báró Watzdorfot Eszterházy Tamás grófnak egy százezer pengős váltója miatt okirat­hamisítás büntette címén helyezték letartóztatásba. A vádtanács ugy döntött, hogy a vizsgálóbírói végzés megsemmisítésével elrendeli báró Watzdorf Konrád szabadlábra helyezését. A végzés indoko­lása szerint, bár a letartóztató végzés indokai he­lyesek és a bűncselekményre alapos gyanuokok merültek fel, de figyelemmel arra, hogy Eszterházy Tamás gróf ingadozó vallomást tett arról, hogy vájjon saját aláírása, vagy pedig hamis aláirás szerepel-e a váltón, ezt a kérdést szakértői vizs­gálat fogja eldönteni. Ezenkívül a szabadlábra helyezés mellett döntött az is, hogy báró Watzdorf Konrádnak Budapesten rendes bejelenlett lakása van és szökésétől nem kell tartani, éppen ezért a vádtanács nem lát okot fennforogni az előzetes letartóztatásra. Báró Watzdorf Konrád védője társaságában dél­alán már el is hagyta az ügyészségi fogházat Véres féltékenységi dráma Budapest, március 28. Pénteken délután ne. gyed 7 órakor véres féltékenységi dráma ját­szódott le a Nagymező-uccca 27. számú ház előtt. Friedmann Ferenc 32 éves kereskedő­segéd Froinmer-pisztollyal rálőtt Rothstein Ilona 21 éves laboránsnőre, aki súlyos, élet­veszélyes sérüléseket szenvedett. Rothstein Ilo­nát a Rókus-kórházba szállították, merénylő­jét előállították a VI. kerületi kapitányságra. Elismert ízletes, soroksári módra készült rozskenyeret 32 fillérre leszállítottam Kívánatra hazaszállítom. Csefpó Tavasz-ucca 14. lel. 17—44. Pr/GréMéiehnraxns kölnivíz ugfy illatánál, mint boraxtartalmánál fogva kitűnő hatású. Csak zárt üvoö'okben kapható a 820 Szent Rókus gyógyszertárban. Kis Üveg Ara 1.20. naciy llveg Art» 2.40. nz április 1 én kezdődő férfi fehérnemű vásárt meglepő árakkal. Figyelje hirdetésüket 105 Poiiák Testvérek

Next

/
Thumbnails
Contents