Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-15 / 62. szám

IO '«Ki»«, i iii.i.i'.tué io. *№ — A pályuválasztás kérdése az ifjúság szem­pontjából. Dr. Imre Sándor egyetemi tanár pén­teken délután az Egyetembarátok Egyesületének ülésén előadást tartott a pályaválasztás kérdé­séről. Előadása során kifejtette, hogy a tudomá­nyos munkához igazi elhivatottság, a különböző foglalkozásokhoz igazi lelkiismeretes kötelességtel­jesítés szükséges. Hangsulvozta, hogy mennyire különböző nemű Intelligencia kell a különböző é etpályá' on va ó érvényesülésnél. A társadal rnnik az a célja, hogy minél kevesebb legyen a pálya­tévesztett és minél több a munkáját boldog meg­elégedéssel végző ember, de hogy ezt elérhessük, alioz szükség van a szülők és nevelők komoly, felvilágosító és útbaigazító munkájára, hogy ön­tudatra, önismeretre és önértékelésre ébresszék a felserdülő ifjúságot. A professzor ezután a tan­ügyi pályákról beszélt nagy alapossággal. A nagy­száma hallgatóság előadása végén sokáig tapsolta. — A Ptariila Diákszövetség vasárnap délután fél 6 órakor tartja meg a második előadását a gimnázium dísztermében. Dr. S i k Sándor előadása, V, somák Elemér és Kapossy Gyula zene- és énekszáma szerepel a műsoron. — Vlskl János festőművész kiállítást rendes S*ogeden. Egy olyan művészember érkezett ma Szegedre, akit talán jobban ismernek az európai, sőt tengerentúli országok kulturembernek, mint a magyarok. Pár év előtt még rajztanár volt Viski .linos Abonyban, de 1929. márciusában mar a Le Journal képzőművészeti kritikusa hívja fel a világ figyelmét János de Viskire, aki »cso­dálatos képeiben megdöbbentő fotográfiáját adja az állatok alig ismert, vagy félreismeri lelké­nek«. Az állatfestés Viski specialitása és azt hisz­zük, hogy ebben a zsánerben, de különösen ahogy a lovakat festi, utólérhetetlen. Pompás szines vász­nai és képeinek reprodukciói nemcsak nagy rajz­dudásról és szinérzékéről tanúskodnak, hanem vi­lágotjárt művészember őstehetségéről is. Az abo­ryi rajztanár épp oly ismerős a délamerikai step­pén, a romantikus spanyol vidéken és azokon a tájakon, ahol szabadon száguld a ménes és sza­bad ég alatt tanyáz a gulya, mint a hortobágyi pusztán. Kiállításainak nagy sikeréről tanúskod­nak brazíliai, uruguayi, argentínai, chiliéi, perui, venezuelai, spanyol, francia és német lapszemel­vények, amelyek bőséges ismertetés mellett közlik a magyar mester fényképelt és életrajzát. Sze­geden a Klauzál-téri Kárpáti-képszakmban ren­dezi kiállítását, amely már ma megnyílik és díj­talanul tekinthető meg. x Ibolya táncest vasárnap R é v é s r-tánciskolá­ban. Minden leány ibolyacsokrot kap. 9 — A tisztességtelen verseny válosziott bírósá­gának elnökei A szegedi kereskedelmi és ipar­kamaránál a tisztességtelen versenyről szóló tör­vény értelmében megalakítandó választott bíró­ságok elnökeire vonatkozólag értesítette az igaz­ságügyminiszter a kereskedelmi és iparkamarát, hogy dr Kraus Miklós kir. ítélőtáblai biró el­halálozása folytán a névjegyzékből töröltetett és helyébe Karakas Albert ktr.' ítélőtáblai birót ne­vezte ki. Jelenleg a tisztességtelen verseny ügyé­ben piegalakitható választott bíróságok elnökeiként a kővetkezők választhatók: Curry Richárd, Ka­rakas Albert, dr. Korpássy Gyula ítélőtáblai birák, továbbá Dudás Béla szegedi törvényszéki tanácselnök. x Nyilatkozni. A folyó hó 3-iki »Hétfői R. Uj­ság«-ban »Vegytisztítás a szó igazi értelmében« cím alatt egy közlemény jelent meg, amelyet a helybeli vegytisztitók közül tőbbeu magukra nézve sérelmesnek találtak. Az igazság kedvéért szüksé­gesnek tartjuk kijelenteni, hogy mi azt az in­formációt adtuk a közlemény Írójának, hogy a mai ruhaanyagok közt az olyan vegyiipari termé­kek dominálnak, amilyen a műselyem és tnü­gvapju és hasonlók. Miután ezeket az anvagokat vegyest készíti, természetes, hogy összetételü­ket és sajátosságukat ls az ismeri legjobban és ezeknek az anyagoknak a festése is közelebb áll a vegyi iparhoz, mint a régi rendszerű kcline­festőiparhoz. Ezzel természetcsen egyáltalán nem akartuk azt mondani, hogy a: régi jónevü szegedi kehnefestőipaiosok nem állanának szakmájuk ma­gaslatán és hogy nem felelnének mtg a legtelje­sebb mértékben hivatásuknak, aminthogv Ininden­féle sértő vagy kárositó szándék távol állt tőlüuk. Kétségtelen és ezt többek előtt bemutattuk, hogy bizonyos oldószerek, amelyek a vegytisztitásban használatosak, pár pillanat alatt feloldanak némely selyemfélét és ezekből bizony »zavaros foszlány lesz«. Fontos tehát a vegvtlsztitásban, hogy aki azzal foglalkozik, az ismerje ugy az anyag mi­nemüségét, mint a tisztítószerek ősszelételé' és sajátosságait, mert különben csakugyan za\ jros foszlányokat kap vissza a rendelő a legszebb műselyem helvett. »KÉMIA«, dr. Gerő István es Társa«. Esiélyre, színházba síb. a finomszálú Százszorszép harisnyái ajánljuk GRRMTÁLT BEMBEP.GSELYEM arany .. ezüst . P 3.ZO P 4 30 Délelőttre, délutánra R JO a kipróbált strapaharisnya G9RIHTBLI BEMBER6SEIYEM arany ezüst .. .. P 5\SO .. .. P 4-50 Gé-Ef-Bé az egyedöli magyar gyártmány Bembergseiyem harisnya minden léiező divaiszinben. Gyári ierakaf Pollák Testvéreknéí Csekonics ucca és Széchenyi fér. Vigyázat! óvakodjunk az értéktelen utánzatoktól! az olcsó, de tartós rekiámharisnya 924 GüRfíNTHLT BEMBERGSELYEM ezüst.. P 3"80 • az erősszálu, süriiszövésíi tavaszi harisnya 3SRSKI1ÍLI EEMOSSELYEM arany P Szenvedd nőknél a természetes »Ferenc József" keserövz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiűrO'ést idéz eló és ezáltal sok eset* ben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A nöi betegségekre vonatkozó ludo«: mányo<5 irodalom iöbb meflalkofófa irja, hogy e Ferenc József vlz kllönS ha'ásáról a saját kisérlelei alapián Is alkalma toll meggyőződést szerezni. A Ferenc József keserűvíz gyógy-j szertárakban, drogériákban és ffiszerfizletekben kapható. BM — UJ étterem szegeden. A Központi Tejcsarnok pár hónappal ezelőtt nyitotta meg modern ét­termét a Kölcsey- és a Kelemeu-ucoa sarkán. Az uj étterem a régen óhajtott és Pesten ma már nélkülözhetetlen, olcsó és jó tejivó-étterem, ahol azonban a tejféléken kivül meleg ebédet és vacso­rákat is felszolgálnak. A Központi Tejcsarnok igaz­gatósága a napokban mutatta be modern étter­mét a sajtó képviselőinek. Ugy a higiénikus kony­ha, mint a ragyogóan tiszta étterem, valamint az ízletes ételek osztatlan sikert arattak. Az uj ét­termet rövidesen megszerette Szeged közönsége, mert jobban és olcsóbban sehol sem lehet étkezni Az igazgatóság, amikor az ebédmenü árát 1 pengő 10 fillérben megállapította, elhatározta, hogy el­törli a borravalót, ami ájtal jóval olcsóbbá tette ÍLZ étVízést — indítvány az 1917-e* lakások renoválására. Tegnapi számunkban az ipartestület elöljáróság! üléséről szóló tudósításunkban azt irtuk többek között, hogy Adler Mór a kétszobás lakások felsza­badítását indítványozta. Ez a beállítás téves^ mert Adler a munkanélküliség enyhítése érdekében azt javasolta, hogy az 19l7-es alapon bérelt lakások renováltassanak, és a költségek a lakbér 50, illető­leg 25 százaléka erejéig a lakókra legyenek áthá­rithatók. Adler indítványában többek között eze­ket mondja: »Minden 3 szobás, vagy annál nagyobb lakásnál béremelésnek van helye, ha azon a ház­tulajdonos olyan mérvű átalakítást vagy renoválást végeztet, amelynek költsége az illető lakáj 1917. évi í bérének legalább 30 százalékát teszi ki. Az átala­kított, vagy renovált lakás bérét a háztulajdonos az illető lakásra fordított költségek arányába!*| emelheti, de ezen emelés akkor sem haladhatja meg az 1917. évi alapbér 50 százalékát, ha a reno* válási kéltségek az 50 százalékot meghaladják. Ha a háztulajdonos a ház (és nem lakás) külső é* belső állagát érintő olyan javításokat végeztet, ame­lyek a hatósági mérnökség szerint is sürgősek, vagy legalább is szükségesek a ház épségbentartás* miatt, ugy az ide fordított ősszeg felét az olyan bérlők között feloszthatja, akik 1917-es alapos laknak. Ha a költségeknek csak 25 százalékát; osztja meg, úgyhogy egy-egy lakóra a részese»-, dés az 1917-es bérnek nem haladja meg a 25 százalékát, ugy ahoz, mint évi béremeléshez van joga. Ha a javítások egyszerre eszközöltettek, a a bér az 1917-es alapbérnek akkor is legfeljebb csak 50 százalékig emelhető. Minden munkát * városi mérnökségnek kell bejelenteni és az iga-! zolja az elvégzett munkát és csak ilyen igazolvány birtokában van joga a háztulajdonosnak a bér emeléséhez és az adócsökkentéshez. A béremelés mindenkor a munka befejezését kővető első ne­gyedkor kezdődik. Ha a fenti pontokban körülírt renováláshoz, vagy azt követő béremeléshez vala­mely bérlő nem járulna hozzá, ugy ezesetben fel­mondással élhet a háztulajdonos és az ilyen lakás azonnal szabad bérletté válik, mig a renováltak S év után válnak szabad bérletté, ha előbb as Alta­lános kötöttség meg nem szűnne. Egy év mulvav vagyis jövő év tavaszán a kisebb lakásokra is kiterjedne a javaslat. Ma mSr úgyis a bérlők mondanak fel, mert olcsóbb lakást kapnak.« Ax indítvány fölött — mint tegnap jelentettük — a» ipartestület elöljárósága napirendre tért — Versenytárgyalás építőipart munkákra. A ma­kói államépitészeti hivatal versenytárgyalást hir­det az apátfalva! és battonyai római katolikus templom helyreállítási munkáira. Az ajánlatok be­adási határideje március hó 27. Érdeklődők a szegedi kereskedelmi és iparkamaránál 2929. szám­ra való hivatkozással részletes .felvilágosítást nyer­hetnek. x Holnap, folyó hó 18-ftn délután H órai kezdet­tel tartja a Szogedl Leány egy lel sikeresnek Ígér­kező teadélutánját a hitközség székházában. Kér­jük a hölgyeket, kik a buffethez hozzájárulnak, hogy adományaikat vasárnap délután 3—5 között küldjék. Záróra 3 órakor. 931 — A parókakészltés a fodrászipar munkakörébe tartozik. A kereskedelemügyi miniszter most ki­adott rendeletével kimondotta, hogy a paróka­és hajfonatkészités a borbély és férfifodrász, vala­mint a nőifodrász iparok munkakörébe tartozó tevékenység. Aki tehát paróka- és hajfonatkészi­téssel kíván foglalkozni, annak fodrásziparra szóló iparigazolványt kell megszereznie.

Next

/
Thumbnails
Contents