Délmagyarország, 1930. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-05 / 29. szám
1930 február 4. DfiLMAGYARORSZifí 3 Tlzennégynapl fogházra gazdát, aki nem tudja, Délmagyarország munkatársától.) A szegedi tőrvényszék kedden tárgyalta Szécséngi János fábiánsebestyéni lakos pőrét, aki ellen az ügyészség a magyar állam és nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétség miatt adott ki vádiratot. A mult év májasában a leventék és az Iskolásgyermekek, nagyobb közönség részvételével majálist rendeztek az egyik gazda tanyáján. A majális végeztével a jelenlevők elénekelték a Himnuszt, amelyet a közönségtől busz lépésnyire álló Szécsényi kalappal a fején hallgatott végig. Amikor az egyik tanító észrevette a dolgot, Szécsényihez lépett és figyelmeztette. Szécsényi levette a kalapját, de azonnal fel is tette, mire az egyik leventeoktató megfedte. Szécsényi erre repróítélték a nemzetgyalázó hogy mi az a Himnusz dukálhatatlan kifejezést tett és a kalappal a fején eltávozott A keddi tárgyaláson Szécsényi elismerte, hogy fején tartotta a kalapot amig a többiek énekeltek, de azzal védekezett, hogy el volt merülve a beszélgetésbe. Az elnök kérdésére kijelentette, hogy nem tudja, mi az a Himnusz. A törvényszék több tanút hallgatott ki, akik mindannyian igazolták, hogy Szécsényi az inkriminált kifejezést megtette és a kalapot a figyelmeztetés után ls a fején tartotta. A tanuk előadása szerint Szécsényi viselkedése megbotránkozást keltett a jelenlevő leventék kőzött. A törvényszék a magyar állam és nemzet meg nem becsülése miatt 14 napi fogházra Ítélte Szécsényi Jánost. Az Ítélet jogerős. Ötszáz pengőre ítéltek vétkes bukásért egy vásárhelyi kereskedőt (A Délmagyarország munkatársától.) A vásárhelyi Miskolczg és Léoag cég 1928-ban összeomlott A cégtársak ellen bűnvádi eljárás indult A szegedi törvényszék többizben tartott ügyükben tárgyalást, de ítéletet csak kedden tudtak hozni, mert a tárgyalást többször elnapolták. A tőrvényszék Gőmőry-tanácsa elé csak az ©gyík cégtárs állott mert Lévay Gyula Időközben meghalt Az ügyészség vétkes bukás vétségével, tS rendbeli sikkasztás és egyrendbell csalás bűntettével vádolta meg Miskolczg Józsefet A valamikor óriási összeköttetésekkel biró cég ellen a szegedi törvényszék 1928-ban elrendelte a csőd megnyitását, mivel a cég teljesen összeroppant és fizetéseit nem tudta teljesíteni. A vizsgálat megállapította, hogy a cég a hitelezéseknél a legnagyobb gondatlansággal járt el, veszélyes tőzsdejátékot folytatott amelyen nagy összeget vesztett. A csőd megnyitásakor a cég passzívája mintegy 70.000 pengő volt, ezzel szemben az aktívája, az össze« künlévőségekkel együtt körülbelül 20.000 pengő. A cég, bár jól tudta, hogy milyen nemzetben van, elmulasztotta a fizetésképtelenségét bejelenteni, miáltal módot nyújtott egyes nagyobb hitelezőknek, igg a kincstárnak és a Társadalombiztositónak arra, hogy a cég ingatlanaira zálogjogot nyerjenek. Az összeomlás után számos feljelentés érkezett * Miskolczg és Lévay cég ellen sikkasztás miatt Tizenhárom környékbeli gazda beraktározott búzáját adta el a cég és a befolyt összegekkel nem számolt el. De feljelentés érkezett a budapesti Wellisch és Társa gabonacégtől is. Miskolczy és Lévay akkor, amikor már s$mmijök sem volt, azzal, hogy három vagon gabonát szállítanak, ötezer pengőt vettek fel. Miskolczy József a hétfői tárgyaláson előadta, hogy a cég 1921-ben alakult 20 vagon búzával. Eleinte ment az üzlet, később a rezsi, a rossz gazdasági viszonyok és a közterhek módfelett megnehezítették az üzletmenetet. Tagadta ellenben azt, hogy valamelyikük is űzött volna tőzsdejátékot Miskolczy védője, dr. Vészi Artliur kifejtelte, hogy a sikkasztások és a csalások meg sem történlek, mert a cég a felekkel hitelezési üzletet bonyolított le, a beraktározott gabonanem üek tehát nem tekinthetők letétnek, a Wellisch és Társa céggel pedig állandó, folyószámlás összeköttetésben állottak. A törvényszék Miskolczy Józsefet csak vétkes bukásban találta bűnösnek és ezért 500 pengő pénzbüntetésre Ítélte, a többi vádpont alól ellenben felmentette. Az ügyész az ítélet ellep felebbezést Jelentett be. Szegedi diákéveiről, Hoüvwoodról, Buster Keaionrőt, Haroid Llovdról, Bohém Endréről beszélt itthon az Amerikából hazaérkezett Pártos Gusztáo (A Délmagyorország munkatársától) Emlékeznek még Billie Dowera, a bűbájos amerikai filmsztárra, aki a Sárga liliomban ott állt a hercegével és annak kedves arcú, mcle^ szemű adjutánsával? Az adjutáns Pártos Gusztáv volt, a Szegedről elszármazott színész, aki azóta magasra verekedte fef magát. Karriert csinált filmszínész lett Hollywoodban. Egy percre hazaszaladt Szegedre, itthon volt ismét, ahova ezernyi gyerekkori emlék füzi. — Itt jártam Szegeden a gimnáziumba és a kereskedelmibe - kezdi a beszélgetést Pártos Gusztáv _, borzasztó rossz tanuló voltam, összes tanáraimtól bocsánatot kérek. A kereskedelmiben hétből buktam és összesen kilenc tantárgy volt MQIIer Sámuel és Fia női kcnfektió rég Klauzál tér 2 21 napos kabát- és ruhavásárt rendes! Télf HabátoR Téli nöl kabdtolc ssép dlssStéssel Tavassl nöl kabátok . . 19'— Nöl szövet ru&ále . . . . . Selyem ru&álc Krepe de sc&ine ru&ák Bemberg és mintás selyem ru&álc Nöl blusol* Kérjük áras kirakataink megtekintéséi! 1&50-M leesdve 31-— 39.— 21-— 26 — 35'11.— 13'SO 9-SO 13-20 15-— IS'-20'7-— S'SO 9'SO reo 3-— 4"ea Optika! Feto L ! A Ck MA «MM látsseréssnél • fS S0J B8B «a ta Fft Ha-Ha mellett — Azután Jött a szinliskola. Egy kecskeméti barátom, a fiatal Bunczlau Ferenc, akinek örök hálával tartozom, támogatott Beiratkoztam Rákosi Szidihez. Három évjg színiakadémia, Vigszínház, Apolló-kabaré, újból Vígszínház, majd jött egy amerikai turné Fedák Sárival. 45 városban játszottam. Hegedűs Gyula szerepét az Antóniában és a Seyboldban, magyar kulturát terjesztettünk ... Elgondolkozik, — Valami furcsa érzés fogott el egyszerre. Űzött és hajtott, ösztönzött, nem vagy Igazi színész, ha nem sietsz a világ valamennyi szinésase vágyának központjába, Hollywoodba. — Amig filmet csinálnak, addig Amerika fog vezetni. Azt a technikai felkészültséget, a grandióű zus felszereltséget a világ más filmgyáraiban nem lehet feltalálni. — Hát kimentem. Korda Sándor, Bánky Vilma és Várkonyi Mihály karoltak fel, egyengették utamat. A második talkien már én is ott voltam. Az amerikai színész, aki egyébként kiváló művész, európai karrakterü szerepekbe nehezebben tud beleilleszkedni. Korda ilyen filmekben adott szerepeket. — Bohém Endrére, aki végtelenül tehetséges — mondja Pártos Gusztáv —, büszkék lehetnek a szegedlek. De van Hollywoodnak még egy szegedi vonatkozása: a szalámi. Most a sztárokról beszél Pártos Gusztáv* — Aminthogy a filmen Busternek egyetlen arcizma sem rándul meg, ugy az életben csupa mosolygás, derű ez a nagy művész. Bűbájos, kedves ember és mindig nevet. És milyen nyárspolgár! A felesége Norma Talmadge huga. Otthon ülnek egész nap, játszanak a gyerekekkel és borzasztó nagyokat nevetnek Azután Haroid Lloydra kerül a sző. — Alig hiszem, hogy Szegeden sokan tudnák azt, amit most elmondok. A macskaügyességfl Haroid balkezének két ujja hiányzik. Két évvel ezelőtt vesztette el. Haroid Lloydról elmondhatom még, hogy a kisleánya, csőp kis tündérbaba, az összes hollywoodi sztárok kedvence. Aktuális kérdésekről folyik ezután a szó. Amerika még mindig rémülten emlékszik a dollárkraebra. — A dollár krachot rengetegen megérezték, —• beszéli Pártos Gusztáv. — Komoly milliomosok máról-holnapra koldusszegények lettek. De nem azért amerikai, hogy feladja a küzdelmet. Amerika a sánszok hazája. Amerika mindenkinek ad egy sánszot. Csak ezt kell megragadni és jóra fordul minden. A prohibieiőről nem szívesen beszél, bár a Paracclsus-sörrel igen szívesen barátkozott — Hml Érzékeny kérdés, nem is tudok róla mit beszélni. Azt tudom, hogy két borzasztó erős párt csatázik egymással a maga igazságáért. Hogy melyik győz, nem tudom? — Senki nem veheti tőlem rossz néven, hogy vágyom vissza Amerikába. Arany Kalifornia aranyos napja adta vissza az egészségemet, sok küzködés, sok viszontagság után ott ragyogott fel a szerencsém. Szegedet dicséri most Pártos Gusztáv. Az uccal járókelők közül sokaknak arcán öröm és meglepetés fut át, amint a kávéház tükörablakán keresztül megpillantják. Pártos boldogan emlékszik vissza a baráti arcokra g. A Kisfalutfy-Társaság uJ taglal Budapest, február 4. A Kisfaludy-Társaság kedden délután tartotta az Akadémia ezévi tagválasztó zárt ülését, amelyen Babits Mihályt, Gyallay Do mokosl, Kosztolányi Dezsőt és Sebestyén Károlyi választották meg a társaság rendes tagjaivá. Öí futaki parasztgazda belefulladt a Dunába (Budapesti tudósilónk teU fon jelentése.) Belgrádból jelentik: Újvidék közelében az elmúlt éjszaka őt futaki parasztgazda csónakon át akart menni Beocsinba, a Duna közepén azonban csónakjuk felborult és mind az őlca. a Dunába veszlek.