Délmagyarország, 1930. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-22 / 44. szám

1930 február 23. 9 borai, meszeltetnl, takaríttatni stb. Kötelessége még, amennyiben a SzAK elömérközést játszik, öt fix összegű részesedéshez juttatni és tagjait minden esetben a mérkőzésére beengedni. Kiviláglik tehát, hogy a Bástyát a SzAK-kal szemben csak kötelezettségek, még pedig súlyosak, terhelik. Most is az egész Bástya—SzAK problémában másról nincsen szó, mint arról, hogy a Bástya 700 pengővel adósa a SzAK-nak, a december, január és februári pályabérből kifolyólag Becsületes szándéka van a Bástyának, de vezetőségét nem tudja 50.000 pengőn felüli áldozatokra kényszeríteni. Ha a várostól a részére megszavazott segélyt megkapta volna, ezen kötelezettségének szívesen és régen tett volna eleget, de sajnos, más bevéteti forrásai december, január, februárban nem voltak, mert akkor mérkőzéseket rendezni nem lehet és a befolyó kis tagdijak pedig játékosainak szerződésileg biztosított illetményeinek részbeni fizetésére voltak csak elégségesek. Ugy véljük, hogy a mostani súlyos gazdasági viszonyok közepette 90 napos fizetési terminus nem bún, pláne ha azzal testvéregyesületek tartoznak egymásnak. Hogy számokkal illusztráljuk a Bástya jövedelmét, melyet itthon rendezett mérkőzéseiből ér el, az olvasó elé tárjuk a Bástya—Nemzeti mérkőzés elszámolását: Bruttó bevétel p 1.750.—. Egyenleg, mint ráfizetés P 535.—. összesen P '.¡.285.—. Kiadás: Nemzeti csapatköltségre P 1.075.—. Biródlj P 32.-, Biró utazási költsége P 77.-. Vigalmi adó P 15A.—. OTT adó P 85 —. Szöv. részesedés P 68.—. Rendezők és pénztárosok dija P 40.—. Plakátok és hirdetések P 40.—. Belépőjegyek P 25.—. Rendőrségi engedély P 60.—. Elővételi jutalék P 12.-. Pályabér 10 százalék P 175.-. Egy uj labda P 32.—. Masszőr P 10.—. MLSz ellenőrzési <Hj P 13.—. Meszelés, stb. költség P 30.—. Prémiumok P 352.—. összesen p 2-2S5.—. Ha e 535 penTŐ ráfizetéshez hozzáadjuk még, hogy a SzAK partnerének, a Bohngyári Sportklubnak 150 pengőt kellett fizetni és vállalnia kellett még a félegykor ke.dtfdő mérkőzésre kijövő orvos diját, valamint a SzAK és Bohngyárnak mérkőzési biródiját, masszőrkőltséget és a fríssitőkőltséget és mindezeken felül még 60 pengő tiszta keresetet kellett a SzAK-nak juttatni, akkor látható azoknak a SzAK-istáknak az igaza, akik a Bástyában ellenséget látnak, akiknek fáj a Bástya sikere és az, hogy a Bástya vezetői eddig 50.000 pengő áldozatot hoztak. • Amióta a futballsportot kettéválasztották, minden évben történnek kisérletezések, hogy a Bástva vezetőségét eltávolítsák a SzAK vezetőségéből. Ennek a mozgalomnak az élén az idén ls a SzAK egyik vezetője áll, aki azonban, értesülésünk szerint, már belátta, hogv a Bástya—SzAK ügyel ezzel a módszerrel helytelen vágányra terelné, mert hiszen a SzAK jelentős vezetőségi tagjai bent vannak a Bástyában is és elmozdításuk a lehető legnagyobb veszélynek tenné ki a SzAK-ot Állítólag a Bástyaellenes frakció már takarodót fuft és így a puccskísértet meghiúsultnak tekinthető A Szegedi Munkás Testedző Egyesüld vasárnap délelőtt 10 órakor tartja rendes közgyűlését a Munkásotthonban (Hétvezér-ucca 9), amelyre a tagokat ezúton hívja meg a vezetőség. DELMRGYJIRORSZáQ KÖLCSÖNKÖNYVTÁR Uf könyveli a Délraagyarország ItöJcsönkönyvíárábaxi: Bibó Lajos: Meg kell a szívnek hasadni. Herczeg Ferenc: Északi fény. Maurice Const. Mayer: Egy férfi a múltjára borul. Ludwig Wolff: Besset doktor feltúrnadása. Sásdi Sándor: Nyolc hold föld, Surányi Miklós: A csodavárók. Langenscheidt: Szeretlek. Komáromi János: Az ősdiák. Mark Twain: A titokzatos idegen. Szitnyaí Zoltán: Élni akarok. Hay Gyula: Színhely; Budapest. A Délmagyarország regénye STEFAN ZWEIQf A RCNDORMINISZTER FOUCHÉ ÉLETE Fordította: SZ1NNAI TIVADAR Arthur Schnitzlernek szeretettel és tisztelettel. ELŐSZŐ. JOSEPH FOUCHÉ, a maga korának leghatalmasabb embere és minden idók legérdekesebb alakjainak egyike, nagyon kevés szeretetet talált kortársainál, az utókor réstérői pedig meglehetősen Igazságtalan megítélésben részesült. Napoleon SzentIlona szigetén, Robesplerre a jakobinusok Közt, Carnot, Barras, Talllerand az emlékirataik fölé hajolva, valamernyi francia történetíró, mindnyájan, akár royalisták, republikánusok vagy bonapartlstdk — valósággal dühbe gurulnak, haFouché kerül szóba és epébe mártott tollal irják le a nevét. Megrögzött áruló, nyomorult intrtkus, csúszómászó hernyólé'ek, hivatásos köpenyegforgató, álnok kém, vastagbörit, szemérmetlen, erkölcstelen haszonleső — a megvetés szótárában nincsen olyan jelző, amelyet ne vagdosnának a fejéhez. De sem Lamarttne, sem Michelet, sem Louts Blanc nem tett komoly kísérletet arra, hogy ennek at embernek a jellemét, illetve csodálatosan szilárd jellemteleiségét kifürkéssze. Louis Madeltn monumentális könyve az első, amelyben Fouché alakja valóságos élő kontúrokban bontakozik ki előttünk. (Ténybeli adatok tekintetében belőle merítette éten tanulmány és minden más Fouché-életrajz az anyagának a legnagyobb részét.) Egyébként ezt az embert, akt korsrql.a'kotó világesemények évtizedein át az összes pártokat vezelte és túlélte, aki pszichológiai páiv'adalban egy Robesplerre és egy Napoleon fölött diadalmaskodott, a történelem jóformán észre sem veszi és a jelentéktelen statittdk közé sorozza. Hébe-hóba egy-egy Napoleondráma vagy Napolaon-operett előráncigálja még az a'akját a félhomályból, de csalt azért, nogy a rég1, kopott séma szerint minden hájjal megkent rendörmlnlszterként, aféle átlátszóan ravasz politikát Sherlock Holmesként szerepeltesse. Az ilyen sekély darabok szerzői megfeledkeznek arról, hogy nem mindig mellékszereplő az, aki a háttérbe vonul vissza. De ennek az egészen egyedülálló embernek a nagyrdgdt mégis meglátta az iró — maga is a legnagyobbak közül való: Balzac. Magasan szárnyaló és mélyrehatoló szelleme, ameli. nemcsak a kor színpadáról nézi, de a kulisszák mögé is belát, tétovázás nélkül felismerte Fnuchéban a század lélektanilag legérdekesebb jellemét. Korán megszokta, hogy az összes szenvedélyeket, a heroikusnak vagy aljasnak nevezett típusokat, teljesen egyformaértékü elemeknek tekn'se a saját vegykonyhájának, aa érzelmek kémiájának a szempontjából. Egy Vautrint, egy tökéletes gazember épngy meg tudott csodálni, mint egy Louis Lambert-t, egy erkölcsi zsenit. Nem lett különbséget erkölcsös és erkölcstelen közt, csak at ember akaraterejét, szenvedélyének intenzitását mérlegelte. így nem csoda, hogy figyelemre méltatta a forradalom és császárság legmegvetettebb alakját. Sajátságos zseninek nevezi, bámulatosan kemény fickónak, Napoleon egyetlen igazi miniszterének, akinek ezer arca annyi mélységet álcázott, hogy tetteit csak jóval később lehetett megérteni. Ez már másként hangzik, mtnt az a sok erkölcsi pofon, amellyel Fouchét mások röviden elintézik! »Una lénébreuse affairéi- cimü regényében külön lapot szentel neki ás Ilyeneket tr róla: »Sajátságos zsenialitása, amely Napoleont valóságos félelemmel töltötte el, csak lassan bontakozott kt. Csak később, a válságos órákban nőtt nagyra a konventnek ez az ismeretlen tagja, aki kordnak legrendkiviilibb és egyúttal legfélreismertebb alakja volt. A direktórium alatt bebizonyította, hogy azok közé az éleselméjü emberek közé tartozik, akik látják a jövőt, mert helyesen ítélik meg a multat. Akkor ugy viselkedett, mint a színész, akit éveken át a középszerűség szürke leple takar, mig egyszer egy ragyogó alakitással el nem árulja, hogy ml laltozik benne. A brumaire 18.-t államcsíny alkalmával hirtelen tanújelét adta az ügyességének. Ez a kolostori fegyelemben nevelkedett sápadt ember, aki előbb a hegypárthoz tartozott, aztán a royalistákhoz csatlakozott, tehát tövlről-hegyire ismerte mindkét csoport titkait — lassan, csendben, türelmesen tanulmányozta a dolgokat é< az embereket, a pnliiikai színpad öutes fogáí-ait és intrlká t Róna/Marténak a veséjébe látott, hasznos tanácsokat, értékes fetvtlágosifdsokat adott neki. Sem a réai. sem az ni kollégái nem sejtették még ekkor zsenijének a nagyságát, amely lényegében a kormányzás és uralkodás tehetsége volt. Szinte hihetetlen éleslátással rendelkezett és minden jóslata bevált.« Így nyilatkozott róla Balzac. Az ö hódoló szaval hívták fel a figyelmemet Fouchéra és éveken át több alkalommal foglalkoztam ezzel az emberrel, akiről egy Balzac azt mondta, hogy *Napoleonnál is nagyobb hatalma volt embertársai felett * De miként az életében, ugy később a történelemben ts homályba bujt ez az ember. Még utólag sem engedte meg, liogy az arcába é; a kártyáiba nézzenek. Láthatatlanul működött az események, a pártok, az akták mögött, akárcsak az óra szerkezete. Ríikán sikerül csak a dolgok viharos tumultusában. életpályájának egy-egy merész fordulójánál elsuhanó profilját megpillantani. És ami a legkülönösebb: látszólag ezen röptében elkapott profilok egyike sem hasonlit a másikhoz! Igazin nehéz elképzelni, hogy ugyanaz az ember 1790-ben egy papi intézet tanítója, 1792-ben templomok fosztogatója, 1793-ban kommunista, öt évvel később sokszoros milliomos és ilz ujabb évvel rá Otranto hercege lett volna. Pedig ugy volt: folyton vedlett, anélkül, hogy kibújt volna a bőréből. De minél vakmerőbb pálfordulásokat láttam nála, annál jobban érdekelt az njkor e tökéletes Machiavellijének a jelleme, illetve fcllemtelensége, — annál jobban vonzott sötét politikai életének titokzatossága, egé.iz lényének démont furcsasága. Igy futottam ahhoz, hogy tisztára lélekkntatö szenvedélyből, szinte önkéntelenül megírjam Joseph Fouché életét és adatokat szolgáltassak egy még meg nem világított, de igen veszedelmes szellemi fajtának, a Diplomatának annyira hiányzó és szükséaes biológiájához. Tudom, hogy egy ilyen, minden erkölcsi jelleget nélkülöző életrajz korunk félreismerhetetlen kívánsága ellen való. A mi korunk heroikus életrajzokat kedvel ás Követel, mert alkotö-erejtl politikai vezéralakokban olyan szegény, hogy fel* emelő példáért a múlthoz kell folyamodnia. Ma* gam sem becsülöm le a hőst színezetű életrajzok értékét. Plutarchos óta szükség van rájuk, nince af ifjúság, növekedő generáoiö, amely nélkülözhetni őket. De a politika terén fennáll az a veszély, hogy meghamisítjuk a történelmet és abba a htedelembn esünk, mintha valaha Is nagy egyéniségek szabták volna meg a világ sorsát. Beismerem, hogy egy-egy hősnek nevethető ember már puszta létezésével Is befolyásolja — évtizedeken, eőt évszázadokon át is b-ányitja a szellemi életet. De csakis a szellemit. Ellenben a reális életet, a politika hatalomszféráját Igen ritkán kormányozták a magasröptű lelkek, a tiszta estmék tiszta hordozót, óvakodtunk minden naiv hiszékenységtől a politika terén. Itt sokkal alacsonyabb értékű, do annál ügyesebb emberfajtáé a döntő ttó. Láttuk 1914-ben és 191S-ban te, hogy a hdboru és béke beláthatatlan jelentőségű kérdéseit nem értelmes és felelősségtudó emberek döntötték el, hanem a háttérben rejtőzködő, kétes jellemű és hiányos szellemi felkészültségű alakok. És mégis, még ma ts, naprólnapra láthatjuk, hogy abban a kétes tlsttaságu, sőt néha határozottan léha és gaz politikát játékban, amelyre o nemzetek még mindig gyanutlanul rábízzák a sorsukat, a jövőjüket, a gyermekeik életét — nem sziklaszilárd meggyőződésű, széles látókörű, erkölcsi érzéstől áthatott férfiak dominálnak, hanem hivatásos hazárdjátékosok keverik a kártyáikat, azok az ügyeskezü, edzett idegzetű, üres jelszavakkal dobálózó artisták, akiket diplomatáknak nevezünk. Ha tehát, mint Napoleon már száz évvel ezelőtt megmondta, a politika nem más, mint a modern fátum, a Végzet istenségének mai inkdrndclója, akkor csak azzal védekezhetünk, hogy leleplezzük e sötét hatalom mögött bujkáló embereket és fegyvereik veszedelmes titkát. Et a cél vezet, amikor Joseph Fouché életrajzával hozzájárulok a »politikus« néven ismert emberfajta típusának a megismeréséhet Salzburg, 1929 végén STEFAN ZWEIO. rm üzlethelyiség ísk«t5 műhely céljaira, továbbá |a|»AA az Iskola egy. esetleg bét szobá* ucea 20. szám előtti Hungária hérhárhart máíu® l-re kiadó. '7 Iudakozédhatni a hármesicrné'.