Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-10 / 7. szám
z ím.%' 1930 Január 10. Csütörtökön este az olasz delegátusok felkeresétk a magyar delegátusokat, akikkel hoszszabb ideig tárgyaltak. Jlsc olass delegáció álláspontja Róma, január 9. A Giornale d'Italia egyik hágai jelentése szerint az olasz delegáció az eddig folyt megbeszélések alkalmával az olasz kormány részéről tett Ígéretekhez híven amellett szállott sikra, hogy minden esetre könynyitsenek meg egy olyan végleges megoldást, amely számításba veszi a magyar érdekeket és Hága, január 9. Benes nyilatkozott az egyik Holland hírszolgálati iroda szerkesztője előtt. Kijelentette, hogy véleménye szerint a hágai értekezlet lesz a legsikeresebb »likvidáló« értekezlet. Magyarországnak is hozzá kell járul, nia ahoz — mondotta —, hogy a kisántánt államokkal együtt dolgozzék. Magyarország nem maradhat továbbra is elszigetelt állapotában és Középeurópában csak Magyarország bekapcsolásával alakulhat ki normális helyzet. „>t magyar Kérdés már ne&e&ebb..." — mondja MarlnKovics Páris, január 9. A Paris Midi levelezője beszélgetést folytatott Marinkovics jugoszláv külügyminiszterrel a keleti jóvátételi kérdésről. Marinkovics kijelentése szerint a kisántánt teljesen egységes abban, hogy valamennyi pénzügyi kérdés végleges felszámolását óhjtja. Nem szabad tovább háborgatni Európa közvéleményét ezzel a kérdéssel. A külügyminisz'Hága, január 9. Tardieu és Briand ma déleejőtt látogatást tett a német delegációnál. A megbeszélésen német részről Curtius és Wirth birodalmi miniszterek vettek részt. A megbeszélésen kizárólag a tegnap átnyújtott francia javaslatokról volt szó, amelyek arról szólnak, mi történjék akkor, ha Németország a Voung-tervet egyoldalulag felmondaná. A franciák szerint, ha Németország a Young-tervet egyoldalulag felmondja, akkor ezt a lényt a hágai nemzetközi biróságnak kellene megállapítani. Ha a felmondást a nemzetkőzi fórum megállapítaná, akkor a francia javaslat szerint a Young-t&rv helyeit azonnal újra a versaillesi szerződés lépne érvénybe. A bolgároK meggondolási idői Kérlelt Hága, január 9. Csütörtökön ismét a bolgár kérdés volt napirenden, a nem német jóvátételekkel foglalkozó bizottság ülésén. Hir szerint a mai tanácskozáson rendezték az annuitások kérdését is. A bolgárok állítólag 11 millió aranyfrankot fizetnek. Függőben marad három pont: 1. azok a követelések, amelyeket a bolgár állampolgárok támasztanak Romániával szemben a Romániában kisajátított magánjavak után, 2. a hitelező hatalmak és az ő állampolgáraik követelései Bulgáriával szemben, 3. bizonyos egyéb kölcsönös követelések. A bolgárok meggondolási időt kértek, mielőtt ezekben a kérdésekben véglegesen állást fog. Jalnának. A bizottságot szombat délelőttre hívták újból össze a bolgár kérdés megvitatására, Köxeledés a bolgár'Kérdésben Hága, január 9, A bolgár tárgyalókkal kapcsolatban az értekezlet körében azt beszélik, bogy a törlesztések összege tekiníelében még nem történt végleges megállapodás, de • két érdekelt fél álláspontja már mnviru az ebben az ügyben a jövőben tartandó megbeszéléseken továbbra is ezért fog küzdeni. Remélik, hogy a másik oldal ellenállását tiszta és meggyőző diplomáciai akcióval megtörhetik. Ez a jelentés — teszi hozzá a lap — megerősíti, hogy az olasz kormány a magyar és a bolgár jóvátételi problémában határozottan és nyiltan támogatja e két országot. Hozzá kell tennünk — irja a lap —, hogy Ausztria tekintetében az olasz kormány az energikus támogatás politikáját akarja folytatni, amelynak az a célja, hogy segítségére legyen Schober szövetségi kancellár fáradozásainak. ter jő reménységgel van a Bulgáriával és Ausztriával való megegyezés tekintetében. — A magyar kérdés már nehezebb — mondotta —, de remélni szeretném, hogy Magyarország is óhajtja a kérdés elintézését. Szerinte valamennyi megegyezés ősszfügg. Kijelentette, hogy a Young-terVet rúem irja alá, ha a keleti jóvátétel ügyét nem számoljál; fel. vagy ha nem jön létre különleges megegyezés. A magyar álláspont Kedveső megvilágításban Hága. január 9. A Nederlaender cimü holland lap terjedelmes cikkben igen kedvező megvilágításban ismerteti a magyar álláspontot. A lap munkatársa a cikk anyagát abból a nyilatkozatból merítette, amelyet gróf Bethlen Tstván miniszterelnök tett előtte. A cikk részletesen beszámol azokról a jogtalanságokról, amelyeket Magyarországgal szemben elkövettek. közel jutott egymáshoz, hogy ennek a kérdésnek rendezése már nem okozhat nehtzs'égeket. A Dobrudzsában elkobzott bolgár magánjavak tekintetében a bizottság felhívására Titulescu és a bolgár delegátusok pénteken közvetlen tanácskozásokba bocsátkoznak. Még nincs KonKréi javaslat Hága, január 9. A MTI. jelenti hivatalosan: A világsajtóban elterjedt hírekkel kapcsolatba megállapítható, hogy a magyar delegáció mindezideig nem kapott semmiféle konkrét javaslatot a magyar jóvátételi kérdés megoldása tekintetében. A szokásos megbeszélések során nem merült fel soha a Magyarországgal szemben támasztott jóvátételi követelések összegszerű konkrét formája. A fiirlapiróK ebédje Hága, január 9. Az értekezleten dobozó hirlapirólr pénteken tartják meg a nemzetközi értekezletek alkalmával szokásos ebédjüket. Az ebédre a delegációk vezető tagjai is hivatalosak. Jóformán valamennyi delegáció feje megigérte már részvételét. A résztvevők emlékül művészi kivitelű menükártyát kapnak. A kártyákat Dezső és Kelen magyar művészek rajzai diszitik. Csicserin lemondott Páris, január 9. A lapok moszkvai jelentése szerint Csicserin tegnap Moszkvába érkezeit. A népbiztost az utazás annyira megviselte, bogy a vonatból hordágyon kellett a mentőautóba szállitani. Csicserin felajánlotta a népbiztosságról való lemondását, a szovjetkormány azonban pillanatnyilag nem tudja kivel betölteni az ailását. Katonai díszszemle az olasz (rínörfiküs esküvője alkalmából Róma, január 9. Az olasz, belga és a külföldi uralkodók és hercegek, a külföldi követségek vezetői és a diplomáciai kar tagjai csütörtök délelőtt résztvettek az olasz trónörökös esküvője alkalmából rendezett katonai szemlén, amelyen 22.000 főnyi katonaság jelent meg. Ebez csatlakozott 300 repülőgép versenyrepülése. A csapatok előtt lovas menetben vonult el az olasz, a belga és a bolgár király, a Rómában lévő külföldi hercegek, a külföldi követségek vezetői és katonai attaséi, az állami és a fasiszta párt főbb méltóságai. A csapatszemlén felvonult csapattestek közt ott volt a 92. gyalogezred is, amelyet maga "az olasz trónörökös vezényelt. József Ferenc főherceg a pápánál Róma, január 9. A pápa csütörtök délután ünnepélyes magánkihallgatáson fogadta József Ferenc kir. herceget és Anna kir. hercegnőt. A főhercegi pár Barcza György vatikáni követ és neje kíséretében jelent meg a Vatikánban. Egyetem! zavargások Hthénben Athén, január 9. A sztrájkoló diákok égy csoportja feltartóztatta az egyetemre igyek\ő kollégákat, majd verekedésre került a sor. Az egyetem ablakait betörték. A rendőrség közbelépése után állt helyre a nyugalom. Öt letartóztatás történt. A világ főcserkésze és a magyar cserkészek Budapest, január 9. Szerdán este az angol cserkész szövetség telefonon felhívta'^ a Magyar Cserkész Szövetséget, hogy a világ főcserkészének, sir Baden-Powellnek üzenetét tolmácsolja a magyar cserkészeknek. A nagy Bi-Pi üzenete a következőket tartalmazta: Köszönti az újév kezdetén a Magyar Cserkésx Szövetséget s annak az érzelmének ad kifejezést, hogy Nagybritannia cserkészei a mult évi világjamboree alkalmával ott oly kiválóan szerepelt magyar cserkészeket sohasem tudják elfelejteni s azt hiszi, hogy az Angliát megjárt magyar cserkészfiuk is kedvező benyomással tértek vissza hazájukba. Végül jó cserkészmunkát és táborozást kivánt az uj esztendőre. A Magyar Cserkész Szövetség megragadta az alkalmat és kérte az angol cserkész szövetséget telefonon, bogy közölje a világ főcserkészével a magyar cserkészek hódolatteljes üdvözletét. Ezek ntán a londoni cserkészek azt kérdezték, bogy lord Rothermerenek mtt üzennek? A Magyar Cserkész Szövetség elnöksége kérte, hogy jelentsék a lordnak, hogy sohasem fogják elfelejteni azl a mindenre kiterjedő figyelmet és szeretetteljes atyai gondoskodást, amellyel a magyar cserkészekkel szemben angliai tartózkodásuk alkalmával viseltetett. Bemélik azt, hogy a közös együttműködés feltétlenül meghozza a szebb jövőt Agyonvertek és kiraboltak egy bécsi kereskedőnőt Bécs, január 9. Rablógyilkosságot fedeztek fel csütörtökön délelőtt a főváros egyik forgalmas utvonalán, a Gumpendorferstrasse 111. számú házban lévő papirkereskedésben. A pult mögött holtan találták a papírkereskedés 65 éves tulajdonosnőjét, Weber Josephát Baltával verték agyon az öregasszonyt és a pánztárt teljesen kifosztották. Nagy apparátussal indult meg a nyomozás, de egyelőre nincs semmi adat a tettes személyére vonatkzoólag. — A Délmagyarország Jegyirodája nyitva reggel •-12, délután 3-7. Színházjegyet kívánságra házhoz küldünk. Tilffnn Mtt, Köstépeurópában csaR Magyarország bekapcsolásával alakulJ&at lei normális Qelyxet Tardieu és 'Briand tárgyalása a némeíeUHel