Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-31 / 25. szám

1930 január 81. DÉLMAGY ARORSZAÍ» 9 Ha az OTT 30.009 pengőt ad a SzUE-nak, saját ereiéből felépiti az uszodát A Pulcz-uccal lelken építik lel az 50 méteres medencét? A szegedi nszoda ügye egyre nagyobb hullá­mokat ver. A SzUE vezetősége néhány napon belül — amint azt a Délmagyarország megirta — kihallgatáson jelenik meg Klebelsberg kultuszmi­niszternél, aki előtt feltárja azt a súlyos hely­zetet, amelybe a szegedi úszósport kerülne, ha a legrövidebb időn belül nem épülne fel végre az nszoda. Miután a határozott formában tett miniszteri ígéretek ugy látszik nem válnak valóra, a SzUE vezetősége viszont mindent el akar követni úszói érdekében, elhatározták, hogy megjelennek az OTT vezetősége előtt is, ahol rámutatva a szégyen­teljes állapotokra, kérni fogják az OTT-t, hogy legalább 30.000 pengővel iáruíion hozzá az uszoda felépítéséhez. Ez az összeg, a SzUE vezetőségétől nyert ín­formáció szerint, elegendő arra, hogg cement' uszodát építhessenek, a tribün létesítéséhez szük­séges összeget a SzUE más uton teremtené elö. At uszoda megépítése annyira sürgős, hogy az semmiféle halasztást nem szenvedhet, — mondják a SzUE-ban. Nem is ragaszkodnak már ahoz sem, hogy valami előkelő fekvésű helyen jelöljék ki az nszoda helyét, olcsóbb áron bérbevennének a várostól egy kivülebb eső telket, de az építkezés megkezdését tovább halasztani nem lehet» mert ezzel áll, vagy bukik Szeged uszósportja. A SzUE vezetősége egyébként tegnap felkereste <fr. Somoggi Szilveszter polgármestert és megkér­dezte, hogy az utóbbi időben elterjedt hirek el­lenére, tartja-e igéretét a Pacsirta-uccai telket illetőleg. A polgármester kijelentette, hogy a telek ugy ahogy jelenleg áll, rendelkezésére áll az épít' kezésnek, de mostani terjedelmében csak egy SS egyharmad méteres uszoda épitése válna lehe­tővé, miután a szomszédos telkek kisajátítására jelenleg nincs a városnak pénze. Ha a SzUE ezen a helyen akarná az 50 méteres medencét fel­építeni, akkor az építkezés eqy pár évi halasztást szenvedne. Ellenben ismételten felajánlotta a vá­ros Pulczaltábornagg-uccai telkét, amely hatal­mas méreteinél fogva minden nagyságú építkezést lehetővé tenne. A SzUE vezetősége erre ismételten megtekintette a felajánlott telket és a kővetkező határozatot hozta : »Tekintettel arra, hogy a szegedi úszóknak a nyárra feltétlenül hajlékra van szükségük, külö­nös tekintettel a rókusi tavi lehetetlen tréning, •iszonkora. nem várhat, miq a városnak a ki­sajátításhoz elegendő pénze lesz. Nem marad más hátra, mint választás a Pacslrta-uccai 33 erj'ihar­madméteres, vaqi) pedig a Pulczaltábornirw-r.ccai 50 méteres medence felépítése mellett Mivel ugy a közönség elhelyezése, mint az úszók trénir.gszem­pontjából az 50 méteres medence feltétlenül kí­vánatosabb, inkább lemond a szebb fekvésű Pa­esirta-uccai telekről és ebben at értelemben kéri a kultuszminisztert, hogy az építkezést most már mielőbb tegye lehetővé.* Ezzel a határozattal ma Balugyánszky Béla, a SzUE főtitkára felutazott Budapestre Homnnnay Tivadarhoz, aki személyesen fogja a küldöttsé­get a kultuszminiszterhez vezetni. Végérvényes a Bésfva-Ferenc­város l:0~ás eredmény Budapest polgármestere — mint azt a Délma­gyarorszán közölte — a Ferencváros—Bástya 1928­as őszi mérkőzés ügyében a Ferencváros panaszá­val az MLSz harmadfokú határozatát hagyta hely­ben s a mérkőzést a 79. percben kialakult 1:0 arányban igazolta. A Ferencváros igazgatósága szerdai ülésén fog­lalkozott a kérdéssel és am-íllett döntött, hogy a poloármester határozatát nem felebbezi meg. AZ általános sportérdek, amely azt kivánja, hogy ez a régóta húzódó ügy nyugvópontra jusson, a szövetségi eszme iránti hűség, amely a szövetségi évtizedes gyakorlatban és a szövetség határozatai­ban való megnyugvást írja elő < végül az a megfontolás, hogy a bajnokság közepén az előző bajnoki sorrend megállapítása ellen a zöld asz­talnál kürdent a Ferencvárosnak sohasem volt elve, arra késztették a Ferencváros igazgatóságát, hogy belenyugodjon a főváros polgármesterének döntésébe. " A Ferencváros igazgatóságának ezzel a határo­zatával ez a régóta húzódó ügy végre teljes meg­elégedéssel nyugvópontra jutóit. G ál Magda Londonban A ma Frankfurtban startoló Gál Magda csü­törtökön meghívást kapott az angol szövet­ségtől a londoni nagy nemzetközi asztali ten­iszversenyre. Gál Magda a meghívást elfo­gadta és Komáromy Máriával együtt vasárnap vm hétfőn Frankfurtból Londonba utazik. tornaQnnepély Az MTE házi tornaünnepélye iránt, különösen a munkássportolók táborában, általános érdeklődés nyilvánul meg. A tornaünnepélyen a kitűnően ki­képzett férfi- és nőtornász gárda szebbnél-szebb gyakorlatokat fog bemutatni. A bemutatandó szá­mok értékes bizonyságát fogják adni annak a szor­galmas és törekvő munkának, ami az MTE-ben folyik. Az ünnepség vasárnap délután i órakor kezdődik az egyetemi tornacsarnokban, belépti díj nincs. Az Ioazságüayl SC a MAC-aárda ellen boxol vasárnap Szegeden Az MTE rendelésében vasárnap érdekes box­viadal kerül lebonyolításra Szegeden. Az Igazság­ügyi SC jóképességü boxcsapata klubközi verseny­ben méri össze erejét a MAC csapatával. A két klub a kővetkező gárdát állítja a ringbe: 1SC: Schumy, Bognár, Gera, Takács I., Bélteky, Terrsák, Takács II. A 127 receptci tartalmazó könyvet kívánatra ingyen és bérmentve küldi Dr. OETKER-GYÁR Budapest, 133 VIII., Conti ucca 25. szám. MAC: Váry, Szabó I., Tatay, Szabó II.. .Kon­dorossy, Ujváry. A meccseket Birő és Leitner MÖSz birók" ve­zetik. Színpáz és Carmen vendégszerepléssel Hosszú hónapok óta folynak a harcok a szín­házi válság leküzdésének kérdése körül és a szin­5 ház vezetősége kétségkívül nehéz szituációjában az operát szemelte ki bűnbakul. Szerinte minden anyagi kudarcnak, gazdasági krízisnek oka és kút­forrása s a mérleg kiegyensúlyozásának főkelléke, hogy az operatársulat megszűnjön Szegeden. Arra nem gondol, hogy a Balkánon kivül kevés vidéki város van Európában, ahol a város egyetlen szín­házát ilyen súlyos de^radálás érné és éppen a kul­tura egyik legnemesebb művészi játékát építenék le gazdasági okokból, amikor a város minden lakója ismeri a fölösleges túlköltekezéseket a kul­tura másik, olyan frontjain, amelyeknek a társa­dalom legnagyobb rétege semmi, de serami hasz­nát nem látja. Aki az opera leépítését kivánja, annak nincsen érzéke a város közművelődésének fejlesztéséhez, az nem látta, nem tudhatja, meny, nyire kellett a múltban is Szeged közönségének az opera, milyen rajongással ünnepeltek nagyszerű előadásokat, milyen zsúfolt házak szóltak amellett, hogy Szeged muzikális város és ilyen irányú igényei vannak. Ha ma nem ugy volna, annak nem a közönség tartózkodása, hanem az operaelőadá­sok nívója az oka. A színház vezetősége azonban világért sem ott fogja meg az operaügy nagy fontosságú kérdését, ahol minden racionálisan gondolkodó »üzletember« látná a helyes megoldást, hogy tudniillik tájéko­zódna a multak eseményeiből afelől, mí Is kell tulajdonképen a közönségnek. Ebben az esetben rá kellett volna már jönnie arra, amit annyiszor hangoztattunk; az állandó operaelőadások mellett érdekes és nagyszabású vendégjátékokat kell ren­dezni. Változatosság hangsúlyozása nélkül nincs he­lyes szinházpojitika. Ezt a célt óhajtották szolgálni a csütörtök esti vendégszereplések. Murai Kató és Sugár Frigyes a Carmenben. Nagy várakozások után ezzel a ven­dégszerepléssel akartak expriálnl. Fölösleges ii talán kiemelni, hogy ez nem elégíthet ki Szegeden senkit és nem ezt várja a közönség a színháztól. Hogy most már a csütörtöki operaelőadás ér­demi része felé forduljunk, megállapítjuk, hogy Murai Kató, mint Carmen, valóban festői jelenség, stílusos exteriőrrel, kitűnő toalettekkel. A hangja még kissé bizonytalan, bár egyes fekvésekben szé­pen cseng, de Murai Kató még kezdő énekesnő, akinek igen érdekes a játéka és még sok reménnyel kecsegteti a jövő. Sugár Frigyes mély baritonjá­ból erős és biztos tenor lett, utolsó szegedi tar­tózkodása óta rengeteget fejlődött. Intelligenciája és na"gy muzikalitása, drámaian kidolgozott játéka nagy élvezetet nvujtott A vendégszereplőket sűrűn kitapsolták és külsőségekben siker kisérte fellépé­sűket Szász Edit kedves és széphangu Mihaélája, Bihari mutatós Escamillója segítettek a sikerben, amelynek biztos kezű mozgatója, a zenekar kitűnő karmestere, az ezerfigyelmü Fridi Frigyes volt A zenekar egyéni felkészültsége ezúttal éreztetett hiá­nyokat, annál jobban működött azonban a kórus. /. v. Harmónia hangversenyek ANDAY PIROSKA dalestje 6-án a Belvárosi Moziban. Jegy 2 pengőtől. ¡Dreherhen ma záréra reggel 4| Meghívó. A „Szegedi Kaszinó" évi rendes közgyűlését székházában (Szeged, Vörösmarty u 5) 1930 évi február hó 8-án d. u. 6 órakor, illetve ennek határozatképtelensége eselén 1930 évi február hó 16-án d. u. 6 órakor farija meg, melyre a tagokat ez ulon hltfa meg az elnökség azzal, hogy a február hó 16-ára összehívóit közgyűlés a megjeleni tagok szá­mára való tekintet nélkül határozatképes. Az elnökség. 430 Stelneritá ruhaszaionld Korona ucca 4. az., emelet. 382

Next

/
Thumbnails
Contents