Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-25 / 294. szám

42 FIWMP jjv" V -\<;v *i?nr|ji7 J(i HIT- ''lerrmb-.'i 25. 4 DELMAGYAPÖÜSZÁG REGÉNYE: IFIUSÁG, SŰRŰ ERDŐ (rta: Feiks Magda 26 XX. Májüsfian Francescot sürgöny hivta Piastoában' az anyjához. Signora Theresina rég betegeskedett. De pzuttal válságosra fordult a helyzet... — Nincs remény, — mondta Francesco, mikor hazaérkezőit. — Még két hét. Legfeljebb három... És nincs mellette senki... A húgom, fudod gyermekei vár... • Mint mindég... — fejezte be Mária. — Pakolok Francesco ás megyek! — és Mária még aznap elindult egy kedvesarcu ápolóapácával. Alkonyfodott, mikor kiszálltak a kis pisloiai állomáson. — Nézze nezze, kedves nővér: ki vár hencünket? — ujongott Marika és majdnem megöleli er.y Mrágzó oleander-bokrot, amely ott Alit ,:óld tarlóban a szürke állomás szürke perroniának közepén a robogó \onatok, a sielö emberek közt, magányosan, fehéren. •- Csak Olaszországban lehetséges, hogy zz embernek ag útját allja a tavaszi Autóba szálltak. Signora theresina náza fél'";i.-i!i'.ira feküdt a Pescia felé vezető UÍOD. S amint az autó berregve futott, Marika előtt' megnyílt Toscana. Ezüstszürke olajerdős, nevető dombok. Hegyek tetején haragos toretlák, amelyekhez ugy járultak egyesével, sorban a ciprusok, mint sötétzöldbe öltözött zarándokok. — Az ottan Barga, — mondta Angelica nővér, — S olt a távolban Poggio a Cajano, ahol Medici Loreiizo s Clarice villája állt valaha Az »utó mögött vastag porfelhő szállt fel. De a par nem szállt többé vissza az útra. Beszállt ar utat szegélyező rácsok mögé, vastag por-patina alalt aludtak a kertek. V legporosabb rács előtt megállt az autó. Tülkölt.' Nem jött ki senki. Marika benézett a rácson. Mélyen bont, a virágzó, burjánzó, def^aki kert "sűrűi mögött, mintegy elvarázsolva állt a hosszú oszlopos, sárga villa. Marika kiáltott, a soffőr tülkölt, nem mozdult semmi. Csak egy fekete macska knszott elő egy bokorból. Foszforeszkáló szemekkel .néjett Máriára. Aztán eltűnt ismét. — Mit csináljunk, kedves nővér? — kérdezte Mária. — Üljön vissza az autóba, signora és váriunk, — mondta a Soror Angelica egy türeÍ3mbca töltött élet angyali nyugalmával. Sohas«m ietett. Mi egy nap, mi egy élet az Ur szeműben?! . — Megyek, hívok valakit! — mondta a ;>oílör. Mária visszaült az autóba. Az apáca 1 csendesen morzsolgatta a rózsafüzért. A. távolban gyulladozni kezdtek a pesciai lámP '!. Az ég lilnszinu fátylakba takarta éjszakára á dombokat. • A s/alérö soffőrt legalább húszan kisérLék, vidám és szenzációéhes szomszédság. — Masz be, peppo, — biztattak egy fekete, í vigyorgó köljkot. aki épp nekigyürközött, ami-pr egy >zi>rrr az elvarázsolt kert mélyén, az •'Ivó házban kinyílt egy ajtó s egy töpörödött öregasszony lépett ki rajta. Megpillantotta az autót s az olasz szavak lávája következeit. A kert utján futva jött ' gy 'öreg inas, ő és i rács melletti pálmák egyforma szürke por-livrét viseltek. — Megkaptuk a sürgönyt, de nem tudtuk elhinni hogy a signora ilyen hamar... Odabent az alvó házban, elsötétített szobában feküdt -ignora Theresina. Pergamentv árga keze a zöld satin paplanon pihent. Az arca még a keién el is sárgább volt. — Eljöttél, drága, kedves? — kérdezte elhaló hangon. — Jaj de beteg lehelek! — tette hozzá azonnal gyanakodva. Mária soká alt a félhomály os szobában erős, fiatal kezében tartva a halvány kezet. Aztán lábujjhegyen osont ki s halkan ment szobáról-szobára. Itt nőtt fel Francesco, ilt volt gyerek. Ni, milyen édes ezen a képen. Alig lehet több három évesnél. Hát itt? Fekete bársonyruhát visel, fehér csipkegallérral. Ezen a képen husz éves lehet. Épp tiz évvel néz ki idősebbnek a mai Francesconál. Mennyi haj, mennyi szem. Miért, hogy husz eves képen az ember mindig öregebbnek hat,. mint a harmincöt évesen. A ripszbutorok szürke huzatban állnak. Szürke fegyencruhában. Csak éppen a fegyencszám hiányzik róluk. Látszik: a nagy kanapé hányszor kért kegyelmet a ház úrnőjétől. De nem kapott! Élethossziglan Ítéltetett el 5 és minden társa s akár akartak, akár nem, részt kellett venniök abban a harcban, amelyet e házban három asszonygeneráció vivott a Pistojába \rezetd ut porával. Erről a harcról szóbeli hagyományok voltak a családban. Signora Theresina nagyanvlának idején kétkerekű toscanai öszvériíordék kocogtak az uton, csak a kötelező port verve fel. Csendesen folyt a küzdelem, izgalom nélkül. A falon függő miniatűr a nagyanya képe, rózsás arcot s derűs szemet mutat. Nyugalmas életről tanúskodik. Annál bánatosabb a nyugodt asszonyság leányáuak képe. A kocsik tempója meggyorsult, száguldva jöttek-mentek. S legnagyobb port az a kocsi verte fel életében, amely férjét Firenzébe szokta repíteni, ahol sokat sugtak-bugtak róla, bizonyos özveggyel kapcsolatban. Legrosszabbul járt Francesco anyja, aki arra Ítéltetett, hogy nemcsak az autó születésének legyen tanuja, hanem arra is, hogy háza előtt tartsa évenkint motorbicikiiversenyét a lirenze—pistoai autóklub. Két napig tartott ez a verseny minden évben, aztán csend borult a házra, az útra, az egész vidékre. De signora Theresina ablakai zárva maradtak tovább is egész évben, vamig a por le nem szállt Marika kilépett a kertbe. Utak, utak, sürübe vesző utak. Az óriási nagy elhanyagolt kertben buján virágzottak délszaki növények. A fák testét folyondár ölelte. Erős, sötétzöld indák sűrűséggé hálózták a bokrokat s ami kábító illatot hosszú, forró órákon át a kertbe belefojtott a nap csókja, az ilyenkor este felszabadulva szállt. Mária bódultan támaszkodott egy fának. — Mouret abbé kertje, — gondolta elszoruló IPARMŰVÉSZET! BÚTORGYÁR FENYŐ ÉS'GEOIJSS Tervez c$ Mszlt mimm ICföáS €S iJzletfóreiHlCporítíiaMaf t$ egps bulor Iroda; Oeék Ferenc u. Telefon 12- 87. Gyártelep: Erzsébet rakpart 19. NEHET Telefon 20-07. szivvel és hamar visszafordult, Félt ettől a vad, kábitóillatu kerttől. v Hány napot töltött az örökké zárt, elvarázsolt házban az apáca és a haldokló között — maga sem ludla végül. Minden összefolyt. A nappalok, amikor 6 volt a szenvedő és követelődző signora Theresina mellett, hogy az éjjel virrasztó soror Angelica aludhasson, az éjszakák, amikor oly, mélyen aludt, mint aki kábítószert szed. De az alkonyatokra még soká emlékezett. Többnyire csak a kertben sétált, gazverte, elvesző utakon. Pálmák között. Szirmok hulltak elé a gereblyézetten útra. Hol ez az ág fogta meg a ruháját, hol az, mintha hivnák... De Mária nem mert magállni. Félt, hogy ebben a győzelmes, tapintatlan tavaszban egyszerre csak szembetalálkozik magával. Félt valamitől, amit már régen sejtett: félt, hogy rájön: hiányzik valami az életében. — Francescot nélkülözöm, azért vagyok ilyen ideges, — mondta hangosan s mint egy mentőövbe, ugy kapaszkodott a Franco nevébe. Francesco?... Szellő futott át a fákon s a kert felkacagott, . . Itt nem volt ónámitás, ebben • tropikus világban, ahol csupa ölelés volt minden, indák karolták át a fákat, egymásba omlottak a bokrok s győzelmi ünnepet ült az olasz tavasz. Itt ki kellett tudódnia annak, Iiogy Mária életében nincs egyetlen ölelés sem. Nincs egyetlen igazi szerelmi emlék, egyetlen önfeledt, tökéletes perc emléke... — Tévedtem volna, amikor Francescot választottam? — kérdezte magától Mária rémülten s már rég beesteledett, mikor még mindig a fák között bolyongott. Többé nem mert a kertbe menni. Elég! Nem akart többet tudni. Most, hogy signora Theresina váratlanul jobban érezte magát, inkább az országúton indult el néha alkonyatkor virágzó réti ösvényeken, nevető dombok .felé.. Hogy felderítette, felvidította az embert az édes, nevetős Toscana! Meg Krisztus szenvedése is milyen szelíd és enyhe ezüstös dombok tetején, kis templomok világos oltárképein. És Máriának eszébe jutott, amit Soror Angelica mesélt Szicíliáról, ahol sötét hegyi templomok képein biborszinü vér folyik Krisztus sebéből és szörnyű mártirság a szenvedése. Ezüstös szinek kék távolságok kőzött itten — még a halál is milyen baráti! ...Amit a délszaki kert felébresztett Máriában, azt lassan elaltatta a toscánai táj. Egy alkonyatkor igy szólt az apácához: — Menjen, sétáljon egy kicsit, kedves nővér. Azt akarom, hogy maga is igyon ebből a remek levegőből. S leült Soror Angelica helyére az ágyhoz. Signora Theresina csendesen aludt. Egyszerre kinyitotta a szemét. - .f — Hogy van, édes? — kérdezte Mária. — Jól, Marikám. Ezt először mondta, mióta Mária itt volt. Signora Theresina követelődző beteg volt. Hosszú csend következett. Mária azt hitte, a beteg ismét alszik. De nem! Kinyitotta a szemét, 1 — Mond meg őszintén, Mária, mennyiért adtad el az ebédlőt? „ Mária nem értette mirci! beszél sionora Theresina. — Milyen ebédlöt? — kérdezte. ( — A Francescoét, az ó-német ebédlöt. c, Mária egy pillanatig gondolkodott, aztán csak ugy fejből horribilis számot mondott. — Elég kevés, — mondta signora Theresina, a fal felé fordult és meghalt. Mária még egy hétig maradt a házban, amely most Francescora szállt örökségül. Az életfogytiglani kényszermunkára itélt bútorok számára felvirradt a kegyelem napja. Ablakot nyitottak rájuk, amelyen beözönlőit a tavaszi nap. Remény volt arra is, hogy ezentúl nem költik őket hajnalban. Nyugodtan hagyják aludni. ! (Folyt, köv.)