Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-25 / 294. szám

* DÉLMAGYA «ORSZÁG 1020 december 2o. vagy súlyosan fámadott gazdálkodásának. Hiába van meg hozzá a nagy többségben rejlő fizikai ereje, megakadályozza az egységes fellépést az egyének lelkében tiltakozó ízlés és jelentkező lelkiismereti felelősség. Ugyanakkor a társadalom minden rétegét sohasem tapasztalt ellenzéki szellem hatja át. Szabad-e megengedni ilyen körülmények között, hogy a demokratikus és liberális polgári elemek képviselői ugyanazon városi közületen belül szétszórtan, sőt ellenségesen álljanak egymással szemben? Kinek — minek az érdeke ez? Hiszen itt nincsenek jelen az országos politikában fellelhető ellentétek. Az országos politika ellenzéki frontján meglevő nehézségek éppen abból erednek, hogy az egyes párttöredékek nem az országos, hanem a helyi szempontok előtérbe tolásával akarják szolgálni az elvi szempontból különben egységes demokratikus politikát. Erről Szeged város belső életében nem lehet sző. A nagy elvi kérdésekben és a városi politikának részletkérdéseiben a jelenlegi kormányzó párttal szemben a polgári pártok részére az egységes alap adva van. Adva van az egységes választó polgárság is. Megvagyok győződve, hogy ma már nemcsak a városi lakosság, hanem a tanyai polgárság soraiban is él az az ellenzéki szellem, amelynek ébrentartása ¡és a gyakorlati alkotó politika terén való érvényesítése a liberális vezető politikusoknak közös feladata. Ezt a feladatot azonban csak akkor tölthetik be, ha az egyesülés által megdönthetetlen tanúbizonyságot tesznek amellett, hogy saját maguk is bíznak ezeknek az eszméknek igazságában ós jövőjében. 'Amikor az országban a legnagyobb" volf a gyáva csüggedés és a közélet kérdései iránt szinte gyógyíthatatlannak látszó fásultság, Szeged város polgársága fényes tanújelét adta a szabadelvű és demokratikus eszmékhez való tradicionális ragaszkodásának. Megvagyok győződve, hogy ez a lelkesedés a nyomasztó gazdasági viszonyok dacára épp ugy él ma is Szeged város polgárságában, mint 1922-ben, amikor először volt alkalmam látni ennek a nagyszerű elvhűségnek megnyilatkozását. Ezekre a közös emlékekre hivatkozással kérem Szeged város liberális politikusait, hegy íeremísék meg ufra a szegedi egységes liberális pórloí. Tartoznak ezzel a múltnak és jövőnek egyaránt. De tartoznak ezzel ennek az elnyomott generációnak is, amely aggódó reménykedéssel ncz arra a néhány városi gócpontra, ahol a titkos szavazás utján még hangot kaphat az alkotmányos szabadsághoz való ragaszkodás és a demokratikus uralomért való sóvárgás. Elég nagy 'és történelmi feladat, amely megérdemli, hogy, közős jóakarattal valóra vált(O. M. T. K.) M.75 pastőrözött tejszükségletéi naponként pontosan házhoz szállítják, ha megrendeli 15-48 telefonszámon. sák . ne csak az én kérésemet, de megvagyok győződve, a szegedi polgárság parancsoló kívánságát is: a liberális párt egységéi. Gaspari bíboros államtitkár utóda: Pacelli, a volt berlini nuncius Megdőllek a hercegprímásról ierjeszíell kombinációk (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Rómából jelentik: Monsignore Pacellit, a volt berlini pápai nunciust, bíboros államtitkárnak nevezték ki. A távozó Gasparri helyébe tehát Pacelli kerül, amivel aktualitásukat vesztették azok a kombinációk, hogy az uj bíboros államtitkár Magyarország hercegprímása lesz. A nyugalomba vonuló Gasparri villát kapott ajándékba a pápától, oda fog költözni. Pacelli kinevezése egyházi és politikai körökben általános megelégedést váltott ki. Január 3-án Hl össze a második hágai konferencia lBudapesti tudósítónk telefonjelentése.") i órakor ül össze. Briand külügyminiszter ma Párisból jelentik: A francia külügyminisz- j Jaspartól, a konferencia elnökétől táviratot térium hivatalosan közli, hogy a II. hágai I kapott, a konferencia megkezdésének időpontkonferencia január 3-án, pénteken délután 5 | járóL Vakmerő álarcos beíörők a belgrádi kereskedelmi bankban '(Budapesti tudósilónk telefonjelentése.) Belgrádból jelentik: Alig száz lépésre a belgrádi rendőrigazgatóság épületétől, az elmúlt éjszaka betörők jártak egy nagybank épületében, ahol egész éjszaka zavartalanul dolgoztak. Hat álarcos férfi hatolt a belgrádi kereskedelmi bank épületébe, megkötözték a kapust és revolverekkel kényszerilették az inspekciós hivatalnokokat a oáncéltsrem ajtóinak felnyitására. A páncélszekrényeket azonban primitív szerszámaikkal nem tudták felfeszíteni és hajnalban minden eredmény nélkül eltávoztak. A rendőrség hajszolja a betörőket. Szép karácsony szép zöld fája... Irta: Móra Ferenc. Negyvenkét esztendeje ismerem s azóta tartom vele a haragot Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg-templomunk volt Uri divatot kezdtek a városunkban, karácsonyfát állítottak föl a szentélyben, az oltár mellett s kei-estek valami alkalmas kis rongyost, aki a mennyei fenyőt felköszöntse. No, szegény gyereket akkor se kellett Félegyházának Szegedtől kölcsön kérni, futotta a lds-kunoknak a maguk emberségéből is. De a bibliai példázat szerint sokan voltak a hivatalosak, kevesen a kiválaszthatók. Az egyik selypített, a másikat nagyon kamaszollották, a harmadikat csak segédlettel lehetett volna a karácsonyfa alá állítani. Tudniillik olyan körültekintő személlyel, aki az orrocskáját rendbe tartsa, ami azonban mégsem szokásos ilyen ünnepi alkalomnál. A legtöbbnél meg az volt a baj, hogy az ijedtségtől elállt a szavuk, ami ugyan bajuszosabb ünnepi szónokokkal is megesik, de azok nem fakadnak sirva, hanem köhögéssel segítenek magukon. Utoljára bennem összpontosult a közbizalom. Elég rongyosnak találtak, sápadt kis arcom volt és fésűt nem álló vad-fekete hajam s csengett a hangom, mint valami uri kisasszonyé. — Aztán nem félsz majd, kis fiu? — emelte fel az állam valamelyik tanító ur. — Nem félek én, csak a kutyáktól, mondtam önérzetesen s kicsit halkabbra vettem a szót — meg a bakteroktól. Megnyugtattak, hogy ezeket nem eresztik a templomba s kezembe adták a köszöntő verset, amit Fehér tanitó ur irt, Isten nyugtassa a haló porában. Szép hosszú vers volt, a két első sorát még akkor is eltudom mondani, ha majd odafönt a nagy vizsgán találkozom a tanitó úrral. Szép karácsony szép zöld fája, Mondsza csak, honnan jővelf Sok ilyen sose hallott furcsa szó volt benne, mint a mondsza, meg a jövel s ezekkel ríkattam med legjobban a Daru-uccai nemzetet a próbaszavalásokon. Akkor tapasztaltam először, hogy a szónok mindig akkor éri el a legnagyobb hatást, ha olyant mond, amit maga sem ért Minden program szerint ment, még az idő is előírásosan viselte magát. Karácsony böjtje reggelére akkora jégcsapok lógtak a tetőnkről, hogy a feldobott sapkámmal le birtam törni a hegyüket Azóta se szopogattam jégcsapban olyan jóízűt. Olyan rohadt zsindely-zamatu volt, amilyent semmiféle cukrász nem tud produkálni. Amellett a torkot is edzette és nagy önbizalmat csepegtetett belém. Kezdő szónokoknak nagyon ajánlhatom, a jégcsapaszopogatástól elmúlik minden lámpaláz. Azt nem vettem észre az uton, hogy fáznék, mert szegény édesanyám rám adta a nagykendőjét, csomóra kötve hátul a derekamon. Csak azért hullott a könnyem, mert az orromat, meg az államat harapdosta a hideg. De hát ez nem szúrt szemet senkinek, télen minden rendes orr cinegét fog. A tanítóké, tanítónőké is azt fogott, akik az iskola sarkán topogva várakoztak rám. Egészen másért akadt meg rajtam a Honthy Berta kisasszony áldott szeme. — Attól félek —• mosolyodott el, mikor meglátott —, hogy ez a kis gyerek egv kicsit túlozza a rongyosságot Mégis csak kellene rá valami kabátot adni. Mindenki igazat adott neki, de hát hol vegyenek most egy gazdátlan kabátot Az volt a terv, hogy az ünnep után majd Szente tanitó ur elvisz a ,Stross szomszéd boltjába és ott fölruháznak a Jézus nevében, de azt előbb meg kell szolgálni. Szerencsére az iskolaszolga ott ment el mellettünk, sietett a templomba, perzsia-galléros ünneplőben. Nagyon mogorva öreg férfiú voit, de azért most beharmatozták az égi magasok a lelkét. — Én odaadhatnám a gyerkőcének addig a bekecsemet, — mondta egy kicsit vontatva, mintha csudálná önmagát. — No, ezt megfizeti a jó Isten, Károly bácsi, — repkedett Berta kisasszony s mingyárt nekifogott kigombolni a jó embert a 'bekecsből. — Jaj, "kérem, én nem ezt gondoltam, — hőkölt vissza ijedten az öreg ember, — hanem a hétköznapiét Már hozom is, kérem. Hát nem lehet mondani, hogy nem hozta volna, mert csakugyan kihozta a hétköznaplót. Azt, amibe söpreni, fűteni, lámpát pucolni szokott. Rám is adták és bizonyosan nagyon jól állhatott, mert mindenki nfbsolygott rám, aki meglátott benne. Csakugyan egészen eltakarta a rongyosságomat, alul csak a csizmácskám hegye látszott ki belőle,.- a kezem pedig egyáltalán ki se látszott, a kezem feje a könyökéig érhetett- Arra is emlékszem, hogy nagyon finom petróleurn-szaga volt az el»ő uri kabátnak, amit visell-m, egész más, mint az otthoni petróleumé, — ma is mindig érzem ezt a finom szagot, valahányszor díszmagyart látok. A zsúfolt templomot se felejtem el soha, ahová alig tudtunk utat törni, elül az uri rendek, aztán a subás, ködmönös kis-kunok, aztán a berlinerkendős öregasszonyok, a sötét oltárokon csillogó viaszgyertyák szaga összekeveredve a karácson:, i früstökével, a mézes-foghagyinával, — olyan nagy volt níinden és én olyan kicsike! Igen, ez Osza tanitó urnák is szöget ütött a fejébe, mikorra beviaskodtuk magunkat a szentélybe és közölte aggodalmát Agócs főtisztelendő úrral. — Székre kellene állítani ezt a hüvelykmatv't hiszen igy egész elvesz! Szólították is a harangozót, de az vállvonogalássál felelt a sekrestyeajtóból. Emberhalál lesz abból, ha ő megpróbálja székkel törni át ezt a tömeget 1