Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-22 / 292. szám

20 1020 Hp^inh-r 22. Bf r | • f • ••A * W m w I Takaréktár ucca S. fr^Hi IHt Bt n 1 » legh!resebb hazai művészek kései "-apítaM 12 havi részls're Is. ^ 0 r-arácsonyl llCPjlttlfXfllIMIw I 9 ^iliiOr^ilCli íl!,I,ep8kre V°'A t9V*WM a rtwl»Wí«lé« 1930. évi felír ár 1-én Is nroksztfrteté. KépkerefezáseR leszállított ár©« VBBf"*^ tabb hegyi falujából Beatrice, kinek kezében ronggyá vált a finom öreg brokát, porrá a régi fayance s aprófává az antik bútor. Amit nem tört el, a lagunába ejtette s Francesoo betegei felé parázsló tekinteteket vetett, ha véletlenül megpillantotta őket Az eső zuhogott szüntelenül, feltartózhatattanul. Végigcsurgott a napsugárhoz szokott Prokuráciákon, a Merceria bejárata fölött a két vitézen. Megfürösztötte oszlopa tetején Szent Teodorikot. akin szent létére is látszott, hogy ezt még ő is sokalja. Keresztül folyt ernyőn, ruhán, kabáton, egyenesen az ember szivébe s nem nyugodott, niig örök körforgásban, könnyalakban nem szállt fel onnan a szembe. ^rancesco házünak kéménye sztrájkba lépett s vele sztrájkoltak a kályhák, hiába etették őket. Mire Amáta visszatért a kórházból, Mária sápadtabb volt, mint ő. — Nem maradhatsz itt tovább, Mária. Ezt a telet még az sem birja ki, aki megszokta, ~ hát még te? — mondta Francesco, mikor a hallban ültek este a kandalló előtt, amely saép volt, aníik volt és gyatrán melegjielt — Nélküled nem megyek, — válaszolt Mária. — Ne légy már oly türelmetlen! Meglátod, milyen szápen élünk majd, ha jobb idő lesz. Esténkint a színházba járunk. Tudod, hogy most remek staggione jön a Fenicebe. Érted jövök a kórházba délben. Ebéd előtt kiülünk a napra. Miénk a Floriáni kétezer üres asztala, összekoccintjuk vermutos poharainkat. — Éljen a házasság, éljen! — Ugy élünk, mint a settecentobeli vidám velenceiek. Mit mondtak róluk, ha foglalkozásuk ulán érdeklődött az idegen? — É in piazza. Mária nevetett, de összehúzta a függönyöket. \:em akarta látni: hogy könnyezik a tél az ablakon. — Diktálj, Francesco. irok, — mondta Mária s leült az Írógéphez. Készülő könyvének egy-egy könnyebb részletét diktálta gépbe mostanába Francesco. A Mediciek betegségeiről szólt ez a könyvMária szerette... Sok hosszú estén iártak itt körülötte. Medici ősök legemberibb mivoltukban: betegen, szenvedőn. Salvestro, a Gonfaloniere: megalapítója a családi dicsőségnek.. Piero, aki annyira szenvedett reumájától, hogy a firenzeiek »il Gottoso« néven ismerték, a szilaj Giovanni delle Bande Nere, vad seregek kapitánya. S a hanyatló leszármazottak: az elvetemedetett, idegbajos Lorenzaccio, Ippolito, mulat szolgáló fia, szörnyű betegség áldozata. — Máriám, másra gondolsz! Álmodozásából Francesco hangja riasztotta fel Máriát. — Dehogy, dehogy! Csak diktálj — irok. ...Mint minden őse, öregségében Lorenzo is kőszvényben szenvedett— ...Szenvedett, — ismételte Mária és a hátában nyilaló fájdalmat érzett. XVIII. Másnap influenzája volt. harmadnap tüdőgyulladása. Soká volt beteg. Mikor magához tért, a Crislalló jégboritotta orma nevetett rája. Cortinábau volt. — Isten veled, édesem, Isten veled, drágám. Vagyon fogsz hiányozni, nagyon xogok szenvedni, — mondla Francesconak a búcsúnál. Két éves házassAcnk óta. most váltak el először. Másnap bosszankodva látta, hogy nem szenved s egy idő múlva be kellett vallania a Cristallónak, amelyet nein lehetett becsapni — ragyogó jégszemével az ember szemébe nevetett —, hogy ki fogja bírni ezt a három hetet Francesco nélkül. Gyenge volt még nagyon. Egy reggel — kékesfehér púdert szórtak arcukra a begyek, mint különösen rafinált divathölgyek — j Mária a szanatórium elölt feküdt a napon, ' Elaludt s arra ébredt, hogy valaM betakarja. — Leesett a plédje Madame. Féltem, hogy megfázik. — Ragyogó kék szem nevetett Máriára és biborszin, yankee ajkak. Karcsú, magas nő állt előtte. Amerikai volt, látszott rajta. Ezen a tavaszon az európai nők lánykáknak maszkírozták magukat még, de ez a fiatal amerikai nő már tudta, fiúnak kell, fiúnak illik lennie s az is volt tetőtől talpig, rövidre nyírott hajától, lapos cipősarkáig. Hamarosan nagy barátság fejlődött ki közte és Mária között, aki hirből rég ismerte Helen Mortimert. Olvasta a regényét: »Ellen ébredését«, amely bátor és őszinte, gonosz és szellemes könyv volt s rengeteg ellenséget szerzett írójának. Jobbról támadták, balról támadták. S míg Ellen »felébredt« a regényben, Helen az iró nem aludt többé az életben. Az örömtől, gyönyörűségtől. Támadás... siker... ellenségek...! Ez volt az, amire mindig vágyott s hogy ily hirtelen teljesült minden, attól meg is hibbant egy kicsit. Helen három házasságát, három özvegységét derekasan állta. De hogy igy kiemelkedett hirtelen az amerikai milliomosnők szürke soraiból, a Claridge vendégei, a Poiret vevői közül, sok volt! Több volt, mint amit el lehat birni. Emberré lenni egyszerre, emberré, akivel Idadók, kritikusok és irók komolyan beszél- | nek, miután tizenőt éven át három amerikai mintaférj tartotta gyermeksorban. Helen Mortimer néha attól tartott: elveszti az eszét örömében. A második könyve rossz volt. Csapnivaló a harmadik. A negyedikről ezt irta egy kri-j tikus: »Ezt a könyvet nem tudtam letenni. Lecsaptam«. Ennyi balsiker minden igazi művészt elkedvetlenített, kétségbe sodort volna. De Helen nem vesztette el a kedvét. Rettenthetetlen dilettáns volt. Bizolt magában. S bizott a nagyapjában is, aki bányászból lett milliomos és kétféle örökséget hagyott Helenre: egymillió dollárt, mely a bankban és hitét, mely az unokája szivében kamatozott. — A sikerhez két dolog kell, — mondta: optimizmus és reklám. A reklám még fontosa bb. Amint kissé magához tért tehát Helen az őröm első ideksokkjától, végeláthatatlan reklámhadjáratba kezdett, a legelőkelőbb amerikai »publicity agent« segítségével, aki arra termett, hogy a lomha yankee-memőriát felfelébressze letargiájából s kis cikkecskékkel figyelmeztesse, kire kell, kire érdemes, kire illik emlékezni az újságolvasónak. Hetenkint megjelent egy cikkecske. »Világhírű 'írónő 1000 dollárért csókot ad jótékonycélu estélyen«. »Karoljuk fel a négert <3 is ember. — mondja a hires irónő«. (Fo'yt. köv.) TéliKabáiok D BTa, Ssörmés mikádók L — Divai-öliönyök JA árut m nagyon f olcsón KÁRÁSZ LJE* KARACSONYI VASAR u. 7 § ruha divat mummm ¡Mérték utáni angol y rí « * ?j bős á g. A Délmagyarország állandóan gyarapodó kölcsönkönyvtárában havi dij előfizetőknek I pengő, tisztviselő-előfizetőknek 80 fillér, heti előfizetőknek 16 fillér. MEGNYÍLT KERTÉSZ Síiül BÚTORGYÁROS magyar müiparl Fekeíesas *icca 19. s^ám alatt. Állandó kiállítás a müasztalos ipar összes készítményeiből. Szebbnél-szebb hálószobák, ebédlők, uriszobák és mindennemű lakásberendezések, bőrgarnitúrák és kárpitosmunkák dus választékban. Rendkívüli olcsó megnyíló árak, melyről az igen tisztelt butorvásárló közönség vételkényszer nélkül meggyőződhet. Feketesas ucca 14. sz. alatt régi üzlethelyiségem megszűnik és az ott raktáron levő hálószobákat és ebédlőket bfiSZCrZŐSl Áron min! árusítom e hó végéig. Figyeljünk; a „Kertész" névre. shhhbébé&Í 470