Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-15 / 286. szám
1929 derer; b r 15. M * CJVAW01W7 *<? 9 LUX SZAPPANPEHELY CSAK EBBEN A ZART KEK DOBOZBAN KAPHATÓ! KIMÉRT SZAPPANFORGÁCS LTTX NÉVEN VALÓ ÁRUSÍTÁSA BŰNCSELEKMÉNY! (Budapesti Hr. bfintetS t8rrénysz4k B. XIV. 156M/1926/11. n) Illusztris vendégünk érkezik a hétfői napon, aki már majd egy éve nem látogatta meg városunkat. Nem haragtarás, sem sértődés akadályozták őt látogatásában, csak éppen hogy majd egy évig tartott a nászutja második, illetve harmadik feleségével. Most is örökös harcban áll ő, az oroszlánszívű, a vérengző galambokkal. Méltóztatnak Őt jól ismerni, a mindig elegáns, kedves, főleg mulatságos Haroid Lloyd Ő, aki hétfőn és kedden Richárd Dix-el, a legmulatságosabb fickóval felveri a Belvárosi Mozit, nagy nevettető filmjeik sikerétől lesz hangos az egész környék. Mindenki spóroljon Haroid Lloydhoz. VASÁRNAPI KONFERANSZ Mesdames, et Messieurs «zen a héten megint nagy izgalmak tornyosultak a színházban. Fridi fókarnagy ur vezérletével régen készülődött az Operatársulat a Hegyek álján bemutatására és amikor készen volt minden: keddre kitűzték a premiert. Délelőtt még egy utolsó főpróbát tartottak, ez már inkább színjátszó próba volt, mint énekes, — amikor hirtelen vészes hir szárnyalt be a sötét nézőtérre. Bihari Sándor beteg és nem tud eljönni a íőpróbáral Hamar staféták ügettek át a Tiszába, majd orvosért loholtak, — de a hírnökök reménytelenül érkeztek vissza: a baritonista egyetlen hangot sem tud szólni, mozdulatlanul fekszik betegágyában... A próba megállt és megkezdődött az izgalom: mi lesz az esti premierrel? Arról beszélni sem lehetett, hogy a vezető szerepet más valaki tanulja be. Hirtelen Pestre telefonáltak, hogy vendégszereplőt keressenek az Operában, hogy még elérje a kétórás szegedi gyorsot Ám kiderült, hogy az Operában is csak egy baritonista tudta a szerepet, Farkas Sándor, — aki azonban épen ezen az estén a Tosca Scarpiáját alakította az Opera színpadán— Vendégénekes tehát nem volt, kényetelenek voltak a premiert elhalasztani Nagy busán pergették le a próbát baritonista nélkül és este szomorú feketetábla várta a ritka opera-premierre gyülekező nagyérdemű publikumot... Ez a története a viszontagságos Hegyek aljánnak, amihez szerdán most már mégis «ak lesz szerencséje a premieri nézőtérnek.* Ellenben egy kis időre eltolódik a Két láng az aecán éjféli bemutatója. Tarnay direktor ugyanis Dayka Margittal szerette volna eljátszatni a malterhordó Vica könnyes szerepét, de az aranyszőke ngszinbázi művésznő egy estére sem kapható, nemhogy egy éjszakára. Uj szerepet kapott a Vígszínházban, Csathó Kálmán darabjában és a mindennapos próbák, a közeli premier miatt nem kaphatott szabadságot Az Emőd—Tőrök-darabot azért mégis bemutatják a szegedi deszkákon, ha a vigszinházi Vica nem tud lejönni régi városába * közeli hetekben sem, akkor Tarnay direktor Pártos Klárit választotta ki erre a komoly szinészi feladatra.a Jelentették már ezek a hasábok, hogy u elmúlt napokban Szegeden járt a Nemzeti Színház igazgatója, Hevesi Sándor, a Teplom-téri szabadtéri játékok ügyében. A kiváló direktor mindössze félnapig tartózkodott Szegeden, de a passiójátékok terve nem nagyon nyerte meg tetszését Ellenben informálódott a házlkezeléses rendszer harmadik esztendejéről és nem csinált titkot abból, hogy mégis ez a rendszer van hivatva eltüntetni a vidéki színjátszás nyomasztó és áldozatos válságátAz aranyszőrű bárány most is egymásután aratja a legteltebb házakat és a legmelegebb sikereket a délutáni előadások hosszú sorén. Gyurka bojtár szerepét Ajtai Andor vette át, aki a Pesten sikerező Tolnay Andort pótolja a Móra—Vincze-oporettben... Megvan a szezon első szerződésbontása is: most már befejezett dolog, hogy Sárixtg Rózsi elbúcsúzik Szegedtől, január elsején visszamegy urához, Pécsre.- De van egy uj szerződés is: — Végh Kálmán, akit muszáj volt visszaszerzódtetnL,, És még egy szerződési hir: Hont Ferencet, « Johanna szegedi rendezőjét Pünkősti Andor véglegesen leszerződtette a Magyar Színházhoz. A most bemutatásra kerülő »Alomkjrálynő« után következő francia újdonságot fogja először rendezni... Karácsony előtt operettpremier lesz a színházban: Mit susog a fehér akác, amit az idei szezonban a legtöbbször adtak elő a pesti premier után a különböző vidéki színpadokon... A prózai társulat érdekes feladatot kapott, — karácsony után Pirandello premier lesz: Öltöztessétek fel a mezíteleneket.... És a legközelebbi programon szerepel Móricz Zsigmond Légy fó mindhalálig-ja, a Király Színház uj operettje: a Régen is most, valamint a Városi Szinház Katicája, amelynek főszerepét természetesen Szegeden is Tolnay Andor fogja fátszani.. < Tegnapelőtt érdekes és kedves csomag érkezett a kitűnő mű vészpár: Csille Lajos és Könyves Tóth Erzsi cimére. Fedák Sári küldte el legújabb könyvét és az első oldalon a következő dedikáció állt: »Kedves Cselléék, köszönöm, hogy azon a szomorú áprilisi napon Ti is kikísértetek Déryná sírjához. Szeretettel Zsazsa...« A dedikári<5nak érdekes története van. A nagy Fedák néhány é-> előtt — hogy ugy mondjuk — nem aratott valami nagy sikert a Vígszínházban az Isteni divá-ban, Nagyon lehangolt volt és szomorúságában teuta-• aott Miskolcra, meglátogatni Déryné sirját Könyves Tóth Erzsi és Cselle Lajos — akik akkor Miskolcon müvészkedtek — karonfogták Zsazsát és kikísérték Déryné sírjához. Erre a szomorú áprilisi napra emlékezett most az azóta megint kivirult Fedák Zsazsa könyvének megjelenésekor és as első kötetet leküldte Szegedre, köszönetül Csellééknek azért a szomorn temetői sétáértA hét legpompásabb, legmelegebb és legbohémosabb eseménye a Fészek Klub csütörtöki Pálfyvacsorája volt A szegedi szellemi élet munkásat őszintén és melegen ünnepelték az uj polgdrmesterhelyettest, a klub elnökét és a bankett hangulata olyan volt, amit csak egy Fészekben lehet elővarázsolni e téli jelen kilátástalanságában. A díszes felköszöntők kincsesen zengték a megkülönböztetett szavakat, de a legmelegebb az a pilla, nat volt, amikor megjelentek a színház énekes tagjai (Bereng, Kovács, Gál, Csonka, Ekecs, Magyaríts, Glass, Sánta, Csordás, Rónai, Stikut, Juhász") és a maguk őszinte módján, zengő karokkal köszöntötték Pálfy Józsefet. Az nj polgármesterbelyettes meghatva fogadta a spontán ünneplést és szavak helyett — 6 Is dallal válaszolt- Jöttek aztán sorra a spontán műsorszámok: Szórád áriái, Bardócz Rózsa Móra-verse, Fridi Frigyes és Beck Miklós zongoraszámai... És a csütörtöki bankett péntek felé mégis véget ért... E. SCHATZ MAGDA fűzőszalonfa Somoavi S. 15.. készíti a legmodernebb IQzfiVet. Hss fcíftfikflt minden e szakmába vágó Irészitmínveket. ív Retikiilt Karácsonyra Szegszárdynál Vegyen pénztárcát adjon kedveseinek ajándékba Kétszeres lesr örK= me, ha megtudja, hogy vásárolta, mert min, den darab saját készitésü szép rnunV« tebátfeltétleBülnáls mert karácsonyra és újévre árait leszállitotta t Kárász ucca 14, iskola ucca 11. Decemberi olcsó árusiiús Értesitfük a t, vevöközönségiinket, öogy december Qavára az összes cikkekben rendkívüli olcsó átakat állapítottunk meg, öogy módfában legyen mindenkinek /¿*5PfiM ni# TFSÍVERF.K szavatolt minőségi! árukat, még soi>a nem létezett olcsó árakon beszerezni. Széchenyi tér éa Csekenlcs gcct.H