Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-30 / 273. szám
"1920 november 30 Df.T.V» AííV AKOBSZ Л ír SHH ?i338 hoay István bfetsmafe; Készleies vallomás! íeíí a családi vlszálykodásról (A Délmagyarország munkatársától.) Rácz István, aki — mint a Délmagyarország jelentette — liétíőn vadászfegyverrel agyonlőtte mostohaapját, Lengyel Ferencet, két napig tagadta, hogy ő volna a gyilkos. Csütörtökön azután megtört és a felsőlanyai rendőrségen részletes vallomást tett. — Megbántam, amit tettem — kezdte vallomását Rácz István —, elmondok most már mindent, ugy, ahogy történt. Azután részletesen jegyzőkönyvbe mondta, hogy állandó nézeteltérések voltak a családban az örökség miatt. A rokonság bonyolódott összetételű volt, mert az ő mostoha testvérei nem Lengyelek, hanem Tóthok, akik az öreg Lengyel második feleségétől való gyerekek. Tóth Ilona, Tóth József, Tóth Veron és Tóth János, Rácz István és még egy édestestvér tartozott a családhoz, amelynek tagjai attól féltek, hogy az öreg Lengyel kihagyja őket <iz örökségből. Hétfőn délelőtt Lengyel Ferenc mostohaleánya, Tóth Veron társaságában meglátogatta Rácz Istvánt csengelei tanyáján. Elbaszélgettek, beboroztak — két és féllitert ittak —, majd valamennyien visszamentek Lengyel Ferenc balástyai tanyájára. A család kivonult a konyhába vacsorázni, Lengyel pedig lefeküdt. Erre ő, Rácz István, bement az alvó Lengyel Ferenc szobájába, felkapta a vadászfegyvert, amelyben egy patron volt, azután közvetlen közelről agyonlőtte, majd a fegyvert az ágyra dobta és kiszaladt a szobából az udvarra. Vallomása további részében elmondotta, hogyan menekült haza, otthon felesége gyermekágyban feküdt, akinek azt mondta, hogy Lengyel Ferenc öngyilkos lett. Rácz azután kitért arra is, hogy Lengyel Ferenc már régóta utjukban volt és többször szóba került, hogy el kellene az öreget tenni láb alól. Mostohatestvérei, Tóth Veron és Tóth József fel is biztatták öt erre, de nem volt hajlandó mostohaapjával végezni. Ezzel szemben Tóth Veron és Tóth József a leghatározottabban kijelentették, hogy halvány sejtelmük sem volt arról, hogy milyen terveket forgatott fejében Rácz István. A gyilkost pénteken reggel hozták be a kapitányságra. Egykedvűen viseli sorsát, bár amikor valaki megkérdezte tőle, mit érzett azután, hogy, agvonlőtte mostohaapját, így felelt: — Semmi különösebbet nem 'éreztem, de hogy a rendőrségre kerültem és ott elkezdtek vallatni, bizony rosszul kezdtem magam érezni... Éjjel meg már akasztófát is láttam álmomban... A gyilkos gazdát pénteken délben az ügyészség fogházába szállították át. Pénteken tejár! a pályázat! határidő - Heves íiszlufiíási harcra van blláíás (A Délmagyarország munkatársától.) Pénteken délben járt le az általános tisztújításra szóló pályázati határidő. Régi szokás szerint a pályázók zöme az utolsó negyedórára halasztotta pályázati kérelmének benyújtását és igy délfelé igen nagy volt a forgalom a főispáni hivatalban. A pályázók, külső és belső pályázók egyaránt, szinte sorfalat álltak az ajtó előtt, várták, amig rájuk kerül a sor, amig nevüket beirják a pályázók nyilvántartásába. Amikor azután tfitüzték a zárórát és lezárták a nyilvántartási ivet, kiderült, hogy sokkal nagyobb lesz a tisztújítási harc, mint amilyenre eredetileg számítottak. Számos külső pályázó jelentkezett ugyanis, leginkább a magasabb állásokra szóló pályázatával, ez pedig felszabadította az alacsonyabb állásokban lévő már beválasztott tisztviselőket is, akik ilyen körülmények között a saját állásukon kívül szintén megpályázták a maüas.abh állasokat is. 'A szervezeti szabályrendelet értelmében minden beválasztott tisztviselőnek pályáznia kell, mert ha nem pályázza meg saját állását, ugy tekintendő, mint aki állásáról is, nyugdíjigényéről is lemondott. A jelenlegi tisztikar saját állására ugy pályázott, hogy közös ivet irtak alá a polgármestertől kezdve a tanácsnokokon keresztül egészen a fogalmazókig valamennyien és ebben jelentették be, GERDA MAURUS és WILLY FMTSCH lősze-eplésével a Belfűros! Moziban. Előadások 5. 7, 9, vasúr- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor .в . » А л © , | Kftrzo Mozi Nov. 10 dee. 1 én, sz mb i, vnsárnsp j Csak 16évenleiü'ieknekl gfl^ pgyg ^ g^J |JJ|£| j főszereplésével AZ ÉJSZAKA LOVAGJA j és RICHÁRD TALMADGE-val A sárga sálén, j ' Elöfdások kezdete 5, 7, 9 vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakot j I—lUiMUIH hogy megpályázzák saját állásukat. Az viszont, aki más állásra is pályázott, külön pályázati kérvényt nyújtott be= A pályázati kérvények benyújtási határidejének lejárta után kiderült, hogy, néhánu pályázó már is beválasztottnak tekinthető, ezek azok, akik egyedül pályáztak valamelyik állásra. A polgármesteri állásra egyedül dr. Somogyi Szilveszter nyújtotta be pályázatát, nem lesz ellenjelöltje dr. Tóth Béla főjegyzőnek sem. A dr. Turóczy Mihály főügyész nyugalomba vonulása következtében megüresedő főügyészi állásra is csak egy pályázó jelentkezett, dr. Simkó Elemér ügvész és igy az Ő választása is egyhangú lesz. Kincs ellenfele Kaszó Elek fŐpénztárosnak és Bücher Jakab pénztárnoknak sem. A betöltésre kerülő négy kerületi tiszti orvosi állásra is csak négyen pályáztak, dr. Wehli Béla, dr. Havas Imre, dr. Mészáros Ferenc és dr. Bérezi Béla, választási küzdelem tehát itt sem leszc A többi állásokra azonban annál több pályázó akadt. Feltűnően sok külső ember vesz részt a nagy versenyben. A tanácsnoki állásokra dr. Fluck András, dr. Polgár Péter pályáznak kívülről-', a tiszti ügyészi állásra dr. Türr Aladár, dr. Szekerke Lajos, ifj. dr. Dobay Gyula, dr. Török Béla és dr. Lippay Lajos ügyvédek aspirálnak, A főispáni hivatal kimutatása szerint különben a pályázók a következőképen oszlanak meg az egyes állások között; Polgármesteri állásra: dr. Somogyi Szilveszter polgármester, Főjegyzői állásra: dr. Tóth Béla főjegyző; \ Öt tanácsnoki díjasra: Fodor Jenő, Rack Lipőt, dr. Csonka Miklós, dr. Pálfy József, vitéz dr. Szabó Géza tanácsnokok, továbbá dr. Horváth Lajos, dr. Fluck András, ; dr. Pávó Ferenc. Hegedűs Antal, dr, Polaár Péter. A polgármester, a I6fegyz6, a főügyész és a főpénzféros már A főügyészi állásra f ír. Sirakő Elemér tb. főügyész. Az árvaszéki elnöki állásra: dr. Bárkányi Zoltán árvaszéki elnök és Hegedűs Antal. Három árvaszéki ülnöki állásra: dr. Iíorpássy Elemér, dr. Rack Kálmán, dr. Grasselly Károly ülnökök, dr. Kamocsay György, Bitiek Vilmos, dr. vitéz Gombos József, dr. Pávó Ferenc, dr. Széli Béla, dr. Jánosi György. Egy tiszti ügyészi állásra: dr. Simkó Elemér t. ügyész, dr. Türr Aladár, dr. Szekerke Lajos, ifj. dr. Dobay Géza Gyula, dr. Török Béla és dr. Lippay Lajos ügyvédek. Négy I. oszt• aljegyzői: dr. Ketter Tibor, dr. ördőgh Lajos, dr. Gera József, Hegedűi Antal I. oszt. aljegyzők, dr. Jobba P. Fülöp, Bielek Vilmos, dr. Hévézi András, dr. Pávó Ferenc, dr. Répás János. Egy főpénztárnoki: Kaszó Elek fŐpénztárnbk. öt 11. o. aljegyzői.* dr. Katona István, dr. Rőth Dezső, dr. Horváth Lajos, dr. Pávó Ferenc, dr. Hammer Fidel II. o. aljegyzők, továbbá dr. Jobba P. Fülöp, Bielek Vilmos, dr. Szabó Béla, dr. Hévézi András, dr. Sáutha László, dr. szatymazi Zsótér Bertalan, dr. vitéz Gombos József, dr. Pálfy György, dr. Széli Béla, dr. Gserzy István, dr. Répás János, dr. Biacsy Béla, dr. Vicsay Emil, Kremmer Béla. Négy kerületi tiszti orvosi: dr. Wehli Béla, dr. Havas Imre, dr. Mészáros Ferenc, dr. Bérezi Béla. Egy községi birói: dr. Kamocsay György községi biró, dr. Jobba P. Fülöp, Bielek Vilmos, dr. Szabó Béla, dr. vitéz Gombos József, dr. Cserzy István, dr. Répás János, dr. Biacsy Béla, dr. Vicsay Emik Egy pénztárnoki: ' Bücher Jakab pénztárnok. , Három 1. oszt. közig, fogalmazói dr. Pálfy György, dr. Széli Béla, dr. vitéz Gombos József közigazg. fogalmazók, dr. Jobba P. Fülöp, dr. Szabó Béla, dr. Hévézi András, dr. Simon József, dr. Skultéty István, dr. vitéz Savanya Ferenc, dr. Schütz József, dr. Szatymazi Zsótér Bertalan, dr. Biacsy Béla, dr. Vicsay Emil. л Egy l. oszt. adótiszli: Kovács István, Szűcs Károly, Radványi Sándor, Vozárik Sándor, dr. Szabó Béla, Szűcs József, Lázy István, Kopasz Ferenc, Gecsev Viktor, Wéber Lajos, Fürst Béla, Tar Ernő, ifj. Androviczky Sándor, dr. Schütz József, Dorner Tibor, Balogh Antal, Latzkovits László, Bózsó Imre, Vecsernyés Lajos, Vitus Béla. Thuróczy Mihály, dr. Katona István A választás során esetleg megüresedő II. o. adótiszti állásra: Kovács István, Szűcs Károly, Vozárik Sándor* Jódal János, Szűcs József, Szécsi Szilveszter, Kopasz Ferenc, dr. Sjmon József, Vőlgyessy Pál, Lantos Árpád, Fürst Béla, Széli István, Csánji István, Jójárt Bunford Béla, dr. Schütz József, Dorner Tibor, Gubritzky Jenő, Balogh Antal, Bárány Pál, Latzkovits László, Bózsó Imre, Vecsernyés Lajos, Vitus Bela. Egy nyilvántartói: Ugi Lajos, Kovács Ferenc, Fülöp Márton, Vadász István, Skultéty Sándor, Gubritzky Jenő, Gecsey Viktor, Vecsernyés Imre, Szűcs Gyula, Győlay Ferenc, Tar Ernő, Batki Antal, Jambrik István, Práger József, Kolozsváry Sándor, Matkó Gyula, Láger Rudolf, Heinrich Emil, Vigh S. Rezső, Láns* Ferenc, Kovács Ernő, dr. Biacsy Béla, Varga Gyula, Thuróczy Mihály, Patakv László, ifj. Dudás Béla, Balogh Mihály, Kovács István. Egy segéd nyilvántartói (folda döngi Iván fa rtöi): • Szűcs Károly, Jódal János, Schiller Béla, Gubritzky Jenő, Gecsey Viktor, Vőlgyessy Pál, TörőkJános, Csányi István, Kazi Gáspár, Latzkovits László, Thuróczv Mihály Reménvfy Gyula, Pataky László. *H"'T"i гшмшагпднит" nnwiiWiiHMfl; ÍMOD 3LA MOCIÜE vígjátéka trm.