Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-29 / 272. szám
1929 november 29. Dff.M %6YAROR^7 '.fi mm Guttmann német fogorvos ötvenezer márka életbiztosításért Míe meg feleségét Első feleségél is hasonló módon meggyilkolta (Budapesti tudósítónk telefonjelcrJése.) Berlinből jelentik: Az Ödera-Schwetty-i gyilkosság ügyében folyó nyomozás napról-napra súlyosabb adatokat produkál dr. Guttmann Frigyes fogorvos ellen. Most már kétségtelen, hogy a fogorvos maga gyilkolta meg a feleségét, hogy az ötvenezermárkás életbiztosításhoz hozzájusson. Guttmanné holttestét felboncólták és megállapították, hogy halálát nem l;óponyácsontlörés okozta, hanem fulladás. Afojtogatás nyomai a gégefőn megállapíthatók voltak. Kétségtelen az is, hogy a fogorvos hét év előtt elhunyt felesége hasonló körülmények között halt meg. Súlyos sériiléseReí s&envedíeíí asz óceánjáró Maureíania Háromméteres lék a §ajó páncéltalán (Budapesti tudósilónk telejonjclcntcse.) J Newyorkból jelentik: A Mauretania a tegnapesti összeütközésnél sokkal súlyosabb sérüseket szenvedett, mint eleinte hitték. "A gőz. komp hegyes acélorra két meglehetős nagy léket vert a hajó páncélfalába. Az egyik lék átmérője másfél méter, a másiké három méter volt. Az összeütközés után a hajóba hatolt víz a hajó egyik emeletét elöntötte és órákig tartott, amig légmentesen el tudták zárni a sérülés helyét és kiszivattyúzhatták a vizet. A hajó csak a javítási munkálatok befe. jezése után holnap este indul Európába. Kínos botránnyá dagad a Szent Péter bazilikában történt revolveres merénylet ügye Szerelmi csalódása miatt akarta Ramsfad Gudin Margit megölni Schmidt preláfust (Budapesti tudósilónk telefonjelentése.') Rómából jelentik: A Szent Péter bazilikában lejátszódott revolveres merénylet egyre kínosabb botránnyá növi ki magát. Most már kétKégtelenül megállapították, hogy Ramstad Gu. 'din Margit bizalmas kapcsolatban állott \Schmidt prelátussal és szerelmi csalódása vitte kétségbeesett tettének elkövetésére. A vizsgálat szerint a leány nevelőnő volt egy előkelő római családnál. A mult évben ismerkedett meg Oslóban Scmidttel, akinek unszolására protestáns hitről a katolikusra tért át és amikor a prelátust Rómába helyezték át, oda is követte. Rómában Schmidt prelátus viselte gondját a leánynak, támogatta és állást szerzett neki. A leány a revolvert gazdája fiókjából vette ki, cz a revolver azonban önműködő pisztoly volt és a leány kezében azért nem sült cl, mert nem tudta kezelni, biztonsági závár ja be volt csukva. Kötél általi halálra Ítélték a cseh pilótát, aki megölte kedvesét Pozsony, november 28. Augusztus 14-én, hajnali félnégy órakor a dévényi sziklahcgy tetején az ősi romok kőzött gyilkosság tőrtént. Kinderney Pál 43 éves repülőaltiszt meggyilkolta szeretőjét, Kudela Zsófia 21 éves pozsonyi nevelőnőt. A hadbíróság csütörtökön reggel kezdte meg a gylikossági pör tárgyalását, A vádlott nős, két gyermek atyja. Elmondja, hogy Kudela Zsófiával julius 8-án, tehát a gyilkosság előtt egy hónappal ismerkedett meg. Nagyon megszerették egymást. A leány később megtudta, hogy Kinderney nős, erre elhatározta, hogy öngyilkos lesz. A Dunába akarta ölni magát. Együtt mentek kl Dévénybe, ahol juliusban megismerkedtek. Hajnali félháromkor érkeztek a dévényi hegy tetején lévő romokhoz. A leány leült a romok párkányára, innen akart leugrani a Dunába, ő — a vádlott _ nem bírta a látványt, azt mondta, hogy inkább morfiumot szerez a leánynak, ölje meg magát azzal. Zsófia — akit a vádlott Lolának nevez — arra kérte Kinderneyt, hogy lője agyon Megbeszélték, hogy a férfi hová lőjjőn. Lola azt kérte, hogy a szivébe, ö annyira izgatott volt, hogy nem találta cl a leány szivét. Erre Lola Htítól vasárnapig [: I HOLD ASSZONYA: Jt» GERDA MAURU5 és WIILY FSHTSCH A _ '^szereplésével a Belvárost Moziban. é g|« Előadások 5. 7. 9, vas.ir- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor •! tiorzo Mozi Nov 29, .0 der. 1-én. pfn ek'ői v-árnspi Csak ,6éven te.ü leknek, g^y jj^g ^ g^y yjy^ | főszereplésével AZ ÉJSZAKA. LOVAGJA éj RICHAKO TALMABGE-val A sárga sáíön. É>ősdá*i>k kezdete 5. 7. 1) v.i«ár- és dnnernao 3, 5, 7, <i órafcn többszöri kérésére föbclő(t3 szerelmesét. Azután hazament, elutazott Nyitrára a családjához. Este letartóztatták. — Egyáltalában nem érzem magam bűnösnek, — mondja a vádlott. — Nagyon szerettem a leányt és tudtam, hogy végez önmagával, ha én nem ölöm meg. Én csak a felkét akartam mrgm?ntenl, nehogy az öngyilkosság mtati a földön vándoroljon a lélek és no juthasson a másvilágra. — Nem vagyok bűnös, ha el is fognak ítélni. Aki egy életuntnak megteszi az utolsó szolgálatot és megmenti őt attól, hogy önkezével vessen véget életének, az annak nem gyilkosa, hanem jótevője. így hisszük azt mí spiritiszták. Martini Irén, a meggyilkolt leány barátnője a következő tanu. Elmondja, hogy Kudela Zsófia, >Lola« régebb idő óta öngyilkossági mániában szenvedett. CsaszUnszk! Stefánia, a meggyilkolt leány nővére elmondja, hogy nővüre különös borongós természetű volt, az élettel elégedetlen. A tárgyalást egy órakor félbeszakították, délután folytatták. Igen érdekes, hogy a tárgyalást feszült figyegyelemmel hallgatja annak megkezdése óta Káldor Dezső, a Nation biztosító társaság igazgatója. Kinderney ugyanis röviddel a gyilkosság előtt negyedmillió koronára biztosította magát A biztosítás egyik feltétele kimondja, hogy a biztosítási összeg kivégzés esetén fs esedékes. A biztosítótársaság tehát erősen érdekelve van, ez az oka, hogy maga a biztosítótársaság adott védőt Kinderney mellé, még pedig a leghíresebb pozsonyi védőügyvédet. Késő este hirdette ki a hadbíróság az ítéletet: Kinderney Páll gyilkosság miatt kötéláltali halálra Üélte. HfmYr XI29. Pénték. Róni. katli. Szaturntfi vt. Protestáns Noé. Nap kél 7 óra 23 perckor, nyugszik 4 óra 13 perckor. A Somogyi-bönyvlár nyitva délelőtt 10—l-ig, délután 4—7-ig. A ninzeum nyitva dé előtt 10—VaHg, délután zárva. Egyetemi könyvtár (központi egyelem I. emelet) nyitva délelőtt 8—l-ig, délután 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Grünwald Imre, Kálvária ucca 17. (Tel.j 225.) Just Frigyes, Petőfi Sándor sugárut 41. (Tel.: 777.) Temesvári József, Kelemen ucca 11. (Tel.: 291.) Moldvány Lajos, üjszsged, Vedres u. 1. (Tel.: 846.) Selmeczy Béla, Somogyi-telep. (Tel.: 5.) Török Márton, Csongrádi suiiárut 14. (Tel.: 364. sz.) — A szegedi hőmérő. A szegedi egyetem földrajzi intézetének m'eteorólogiai obszervatóriuma jelenti, hogy csütörtökön Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 7.7 fok Celsius, legalacsonyabb 4.5 fok Celsius, a barometer adata 0 fokra és tengerszinre redukálva reggel 765.6 mm., este 763.5 mm., a levegő relativ páratartalma reggel 95.0 százalék, délben 70.0 százalék volt. A ssél iránya nyugoti, erőssége 1—2. — Ködös idő. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban az idő enyhe és ködös, de száraz. Prognózis: Ködös idő nyugati hőcmelkedéssel, keleten némi hősülyedéssel. — Dino Alfierl államtitkár magyar kitüntetés?. Rómából jelentik: Hóry András kvirínáli magyar követ csütörtökön átnyújtotta Dino A 1fierinek, a kooperációs minisztérium államtitkárának a magyar érdemkcres2.t II. osztályát a csillaggal. Dino Alfieri államtitkár hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatni fogja a;: olasz—magyar barátság ügyét, — Uj napfolt. Rómából jelentik: A lapok szerint a kapitoliúmi csillagvizsgáló obszen atórium a nap korongján ujabb napfoltot fedezett fel. A napfolt körülbelül kétszer akkora, mint a földgömb legnagyobb körének területe. — A vásárok megszüntetése elle.n. Budapestről jelentik: A magyar kézmüiparosok és kereskedők országos szövetsége meghivására ma esLe országos gyűlést tartottak a vásári iparosok és kiskereskedők. A gyűlésen 52 vidéki város és község — köztük Szeged, Debrecen, Békéscsaba, Szombathely, Székesfehérvár, Győr, slb. — érdekeltjeinek képviseletében több mint 10L' vidéki kiküldött, Budapestről és környékéről pedig körülbelül 400 vásári kereskedő és iparos jelent meg. Pfeiffer Sándor előadó beszéde után a gyűlés elhatározta, hogy a vásárok beszüntetésére irányuló mozgalom ellen tiltakozik és ezt a tiltakozását emlékiratba foglalva küldöttség utján eljuttatja a kereskedelmi miniszterhez. A küldöttséget Perlaky György országgyűlési képviselő fogja vezetiü. — Világítástechnikai előadás. Világítási armatúrák meghatározása különböző kirakatokhoz címmel tartott csütörtökön este előadást György Vilmos mérnök az ipartestület elektrotechnikai szakosztályában. Az előadás a gázgyár Kölcsey-uccai mintatermeiben folyt le és a karácsonyi propagandánál szükséges armatúrák (világító testek) ismertetéséről szólott, amelyeknek alapján módjukban áll a szegedi szerelőknek minden egyes kirakathoz megfelelő armatúrát kiválasztani. — A Délmagyarország Jegyirodája nyitva reggel 9-12, délután 3—7. Színházjegyet kívánságra házhoz küldünk. Telefon SOS. — Joachim József képkiállilása nyitva este 6 óráig a Kassban. ÍROD £A ROQUlf® vígjátéka peVOÜWkÜVŐ VIRGBNiA BRADFORD bravúrt ímje: fl rejtélyes láda § f hétfőn és kedden • Belvárosiban £ — Uj könyvek a Déliuagyarország kölcsöukünyviárában. Sinclair LCwiS: S»m DcdOTrorlh Európában (kél kötet), Kaith Tivadar: Az írodaüzein racionalizálása. JE fieíi reklámcikkünk: s 8 drb. vizespohár 1 pengő Párisi Hagy Máz -zc?td Csekoni" és Kiiis ucca sarok.