Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-28 / 271. szám

tém DÉLMAGVARC Ili- 7. ló kereskedő helyesen világítja meg kirakatát Ismeretes az az akció, amil a gázgyár in­dított a helyes kirakalvilágitással kapcsolat­ban. A kérdés most éppen aktuális, tekintet­tel a közeledő ünnepekre. A jól világított kirakatokról György Vilmos, a gázgyár íö­mérnöke a kővetkezőket mondotta: — Áz üzlet bére rendszerint két tényező­ből tevődik össze, úgymint: meg kell fizetni az üzlet helyét és meg kell fizetni a portálok, illetve a kirakatok számát. A háztulajdonos nagyon jól tudja, hogy a kereskedőnek mit jelent az uccára néző nagy front és a sok ki­rakat. Ha a kereskedő megfizeti a kiraka­tokért is a magas házbért, miért nem igyek­szik azt minél jobban kihasználni'? Mert nem használják ki a kereskedők sem nappal, sem este. A ma embere nem ér rá órák hosszat ácsorogni a kirakatok előtt, a kirakatot tehát ugy kelt berendezni, hogy a járókelők pilla­natok alatt ¡elismerjék az árut, meglássák annak minden részletét és szépségéh Mit te­gyünk tehát? Aki jár színházba, annak nem kell másl tenni, mint megfigyelni a színpad díszleteit, a színpad elrendezését egy-egy. ha­tásos jelenetnél és megfigyelni a színpad vi­lágítását. Ennyit kívánunk csupán a kiraka­toktól is- Azcrt van kirakatunk, hogy abban áruink javát az uccán járókelők figyelmébe ajánljuk, sől a legtöbbször az áru célját és rendeltetését is szemléltetővé kell tenni. Az árukai ugy kell elrendezni, hogy a fenti célt elérjük, hogy azok uralják az egész kirakalot. Oly hátieret kell ezert választanunk, amely az árut kiemeli, vagyis világos árunak sötét hátteret adunk, mig sötét árunak világos hát­teret. kell adnunk. * — A nappali kirakatunk már kielégíti az igényeket. Ma azonban az ember ritkán ér rá nappal kirakatot nézni és igy. kirakatun­kat olyan megvilágítással kell ellátnunk, amely este lehetőleg ugyanazt a hatást kelti, mintha az árut napfény világításánál néz­nénk, vagy ha lehet, fokozzuk tán az áru szépségét, mert este van a nagyobb forga­lom kirakataink előtt. A jó világítás elő­nyeit kell kereskedőinknek mindenekelőtt megérezniök és ha már tudják, hogy üzleti forgalmuk emelésénél mit jelent a jól világí­tott kirakat, meg fognak ragadni minden al­kalmat. hogy a mostani, néhol brutálisan rossz világítást megszüntessék és helyette a legszebbet és a legjobbat adják necsak áru­ban, hanem világításban is vevőiknek. — Ezért rendezi a légszeszgyár és villany­telep igazgatósága december havában nagy kjrakatvilágltásí propagandaakcióját, amely­nek programja következő: naponta 6 órá­tól tel 8-ig világítástechnikai hivalalos órát tart a Kölcsey-uccai bemutatótermében, hol diimentesen állanak kereskedők és érdeklő­dői- rendelkezésére és terveznek, kalkulálnak kirakatvllágitási berendezéseket. Hetenként kétszer, kedflen és csütörtökön fél 8 órai kez­dettel nyilvános előadásokat is tartanak a ki­Henyasssonyi keiengyék minden kivile'ben Női, syersnek és Baby fehérnernüek óriási válasi№!:ban Leányka és fim ruhácskák készen és ler.detésre Agy- és aszíalnemüek Férfi kalapok mese olcsón Pollák Testvéreknél Csekonics ucca és Feketesas ucca sarok. rakatvilágitásröl. Végül december közepén kezdetét veszi egy nagyszabású kirakatver­seny, amelyet a szegedi kereskedők üzleti éle­102« novcmb?r 2fl tének fokozása érdekében rendeznek és amely­re a villanytelep igazgatósága is rendkívül értékes dijakat ajánlott fel. Színházjegyek ¡farepszág jegyirodájában elewétell dij nélkül váHhaték X12S. Csütörtök. Róm. kath. István apát vt. Protestáns Stefánia. Nap kél 7 óra 22 perckor, nyugszik 4 óra 14 perckor, A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, dél­után 4—7-ig. A muzeutn nyitva délelőtt 10—Val-ig, délután zárva. Egyetem! könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva délelőtt 8—l-ig, délután 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Grönwald Imre, Kálvária ucca 17. (Tel.: 225.) Just Frigyes, Petőfi Sándor sugárut 41. (Tel.: 777.) Temesvári József, Kelemen ucca 11. (Tel.: 391.) Moldvány Lajos, Újszeged, Vedres u. 1. (Tel.: 846.) Selmeczy Béta( Somogyi-telep. (Tel.: 5.) Törők Márton* Csongrádi sugárut 14. (Tel.: 364. sz.) — Löw Immánuel köszönet;. Dr. Lőw Immá­nuel főrabbi, akit az uj törvényhatósági bizottság első közgyűlése örökös taggá választott és akihez a polgármester ebből az alkalomból üdvözlő le­velet irt, a következő levelet küldte a polgármes­ternek: »Méltóságos Polgármester Ur! Hálás szív­vel vettem Méltóságod kegyes üdvözletét az örökös tagság alkalmából. Ha nem csalódom, a régi tör­vényhatóságnak legrégibb tagja voltam: — 1882— 1929. — és jólesik, hogy szülővárosom közügyei­ben az uj mandátum alapján tovább is résztvehetek. Méltóságodnak és az egész tekintetes Városi Ható­ságnak hazafias üdvözlettel maradtam öreg híve, Löw Itnmánu el.« — A szegedi hőmérő. A szegedi egyetem föld­rajzi intézetének meteorológiai obszervatóriuma je­lenti. hogy szerdán Szegeden a hőmérő legma­gasabb állása 7.8 fok Celsius, legalacsonyabb 3S fok Celsius, a barométer adata 0 fokra és tenger­szinre redukálva reggel 765.6 mm , este 761.9 mm., a levegő relatív páratartalma reggel 90.0 százalék, délben 70.0 százalék volt. A szél iránya reggel északnyugati, este nyugati, erőssége 1—3. — Halálozás. Lengyel Márk, ny. postafőeilen­őr hosszas szenvedés után, 70 éves korában el­hunyt. Temetése folyó hó 29-én, péntek délelőtt 10 órakor lesz a zsidó temető cinterméből. Külön villamos indul fél 10 órakor a Dugonics-térről. minden létező szin és minőségben »zavaiosság mellett Gé-Ef-Bé gyártmányú köt©ttársi kiHefiességek gyárt lerakala csoda olcsó árakon Pollák Testvéreknél Széchenyi iér és Csekonics ucca. »1 I'I»"II|I|U|IIPI|IHII|«| IHHIHI miHHIMKI !•• — A belügyminiszter engedélyezi« az újszeged! iskola építéséi. A közgyűlés még áprilisban el­határozta. hogy Újszegeden, a József főherceg-té­ren kéttantermcs iskoíát építtet, amelyhez a kul­tuszminiszter 30.000 pengő államsegélyt utalt ki. Az iskolához két telket vásárolt a város 16.000 pengőért. A közgyűlés áprilisi határozatát most hagyta jóvá a belügyminiszter. — (Védekezzék) spanyolnátha, torokgyulladás és meghűlés ellen Panflavin-pasztillákkal. Kiváló szak­tudósok melegen ajánlják. B.5 — A végzett felsőkereskedelmi-Iák vacsorája. Kaptuk a következő sorokat: »A szegedi felső­kereskedelmi iskolát végzett tanulók szövetsége december 7-én, szombaton este nyolc órakor a Kass-szálló elsőemeleti nagytermében ünnepi va­csorát rendez, szövetségünkből most megválasz­tott tizenegy kőztörvénvhatóságl bizottsági tag és Pick Jenő kormányfőianácsos tiszteletére. Erre az ünnepélyre meghívtuk tiszteletbeli tagjainkat Is, nevezetesen dr. Klebelsberg Kunó grófot, dr. Aig­ner Károly főispánt, dr. Somogyi Szilveszter pol­gármestert, begavári Back Bernátot, Wirnmer Fü­löpöt és dr. Karch Kristóf közgazdaságtudományi tanárt. Nagyon kérlek benneteket kedves bará­taim, hogy ezen a vacsorán családtagjaitokkal jelénjelek meg. Egy teríték ára 2 pengő. Reich Manó ügyvezető-elnök* x Ha a jó kávét szereti, tegyen kísérletet a Vincze-féle kávékülönlegességgel. Naponta friss pörkölés villanyerőre berendezett uj kávépörkö­Iőjén. Vincze Lipót, Aradi-ucca. Tel. 4-60. 753 — Szombatig marad nyitva a szinpadmüvészeli kiállítás. A szinpadmüvészetj kiállítás a városi muzeumban már csak pár napig látható, mert 30-án délben egy órakor bezárul. Megtekinthető délelőtt 10— l-ig. Belépődíj nincs. — Mikulás, és karácsonyi vásár. A Lorántfy Zsuzsána Egyesület az idén is megrendezi miku­lási és karácsonyi vásárát. Az év folyamán a saját maga készítette népies kézimunkákból, iparművé­szetí tárgyakból, babából és játékokból adódik össze a vásár anyaga, de lesz könyvasztal, virág­asztal, stb. A vásár egész jövedelmét a szegé­nyek karácsonyi megsegítésére fordítják. Az egye­sület ezúton is meghívja a város közönségét miku­lási és karácsonyi vásárára, amelyet a református egyház tanácstermében (Kálvin-tér 2.) december 1.-én nyitnak meg délelőtt fél t'2 órai kezdettel. A vásár nyitva marad december 8-ig bezárólag és mindennap niegtPkinthelő délelölt 10—l-ig, dél­után 4—7-ig. x Bútorok olcsó beszerzési forrása, az Asztalos­mesterek Bútorcsarnoka, Szendrényi G. és Társai. Dugonics-tér 11. 585 pHMiwiwhww^.HMMiiwiii «vBMwwwtBu^mii wmn 'ESOERNYOK gyári árakon Divatos '/> selyem ernyöh 9'— P-föl Női, férfi és gyermek gyapjú harisnyák és alsó neműek rendkivUlt olcsó árakon Női és férfi divatcikkek 815 legnagyobb választékban Pollák Testvéreknél Széchenyi tér és Csekonics ucca

Next

/
Thumbnails
Contents