Délmagyarország, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-11 / 231. szám

4 DÉLMAG YARORSZ 1929 októüer li. likus temploma volt. Bizonyítani akarta a város, hogy az Alsóváros egész Szentmihályielekre kiterjedt és hogy Dorozsma csak Szeged egyik uccája volt. Minél többet akarlak a kun pusztákból elperelni azon a cimen, hogy Dorozsmán találtak egy márvány, cimerdarabot, mely bárányt ábrázolt, tehát csak Szeged városáé lehetett. Ennek a nagy terjeszkedésnek volt természetes értelme. Most azonban Nagyszegedet ugy, képzelni el, hogy magába zárja Dorozsmát, Tápét és Szőreget, fantasztikus dolog. Mindenesetre tény, hogy a városi élet közterheinek viselésétől az érdekelt községek nagyon megijednének. Az egész Nagyszeged ötletet Szabó tanár nem tartja komolynak; ez csak egy választási ötlet, egy korteseszköz, semmi egyéb. Nagyszegedről beszélni azonban lehet, mert Szeged ma nagyon kicsiny város. Szeged ma két részből áll: egy kis városból a kiskörúton belül és egy nagy faluból a kiskörúton kivül. Ne Szőreget csatolják hozzá Szegedhez, az egyetemi városhoz, hanem a Vásárhelyi-sugárutat, ahol még ma is az uccára öntik ki a szennyvizet és ahol még ma sincsen vízvezeték. Ha az eddigi tempóban haladunk, legalább száz esztendő kell, mig Szeged város egész belterülete valóban európai város lesz; addig az igazi Nagyszeged programja más nem le~ het, mint városivá tenni Szeged belterületét s a város külső területét újra rendezni, a közegészségügyi és kulturális tekintetben a XX. századba be nem illő tanyarendszer gyökeres megreformálásával. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Dr. Delire János tartott ezután beszédet. — Hetek multak el már azóta — kezdte beszédét Dettre —, hogy a választisi küzdelmet megkezdettük. Hetek óta alig múlik nap, hogy a választók egyik-másik gyülekezetében ne jelennénk meg, ne hirdetnénk ott a magunk egyre izmosodó, egyre bátrabbá váló meggyőződését s ne igyekeznénk a tunya dermedtség letargiájából felrázni a szunnyadó lelkiismeretet. Polgártársaim, az apostolok munkája nemcsak áldozatos, nemcsak vér és verejték hullása jelöli az igék terjesztőinek útját. — Amióta jobboldali és baloldali politikai ellenfeleink egy szövetségbe állottak össze ellenünk, amióta a liberálizmus apostatái torta és feketekávé közben csendesen emésztve s hangosan tapsolva hallgatják, hogy uj szövetségeseiknek a liberálizmus, demokrácia és polgári önkormányzat harcosai számára más szavuk nincs, csak a »le kell ütni« és a »feszítsd meg!«, amióta a liberálizmus tegnapi haszonélvezői, akiknek közéleti súlyt, tekintélyt s polgártársai elismerésének díszét a demokráciáért vivott küzdelmük adott, nem az ősi, nem a kérlelhetetlen, nem az eleve elrendelletéscs ellenfeleikkel, nem a türelmetlen, az antiszemita, a gyűlölködő szélsőség várospolitikai különitményével állanak szemben, hanem ve, lünk, mert bennünk?! akarnak a közéletből kiszorítani, bennünket akarnak a rágalom fertőjébe belefojtani, a demokrácia harcosaiinak közéleti hulláival akarják trágyázni a mezőket, hogy minél dúsabb legyen a demokrácia ősi ellenségeinek aratása, — azóta, polgártársaim, hallottunk-e tőlük célkitüző gondolatot, utat bevilágító eszmét, hallottunk-e tőlük mást, mint uszitást, rágalmat, az embervadászat hajráját? De még valamit hallunk tőlük: csak a választásokig állunk egymással szemben, majd a választások után újra együtt leszünk. — Ne ámitsák magukat! Lehetünk-e mi együit azokkal, akik ben. nüaket eláruljak? Amikor az ellenséggel állunk szemközt, lehet-e azt mondani a hozzánk tartozó csapatoknak: ti csak támadjatok bennünket hátba, majd csata után, már akik éleiben maradnak közülünk, újra bajtársak leszünk. Lehetünk-e mi holnap azokkal együtt, akik ma a leggonoszabb és legrosszhiszemübb rágalmazás gáztáinadásaival harcolnak ellenünk? Lehetünk-e mi holnap együtt azokkal, akik között nem aKadt egy bántalmakat tűrni nem tudó tiszta lélek, aki felállt volna mondani: Uraim, vívjuk az elvek harcát, nekem barátaim vannak közöttük, nekem fegyverlársaim vannak közöttük, akikkel évtizedes közéleti harcot vívtunk meg tisztességgel és becsülettel. Miért nekünk mondják, hogy holnap , agy ült Lt&zuük«. miért nem szövetségeseiknek mondják, hogy holnap nem lesznek velük? A mi számunkra a közélet harca nem vivónkadémia. hogy ha vége az asszónak, leemeljük a sisakot és kezet fogjunk egymással. A mi tétünk ebben a küzdelemben nem bizottsági tagság, a becsületünk, tisztességünk, közéleti munkásságunk minden jogcíme benne van ebben a küzdelemben. Mi nem lehetünk ószeresei az elveinknek, mi nem rendezhetünk hatóságilag engedélyezett kiárusítást az elveinkből — mélyen leszállított árak mellett. Velünk kicsit nehezebb lesz paktálni, mint amilyen nehéz a zsidó szavazatok támogatására szoruló antiszemitákkal volt. — Az imént kiejtettem azt a szót: árulás. Kijelentem, én ezt nem politikai értelemben használtam, kizárólag stratégiai vonatkozásban. De éppen ezért árulási ügyekben szakértőként kell elfogadnom dr. Szilágyi Lajos országgyűlési képviselőt, ezt a kitűnő katonát, aki a háború idején a budapesti hadtestparancsnokság vezérkari főnöke volt. Dr. Szilágyi Lajos Az Est tegnapi számában nyilt levelet intézett a székesfővárosi polgári pártokhoz s abban a következőket mondotta: »Becsületes és egészséges kialakulás a polgári fronton csak az lehet, ha a keresztény párt és a liberális alakulások külön-külön csoportosulnak és vonulnak (el. A két irányzat minden ősszekombinálását lehetetlennek és kivihetetlennek, mindkét fél részéről elvfeladásnak, árulásnak, tehát erkölcstelennek tarlom.« íme, nem a mi véleményünket mondjuk, hanem az árulási ügyek szakértőjének Ítéletét. — Rágalmakkal és személyes támadásokkal nem sikerül ködbe burkolni cselekedeteiket és magatartásukat. Nem kérkedem vele, de — legalább eddig, — ennek a rágalomhajszának én voltam célpontja. Mi volt az első kakaó-bomba, ami ezeket a koncentrikus támadásokat bevezette? Egy, a polgármesterhez intézett levél, amiben megírtam, hogy a közgyűlést többet nem hivom össze. Talán elég volna azt mondanom: országos törvény rendelkezését hajtottam csupán végre. Nehéz azonban szatírát nem irni. Ez a közgyűlés engem a legmeghatóbb külsőségek között ünnepelt, zászlódisz és harang/.ugás között installált, a szegedi polgárság szinejavából álló küldöttség hívott meg a közgyűlésre, szószerint iktatták jegyzőkönyvbe ugy a város polgármesterének szónokiad remekét amivel engem üdvözölt, mint az én beszédemet, — hát megkérdem a gyűlölet és uszítás frontjának újoncait és továbbszolgáló altisztjeit, az ő megítélésük, az ő meggyőződésük, az ő moráljuk szerint érdemelt ez a közgyűlés mást, mint feloszlatást? — S ez a harcmód most abban leli kedvét, hogy a 919-es idők eseményei között turkál. Én, Polgártársaim, megjártam a magam Kálváriáját, nekem nincs szégyehii valóm, mert amit a kicsi emberek el akartak tőlem venni, a legmagasabb tekintélyű magyar bíróság adta vissza: a tisztességemet, a becsületemet és a hitemet. Mit tudja azt a rosszhiszemű tájékozatlanság, hogy azokban a történelmi időkben a rendnek és biztonságnak minden fegyveres erő s egyetlen megbízható férfi nélküli megőrzése milyen soha végre nem hajtott látszatintézkedéseket követelt? Ám mégis fel kell vetni a kérdést: mi fontosabb, mi életbevágóbb, a város érdeke mire követel előbb feleletet: arra-e, hogy mi volt 1919-ben, vagy pedig arra, hogy mi lesz 1930-ban? Meddig akarnak még élni abból, amit 919-ben elmulasztottak? Az éx-deklődés, a tudományos kutatás, akár a legnemesebb szórakozás foglalkozhatik a város múltjával, a város érdeke azt parancsolja, hogy a jövendővel törődjünk. Azt hiszik, hogy tiz esztendő alán érv, argumentum, értelmi meggyőzés, elvi igazolás, gondolat, ötlet, igazság helyett elég előráncigální azt a multa', amelyben sokkal nagyobb \ bűnt köveitek el a mulasztással, mint én a cselekvéssel. — Mi nem vagyunk a forradalmi idők esőmé-; nyeinek köldökébe bámuló fakírok. Visszafelé ta néz, aki visszafelé akar haladni, mi nem akarunk sóbálvánnyá válni a magyar élet Holt-tengere mellett. A mi hivatásunk, a mi kötelességünk, a mi missziónk, hogy menjünk előre. Menjünk előre, menjünk szakadatlan s ha szabad ebben a fáradt kórban még költőt idézni: »sivó pusztaságba, amely, tikkadt, száraz, vigyük el tavaszát a szabadulás-' nak.« Vigyünk uj evezőket az uj vizekre, készítsünk uj tömlőket az uj bor számára. Mi nem: azért haroolunk, hogy kezünkbe vegyük ennek a városnak kormányzását. De ha huszonötén kerü»: lünk be, akkor huszonöt, ha tizenöten kerülünk be, akkor tizenöt torok, tizenöt meg nem vásárolható, ki nem bérelhető lelkiismeret fog követelni a város népének jogot, kenyeret, fculturáf és szabadságot. Mi azt akarjuk, hogy a város népe maga vehesse kezébe sorsát s aki a politikai és közéleti kiskorúság méltatlan, megbecstelenítő jármát megunva, sikra akar lépni, aki önérzetes, szabad és független polgára akar lenni ennek a városnak, az. Polgártársaim, csak velünkj tarthat. — ők megalakították Nagyszeged Pártját, mi] megalakítottuk Szeged nagy pártját. Szeged népe,( előre! Pásztor József a Külvárosi Párt múltjával foglalkozott, maj« így folytatta: — Városszerte föltűnő az az éles ellenzéki hang,; amelyre a Külvárosi Párt mandátumcserkészésének utolsó heteiben elszánta magát Mi ennek a ma-' gyarázata? Hiszen a Külvárosi Párt benne van a Nagy szeged Pártban, amely mindent dicsér és rossznak mit se tart, hiszen a Külvárosi Párt legszélesebb rétegeket érintő és bevonó megnyilatkozása egy 1200 teritékes cécó megrendezése, legprogresszívebb cselekedete halbieska és papucs liferálása volt Hiszen azalatt, mig a közgyűlést árnyékintézménnyé jelentéktelenitették, tényezővé akarták izmosítani épp a hatóságok a Külvárosi'' Pártot, amelynek biztosították, hogy kizárólagossági joggal, megfelebbezhetetlenül fogja kijelölni; egyes tervbe veit intézmények helyét. A Külvárosi Párt ellenzékieskedése müellenzékicskedés. A Külvárosi Párt addig, amíg ki nem irták a vá!a«z!ásokat, nem használt ellenzéki hangot és nem volt ellenzéki párt. A Külvárosi Párt azt a benyomást tette, mint a hatóságnak egy közéleti üzeme, amely úgyis funkcionált, mint egy hatósági üzem. A Külvárosi Párt gyűlései ugyanolyanok voltak, mint a nagyhangon reklamirozott moziképeken a kulisszák a természeti felvételek helyén. A hatóságok elősegítették azt a "látszatot, "hogy a Külvárosi Párt érdemeket szerzett, mert érdekükben állt, hogy népszerűsítsék ezt a jól viselkedő alakulatot, amely alkalmasnak látszott arra, hogy segítsen diszkreditálni komoly és méltóságteljes ellenzéki megmozdulásokat és kritikai hangot. Ennek a Külvárosi Pártnak a szerepe, az elhelyezkedése nem változo'tt azóta, hogy a választásokat kiírták, ellenben látja valamennyire, hogy az elégedetlenség nagy, Tiogv a lakosság kívánja, sürgeti, helyesnek és szükségesnek tartja az őszinte birálat komoly szavát hogy tehát sikert most az ellenzékiség érces szava, becsületes kitartása és cselekedete biztosítanak. Ezért csapott lel a választási kampány "< néhány hetére ellenzéknek, ezért mondja helyesen Somogyi Szilveszter polgármester, hogy nem kell komolyan venni ezeket a kortesbeszédeket és hogy a választások alatt sok minden megbocsájtható. Meg is bocsájtanak sok mindent a — Külvárosi Pártnak. Mert mit szólt volna a polgármester és más hatóság, ha például én mondtam volna olyanokat, hogy abban