Délmagyarország, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-30 / 247. szám
t DfiLMAGYARORSZAG 1929 októDsr 30. Vöröslőid Koalíció alaRul Cse§ors£zágl>an Agráriusok és szociáldemokraták kormánya (Budapesti tudósilónk telefonjelentése.) Prágából jelentik: Minden jel arra mutat, hogy az uj kormány a vörös-zöld koalíció, .vagyis az agráriusok és szociáldemokraták kormánya lesz. A vezető szerepet az uj kormány megalaIcitásánál ismét a cseh agráriusok fogják vinni. !Benes külügyminiszter pártja, a cseh nemzeti szocialista párt, szintén résztvesz a koalícióban. A' német szociáldemokrata párt, amely 21 mandátummal rendelkezik, szintén jelentős szerephez jut az uj "helyzetben. A vörös-zöld koalíciónak a két iparospárt közösségének a támogatását is biztosítani kell, amely esetben a parlamentben 109 szavazattal fog rendelkezni. Hlinka páter, a tót néppárt vezére kijelentette, hogy a kassai választókerületben két mandátumra számított és igen fájdalmasan érinti, hogy egyet sem tudott megszerezni és így Tulia nem jutott mandátumhoz. Tuka bukása azzal magyarázható, hogy a német és magyar szavazatok külön listára estek. • - "v Súlyos hajoszerencsétleiiség a Michigan-tavon Husz utas a tóba veszett (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Newyorkból jelentik: Súlyos szerencsétlenség történt a Michigan tavon. A Wisconsil nevü gőzhajó, amelyen 63 matróz és utas tartózkodott, S. 0. S. jeleket adott le, úgyhogy a partról több gőzös indult segítségére. A nagy viharban és hullámverésben azonban a hajót nem lehetett megközelíteni, csak többórai megfeszített munka után sikerült az egyik mentőhajónak a sülyedő gőzhajóról 43 utast és matrózt a fedélzetére venni. Húszan a tóba vesztek. „Minél több jogot, miinél fehérebb kenyeret, minél lobb jólétet!" A Szövetkezeit Balpárt keddi gyűlései '(A Délmagyarország munkatársától.) A Szövetkezett Városi Balpárt kedden este két helyen tartott nagysikerű gyűlést. A IV. választókerület részére a Szeníisíván-iéri Janik-vendéglőben tartottak gyűlést, amelyet ]Müller Dezső nyitott meg. Dr. Dcltre János mondott ezután sok tapssal kisért beszédet. Beszélt a várospolitikai helyzetről, a balpárt programjáról, majd foglalkozott azzal a körlevéllel, amit a Nagyszeged Párt holnapután fog szétküldeni. Elénk tetszéstől kisérve cáfolta ennek a körlevélnek egyes állításait. Az elküldendő körlevél szerint a balpárt budapesti központtól kapja az irányítást. Kijelentette, hogy a balpártot nem kell Budapestről irányítani, mert a párt irányát Szeged népének nyomora és az orvosol atlan sérelmek 6zabják meg. Azt mondja ez a körlevél, hogy ne üljenek i'el a korleseknek. Erre a balpárt is figyelmezteti a választók tömegeit azzal, hogy, fizetett kortesei csak* a hatalom párjának vannak, — a balpárt hívei önzetlen harcosai a demokráciának és a haladásnak. »Csak a túlzók és az önzők szövetkeztek« — irja tovább az elküldendő körlevél. A mi önzésünk szent önzcs, mondotta erre Delire, mert csak a város érdekeivel törődik. Túlzók vagyunk pedig abban, hogy minél több jogot, minél fehérebb kenyeret és minél jobb jólétet akarunk kiharcolni az elszerencséllencdelt város elszercncsétlcnedctt népének. — A körlevél azt is mondja, hogy amilyen győzelem volt a virilistaválasztásnál, olyan legyen most is. A virilistaválasztásnál azonban csak 250 szavazatra volt szükség a győzelemhez, most pedig 35.000 szavazat kell! A virilislaválaszláson aratott győzelemnek ezalkalommal azonban csak — a reájuk leadott szavazatok fonnak hasonlítani. (Lelkes éljenzés.) A második gyűlési a Szenlgyörgy-uccai Tóth-vendéglőben tartották meg, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a választók. Az első felszólaló dr. Valentiny Ágoston volt, aki ismertette azokat a kötelességeket, amelyeket a választóknak el kell végezni a balpárt sikere (érdekében. Dr. Delire János beszédében azt fejtegette, hogy a balpárt legfontosabb feladatai közé fog tartozni a közgyűlésben, hogy az önkormányzat visszaszerzéséért küzdjön. A régi közgyűlés ellenállás nélkül mondott le a polgárság önrendelkezéséről. A polgárság azonban nem tűrheti, hogy cselekvőképességétől megfosszák és közéleti kiskorúságban tartsák. A polgárság maga akar rendelkezni vagyonáról, maga akarja felosztani és megszabni a közterheket. Az önkormányzatért való küzdelmet nem szabad abbahagyni, mig legalább a régi autonómiát vissza nem szerzi. — A demokrácia szelleme — folytatta Deitre — egész Európában diadalmaskodni kezd. A mostani törvényhatósági választás is világnézeti küzdelem, mert nemcsak a személyek között folyik, hanem a gondolat és eszmék között is, amelyeket a jelöltek képviselnek. A haladás minden híve, aki a város fejlődését akarja, kell hogy a balpártra adja le szavazatát. A nagy éljcnzéssel fogadott beszéd után 'Hauser Gyula szólalt fel, aki ismertette a szembenálló - két párt programja közötti különbségeket és arra hívta fel a választókat, hogy mindenki, aki a város érdekeit tartja szem előtt, áll jon a szövetkezett balpárt mellé. A gyűlés lelkes hangulatban ért véget. Bárány isj 100 méteres rekordot uszoff Münchenben München.. október 29. Dr. Bárány István a müncheni 99-es uszóegyesület meghívására itt ma saját 59.4 másodperces rekordját 100 méteren 58.6-ra javitotía. A 200 méteres gyorsúszásban, 2x100 méteres stafétával szemben, 2.21.6 mp. eredménnyel könnyen győzött. Itiőprognózis A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor: A Kőzépeurópa felé erős szelekkel előnyomuló enyhe óceáni levegő Németországban és az Alpok vidékén általánosan erős lecsapódásokat okoz. Hazánkban az idő felhős, de még száraz. Prognózis: Mérsékelt nyugati légáramlás, nyugat felől növekvő felhőzet és később helyenként eső várható. (O. M. T. K.) M. 76 pastőrözött tejszükségletét naponként pontosan házhoz szállítják, ha megrendeli 15—48 telefonszámon. Hovacsics főispánt felmentették Béfcésmegye uj főispánja: báró Feilitzsch Berthold Budapest, október 29. A MTI. jelenti: A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Kovacsics Dezsőt, Békés vármegye főispánját ettől az állásától buzgó szolgálatai elismerése mellett saját kérelmére felmentette s báró Feililzsch Berthold kamarást, Bihar vármegye főispánját, ezen állásban való meghagyása mellett, Békés vármegye főispánjává nevezte ki. FuzissiáPf a berlini Bank a Qisconto Gesellschaft!^ CBudapesti tudósilónk lelejonjelentése.) Berlinből jelentik: Ma délután végleg megtörtént a Deutsche Bank és a Dísconto Gesellschaft fúziója. A fúziót kimondó közgyűlésre óriási tömeg ment el, főleg a német bankvilág és az ipar vezetői, valamint a banktisztviselők különböző szervezetei. ltoddá hat№lrí-a!ezrettes súlyos meterkerékpárszersncsétlensége Budapest, október 29. Kedden délután a Bakácstéren dr. Uondada "Dénes nyugalmazott hadbiróalezredes által vezetett motorkerékpár eddig még ismeretlen okból összeütközött egy teherautóval. Dr. Uondada koponyaalapi törést, súlyos agyrázkódást és zuzódásokat szenvedett. Eszméletlen állapotban kórházba szállították. Dr. Mondnda, mint a Tisza-pör ügyésze tette ismertté a nevét Osvái Ernő IragétíSáfa Budapest, október 29. Beszámolt a DélmaSyarország tegnap arról a megrendítő tragédiáról, amely Osvál Ernőt, a Nyugat szerkesztőjét érte. A kiváló kritikus, író és szerkesztő fiatal leányának holtteste előtt szivén lőtte magát, mert nem bírta elviselni a csapást, hogy felesége tragédiaja után egyetlen leánya is magára hagyta. Az egész magyar irodalmi világ Osvát Ernő tragédiájának hatása alatt áll. Tizenöt éve hordta magával a revolvert, amelyIyel most leánya holttestével szembenézve kioltotta életét. Két rövid búcsúlevelet hagyott hátra, két rövid üzenetet. Az egyikben arról intézkedik, hogy a koporsóban helyezzék el az Íróasztalon hagyott lepecsételt borítékot. Csütörtökön kisérik el utolsó útjára, öngyilkossá lett felesége mellé temetik el, leányával egy sirba. __ uj^ÜHJBT vT i. 11 ** AlexyIskola ucca 20. Vlllanyerftrc SrercndczcH ÜJ! UJ! ui naponta ¡rissen pörkOll ^ legzamafosals!] kave olcsóm beszerezhető Vinrvo I 5reA4 №»*er- t9 csemetreDilelében Vsncíse Läpcfi Szeged. Aradi ucca. U J ! Telefon 4-60. U jl len, UKCr, halak, konzervek, íllszerAruK nagy választeKban. 752 * mím-'Hmmm •