Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-11 / 181. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1 :'2D augusztus 11. Szegeden eddig Scháffer Mici néven ismertek... ¡Eddig csak nőegyleti előadásokon szerepelt, dp olyan ambicióval és sikerrel, hogy az elmúlt szezon végén vonatra ült és levizsgázott a Szi­mészegyesület zsűrije előtt. Sziniiskolába sohasem ,járt, de olyan öntudattal recitált Shakespeareből és iMolnár Ferencből, hogy azonnal felvették a szí­nészek közé. Aztán Góth Sándor és még egy sereg színházi ember biztatása, elismerése kővet­rkezett. Nemrég pedig jelentkezett Tarnay direk­tornál. Az igazgató meghallgatta és Scháffer Mici, fpardon Babos Mici tagja lett a szegedi színház ¡jövő évi társulatának. Minden álma-vágya, hogy nagy színpadon mondhassa el a Szentívánéji álom ¡Puck-jának rigmusait... < — Ugy érzem, olyan volt az egész, mint egy álom, — mondta és boldog őrömmel, ezer am­bicióval várja a szegedi rivalda felgyulladását... Somogyi polgármester szabadságon van, Meres­kovszky Napoleonját, Szaszanow emlékiratait ta­nulmányozza ezúttal szeretett Homerosa helyett, de titokban azon gondolkozik, hogy inkognitóban átutazik Makóra és meglesi, hogy néz ki szeretett színháza a marosi lelkesedések kö-ött... Csak Móra Ferenc dolgozik változatlanul és rendületlenül a forró, fojtó kánikulában és Kettős­halár mélységeiben kutat avar vitézek, öreg kin­csek után... Nincs egyéb jelenteni való Hölgyek, Urak, ez augusztusi Szaharában. , . (vér.) Racionalizálás a közigazgatásban , Amikor a reformer a megfelelő előkészítés utáu hozzálát a közigazgatás-modernizálás érdemi mun­ikájához, legelsősorban is azoknak a kezelési moz­zanatoknak racionalizálására kell gondolnia, me­lyek a közigazgatási gépezetet alkotó összes ha­tóságoknál általánosak. Az ilyen általánosjellegü •modernizálások keresztülvitele után ugyanis a köz­igazgatási élet minden vonalán azonnal észreve­hető lesz egy bizonyos mértékű munkamegköny­nyebbülés és tempógyorsulás. 1. Ilyen általános jellegű mozzanatok az ügyda­rab beérkezésétől annak végleges elintézéséig fel­¡merülő kezelési tevékenységek: az iktatás, az ér­demi elintézés, a kiadmányozás és az irattározás, melyek közhivatalainknál ezidőszerint is úgyszól­ván egységesen vannak szabályozva és igy köny­nyü szerrel egységesen is reformálhatok. a) Az iktatás — mint ismeretes — két munka­mozzanatból tevötjik össze: az ügydarab tulajdon­képeni beiktatásából, mikor is a megbizott tiszt­viselő az iktatókönyvbe bejegyzi az iktatószámot és a beadvány jellemző adatait és a betüsoros mu­latozásból, mikor egy másik tisztviselő nagyjá­ból ugyanezeket az adatokat egy másik, betűsor Ittcrjnt készült könyvbe vezeti át, hogy a bead­vány száma később ezeknek a jellemző adatok­l»ak nyomán |s megállapítható legyen. i Szóval: nagyjából ugyanazokat az adatokat két tisztviselő két ízben írja le. A legelső racionalizálási ¡teendő ennek a kettős munkamozzanatnak egyet­len munkamozzanatba való összevonása.­A megoldás végtelenül egyszerű. Egy a mai ik­•tatókönyv-oldalhoz hasonló, racionálisan megkom. iponált iktalólap szükséges hozzá, egy ennek meg­felelően beosztott és perforált kartonlap, valamint 'egy ugyanilyen nagyságú szénpapir. Az iktatólap 'és a karlonlap közé helyezzük a szénpapirt, az igy előálló garnitúrát egy u. n. »áliróaljzat«-ba •helyezzük és a speciális álirólollal elvégezvén íz iktatást. megtörtént egyúttal a betüsoros mutató elkészítése is. A kartonlapot ugyanis a perforálás vonalain szétválasztva, megkaptuk az egyes ügy­darabok jellemző adatait ugyancsak tartalmazó kar^cnlapocskákat is és ezeket betűrendbe soroz­;va. mint betűrendes kartothék-névmutalót hasz­nálhatjuk. Az igy készült kurtothék-névmutaló előnye 3z, hogy egyrészt egy pillanatig sincs restanciában, másrészt pedig áttekinthetőbb, könnyebben kezel­ihető. mint a jelenlegi névniulatókönyv, meri min­dig a legpontosabban betűrendben tartható, ami n jelenlegi indexkönyv-rendszernél az egyes belük lepaprólékosabb megoszlása mellett sem érhető el, — végül pedig, hogy egy ember tevékenysége utján értük el ugyanazt az eredményt, amit ed­dig két ember tevékenysége utján tudtunk elér­ni. A felszabadult munkaerőt pedig hasznosab­ban alkalmazhatjuk a kezelés olyan másik mun­kakörében, ahol nem tudunk egyszerűsíteni s ahol a kis létszám folytán munkatorlódás van. Az itt vázolt iktatótevékenységet nagyobb hivata­loknál, természetesen, még racionálisabban végez, "hetjük el írógép segítségével. b) Az ügydarabok érdemi elinlézé.ének meneté­ben is lényeges egyszerűsítések és könnyítések ér­hetők el a blankettarenrlszernek már emiitett szé­le-körü alkalmazása állal különösen akkor, ha az előadó maga nem készíti el a blanketta időrabló, úgynevezett fogalmazási példányát, hanem az ügy­.'jratra csupán az érdemleges adatokat jegyzi fel és bélyegzővel ad utasitást, hogy ez és ez a száinu blanketta lesz felhasználandó, magát a blankettát pedig a segédhivatal (leíró) tölti ki írógépen, in­digó utján, kettős példányban, hogy igy a másod­példány szolgáljon úgynevezett házi (fogalmazási) ,példány gyanánt. jk Az érdemi elintézés és a kiadmányozás közötti összefüggés munkamenetét is lehetne gyorsítani azáltal, ha a közigazgatás is bevezetné a bírósá­gaiknál már alkalmazctt eljárást, mely szerint a letisztázott kiadmányaláirás végett nem kerül vissza újra a bivalalfőnökhöz, hanem azt a felelős kiadóhivatali főnök iria alá és azonnal expediál­tatja is. Az érdemi eliulézés és kiadmányozás közötti ösz­szefüggés munkamenetének gyorsítására a német szakírók praktikus eljárást javasolnak. A közigaz­gatási «levezetést« a kereskedelmi levelezés min­tájára óhajtják átszervezni, akképpen, hogy az elő­adók mellé gépírók kerülnének s az előadók az elintézéseket gépbe diktálnák. Az elintézések a gépben kettős példányban készülnének, az első példányok, a főnökj aláirás után, azonnal expedíál. hatók tennének, a másodpéldányok viszont fogal­mazási példány gyanánt az ügydarabnál marad­nának. Ezt az eljárást azért nevezem csupán praktikus­nak, mert nem uj. Ellenkezőleg. Kipróbált és jó. Hajdani főszolgabírám, ha kiszállásai után fel­gyülemlett az akta, rendszerint igy dolgozott cs rendkívül gyorsan, rendkívül sokat. c) A szorosan vett kiadmányozás lerén is sok ké­zenfekvő megoldás kínálkozik. Igy például az o'yan végzéseknél, határozatoknál, melyeken az ügyfél neve, címe fel van tüntetve, szükségtelen külön borítékot is címezni, hanem ehelyett az úgy­nevezett ablakos borilckot kell alkalmazni. A »sok kicsi sokra megy« elve alapján ezáltal is tetemes időmegtakarítást lehet elérni. A vétivek külön megcimzése is megtakarítható, ha a vétivekeí akképpen tervezzük meg, hogy ugyanakkor, amikor a vonatkozó végzés címzése elkészül, indigó utján maga a véliv is megcimez­tessék. 2. Hasonlóképpen általános jellegű, jelentős re­formálás volna elérhető a szolgálati ut radonalis revíziója utján is. A szolgálati útnak elvitathatatlanul megvan a maga gyakorlati jelentősége; ha azonban minden esetben nem ragaszkodunk inerc\en hozzá, jelen­tős mértékben egyszerűsíthetjük és gyorsíthatjuk az elintézés menetét. (iyakran előfordul például, hogy az adószáin. vitcii osztály az adóalany számláján tévesen kése­delmi kamatot számoí el. Ha a tévedés megállapí­tást nyer is, az adószámviteli osztály azt a saját hatáskörében nem orvosolhatja. A félnek kérelmet kell benyújtania az adófelügyelöseghez, hogy a késedelmi kamat tökére visszaszámollassék. A Elsőrendű leányináézeí B. Freylers Nachl. Wien I., Schuberlrtng 9. TovábbkópiS . nyelv- és z'neiskma és vil openslo sv4)cl mln­lira, minden fskolatvpus nyilvánossági foggal. iparmüvé«z-t, sport prospektus. Teleion U. 16-2-50. Referenciák. H 1/ kérelmet az adófelügyelőség leadja az adószám* \iteli osztálynak jelentés és javaslattétel végeit. Az adószámviteli osztály a javaslatával ellátott ké­relmet visszalerjeszti. Az adófelügyelőség felülvízi. gálja a javaslatot (az esetek 99 százalékában jóvá is hagyja és foganatosítás végeit újra leküldi az adószáinviteli osztálynak. Az adószámviteli osz­tály a kérelmet foganatosítás után újra visszater­jeszti az adófelügyelőséghez. Szóval, az eljárási menet: adófelügyelőség — adószámviteli osztály — adófelügyelőség — adászáuayilcli osztály — adó­felügyelőség. Ehelyett az öt mozzanatu eljárási mód helyett sokkal egyszerűbb, g}orsabb és praktikusabb vol­na, ha a kérelmet az adószámvileli osztályhoz kel­lene beadni, ha az adószámviteli osztály a kiigazí­tást maga intézné el érdemileg és ha csupán je­lentést kellene tennie eljárásáról az adófelügyelő­séghez. Igy az eljárási menet csak két fázisú len­ne és csupán abban a ritka esetben bővülne há­rom fázisúvá, ha az adófelügyelőség nem hagyná jóvá az adószámviteli osztály intézkedését. Még érdekesebb példa a házadó-felebbezések el­intézésének az utja. Ez a szolgálati ut már hat fázisú — viszont a legkézenfekvőbben csökkent­hető le három fázis ura. Egy-egy ilyenféle egyszerűsítés pedig semmieset­re sem negligálható jelentőséggel bír. Egy-egy hi­vatalnak a szolgálati ulba való felesleges bele­kapcsolódása ugyanis — az iktatás, érdemi elinté­zés, tisztázás, expediálás mozzanatait tekintetbe­véve — az illető hivatalra nézve indokolatlan mun­katöbbletet, a félre nézve pedig indoko.latlan idő­veszteséget jelent. i 3. Altalános jelentőségű és ugy a közhivatalok, mint a nagyközönség érdekében álló intézkedés volna a beadványok generális megreformálása is. Ennél a pontnál a székesfőváros által több ügy­ben máris használatos kérvényblankettarendszerre gondolok, melynél a fél az előnyomtatott űrlap megfelelő rovataiba csupán a személyi adatait irja be s azután, ugyancsak előnyomott rovatban, kérelmét és.indokait csupán néhány szóval jegyzi . be. Azaz az'ücvfél egyszerűen csak »külz.et«-et csi­nál. A közigazgatási ügyek, kérelmek elintézésére 70 —80 százalékban valóban egy «külzet« is elegendő volna s a közönség — pedig ez nagy könnyítés — mentesülne attól, hogy mint egy elavult rendszír rabszolgája, a >belzet«-ben ósdi sallangokat kicir­kalmazva, külön ís újra is előadja a külzetböl már egyébként is kitetsző kérelmet — viszont az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen egyszerű és átte­kinthető »külzel -bői való dolgozás igpn nagy kőuy­nyebbséggel és időmegtakarítással járna az iktató­és elöadgtísztviselő szempontjából is. * ~ Sok konkkrét esetet, sok racionális megoldást le­helne még felsorolni, de egy napilap számos ol­dalról igénybevett keretei erre nem nyújtanak le­hetőséget. A kérdés iránt érdeklődő olvasót viszont azon­ban talán már ennyi konkrétum által is sikerült meggyőzni arról, hogy a közigazgatás-ügyviteli re­form alapos keresztülvitele érdekében valóban egy állandó szerv lélesitese volna kívánatos, mert ilyen sokrétű, ilyen jelentős, ilyen nagy hordere­jű, ilyen közérdekű feladatkör sikeres megoldá­sát csakis egy rendszeresen dolgozó, széles hatás, körű, megfelelő hatalmú központi szerv ludná köz< megelégedésre elvégezni. I)r. Fluck András. Kérjen díjmentes meghívót a Szent István. heti magyar vásárra 6 DIWc^laf^OK -»ói Budapest, VII., Rákóczi ut 74. mely egyben egy kivonatos árjegyzéket is tarlalmaz. A cég vlMzatérlti Önnek az alanti láblázai szerint utazási költ« ségél és Így Ön Ingyen utazhat Budapestre és vissza augusztus 15—31-Ig a Szent István heti Magyar Vásárra Ha a vásárolt összeg kilesz: 30 pengőt ........ 50 pengőt 100 pengőt éf igy tovább egészen 500 pengőig, amiből 30 pen­K.50 gót térítünk vissza. visszaíériíünk: 2 pengőt 3 pengőt 6 pengőt Példa a kedvezmény megmagyarázására: Ha Keszthelyről, Szegedről, vagy Mis­kolcról Jön fel Budapestre, fizet Ön egy III. oszt. szem. von. Jegyért oda és vissza az 5G°/o-os kedvezménnyel 6 pengőt. Mi ezt a 6 pengőt mór 100 pengő vásárlásnál Önnek visszatérítjük.

Next

/
Thumbnails
Contents