Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-10 / 180. szám

SZEGED: Szerkesztőség: Somogyi ucca 22. L em, Telelőn: 13-33.^Kiadóhivatal, Isölcsönkünyvlár és Jegyiroda : Aradi ucca S. Telefon: 306. - Nyomda • LBw ( ipól ucca 19. Teleion : 16—34. «»«»«>» Szombat, 1929 augusztus 10 V. évfolyam 172. szám MAKÓ: Szerkesztőség és kiadóhivatal5 Url ucca 6. Teleion: 131. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy Ucca 23. Telelői»: 49, szám. « » « » « » « » « » Előfizetési Ara havonta 3-2» vidéken és a lOvórosbaa 3-6t>. ktllIdldSn 6-40 pengi, egyes szám 16, vasár- és Ünnepnap 24 Ullé A magyarok ellensége A magyarok ellensége Ferenc Ferdinánd Tolt, a magyar trón várományosa, akinek halála közv»llen oka volt a világháború ki­robbanásának. Lehet, sőt valószínű, hogy a nagy mérkőzés a szerajevói merénylet és a kragujeváci bombák nélkül is bekövetkezett volna, hisz szorgalmasan dolgoztak az elő­készítésén azok, akiknek nem kellett tartani tőle, hogy maguk is a lövészárokba kerül­nek. Mégis tragikus végzetszerüség nyilatko­zik meg abban, hogy somogyi, szegedi és székelyföldi magyar fiuk ezrei közvetlenül annak az osztrák főhercegnek a halálát men­tek megbosszulni, akinek előre körvonalazott uralkodói programja a magyarság letörésére volt alapítva. Annak idején, a régmúlt időkben, melyeket H világháborúnak már szinte évszázados táv­lata választ el tőlünk, sejtettük és tudtuk, de a bizonyítéka hiányzott, hogy Ferenc Fer­dinánd főherceg nem valami nagy szeretettel viseltetik a magyarok irányában. A szájról­szájra adott suttogó hirek egyenesen ellen­séges nyilatkozatokat is rebesgettek, melyek nem kicirkalmazotL ünnepélyes alkalmakkor, hanem bizalmas körökben, .őszinte eszme­csere közben hagyták el Szent István koro­nája örökösének ajakát. Ezek a megnyilatko­zások nem kerültek bele a lapokba, nem tárgyalták őket a parlamentben, csak a ti­tokzatosság csatornáin keresztül szivároglak bele a köztudatba, pedig nem leheltek közöm­bösek annak a viszonynak szempontjából, melynek ki kellett volna egykor alakulni a leendő^alkotmányos király és hűséges nem­zete között. A nagy összeomlás sok mindent megvál­toztatott. Elsöpörte többek között azt a sze­mélyes szolgálatból eredő és a hallgatás köte­lezettségére alapilolt diszkréciót, melynek kö­szönhetjük, bogy például Ferenc József korá­nak bizonyos körülményeit még ma is ke­vésbbé ismerjük igazi mivoltukban, mint a harmincéves háború, vagy a francia forrada­lom eseményeit. Ma a njéhai hallgatag állam­férfiak, marcona hadvezérek és hajlongások közepette megőszült belső lakájok vetekedve teszik közzé emlékirataikat, melyekben min­dent elmondanak egykori uraikról. Pedig őket gazdáik nem biztatták, mint a Szent Ilonán raboskodó Napoleon a környezetét, hogy je­gyezzenek fel minden szót, amit tőle halla­nak, mert azt valaha nehéz pénzzel fogják megfizetni. Még a legtulzóbb lojali'ás és mindent a felső rendeltetés megnyugvásának fehérsé­gében látó legitimizmus sem állathatja, hogy azok az adatok, amelyek éppen az utolsó hetek folyamán könyvekben és világlapok ha­sabjain Ferenc Ferdinándról nyilvánosságra kerültek, az üres pletyka színvonalán állaná­nak. Levelek, autentikus dokumentumok van­nak közöttük, amelyek ennek a kemény aka­ratú, komor és sötét embernek szinte patho­logikus gyűlöletét árulja el minden irányá­ban, ami magyar. Nyelvünket, bármennyire igyekeztek rejtelmeibe beavatni, sohasem tud­ta és nem is nagyon akarta megtanulni. Országunkat nem szerelte és ha tehette, el is'kerülte. Nemzetünkben akadályát látta az összbirodalmi gondolatnak és a cenlrálföde­ralisla állameszmének, melyet egy uj II. József módjára magának megrajzolt. De mig a legnagyobb Habsburg a jogegyen­lőségre és a mindenkinek egyenlően osztó igazságra akarta elméleti államát alapítani és mig neki sohasem jutott volna eszébe, hogy azért üldözzön valakit, mert magyar, vagy mert nem a habsburgi tradíciók ritusa szerint tiszteli Istenét, Ferenc Ferdinánd őszinteségének pillanataiban az ellenséges in­dulatoknak és gyülölségnek megkülönböztetett kifejezéseit használta a magyarsággal szem­ben. Udvari orvosához irt levelében törté­nelmi hazugságnak bélyegezte,' hogy magyar vérrel ragasztották össze Mária Terézia repe­dező trónusát, egy magyar főurat azzal di­csért meg, — érdemes volna megállapítani, hogy ki volt ez a főúr —, hogy rajta kívül a magyarok mind megbízhatatlan rebellisek és büszkélkedve emlegette, hogy ő az egyetlen főherceg, aki a jubileumi kiadás megjelenése alkalmával nem rendelte meg Jókai Mór ösz­szegvüjtött müveit. Szegény Jókai Mórnak, aki a legtulzóbb lojalitással igyekezett öreg éveiben expiálni ifjúkorának forradalmi eltévelyedéseit, bizo­nyára álmatlan éjszakái lettek volna, ha tud­ja, hogy jövendő királyánál előre kegyvesz­• tetlségre van ítélve! Pedig hát az ő esete még a könnyebbek közé tartozott és beillett Ferenc Ferdinándnak az irodalomról alkotolt általá­nos felfogásába. Mert ma már azt is tudjuk;' hogy. ez a nagy ur haragosan fortyant fel5 mikor Bécs városában szobrot mertek állí­tani egy Goethe nevü weimari miniszternek', mikor hiányzott sok olyan tábornoknak a szobra, akik határozott érdemeket szereztek az uralkodóház irányában. Mindez nem mese, hanem nagyon, de na­gyon szomorú valóság. És a legszomorúbb, a végzetszerűen tragikus Ferenc Ferdinánd! és a magyarság esetében, mit a háború előtt a hazaárulás vádjának veszedelme nélkül szin­tén nem lehetett volna elmondani, az, hogy, ennek a sötét embernek a világpolitikai meg­látásában volt az igazságnak olyan kétségtelen magja, amelyből a monarchia bukásának és a magyarság végzetének kellett kiserkedni. A délszláv kérdés és általában a nemzetiségi kérdér, fenyegető módon követelte a megoldást és mi formális jogokkal körülbástyázva nem akartuk a reánk vészes erők érlelődését észrevenni Ferenc Ferdinánd le akart törni bennünket, hogy megmentse a monarchiát, a másik oldalról darabokra akarta zúzni a monarchiát, hogy szétszaggassanak bennün­ket. így sodródtunk a döntés felé, amely más választást nem engedett. A világháború ködén keresztül pedig kiemelkedik az artstetteni sírboltból egy árnykép, Ferenc Ferdinánd, aki ellensége volt a m agyai-oknak, de együtt al ő volt a végzet embere. Csőd előtt a hágai konferencia ? „ídőpocsékolás" — mondja Slrese'mann Tanulmányi bizottságot alakítottak a rajnai ellenőrzés ügyében (Budapesti tudónlórik telefonjelentése Hágából jelentik: A pénteki szabad délelőttöt a delegátusok nagyrésze egymásközötti meg­beszélésekre használta fel és a tárgyalások jórészt a francia—angol elvi ellentétek kiegyen­lítésére vonátkoztak. Stresemann német kül­ügyminiszter délelőtt előbb Venizeloszt fo­gadta, majd valamivel későbn Henderson an­gol külügyminisztert, aki ma délelőtt Britind­dal is tanácskozott. Snowden távolmaradt a megbeszélésektől. Hágából jelentik: A hágai konferencia poli­tikai főbizottsága pénteken megkezdte a fran­ciák által követelt rajnai ellenőrző bizottság nagy érdeklődéssel várt vitáját. Először Briand szólalt fei. Részletesen megindokolta, hogy miért kívánják a franciák a kiürítés után az ellenőrzés szükségét a Rajnavidéken. — Tulajdonképen nem is ellenőrzésről van szó — mondotta Briand —, hanem olyan bi­zottságról, amely nehézségek felmerülése ese­tén a békéltető bíróságok szerepét látná el és tisztázná a konfliktusokat. Németország részéről Stresemann és Wirlh volt birodalmi kancellár szólaltak fel. .Mind a kelten kimutatták, hogy a locarnói egyez­ményben tervbe vett módozatok minden tekin­tetben elegendők- a franciák által kívántakhoz. Az angol, a belga és a japán delegátus fel­szólalása után elhatárolták, hogy tanulmány! bizottságai alakítanak, amely az érdekelt hat állam szakértőiből áll. Ennek a bizottságnak a legrövidebb időn be­lül jelentést kell "kidolgozni, amely jelentés alapján a főbizottság a jövő héten tovább tár­gyalja a rajnai ellenőrző bizottság ügyét. Az a viharos hangulat, amelyet , Snowden angol pénzügyminiszter a pénzügyi főbizott­ság csütörtöki ülésén történt felszólalásával kavart fel, még mindig nem ült. el, dacára annak, hogy egésznap folytak az államfér­fiak között a megbeszélések az ellentétek át­hidalására. • ~ Az eseményekre igen érzékenyen reagál' a párisi sajió. Az Intransigeant hágai tudósítója meginter­júvolta a' vezető politikusokat, a francia— angol konfliktus ügyében. Ezek a nyilatkoza­tok élesen megvilágítják azokat az ellentéte­ket, melyek az egyes politikusok között a Young-egyezmény ügyében fennállanak. Snowden szerint Anglia közvéleménye nem értené meg, ha most akár a legcsekélyebb változtatásokat is eszközölnének eddigi javas­lalainak lényegén. Ha azonban ennek meg kell lennie, akkor az angolok otthaggják a konferenciát és ez esetben megint csak a Dawes-egyezmény marad életben. Stresemann nem titkolta, mennyire .kelle­metlenül érinti az időpocsékolás. Kijelentette, ha nem akarnak közelebb jutni a célhoz, legjobb lenne az egész konferenciát' abbahagyni. Az olasz delegátus is hazatérés­ről beszélt, egyedül Briand őrizte meg opti­mizmusát és vállvonogatva csak annyit mon­dott, hogy egyetlen kormány sem vállalhatja >

Next

/
Thumbnails
Contents