Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)
1929-08-29 / 194. szám
OFILMAG> támadta a zsidó negyedet, fosztogatni, rabolni és gyilkolni kezdtek és felggujtották a zsidók házait. A városban tartózkodó angol tengereszek azonnal ellentámadásba mentek át, azonban a helyzet még mindig válságos, inert a Haifát környező arab laSvak lakossága szintén támadásra készül. A jeruzsálemi helyőrséget 800 fővel szaporították, a csütörtöki nap folyamán ujabb 1000 főnyi angol katonaságot várnak. A palesztinai angol hatóságok egyre jobban számólnak azzal az eshetőséggel, hogy a transjordániai nomád arab törzsek is betörnek Palesztinába, ezért több páncélautót a transjórdániai határra rendellek. Párisi jelenlés szerint a palesztinai véres eseményeknek Szíriában eavelőre nincsen folytatása. Beyruthban teljes ugyan a rend, azonban az üzletek zárva vannak és az uccákon a mohamedánok, zsidók és keresztények külön-külön csoporlókban izgatottan tárgyalják az eseményeket. Délben nagyobb deputáció kereste fel a sziriai kormányzót, aki előtt tiltakoztak a véres események ellen. Washingtonból jelentik: Az amerikai zsidó szervezetek szerdán délelőtt küldöttséget menesztettek Simson külügyi államtitkár elé. A küldöttség később Hcover elnök előtt is megjelent és tiltakoztak a palesztinai zavargások ellen. Hoover elnök kijelentette, hogy szimpátiával viseltetik a palesztinai zsidók iránt. A newyorki Métropolitain operában óriási tüntetések | voltak a palesztinai vérengzések ellen. Ssrepíemfeer elsején snegke&diK a Rajna-vidék Nagy örömmel íogadták Húgában a megegyezési — „A megegyezés Kizárólag Németország áldozatkészsége árán /öijeíett létre" CBudapesti tudósilónk telefonj elöntése.') Hágai telefonjelentés szerint dr. Stresemann német külügyminiszter a kedd éjszakai megállapodás után kijelentette, hogy csak abban az esetben vállalja az egyezmény aláírását, ha bizlositékot kap a Rajnavidék mielőbbi kiürítésére. A németek és az angolok a hajnali órákban a legféktelenebb örömmel üdvözölték uz egyezmény létrejövetelét. Scheweningenben tűzijátékot rendeztek. Ezzel szemben a francia delegáció a legnagyobb tartózkodást lanusilja. Francia körökben ugy vclik, hogy Briand Stresemann miniszteri tárcáját mentette meg. Hágából jelentik: A' hat hatalom képviselői Szerdán délután tanácskoztak. A német megbízottak hozzájárultak az értekezletnek a következő négy pontjához: 1. A szabadrendelkezés a Dawes-tervezelbcn az államok felett, amelyeknek ériéke körülbelül 175—220 millió aranymárka. 2. Annak a 79 millió aranymárkának felhasználása, amelyet a Young-tervezet a jóvátétel számára jelölt ki. 3. Az annuitásoknak újból való megállapítása. 4. A megszálló csapatok költségeinek fedeJtése szeptember hó l-e után is. Hágából jelentik: Szerdán délután összeült a politikai bizottság is, hogy megáSin; .iisa az értekezlet munkálatainak mértékét és elkészítse az értekezlet jegyzőkönyvét. A bizottság a következő pontokat határozta: 1. A két zóna kiürüése angol, francia és belga csapatok által szeptember 1-től kezdődől eg. 2. A három és utolsó zóna kiürítése a Young-tervezet végrehajtásától számitolt bizonyos időn belül. 3. Az angol és belga képviselők magatartása a rajnai megszállás tartamára. 4. Ténymegállapitó és egyeztető bizottság kiküldése Genfben hozott határozat érvényesítésére a kiürített területeken. Hágából jelentik: A konferencif délutáni üléséről csak annyi szivárgott ki, hogy a négy német miniszter erélyesen védte a német álláspontot, hangoztatva, hogy a megegyezés kizárólag Németország áldozatkészsége árán jöhet létre. Csütörtökön délelőtt 11 órakor a rajnai megszálló hatalmak, 12 órakor a politikai főbizottság tart ülést, fél 1-kor pedig a konferen. cia teljes ülésre ül össze. Briand és Henderson » délután 5 órakor elutaznak Genfbe. 1929 augusztus 29. №T 60» Kiutasítottak egy kereskedőt Jugoszláviából — gyermekei miatt (A Délmai/n rarszág munkatársától.) Kedffen éjjel Horgosnál egy marhakupéban szomorú kis család siránkozása indította meg a magyar határőröket. A szerbek kiutasították és átdobták a határon 1 Veisz József bezdáni kereskedőt feleségével és három kisgyermekével. Weisz József szerb állampolgár volt, de a szerbek szemében két súlyos hibája volt. Az egyik, hogy Magvarországon születelt, a másik az, hogy Weisz József tagja volt a bezdárti magyar egyesületnek. A kis bezdáni kereskedő magyar szellemben nevelte gyermekeit, három nagyobbacska fia szerbül egy szót sem tanult mqg. A fiuk megtartották, megünnepelték a magyar, ünnepeket, a kis bezdáni iemplomban ünnepek alkalmával a Himnuszt énekelték és játékos kedvükben megtörtént velük az is. hogy akárhányszor megvertek olyan szerb fiút, aki nyelvöltögetéssel üdvözölte a kis magyarokat. Weisz Józsci'nek fiai miatt gyűlt meg a baja a szerb hatóságokkal, ővele nemigen törődlek, de métfis felrótták hünéül, hogy sűrűn ellátogatod i magyar körbe és különféle tervei voltak i magvar kisebbség érdekcinek megvédésére. A mult hét vasárnapján ebédnél ült a kis család, amikor csendőr jelent meg a lakásban és macával hozta a .szerb hatóságok kiutasító végzését. Huszonnégy óra alatt cl kellelI hagynia az SHS állom területét. A kétségbeesett Weisz Józsefnek csak annyi iJeje volt, hogy értékeit magához vette, mert már megjelent nála a esendő;" ég parancsnoka, hogy a 24 5r?i határidőt nem szabad komolyan vennie. Weisz Józse." rn;'<í azt i> megérdeklődte, hogy miért történt e gyors és minden indokolás nélküli kiutasítás. — ön maradhat — mondotta a csendőrparancsnok --, a kiulasiló rendelet csak gyermekeire ¡:om '".v.?-v. a!.t-V /••'• 'c.n'a megciseBEKEIDOK! Világhírű Dr. Schleussner foto-filmje Liebmann látsxeréssznél. letükkel a község szerb lakossága körében ál~ talános felháborodást váltottak ki. Weisz József ezután nem töprengett sokáig. Szeretteivel csendőrszuronyok között beszállt a marhakupéba, néhány óra múlva már a magyar földön állt meg vele a vonat. Szerdán reggel behozták őket Szegedre és igy kerültek el — mint toloncok — a rendőrség idegenellcnőrző hivatalába. Itt dr. Halász Károly rendőrkapitány hallgatta ki őket és meg-, engedte nekik, hogy addig, mig ügyükben hivatalos intézkedés nem történik, Faragó-uccai rokonainál tarlczkoűhassanak. Weisz József, amint a rendőrségen kijelentette, most, hogy, gyermekeit biztonságba helyezte, átutazik Szerbiába, pénzzé teszi értékeit és végleg Magyarországon telepedik meg. Szegedi öirák kinevezése Budapest, augusztus 28. A kormányzó az igazságügyminiszler előterjesztésére Csillag László szegedi törvényszéki bírót a szegedi ítélőtáblához bíróvá, Vikor István szegedi törvényszéki birót ugyancsak a szegedi ítélőtáblához bíróvá, dr-. Hegyi Márton törvényszéki jegyzőt a mezőtúri járásbírósághoz járásbiróvá kinevezte. Nem jósolnak változást az időjárásban A Meteorológiai Intézet jelentése este 10 órakor: Az időjárás lényegében változatlaa. Hazánkban az idő meleg. A hőemelkedés maximuma legtöbb helyen elérte a 30 fokot. ' Prognózis: Egyelőre lényeges változás nem várható. Tizenhárom tűzoltó súlyosan megsebesült egy berlini tűznél (Budapesti tudósítónk t ele f on j ele nt é s e.) Berlinből jelentik»: A Xurfurstcndam egyik bérpalotájában szerdán délután tüz támadt, amelynél tizenhárom tűzoltó életveszélyesen megsebesült. A tüz a tetőzeten keletkezett és már lokalizálva volt, amikor a padlás pallója beszakadt éa a tűzoltók lezuhantak. A súlyosan megsebesült tűzoltók közül néhány aligha éri meg a reggelt. TOM MIX bravurtilmje 2 res/, 24 (elvonásban egyszerre ïicnieWMI a í¿őrző Moziban. ] 200 jogász, 60 orvos- és 70 bölcsészhallgatót vehetnek fel a szegedi egyetemre Budapest, augusztus 28. A kultuszminiszter az idén is kontingentálta a felvehető elsőéves hallgatók számát. A budapesti Pázmány-egyetemre a hittudományi karra 50, a jogi karra 300, az orvosira 160, \ gyógyszerészi fakultásra 60 és a bölcsészkarra 200 uj hallgató vehető fel. A debreceni Tisza István egyetemre 200 jogász, 60 orvos és 100 bölcsészhallgató vehető fel. A szegedi Ferenc József egyetemre 200 jogász, 60 orvos, 70 bölcsészhallgató vehető fel. A pécsi Erzsébet tudományegyetemre 50 teológus, 200 jogász, 60 orvos és 60 gyógyszerészhallgató vehető fel. A budapesti műegyetemre 320 uj hallgató: 80 mérnök, 40 építész, 150 gépész, 40 közgazdász és 10 vegyészmérnök iratkozhat be. A kultuszminiszter csökkentette a felvehető jogászok számát és Budapesten 300, a bárom vidéki | egye'eraen egyenként 200 elsőéves jogász felvélej lét engedélyezte. így is 1020 elsőéves joghallgató f áll szemben a lobbi fakultás 1010 elsőéves diákjáj val szenben. Az összes uj elsőéves hallgatók száma 2Ó0U.