Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-27 / 192. szám

2 DÉLMAGYAROHSZ ÁG «-KIIWPU 1929 augusztus 24. mintán megelőzőleg Hollywood és Santa Mo nica 'fölött keringett. Alacsonyan szállott, hogy 'láthassák a filmvárosban, ahol rengeteg em­ber maradt ébren éjszaka csak azért, hogy ¡gyönyörködjék a fényesen kivilágított léghajó­iban.' Mikor manőverezni kezdett a Gráf Zep­ipelin a losangelesi repülőtér fölött, a ren­geteg néptömeg ujjongása és lelkesedése nem ismert határt. Még egy széles kört irt le a Gráf Zeppelin a repülőtér fölött, aztán las­san közeledett a horgonyárbóchoz. Mihelyt kikötött a léghajó, az utasokat tizenkét auto­mobilon a vámépülethez vitték, ahol percek alatt elintézték velük a beutazási formaságo­kat. Hogy, milyen hatalmas a Gráf Zeppelin teljesítménye, az a következő számadatokból tűnik ki: A léghajó a japán partvidéktől 'Amerika nyugati partvidékéig a 8695 kilo­méter távolságot 68 óra és 22 perc alatt re­pülte ál. A kasimagaurai repülőtértől Los Angelesig pontosan 0285 kilométer a iávol­(Budapesti tudósítónk telefon jelen­tése.) Londonból jelentik: Snowden — az egyik hágai lap tudósítójának jelentése szerint —^vissza­utasította »a négy ajáulattevö hatalom« ujabb ajánlatát, amit ezek a hatalmak az Angliának nyújtandó engedmények végső határának mon­dottak. Az uj javaslatok haivan százalékban tel­iesitik Snowden kö\ etetéseit, vagyis 1.4 millió font (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Karlsbadból jelentik: A négy hét óta tartó karlsbadi nemzetközi nagy mesterverseny hétfőn véget ért. A verseny győztese Nicmzővlts lelt 15 egységgel, aki az utolsó fordulóban legyőzte Tartacowert. A II. és III helyen Capablanca és Spielmann osz'-oznak. Capablanca ¡Maróczyt győzíe le, mig a Spielmann—Mattison-játszma remivel végződött. Remi lett még az utolsó fordulón a Ru­binstein— Euwe, a Grünfeld—Widmar, Treybal— Thomas, Marshall—Colle, Siinisch—Gilg-parti. Beeker legyö/te Bogoljubowt, Canal Men'sík kisasz­Fozsony, augusztus 26. A Tuka-pör mai tárgya­lásán az ügyész bejelentette, hogy letartóztatták Stiegel Károly mérnökül, akit Tuka többizben megbízott azzal, hogy ulazzék Bécsbe és Buda­pestre pénzért. Ezután Iltinka András néppárti képviselőt hallgatták ki, aki papi reverendában állt a biróság előtt. Kijelentette, hogy Tuka és társai államellenes cselekedeSeiröl semmit sem tud, de nem Is tételezi fel róluk, hogy ilyet elkövet­tek volna. Az elnök kérdésére elmondja, hogy miképen Tett Tuka a Slovak szerkesztője, majd igy foly­tatja: — Ebben a pörben nem is Tukáuak, hanem Kekem kellene ide ülni a vádlottak padjára és rajtam kivül Juriga és Tomenek képviselőknek, mert ez a pör, nem cír. Tuka ellen, hanem a ¡tót néonárt ellen \ránvul, ság, vagyis az állagos sebesség óránként 118 kilométer volt. Ez a teljesítmény annál bámu­latosabb, mert a léghajó az ul felét sürü köd­ben tette meg és időnként erős ellenszelekkel kellett megküzdenie, egy ízben pedig rend­kívül veszedelmes viharba jutott. Á világ­körüli ut harmadik utrészletén a Gráf Zep­pelin olyan nagy utat tett meg egyfolytában nyílt tenger fölött, mint repülőgép vagy lég­hajó még soha sem. Los Angelesből jelenük: A Gráf Zeppelin középeurópai időszámítás szerint kedden reg­gel 8 órakor startol Lakehurst felé. Dr. Eckener Los Angelesbe érkezése alkalmából a világ minden fájáról kapja az üdvözlő táv­iratokat. Hindenburg és a német kormány az egész német nép nevében üdvözölte dr. Ecke­nert. A Gráf Zeppelin a lakehursti starttól Los Angelesig kereken 28 ,ezer kilométert tett meg. Dr. Eckener megállapítása szerint a Tokió — losangelesi ul pontosan 79 órát és 22 percet vett igénybe. slerlinget ismernek el jogosnak. Az angol kor­mány a javaslatok beható tanulmányozása után azért döntött az elutasítás mellett, mert azokat nem tartja kielégítőknek. Ilyen körülmények között a hágai konferencia minden valószínűség szerint befejeződik. Hir sze­rint a francia delegáció már miuden előkészü­letet megtett az elutazásra, ) szonyt, Yates Johnért, A verseny végeredménye a következő: I. Niem­zovíts 15 (dij 20 ezer cseh korona), II. és III. Capablanca és Spielinann 141/3 (11 és 10 ezer cseh korona felosztva), IV. Rubinstein 131/2 (8 ezer cseh korona), V., Vf., VII. Euwe. Recker,. Widmar 12 (6, 5 és 4 ezer cseh korona felosztva), IJogoljubow 111/}, Grünfeld 11, Mattison, Canaí IO1/2, Maróczy, Colle, Tartacower, Treybal 10., Sámisch 91/2, Johner, Marshall 9, Giig S, Thomas 6, Mentsik kisasszony 3, Hlinka vallomásának további során élesen meg­rajzolta Juriga és Tomanek portréját és közli, hogy miért inditolt.ik meg ők ketten ellene a hajszát. Dr. Tuka külföldi utazásaira vonatkozólag kijelentette, hogy azokat az ő megbízásából csi­nálta. Felléíletiül meg van győződve dr. Tuka ártatlanságáról. A Rodobrana-szervezetek létesíté­sére azért volt szükség, mert a szlovák néppárt vezetőinek sem személye, sem élete nem volt biztonságban. A következő tanú arról beszélt, hogy Tuka nem Izgatott és ha valaki Izgatott, az Juriga és Toma­nek voll. Ezután Hlinka beszélt a szlovák auto­nómiáról. A tárgyalást holnap folytatják. A Slovak a Tuka-pör négy hetének elmultával mérleget állított fel a pör mai állásáról. Meg­állapítja, hogy a száz lanu sem tudott konkrét adatokat felhozni BEKEIDOK! Világhírt* Dr. SchSeussner fofo-ffilmje LieThtnann lúisseréssnél. mmm^mi > t um wmmm.* iiumiMwammwHKMi Meleg idő A Meteorologiai Intézet jelentése este 10 órakor: Az idő a kontinensen túlnyomóan derült és me­leg. Hazánkban eső nem volt. A hőmérséklet maximuma elérte a 28 fok Celsiust, Prognózis: Készben felhős, túlnyomóan száraz és meleg idő várható. Tizennégy halálos áldozata van a Paris—varsát gyorsvonat ka­tasztrófájának (Budapesti tudósítónk telefon jelen­tése) Berlinből jelentik: A Páris—varsói gyors­vonat katasztrófájánál megsebesültek közül újból meghalt két utas. A szerencsétlenség halálos ál­dozatait ík száma ezzel tizennégyre emelkedett. ,1 pápai államon kívül Magyarország a világon az egyedüli reakciós állam" Baltazár Dézsa beszéde Miskolcon Miskolc, augusztus 2G. Az Országos Református «¿.elkészegyesület hétfőn délelőtt Miskolcon orszá­gos nagygyűlést tartott, amelyen az ország min­den részéből közel 400 lelkész jelent meg. Elsőnek Baltazár Dezső püspök emelkedett szó­lásra: — A pápa — mondotta — anakronisztikus el­bizakodottságában megsértette a protestantizmust. Mi, amiképpen magunkat nem tartjuk szentnek és sérthetetlennek, birálaton felülinek és csalha­tatlannak, ugy nem tartjuk annak a velünk emberi gyarlóságokban azonos pápát sem. Megadtuk tehát igazságtalan támadásaira a választ itthon is ta­valy, Speyerben is az idén és meg fogjuk ezután is adni, tartózkodás nélkül, bátran, de mindig az evangélium igazságainak vágva is gyógyító, se­bezve is éltető fegyverével. — Nekünk magyar protestánsoknak, magyar kál­vinistáknak, többszörösen kötelességünk az evan­gélium és a nemzeti igazságok szikláján minden legkisebb félrehajlás nélkül megállani, mert az uj pápai államon kivül Magyarország a világon az egyedüli reakciós állam, ahol a középkor feu­dális és klerikális maradványai egyházi, tanügyi, gazdasági és közjogi tartalommal és formákban disztelenkedik a szabadságra, függetlenségre, fel­világosodollságra és demokráciára teremtett ma­gyar nemzet arculatán. Nekünk ki kell tartanunk, mert alkotmányunk jogállományát az állami szu­verenitás rovására máris megkárosította az ide gen beavatkozás, amikor a magyar törvényhozás juris dikciójának egy részét magának foglalta le azzal a gondolattal, hogy a klerikális reakciónak ebben az országában, az úgynevezett Regnum Ma­rianumban, mindent lehet, minden mehet. — A letaposott Erdélyben az oláh iga alatt dr. Jakabfalvy Elemér, az Erdélyi Katolikus Nép­szövetség elnöke fel meri nyiltan emelni szavát és meg meri irni újságban is a panaszát, amiatt a hűtlen és mostoha elbánás miatt, amelyben a római pápa az erdélyi katolikus magyarságot ré­szesiti. A gyűlés után Miskolc város az ORLE tiszte­letére ünnepi ebédet adott, amelyen Baltazár De­zső a kormányzóra ürítette poharát. A vasárnapi presbitergyülésen Balt határ püs­pök nagy beszédet mondott, amelyben ismét a szabad demokratikus államról beszélt, A gyűlésen megjelent dr. Széli Gyula felsőházi tag, a szegedi ügyvédi kamara elnöke is, aki nagy tetszéssel kisért előadást tartott az abszolutiz­musról és az opportunizmusról. Bejelentették ezután, hogy a református nagy­gyűlést 1930-ben fogják megtartani. Eredmény néllcul feje&öüiK be a Jfrágaí konferencia Snowden kevésnek találja az 1.4 millió font sterlinget is Niemzovics első, Capablanca és Spielmann második Maróczy 12-Ik lelt a karlsbadi mesterversenyen Nankingban levegőbe repüli egy mauniciós rateíár (Budapesti tudósítónk telcfonjelcntése.) | zeke! okoztak. A robbanásnak igen sok ha­Sanghaiból jelentik: Nankingban felrobbant 1 lőtt ja van és azt hiszik, hogy, azt öngyulladás egy municiós raktár. .4 robbanások főbb óra { idézte elő, hosszáig tartottak és a környéken óriási tü- ' Hlinka András érMes vallomása a Tuka-pörben

Next

/
Thumbnails
Contents