Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-25 / 191. szám

o délmagTarorszAg 1329 augusztus 27. azok a hatósági ténykedések, melyek után illetéket lehet szedni s megállapítja a. városi bélyegekben lerovandó illetékek nagyságát is. E szakasz húsz pontban sorolja fel az illetékszedésére jogosiló ténykedéseket, dc egyetlenegy, olyan rendelkezése sincs a kormányhatóság által jóváhagyott szabályrendeletnek, mely, a leltározás eszközléseért illeték szedésére jogosítaná fel a várost. A szabályrendelet megalkotása után éppen azért a leltárbiztosi hivatal kérdést intézett az illetékes tanácsnokhoz, hogy miután a szabályrendelet nem tartalmaz intézkedést a lel. tározási illetékek szedéséről, bcszüntesse-e ennek az illetéknek szedését. Mint ahogy Halász leltárbiztos a járásbírósággal kö4ö.ltet ekkor kapta azt a szóbeli utasítási, hogy szedjen városi illetéket a leltározás után s a terhek levonása nélkül mutatkozó hagyatéki vagyonnak egy, ezredrészét szedje be a "felektől illeték cimén. A szabályrendelet szerint a legmagasabb illeték öt pengő. Ebben az évben pedig voltak hagyatékok, melyek után száz pengőnél több leltározási illetéket fizettettek le a felekkel. volt olyan hagyaték is, ami után négyszázötven pengő leltározási illetékei szedtek be a felektől — szóbeli utasításra, szabályrendelet nélkül. A leltározás után állami illetéket is kell lerónni, de hogy példátlanul magas ez a városi illeték, ikz csak akkor válik szembeötlővé, ha az állami illetékkel összehasonlítjuk. Állami illeték fejében a hagyatéki leltárra ivenkint minden 800 pengő után nyolc fillért kell lerónni, városi illeték fejében pedig egy ezredrészt, vagyis például 800 pengő után nyolcvan fillért. A városi illeték sokszorosan meghaladja minden esetben az állami illetéket, ez a szóbeli utasiiásra, szabályrendelet nélkül szedett városi illeték voltaképen nem is leltározási illeték, hanem városi örökösödési adó. Szeged város mindenesetre az egyetlen város, ahol városi örökösödési adót kell fifcetni s mindenesetre az egyetlen város, ahol szabályrendelet nélkül szóbeli utasításra közterhet szednek. A fogyasztási illetékről az elmúlt évben Kiderült, hogy törvénytelenül és jogtalanul szedi a város. Ebben az évben Hz- és húszezerpengős tételekben fizette vissza a város a jogtalanul szedett kővezetvámot, most pcclig a leltározási illetékről derül ki, hogy jogtalanul szedi a város. Minderről a közgyűlésen még egyetlen szó nem esett s nem tárgyalta ezeket az ügyeket a közigazgatási bizottság sem. Felvetődik a kérdés: kik ellenőrzik ebben a városban a vagyonkezelést, a közterhek kivetését és beszedését, ha — egy éven belül immár harmadszor a sajtóra — s ebben a vonatkozásban egyedül a Délmagyarországra lehet csak gondolni — hárul az a feladat, hogy a város polgárságát a jogtalanul behajtott közterhektől mentesítse. Milyen szellem uralkodik ott, ahol egy éven belül a harmadik városi illetékről derül ki, hogy jogtalan és törvénytelen s ahol kormány hatóság által jóváhagyott szabályrendelet nélkül, egyszerű szóbeli utasitásra lehet közterhet kivetni és behajtanit Ezekre a kérdésekre kitől várhat a város polgársága feleletet? PORCELLÁNPIDER K 46 legjobb a világon Egyetlen púder, mely a poiusokat nem tílml el; alatta az arcbőr él. lélekzik és szépül H6romtéle nagyságban mlndentltt kapható. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL (Nosztalgia) Ha még egyszer átérezhetnék néhány hangulatot, amire hosszú éjszakákon vadászok, — odaadnám értük a felét annak, amit még elérni szeretnék. Régi bolondságok, lényegtelen semmiségek, nem is érthetné meg más, csak akinek a lelkében hasonló hangulat él. Például: egy kis gyerek ácsorgása az utcákon, megbámulása mindennek, amiből ő semmit se kapott. Húsvét hetében a csokoládé-tornyok, karácsony előtt fenyőillat. Másfajta minden, mint a mostani, nem ez, hiába szeretném elhitetni magammal. Járkálás elhagyott kertben, ahol a levegő bágyadtsága összevegyül a falevelek puha nyirkosságával s a folyó partján cgv granicsárkapitánv nézi a lassú vizet. Az arca frissen van borotválva, valósággal kékre, .Ferenc József tiszteletére szakállat visel, a feje reszketős és mintha állandóan igent bólintana. Szeretnénk rajta nevetni, de nem merünk, vezényszavakban intézi hozzánk a legszelidebb mondanivalót is, tiszta öreg ur, a nadrágja harmonika formában ereszkedik — szintén ütemesen — a cipőjére és acélgomb állítja meg, mielőtt egészen a földre érne. Emlékszem minden hangulatra, — ez a legszörnyűbb, hogy csak emlékszem, megfogni nem tudom, mert alig érintem, tovább siklik. Tisztán látok mindent, ami akkor volt a levegőben, előttem a pajtások, akikkel évtizedek előtt betvárkodtunk, kacérkodik velem a i égi érzés, aztán itt hágy. Kellemetlen, kegyetlen józanság lep el, a szél fütyülését hallom nagy melegben is, már nem borzongat meg az ablakfüggöny, amiben kísértetet 1 áttam valamikor, de a tükör most is ropog... álmatlan órákban ezen az uton sokat beszéltem valakivel, mintha szemtől-szen:bc állanánk. Amig élt az apám, nem beszéltünk annyit. Féltem tőle, habár nem adott rá okot és annyira tiszteltem a szülői méltóságát, hogy megszólítani soha nem merészeltem. Mindig megvártam, hogy ő szóljon hozzám először. Elhiszik-e, hogy fáj, amikor a mai mod;rn gyereket látom, akiknek cimbora az apjuk, lumpolótársuk és cinkostársuk sokszor az anyjuk? Hogy mikor éreztem először az öregséget? Ez a legszomorúbb minden szomorúságok sorában. Az idén volt-e, vagy tavaly, — egész bizonytalan, hiszen szeretném elfelejteni. Kis városban jártam, alig tudtam elhagyni a parkját, tele volt virágszállal, 'kinyilóval, mosolygóval. Kócos kis lányok tenniszeztek, óvatosra formált idomú aszszonyok piros ajaka megnyiit, három férfi azon vitatkozott, hogy a Koronában hatkor, avagy fél hétkor van-e friss csapolás* — Biztosan tudom, hogy hatkor» — mondta az egyik. — Becsületszavadra ? — Esküszöml .. . . Hát igen, ez volt a boldogság, amely íme, vérzivatarok, összeomlások után mintha kezdene megint visszatérni. Belezsibbadtar.i a szelíd csendbe, amely nem ismer tülekedést, problémát, az egvmáshoztartozandóság bizonysága tárult fel előttem. Kifelé menet előttem baktat egy kis diák, szemközt jön vele a kadét. Büszke, önérzetes, aki csak azzal sétál vakációs időkben a régi barátok közül, akiket ő szemelt ki. (Belekáprázott a szemem, nini, mintha visszatérne Matuskovich Mimi, vagy a L.ászlóffy Feri!) — Hé, fin! — kiált a kadét a gyerekre. Az a lelke mélyéig meghatottan ugrik elébe. — Tessék? — Nem láttál a parkban egy szőke lányt? A kis diák elbámészkodik, tűnődik, a fejét is rázza. — Nem láttam. ...Mindig előttem a kadét főlényes arckifejezése, megvetése. — Jól van, elmehetsz, ügyetlen. Hát igaz is, csak az ilyen kölyökhöz ne forduljon senki Lehet-e egy szőke lányt észre nem venni? Az »egy«-et? Akkor azonban nagyion éleseu a szivembe nyilait valami, pedig épp olyan értelmetlenül bámultam a jelenetet, mint a diák. Azt hiszem, az fájt, hogy már én is értelmetlen lettem. (A tapintatos magyar) Pörös ügye volt a csanádi magyarnak, késő este érkezett Szegedre, másnap tárgyalás, még meg kell egyet-mást beszélni, hát fölment ecyenest az ügyvédjéhez. — Ne tessék haragudni, nem jöhettem előbb. Nyakamon a gazdasági munka, alig valaki, hogy helyettesítsen. Nekiültek, megbeszélték a dolgukat, tiz óra táján elajánlta magát az emberünk. — Isten áldja, én most megyek. Korán reggel a házmester egy összekucorodott embert talál alva a lépcsők alján, . — Hé, bácsi, mit keres itt? — Én? — Maga hát. Hogy jött bel--1 —- Vonaton. — De ide a házbal — Még az este. — dörzsölgeti a szemét a pörös magyar. Kételkedni kezdtek benne, de a maga igazolására csanádi vérünk szívesen ment fel az ügyvédhez, — Nini, mondta az, szintén fölverve aa álmából, korán van még. Mondják a körülményeket, amire azt mondja, nem minden restelkedés nélkül, atyánkfia. — Mire az este leértem, már be volt zárva a kapu. — Hát miért nem csöngetett a házmesternek? A kliens ajakán szelid mosoly jelenik meg, Istenugyse olyan finom vonás, hogy egynémely urak is eltanulhatnák, ha tehetségük volna hozzá: — Nem verek fel az álmából idegen házban senkit. Tudom én, mi a tisztesség! (Egyveleg) Muzsikál a Stefánián a katounazenekar, nagy ingyenpublikum veszi körül, ott hallgatja a tömegben egy kék mándlis magyar, meg egy kispolgári külsejű menyecske. Ugy, kívülről szemlélve őket, nehéz megállapítani az egymáshoz való tartozandóságuk lényegét. — Házasok, mondja a barátom. Egy kis korkülönbség van köztük, de hát azon lehet segíteni — Az apja! — védem én az öreget az esztelenség ellen. — Annak fiatal! — A mi népünk korán házasodik. Az asszony járatja a tekintetét az emberekén, állja ő is a tekinteteket, visszavág, ha alkalmatos valaki néz rá, — amikor a zenekar uj nótába kan. Nem is egybe, hanem egymás után többe. — Egyveleg! — mondja a menyecske, kétségtelenül bizonyságát akarva adni, hogy valamikor a városba művelődött. Tán még iskolákat is járt. — Mit mondasz? — szólal meg a pipa möeül az öreg. — Azt, hogy egyveleget muzsikálnak. A bácsi figyelme megoszlik most a pipája, meg az egyik trombitás közt. Ugy nézi, de ugy, a muzsikás embert, mintha a keze billegéséből akarná leolvasni a misztikus szót. Végül azonban — szégyen ide, vagy oda, — csak megadja magát s odaszól féloldalt az asszjonvhoz. — Aztán mi az? — Micsoda? — Hát amit mondtál, az egyveleg. — Az, feleli a menyecske, olyan keverék. V'in benne mindenféle. Polka is, csárdás is. hallgató is. — Akárcsak a paprikásban, hagyja helyben az öreg. Husa, veséje, mája, szive gyökere, meg krumpli. Bob P. Refch Erzsi »1 női divatáruhizában (volt Kup-féle helyiségekben) kész átmeneti ¿s téli köpenyek valamint ruhák már kaphatók. 913 | Svájci érák, ékszerek részletfizetésre is Táth érásnál, SffgffiSSa 7. . ™ ékszeriavüó műhely.