Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-18 / 186. szám

I UÉLMAGYARORSZAG 192Í1 augusztus IS. külvárosi pártot, a Belvárosban Nagy-Szeged pártját, a tanyákon pedig mindkét pártot nem egymás ellen, hanem egymás mellett. A legelső, amit meg kell állapitanunk, hogy mindkét párt egy és ugyanaz, csak elnevezésük­ben van különbség. Mindkettő a hatalom szülötte, mindkettő a mai rendszer folytatása, mindkettő toélja ugyanaz: a hatalmat megtartani és Szeged »épének sorsát ujabb tiz éven át az eddigi módon Sntézni. A legkönnyebb ezt felismerni, ha meg­vizsgáljuk, hogy milyen az összetételük ezeknek fe pártoknak. Nézzük mfig először, kikből áU a külvárosi párl és kikből a Nagy-Szeg?d párií Ebben a két pártban látjuk együtt mindazokat,, 'akik a legutóbbi képviselőválasztások alkalmával is az egységespárt jelöltjei mellett kardoskodtak. .Bizonyos, hogv sokan vannak közöttük, akik ezt már megbánták, de mégis igaz, hogy ezek a pártok egységespárti szavazókból állanak. Együtt látjuk ott az egységespártiak mellett az ébre­dőket, a fajvédőket, a kereszfényszöciálisokat, a levitézlett fasisztákat és a most, vagy már régeb­ben átvedlett liberálisokat, sőt akadnak közöttük renegátszocialisták is, akik a forradalom alatt még a dólgozó nép igazságaira esküdtek, most pedig a legideálisabb politikai elvnek ázt tart­ják, hogy nem a dolgozó nép érdekében foly­tatandó nehéz küzdelem a jó üzlet, hanem a reakciós rendszer erejének növelése. Minden antidemokratikus rendszernek szokása, hogv tagadja reakciós voltát. Ezért olyan neveket vesz fel, melyek tetszetősen hangzanak, leplezik lényegét és igy arra is alkalmasak, hogy a poli­tikai kérdések megítélésében még nem él éggé jár­tas választókat tévedésbe ejtsék. De mih lyt ész­reveszi, hogy neve erre már nem alkalmas, mert nem váltotta be az ezen a néven tett igéreleit, siet azt másikkal felcserélni. Nemcsak időnként, hanem helyenként is változtatja nevét. Nagyon hasonljt a kaméleonhoz, mely arról nevezetes, hogy színét mindig környezet szerint alakitji át. Ki hinné például, hogy az ébredők, fajvédők, keresztényssúciálisok, vagy akár az egvésgespár­tjak is külön-külön, a maguk erejéből tilkos sza­vazás és közszabadságok mellett mandátumokat tudnának szerezni? Ezért kell egymással szövet­kezniük. Ezért kell félreverni a harangot. Nagy » veszedelem! Jönnek a vörösök, a szociáldemokra­ták, sőt jönnek velük együtt a valóban liberális és demokratikus meggyőződésű polgárok jelöltjei js. Mi lesz. ha beküldik őket is a választók'? Senkj sem hiszi, hogy a város, vagy lakossága veszedelembe kerülhet. De majd ellenőriznek, bí­rálnak, szóvátesznek panaszokat, sérelmekel, ki­fogásolnak helytelenségeket, sőt javaslatokat, in­dítványokat is fognak tenni, melyek a dolgozók javát, a város erőteljesebb fejlődését szolgálják. Bizony ez nagy veszedelem lesz nem ugyan a város lakosságára, hanem azokra, akik a lakosság sorsát eddig is kormányozták és igy akarják kor­mányozni a legközelebbi 10 esztendő alatt is, ahoz pédig nincsenek szokva, hogy a dolsozók érdekeiről is essék szó, A külvárosi párí az, amélyet alaposan meg kell vizsgálnunk. Miért alakult? A külvárosrészekben lakó szavazók túl­nyomó része már többizben megnyilatkozott a képviselőválasztások alkalmával amellett, hogv a mai antidemokratikus rendszcrL nem kívánja. Fel­ismerték, hogy az anlidemokratikus kormányzás következménye, helvzelük állandó rosszabbodása, mely már az elviselhetetlenségig fokozódott. Ezek­nek tábora állandóan növekszik és ezt nem lehet megakadályozni az agitáció és gyűlések tariásának korlátozásával sem. A választás litkos. Mindenki meggyőződése szerint gyakorolhatja választójogát. Mi les^ ha az ellenzéki választók nagy többsége a maj-a jelöltjeit fogja az uj törvényhatósági bi­zottságba beküldeni. Bajon kerülhet a nyugodt és egyoldalú városigazgatás fenmaradása. Tö­rődni kelt majd a dolgozók bajaival is. Tenni kell tehát valamit ennek megakadályozására! Mi legyen ennek módja? Kisütötték. Itt vannak a külvárosokban a különféle elne­vezésű társadalmi körök. Vezetőiknek túlnyomó része a mai rendszer támasza és követője. Ezeken a körökön keresztül kínálkozik arra is alkalom, hogy a politikailag még nem eléggé iskolázott választók a mai rendszer mellé lehetnek állít­hatók, csak egy ügves kortesfogást kell még találni. A szociáldemokraták már régóta követelik — programjuk értelmében —, hogy ® külvárosrészek tarthatatlan, falusi állapotát meg kell szüntetni, mely szégyene az ország második városának. El kell látni csatornázással, vízvezetékkel, világítás­sal, ahogyan ez a Belvárosban vau. Szükség van erre nemcsak a város fejlődése és munkaalkal­mak teremtése^ hanem a külvárosrészek lakosságá­nak egészsége érdekében is. Ez nagyszerű kortes­fogás, vegyük át a szociáldemokraták ezen prog­rampontját és követeljük mi is! Es megszületett a »külvárosrészeket rendező nagybizottság«... s . . A választások küszöbén vagyunk. Mint ilyenkor szokás, hosszú lére ereszlett programot adott kj. Eszébe jutott most a lakosság minden buja-baji, egész a baromfitenyésztés kérdéséig. Be­szél most már a sok egészségtelen lakásról is, ami pedig pár évvel ezelőtt még programjába sem tartozott. A mindent ígérők parija letl. Az egyik magyar közmondás azt mondja, hogy: »Aki sokat igér, keveset ad.< A »külvárosi nagybizottságra«, vagy most már a »politikamentes« külvárosi pártra még ez sem áU, hanem az az igaz, hogy mindent igér de semmit sem adha?. de minél több mandálumol akar. Miérl nem valósíthatta meg programját? Könnyű megfelelni rá. Mert nem a külvárosi lakosság akarata hozta létré, hanem a mai anlt­demokralíkus rendszer megrendelése és alkotása. Egészen más érdekei vannak, mint amik program­jában fel vannak sorolva. Eszeágában sincs, hogy alkotójával bátran szembeforduljon, mert ha ezt tenné, alkotója semmisítené meg. Szülő­OPERA ZONGORATEREM Budapest, VI.. Hajó» ucca 16. Világmárkás zongorák, pianinék ezer pengőtől, negyven pengfis havi részletre is. B.fi Nagy tisztviselői kedvezmények. anyja, a mai rendszer, már előre magának fog­lalta le az uj törvényhatóság többségét és eleve gondoskodott arról is. hogy az önkormányzat csak, olyan határozalokatt. hajthasson végre, amilyene­ket ő megenged. 'Tisztában van ezzel a »külvárosi párt« vezető­sége is, de azért nem jutott eszébe, hogy a tör­vény tárgyalásakor tiltakozzék egy szóval is annak reakciós, antidemokratikus rendelkezései ellen, me­lyek az önkormányzat hatáskörének megszükitá­sével, az érdekképviseleti rendszer kibővítésével és a víriüs rendszer fentartásával lehetetlenné te­szik, hogy az uj törvényhatósági bizottságban a »külvárosi párt« által hirdetett kortesprogram megvalósítható legyen. Mi tudjuk, hogy éppen azért nem tiltakozott, mert ilyen törvény után vágyott maga is.« A világ legnagyobb autóversenyén Caracciola német versenyző 124 kilométeres uj világ* rekordot állított fel (Budapesti tudósítónk telefonjelenlése.) | Londonból jelentik: Szombaton délelőtt tar- • lotlák meg Belfastban a világ legnagyobb ; autóversenyét. A nagyszabású versenyt az an­gol Roval Autó Club rendezte. A Tourist Tiophy startjánál 69 kocsi jelent meg. A; 13 ós félmérföldes pályát, a kocsiknak har­mincszor kellett körülfutni. A 110 mérföldes ut első gvőzlese Caraöctoh német versenyző lelt Mercedes.-Benz kocsiján, aki az utat 5 óra 53 perc és 10 másodperc alatt tette meg. óránkint 12'i kilométeres se­bességével uj országúti világrekordot állítva fel. Második lett Campori olasz versenyző Alfa-Romeo gépén, harmadik Austin Nash gépen. A verseny lefolyása bővelkedett izgal­makban, különösen a finis volt szenzációs. Zita Belgiumba költözik Bécs,»augusztus 17. /.¡la volt királyné csa­ládjával együtt Louvainbe fog átköltözködni. Nemrégiben hirc jötl Léqueitióből, hogy Ottó a louvaini egyetemen fog tanulni. Az álköl­tözködés oka az, hogy az egykori uralkodó­család anyagi helyzete nem engedi meg kél háztartás költségeinek viselését és különösen | az utóbbi időben nagyon kellett takarékos­kodnia. Zila exkirályne kezdelben, legidőseb­bik fiának első egyetemi évében, Louvain­ben fog lakni, azok a gyermekek pedig, akik már iskolakötelesek, nyilvános iskolába fog­nak járni. Louvain, más néven Löwen, ősrégi egyetemi város Brüsszel mellett. vvMa is tótnak érzem magam", válaszolta Tuka Ivánka Milán vallomására Pozsony, augusztus 17. A Tuka-pör szombati i tárgyalásán a védelem kijeléntelte, hogy eláll 16 tanú kihallgatásától. Ezután folytatták jvánka ki­hallgatását, aki kijelentette, hogy Tukát sajtópör megindítására akarta provokálni. A tanúvallomásra reflektálva, Tuka kijelentette, hogy autonómia-tervezetét 1921-ben Illínka kíván­ságára mint theoreílkas lervezelet fogalmazta meg. Lcdickj adatai szerinte nem érdemelnek hitelt. Kijelentelte még, hogy ma te (ólnak érzi magát és a tót nemzetéri fog a jövőben is dolgozni. Heródes hírlapíró pótlólag előadta, hogy Ku­bis képviselő tízezer cseh koronát ajánlott fel neki azokért az iratokért, amelyeket ő a zsolnai gyű­lésen kerített meg. Ezután a bíróság ugy Ivánkát, mint Heródest megrs^ello vallomásukra. A tárgyalást hétfőn foly­tatják. További kánikulát jósolnak A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor: Dél-, Délkelet- és Keleteurópában az idő jobbára száraz, derült és a hőmérséklet magas. Hazánk­ban a hőmérsékleti maximumok 31—34 fok Celsius között váltakoztak. Prognózis: Időjárásban változás nem valósziuü. x ... i Szeged: 33.8 fok A szegedi egyetem földrajzi intézetének meteoro­lógiai obszervatóriuma jelenti, hogy szombaton Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 33.8 fok Celsius, legalacsonyabb 19.0 fok Celsius. Három gyermeket maga alá temetett a beomlott homokbánya Szekszárd, augusztus 17. A tolnamegyei Mozs községben a homokbánya beomlott és maga alá temetett három oU játszadozó fcisgj érmekét. Mire a szerencsétlenül járt gyermekeket kiásták volna, már mindhárman halottak voltak. 13-ik belyen végzett Istenes az országúti Európa bajnokságban (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Zürichből jelentik: Az országúti Európa kerékpárbajnokságokban a professzionísláknál első lett lícussen (Belgium,, második Franz (Luxem­burg), harmadik 15inda (Olaszország). Az amatőrbajnokságban első B^rlelaeci (Olasz­ország), második Berleni (Olaszország), harmadik Pressny (Franciaország). A versenyben résztvevő magyarok közül Istenes 13-ik, Szenes J(5 ik, Vlda 20-ík lett. Békéscsabán tilos rádión nyilvánosan közvetíteni az istentiszteleteket Békéscsaba, augusztus 17. A csabai rendőr­kapitányság megtiltotta istentiszteletek és val­lásos előadásoknak nyilvános szórakozóhe­lyeken és éttermekben rádió utján való köz­lését. A lilalom megszegőit száz pengő pénz­büntetéssel sújtják.

Next

/
Thumbnails
Contents