Délmagyarország, 1929. július (5. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-07 / 151. szám

DELMAGYAROKSZAG 1929 július 7. Eliiéliélc a budapesti ügyvédiéit uccai inszuliálóií SO, 4® és 20 pengős pénzbírság az uccai zsiáózásérí és csénd­öáboritásért (A Öélma^yarország munkatársától) Az ügyvédek szegedi kongresszusát — mint emlé­kezetes — kinos uccai incidens fejezte be Az "ügyvédek tiszteletére rendezett gárden party «után ugyani« szállásukra igyekezték dr. ha­rasztosi Király Ferenc és dr. beckói Biró Xás/ló budapesti ügyvédek. Három fiatalem­ber megtámadta őket, zsidóztak, kiabáltak az éjszakában, majd revolvereket követfeltek. A kínos inzultusnak az előkerült rendőr vetett véget. A fiatalembereke! leigazoltatták és el­lenük csendháborítás cimén indult meg a kihágási eljárás. Dr- Stadler István rendőrkapitány, kihá­gási biró szombaton délelőtt vonta felelős­Bégre a fiatalemberekét. Az első vádlóit Bödő Endre magántisztvi­selő kihallgatása alkalmával ártatlanságát han. goztatta. — Ha az ember illuminált hangulatban van, — mondotta —, nem tudja pontosan, hogy mit cselekszik. Junius 28-án éjjel egy és két óra kőzött Tranger Jenő és Sztranyek Antal ba­rátaimmal csöndben ballagtunk hazafelé Út­közben a Kelemen-uccában két férfi és egy nő haladt előttünk. A társaság ismerősnek, tünt fel. Utánuk >hallóztam<, de azok közben áttértek a túloldalra. Ez felbosszantott és még egyszer feléjük kiáltottam: — Nem hallották az urak, hogy szóltam! — A kis társaság erre sem állt meg, sőt •még az egyik vissza is szólt: — Micsoda csirkefogó maga! — Felháborodásomban, kissé ittasan is, át­iffientem hozzájuk és viccből Fromiierrel ijesz­tettem meg őket. Dr- Stadler biró: Mást mit mondott nekik? Az ügyvédek feljelentése szerint lezsikózta őket, revolvereket követelt és ébredést em\-' íegetett? Vádlott: Lehet, hogy felháborodásomban •mondhattam ilyeneket. A használt kifejezé­seim azonban csak üres semmiségek lehettek. — Lezsidózta-e őket, vagy nem"? — Igen, mondhattam ilyeneket és viccből revolvert követeltem tőlük! — A hangsúly itt nem a zsidózáson van — jelentette ki a biró —, hanem azon, hogy békés polgárokat megtámadtak. r Ezután elmondta még a vádlott, h'ogv ké­sőbb jött a rendőr, leigazoltatta őket, amire vége volt a dolognak. Tranger Jenő fogtechnikus szintén tagadta bűnősségét. Vallomása szftrint csak távolról, némán szemlélte az eseményeket anélkül, hogy beleszólt volna. Az incidenshői csak annyit hallott, hogy az idegen társaság egyik tagja lecsirkefogózta Bödő Endrét. Biró: Azt nem hallotta, hogy Bódő miket mondott az ügyvédeknek? i— 7Vém hallottam. Vitatkoztak egymással, de hogy mit és miről, nem tudom. Biró: Furcsának találom, hogy, 15—20 lé­pésről semmit sem hallott! — Én nem veltem részt a veszekedésben. Csak a rendőr felszólítására mentem oda, amikor is Bódő személyazonosságát igazoltam Én nem vagyok támadó! A harmadik vádlóit. Sztranyek Antal fog­technikus szintén csak nézett. Nem tudja, miért igazoltatták, csak közelében volt az ese­ményeknek. Biró: Ittas volt? ... — Nem. £n csak három korsó sört ittam. A vádlottak után a rendőrtanuk következtek. Szirovicza Péter rendőrtörzsőrmester elmon­dotta, hogy a zajra és a lármára lett figyel­mes. Mire a helyszínre ért, a szenvedélyek már egészen lecsitultak. A párbeszédekből semmit sem hallott. Az ügyvédek izgatottak voltak és elpanaszolták, hogy lezsidózták őket és revolvereket követettek tőlük. Jelentését az ügy védek bemondása alapján kósziiette el, mi­vel az előzmények ismeretlenek voltak előtte. Az incidensnek" 15—20 nézője volt. A további kérdésekre olmondaita, hogy a vádlottak kö­zül csak Bödő volt az ügyvédek mellett, míg a többieket később ő hívta oda, hogy Bödő személyazonosságát igazolják. Hátsck József rendőr azonos vallomása so­rán elmondotta még, hogy hallotta azt is, hogy Tranger is ssidózta a pesti ügyvédeket és párbajra hívta ki Őket. A tanú vallomására megjegyezte Tranger, hogy 6 nem zsidózott. Az azonban lehetséges, hogy az incidenst lovagias útra akarta terelni. Napvédő Ciebmann líííiírísiüí/ 52Я Ha-Ra melle//, нмяшн A tanuk kihallgatása után Tranger védel­mében dr. Tabódy Zsolt védencének felmen­tését kérte azzal az indokolással, hogy Tran< ger csiak szemlélője volt az eseményeknek. A birőság ezután ítéletet hirdetett. A kihá* gási biróság a városi közrendi szabályzat ér­telmében közcsendháborítás cimén bűnösök­nek mondotta ki a vádlottakat és ezért Bödő Endrét &ö, Tranger Jenőt íO és SstNzrujék Antalt 2(9 pengő pénzbirságra 'ítélte. Az Ítélet indokolása szerint a vádlottak a közcsendháboritást elkövették azzal, hogy a hazafelé igyekvő két pesti ügyvédet megtámad­ták és lezsidózták. Ezen teLtükkel csődületet idéztek elő Bödő a terhére rótt cselekmények elkóvelését beismerte. Tranger ugyan tagadja, de a rendőrtacu vallomása szerint közelről figyelte a történteket. Szorosan véve Ő nem volt egészen aktív szereplő, de magatartása által — a biróság felfogára szerint —- azonosí­totta magát Bődővcl. Sztranyek szintén nem volt aktív részese az eseményeknek, de maga­viselete olyan színezetű volt, hogy a bíróság­nak őt is bűnösnek kellett kimondani. Az itélet ellen a vádlottak felebbezést jelen­tettek he és igy az ügyvédi kongresszus kinos epilógusa másodfokon a kerületi főkapitány elé kerül. Mise kizlien a hívekre szakadt egy templom Róma, julíus 6. Pattída szardiniai községben teg­nap délelőtt mise közben beomlott a plébánhi templom tetőzete. A hivők kőzött páni rémület tört ki. A romot a lót két holttestet és tlz súlyos sebesültet ástak ki. Mind a tizenketten asszonyok. A templom még a tizenhatodik században épült. Cvom¿1Ш hozomány és kelengye néltüli, 18- 17 д&ьЦСНУу évés, feltétlenül tisztességes, ezép. molett leányt feleségül venne 25 étrés, íntehg-eob fiatalember, kinek saját építésű enstenciftlis vasúti vendéplójo van. Teljes naű levelöket: „Egyedül" jeligére kérem küldeni a kiadóba. 20S 1 A porgányi malom mondája Irta Móra Ferenc, - Igazság szerint régen nem malom az már, csak a helye. Nagy kopasz folt, amivel nem bir se ásó, se eke. Kemény földje kiveti magából mindaket­tőt. Köröskörül áldott búzamezők, de itt míg ném él egy fűszál sem. Valamikor, ugy mondják, patakmalom kelepelt ezen a helyen. Akkor, mikor még tündérek lak­tak a vizekben. De az borzasztó régen lehetett, mert most bizony mikor víz van is a Porgány­ban, csak akkora az, hogy kilátszik belőle a bé­ka, ha kétlábon áll. Nagyobbacska tündér nem birna kinyujtózni benne. Az pedig hatalmas tündér volt, amelyik valami­kor a Porgányban lakott. Látni ugyan sohse látta senki, de holdas éjeken sokszor hallották szavát a halászok a viz fenekéről. (Csengett, mtnt a ha­rang, ha jó kedve volt, harsogott rossz ked­vében, mint messziről az égzengés. Szerencsére nagyon jóravaló tündér volt, szívesen segített a szegény halászoknak, annyi halat terelgetett a há­lójukba, hogy alig bírták kihúzni. Hanem ha meg­haragították, egy keszeg nem sok, annyit se fog­tak. Megharagítani pedig azzal lehetett, ha. meg­szaggatták az emberek a patakba hajló öreg fü­zeket. Lehullott targallyat ha szedegettek, azt nem bánta, de ha az élő fát bántotta valaki, akkor mingyárt felkorbácsolta a vizet haragjában. A porgányi fűzfáknak volt is igy nagy becsü­letük az emberek előtt. A tündér fáinak hívták *>ket s volt olyan halász, aki még a süvegét is megemelte, mikor elment mellettük. A gazdag .patakmolnári, aki kint állt a malomajtóban, ilyen­kor mindég ette a tnéree és rá-ráförmedt a ha­lászokra. — Ejnye, de bolond emberek vagytok ö halá­szok, hogy még a fűzfákat is megsüvegelitek. Annyi tisztességet meg nem tudtok, hogy én előt­tem is megemelnétek a süveget, pedig tudhatnátok, ki vagyok. Tudta is azt mindenei, azért nem süvegélte meg senki. Dölyfös, kevély ember volt a molnár. So­ha senkin meg nem esett a szive, pedig annyi tal­lér volt a ládájában, hogy lapáttal szokta szellőz­tetni. Ezt rendeseti olyankor cselekedte, mikor szegény ember ment el az ablaka alatt. — Hadd fájjon a szive az ínségesnek, — mosoly­gott gonoszul. Amúgy is mindig azon törte a fejét, hogy mi­vel szerezhetne bosszúságot másoknak. Nagyon szerette magát azzal mulatni, hogy nagy hódara­bokat hajigált ki a malomból a Porgányba és ki­kiáltott a halászokra: — Hej, de sokért Dem adnám, ha egyszer fül­tövón találnám a tündérteketl A halászok azonban ügyet se vetettek az ilyen­fajta tréfákra. Akkor aztán azt eszelte ki, hogy felkapott egy fejszét és ráfogta egy fűzfára. De már erre csákugyan fölzudultak a halászok. — Baj lesz abból, vízimolnár! — mondták neki. — Nékem oem leszi — vá«rta bele a fejszét a fába. Ahogy a fejsze lecsattant, megremegett az egész füves és haragos hullámokat vetett a Porgáoy. — Nézd, nézd, vizimolnár! — mutattak a halá­szok a patakra. — Látod-e, hogy haragszik a tün­dér? — Látom áoi, hogy a szél főiborzolta a vizet. De a tündérteket nem látom, högy védelmére sietne a fáinak. Galambhaju öreg ember volt a halászok szószó­lója, az fogta meg a molnár karját. — Ha hiszel a tündérben, ha nem, ne bántsd az élő f át, mikor az se bánt téged. Kevély patakmolnár erre csakugyan letette a fejszét, ahelyett az öreg halász ködrAöne szélét kapta meg: | — Ohó, atyafi, — rikoltozott rá, — magadra le­J gyen gondod, ne a fákra. Tudod-e, hogy eszten­í deje tartozol már egy zsák búzámmal. Ha holnap ilyenkor meg nem hozod, elveszem a tehénkédé!. Ezzftl bement dühösen a malomba, a halászok is hazatakarodtak, mert nagy zivatar keletkezett hir­telen. Elballagott szomorúan az öreg halász is s bizony vegyest hullott a könnye az esővel a köd­mönére. mikor arra gondolt, hogy elveszik a te­hénkéjét. Éppen ott rázta a tehénke a kolompot a kapu­ban, mire hazaért, mellette meg egy szegény ván­dorló ácsorgott. — Meglepett a vihar, bátya, — mondta alázato­san, — rám is esteledett, kaphatnék-e én itt éj­szakai szállást? — De még valami harapni valót is kerítünk, — tüsténkedett az öreg halász s bevezette a ven­dégét az egyetlen szobájába, levágta a tiszteletére az egyetlen bárácykáját, elbontotta neki az egyet­len ágyát, ő maga meg kifeküdt az istállóba a te­hénkéhez. — Ugy is a másé lszel már holnap, — nézett rá szomorúan s egész éjszaka nem tudta befogni a szemét bánatában. Föl is kelt első kakasszóra s éppen meg akarta fejni a tehénkét, hogy friss te­jet vihessen a vendégjének, mikor az már utra­készen toppant be hozzá. — Köszönöm a szállást jó ember — mondU. mo­solyodva. — azzal áldalak meg érte, hogy amibe

Next

/
Thumbnails
Contents