Délmagyarország, 1929. július (5. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-24 / 165. szám

4: DELMAGYARÖKaZAG VJ^J JUllUS személyautó az autók királya! A margitszigeti szépségverseny 3 első díjnyertese. Álomszerüen ideális rugózás, 100 km.-es sebesség, íőuríasan elegáns kiviíeí, csekély üzemanyag fogyasztás. Nem tömegmunka, a legutolsó csavar is precíziós. Élmény meg­tekinteni az autóknak ezt a pompás telivénét. Délmagyarországi képviselete: Markovics mérnök Szeged. Bemutató terem: 493 Royal-szálló épületében Kölcsey ucca. A pékele átiratot a polgármesterfies; és áremelést ftelyesznete Kilátásba (A Délmagyarország munkatársátólBeszá- 1 tnolt a Délmagyarország azokról az esemé­nyekről. amelyek legutóbb lezajlottak a sze­gedi kenyérárak körül. Kedden a kenyér ¡ügyészségi, illetve rendőrségi frontján ujabb esemény nem tőrtént, a pékipari szakosztály bzonban terjedelmes átiratot inlézeit Somo­ffiji Szilveszter polgármesterhez. Az átiratot a szakosztály nevében Zimonyi István elnök, Wolf Endre ügyvezető elnök & Gracza János titkár irta alá és a kővet­kezőképen hangzik: /Méltóságos Polgármester Ur! A kenyérárak mér­séklése tárgyában hozzánk küldött 21.683/1929. Kzámu átiratára, » szegedi sütőipari szakosztály «levében, tisztelettel a kővetkezőket válaszoljuk: Először is köszönetet mondunk azért, hogy Mél­tóságod alkalmat adott nekünk arra, hogy ebben B nagyfontosságú ügyben Írásban tájékoztathas­suk, mert megvagyunk győződve arról, hogy a sütőiparhoz egyáltalában nem értő, magukat szak­értőknek feltüntető, kívülálló egyének, a valóság­nak meg nem felelő adatok beállításával és fel­sorakoztatásával Méltóságodat és a közvéleményt — minden iparág közül kiragadva a sütőipart — el­lenünk hangolni igyekeztek. Amikor az ilyen ten­denciózus egyének beavatkozása ellen a magunk és iparunk erkölcsi érdekében a legnyomatékosab­ban tiltakozunk, apellálunk Méltóságod tárgyila­gos belátására és jóindulatára, mellyel az alább következő adatainkat és állításainkat bizonyára ugy fogja mérlegelni, hogy az nemcsak minket, de a mesterségesen felizgatott közvéleményt is megnyugtatja. Mielőtt el nem fogadott kalkulációnk Részletes tárgyalásába bocsátkoznánk, kijelentjük azt, hogy Szegeden buzaalapon, vámőrléssel a meglévő sütőiparosnak csak alig 5 százaléka szerzi be a szükségletét, míg a fenmaradt 95 százalék kész lisztet vásárol. Minekünk tehát minden más állftás ellenére, a kész liszt árát kell alapul ven­nünk, amikor kalkulálunk és a tenyér árát meg­állapítjuk. (Különben is a mult évben azok a Sütőiparosok, akik buzaalapon, vámőrléssel dol­goztak, alaposan ráfizettek az üzletükre, mert a folytonosan olcsóbbodó búzát előre kellett meg­vásárolniok.) Hauser R. Sándor tanár urat szak­értőnek nem fogadjuk el, mert ő nem pék, hanem pedagógus, de nem fogadjuk el Kardos Jakab íjszt- és tarhonyakereskedő urat sem, aki pél­dául a 28 — szerinte pláne 24 — filléres 6-os liszt­ből vízzel készült (tehát nem tojással) barna tar­honyát, a szegény nép eledelét — kg.-ként 65 fil­lérért árusítja, ami — 28 filléres lisztárat és kg.-ként 20 fillér munkadijat számítva — Kar­dos ur részére közel 30 százalék hasznot biz­tosit. Azt mi is igen jól tudjuk, hogy volt a 28 fil­léres 6-os lisztnél olcsóbb 6-os liszt is, de — mint az ankéton Fenyő Mátyás ur mondotta — kétféle 6-os liszt van. Az egyiknek csak a neve az, (ez persze az olcsóbb), a másik pedig jó, de az néhány fillérrel mindig drágább. De nevetsé­ges a t. szakértők azon kívánsága is, hogy dol­gozzunk olcsóbb lisztből s ne a jobb minőségből, — mikor mi, gyakorlati emberek, tapasztalásból tudjuk azt, hogy a fogyasztóközönség részére me­lyik lisztből lehet, nemcsak kívánatos, de Ízletes kenyeret előállítani. így tehát továbbra is ma­gunk fogjuk kiválasztani a feldolgozandó liszte­ket s nem kérünk erre vonatkozólag tanácsot senkitől. Azt is tisztelettel hozzuk Méltóságod tudomásá­ra, hogy kalkulációnk sokkal szerényebb, mint annak idején az országos központi árvizsgáló bi­zottság által engedélyezett kalkuláció volt. Mi ugyanis kétszeri fűtéshez, ami 300 kg. liszt fel­dolgozásához szükséges, 120 kg. fát számítottunk, holott az orsz. árvizsgáló bizottság 100 kg. liszt után 50 kg. fát engedélyezett. Hogy az egy munkás után (mert nálunk ön­állóan dolgozó szakmunkásra van szükség), szá­mított napi 6 pengő sem túlzott, utalunk arra, hogy az átlagos mun­kabér 6—8 pengő, amiről Méltóságod igen kőny­nyen meggyőződhet, ha adatokat kér a szegedi Társadalombiztosító Intézettől. Egy sütőinas el­látása is belekerül napi 3 pengőbe, mert a pék­ség igen fárasztó mesterség, tehát egy pékinas­nak táplálkoznia is kell s az uj ipartörvény külön­ben sem enged meg 15 éven aluli fiút szerződtet­ni, már pedig az ennél idősebb serdülő ifjú meg­kívánja mindenkor a maga porcióját. Hogy Sze­geden van napi 6 pengős lakbér, annak igazolásá­ra csak- azt emiitjük meg, hogy egyik szaktársunk városi épületben lakik s havonta 168 pengő lakbért fizet, ami igen közel áll a napi 6 pengőhöz. Ámde azt is bizonyíthatjuk, hogy Sebők János ur a Mikszáth Kálmán-uccai fióküzlete után, ahol pedig se la­kása, se műhelye nincs, negyedévenként 540 pen­gő lakbért fizet! A karbantartás és pótlás címén felvett 5.50 fillér sem túlzott, mert igen sok olyan dolgot nem vettünk számításba, (pld. Ipartestületi tagdíj, szaklap előfizetése, kémény­seprői dij), hetenként kell a füstcsatornákat tisz­títani, (telefondíj, papírzacskók, csomagolópapír, stb.), umit pedig nem lett volna szabad figyel­men kívül hagynuuk. Ma már ugyanis sok min­den kell egy sütőmühelybe, ami a boldog béke­években nem kellett, mert a ker. iparfelügyelő, \ kerületi tiszti orvos és maga a közigazgatási ha­tóság is folytonos vizsgálatokat tart s mindig elrendel valamit, amit pótolni kell, Arról is, hogy egy kocsi-ló és kocsis eltartása mennyibe kerül, legjobban meggyőződ­hetne akkor Méltóságod, ha megkérdezné a vá­ros gazdasági hivatalát, hogy mindezek a város­nak mennyibe kerülnek? De mi annál is lényege­sen kevesebbet számoltunk, mert csupán a leg­minimálisabb költségeket akartuk figyelembe ven­ni. Akinek pedig nincs kocsija-lova, az kii utót tart és biciklit, aminek a beszerzése és folytonos ja­vítása majdnem többe kerül, mint egy kocsi-ló­nak a tartása. A gépjármű pedig még nagyobb terhet jelent, mert az igen rossz szegedi utak es országutak valósággal esziic az autókat, amit Mél­tóságod legjobban tudhat a városi fuvarozási üzemről- Az igaz, hogy a nagyobb üzemeknél más­ként kell számítani, de az is igaz, hogy ezek­nél sokkal több a teher, mint a kisebbeknél, hi­szen van Szegeden olyan kartársunk, akiuek éven­ként társadalombiztosítási dij és közadók címén 7000 pengőt kell kifizetnie. Tehát ezt is erősen fi­gyelembe kell venni, ha tárgyilagosan akar vala­ki ítélkezni. Sokféle tapasztalást, de »a -sütőiparban ősidők óta szerzett tapsztalatokat« is a háború és a há­borút kővető uj idők teljesen megsemmisítették. Mert, ha a háború előtt a földolgozással elérhető 35—40 százalékos szaporodás teljesen fedezett minden rezsiköltséget, — most egészen más világ van! Ma a lisztek sem olya­nok, mint békében voltak, tehát a szaporulati szá­zalék is kevesebb. Az orsz. árvizsgáló bizottság például csak 30 százalékos szaporodást vett figye­lembe, mi pedig 33 százalékkal számolunk, mert így számol a budapesti Sütők Ipartestülete is, de így számol minden olyan magyar sütőiparos, aki­nek nemcsak a neve sütőiparos, de érti is a szak­máját. Ma a sütőipart az 1923. évi XV. t.-cikk sza­bályozza, amely előírja, hogy a munkát hajnali 3 órakor, a készáru kiszállítását pedig reggel há­romnegyed 6 órakor szabad megkezdeni. Ma a munkaidő 8, legfeljebb 10 óra, mig a békében — amikor éjjel-nappal dolgozhatott a sütőiparos, — elkezdték a munkát délután 5 órakor s másnap délben 1 órakor fejezték be. Akkor a munkaidőt sokkal jobban ki tudták használni s szebb, töké­letesebb árut állíthattak elő, mig most, hogy az éjszakai munkát munkásvédelmi szempontból kor­látozzák, rövidebb a munkaidő s mivel a sütő­iparos a természet törvényeit nem játszhatja ki, ma ugy tudja elvégezni kellő időre a munkát, ha egy ember helyett háromat alkalmaz s ha egy kemence helyett 2—3 kemencét tart használat­ban, a békebeli viszonyokhoz képest, fcm a mun­kaidő korlátozása még azt is maga után vonla, hogy csakis nagyfizetésü, jólképzett munkásokat alkalmazhatunk. Abszurd állítás az is, hogy egy kg. kenyeret egy kg. liszt árában kel' lene adui, mert az így volt a békében is. Ismételjük és hang­súlyozottan kijelentjük, hogy a békebeli viszo­nyokat ma nem lehet a pékíparra vonatkoztatni, egyrészt a fent elmondottaknál fogva, másrészt pedig azért, mert: a békében a 6-ós liszt volt 28—29 fillér, 1 kg. kenyér nagyban 26 fillér, 1 kg. kenyér kicsinyben 28 fillér. Csakhogy a békében belekerült 1 kg. só 12 fillérbe, ma 0.40 fillér, 1 kg. élesztő 36 fillérbe, ma 2,— pengő, 1 m. fa 2.10 fillérbe, ma 4,— pengő, 1 munkás heti bére volt 16—24 kor, ma 35—70 pengő. (A kosztadás 1906-ban megszűnt.) Akkor egy jobb sütőiparos fizetett évi 30—40 kor. III. oszt. ker. adót, ma fizet csak kereseti adóban (tehát a jövedelem- és vagyonadón kí­vül) évi 800—1200 pedgőt. Ha még hozzászámít­juk a jövedelem-, vagyon- és más adókat, negyed­G.F.B.

Next

/
Thumbnails
Contents