Délmagyarország, 1929. július (5. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-03 / 147. szám

1929 július 3. DÉLMAGYARORSZÁG RQuIrSmil Td^Ihárföfj szobafesíésí, mázolási és bulorfényezésl elsőrendű kivitelben és a legkedvez­Ddli c llljl ICűlVKlwK ményesebb árban készítenek. Szeged, Kigyó ucca 4.,az udvarban. Háromrendbeli sikkasztás miatt félévre Ítélték a 287 bűncselekménnyel terhelt lezüllött szegedi adóffitisztet Husz év előtti bűnügy a törvényszék előtt (A Délmagyarország munkatársától.) Május 30-án este Budapesten valahol a Népszálló környékén razzia vonult keresztül és ekkor kolduláson értek agy valaha jobb napokat láthatott 50—60 év körüli embert. A főkapitányságon a koldust, akiből az alkohol párája gőzölgött, leigazoltatták és nagy meglepetéssel állapították meg, hogy az Szilvágyi Dezső 52 éves volt szegedi adóhivatali főtiszttel azonos. Szilvágyi ellen a szegedi ügyészség még 1914-ben hivatali sikkasztások miatt körözőlevelet adott ki. Szilvágyi sikkasztásait a háború előtti időkben fedezték fel. Az eljárás meg is indult ellene, közben szabadlábra helyezték, majd kitűz­ték sikkasztási ügyének főtárgyalását. A háború kitörésével azonban Szilvágyi Dezső eltűnt. Be­vonult katonának, hadi kórházakban teljesített szol­gálatot, végigjártál az egész monarchiát és sohasem jelent meg a főtárgyalásokon. A háború után egyre lejebb csúszott, Szegedre, ahol ismerősei és rokonai éltek, nem jöhetett vissza. Állás nélkül tengődött Budapesten és kol­dulásból tartotta fenn magát. Családos ember volt, de gyermekei szétszéledtek. Koldulásból szerzett pénzét italra költötte, úgyhogy az egykori szegedi főtisztviselő nemcsak lelkileg, de fizikailag is tel­jesen összeomlott Amikor a razzián elfogták, siró rohamokat ka­pott Megvasalva hozták Szegedre és 1907-től 1914-ig elkövetett hivatali sikkasztásai miatt, több• mint husz év után kedden vonta felelősségre a szegedi törvényszék Gömöry-tanácsa. Szilvágyi Dezső kopott, rongyos kék ruhájában, mély ráncokkal összeszabdalt arcával a vádlot­tak padja előtt siralmas látványt nyújtott. A vád szerint 1907-től 1914-ig terjedő időben, mint a szegedi adóhivatal főtisztje, 287 rendbeli sikkctsz• tást követett el. Szilvágyi a hivatali sikkasztásokat ugy követte el, hogy mint a jövedéki osztályhoz beosztott tisztviselő, széleskörű ismeretségénél fogva a fe­leknek »szívességeket« tett. Az adóhivatalban a felek minden ügyes-bajos dolgát Szilvágyi intézte el. Ő vette át, ő fizette be az italmérési illetéket. Számfejtett, adóengedményeket tett. Mindent szí­vességből. A félnek akármilyen baja volt az adó­val, csak Szilvágyihoz ment el, aki átvette az írást, a pénzt és mindent percek alatt elintézett Udvariassága és figyelmessége közismert volt. De Szilvágyi a neki átadott pénzeket sohasem juttatta el rendeltetési helyére, hanem» saját céljaira for­dította. Az igy szerzett pénzt azután alkoholra költötte. 287 barátját károsította meg, akik vakon biztak benne. Hogy manipulációit leplezze, rend­kívüli ügyességgel operált Meghamisította a pénztárkönyvet, a felvett pénzekről hamisitott alá­írással nyugtákat adott. Évekig működött igy, de végre is felfedték üzelmeit. Fegyelmi uton állásától megfosztották, majd bűnvádi eljárás indult ellene. Az 1914-ben elkészült vádirat Szilvágyi Dezső jellemzésére többek között a következőket mondja: »Mindig részeg volt A hivatali órákra mindig részegen ment be hivatalába. Szobája alkohol­büzös volt a pálinkától. A hivatalos órák alatt zsebében pálinkásüvey volt és sokszor még a feleket is megkínálta. Sokszor átment a szom­szédos pálinkás butikba és egy-egy átrándulása alkalmával hat-hét pohár pálinkát ivott meg. Hiva­talos időben aludt, sőt horkolt az irodájában...« A keddi főtárgyaláson a vádirat ismertetése után dr. Kalmár Szilveszter ügyész bejelentette, hogy a vádlott ellen 284 rendbeli hivatali sikkasztás miatt kénytelen a vádat elejteni, mivel ezek a bűn­cselekmények 20 év után már elévültek Csak há­rom rendbeli sikkasztás címén tarthatja fenn a vádat ellene. Szilvágyi a nyomozás során tagadta bűnössé, gét, de most az ügyész vádelejtése után siroa is­mert be mindent. Az alkohol áldozatának vallotta magát és enyhe Ítéletet kért. Két tanút is hallgatott ki a biróság. Kertai Viktor pénzügyi tanácsos és Hábel adópénztárnok vallomásuk során kijelentették, hogy a vádlott a pénztári könyvek meghamisításával követte el bűn­cselekményeit. A vád- és védőbeszédek után a biróság bűnös­nek mondotta ki a vádlottat és a túlnyomóan enyhítő körülmények figyelembevételével haihór napi börtönre ítélte. Az Ítélet kiszabásánál a biróság enyhítő körül­ménynek vette, hogy a vádlott bűncselekményeit husz évvel ezelőtt követte el. Emiatt állását el­vesztette, teljesen kereset nélkül maradt, úgyhogy koldulásra kényszerűit. Az itélet jogerős. Ősszel megejtik a törvényhatósági választásokat? Julius 15-ig el kell készíteni a választók névjegyzékéi (A Délmagyarország munkatársától.) A Belügyi Közlöny legutóbbi rendkívüli számá­ban megjelent a belügyminiszternek a köz­igazgatás rendezéséről szóló törvény végre­hajtására vonatkozó rendelete, amely a tizen­haloldalas lapszámot teljesen kitölti. A végre­hajtási rendeletből a városházán teljes bizo­nyossággal következtetnek arra, hogy a törvényhatósági választásokat még az ősszel feltétlenül megejtik és még ebben az évben sor kerül már az nj közigazgatási törvény alapján a tisztújítás­ra is. A belügyminiszter végrehajtási rendelete fel­sorolja a törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyeket a lehető legsürgősebben kell végre­hajtani. Hivatkozik arra, hogy a törvény ér­telmében ugy a megyei, mint a városi kép­viselőtestületeket haladéktalanul ujjá kell ala­kítani, mihelyt a szükséges névjegyzékek el­készültek és az újjáalakításhoz szükséges sza­bályrendeleteket az illetékes kormányhatóság jóváhagyta. A törvényhatósági bizottságnak szabályren­delettel kell megállapítania a választókerüle­teket, az egyes kerületekre eső bizottsági ta­gok és póttagok számát. Ezeket a szabály­rendeleteket a törvény rendelkezései szerint legkésőbb augusztus elsejéig meg kell alkot­nia a közgyűlésnek. A miniszter ezért felhívja a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy a szabályrendelettervezeteket sürgősen készíttessék el, azt terjesszék a közgyűlés elé és a közgyűlés határozatát az esetleges felebbszésekkel együtt a lehető legsürgősebben terjesszék fel hozzá jóváhagyás végett. A törvény felhatalmazza a belügyminisztert arra, hogy rendeletileg állapítsa meg a tör­vényhatósági városok legtöbb adófizető-név­jegyzékeinek összeállítását, a határozathoza­talra hivatott szerveket, az eljárási módoza­tokat. Ennek alapján a miniszter elrendeli, hogy a legtöbb adót fizetők névjegyzékét az igazoló választmány állítsa össze, hogy a névjegyzékbe hatszor annyi legtöbb adót fizető polgárt kell fölvenni, mint ahány vírílis tagja a közgyűlésnek lesz, » az összeállítás alapja az ártók nagyságszerinti sorrendje. A városi adóhivatal köteles a név­jegyzéket legkésőbb julius 15-ig összeállítani és az ieazoló választmány; elnökéhez elkül­deni. Az igazoló választmánynak viszont öt­napi időt ad a miniszter, hogy a végleges név­jegyzéket összeállíthassa. Julius huszadikát* egészen augusztus 5-ig közszemlére kerülnetí a névjegyzékek és ellenük augusztus 15-ig pa­nasszal élhetnek az érdekeltek. A törvényhatósági választók névjegyzékének összeállításánál az országgyűlési képviselővé 1 asztok névjegyzéke az alap. Ebből a név-, jegyzékből törölni kell azokat, akiknek nitt-, csen lakásuk hat év óta a törvényhatóság to* rületén és akik időközben elveszítették mai gyar állampolgárságukat. Az uj törvényhatóság virüis tagjainak meg. választására az első határnapot a belügvmi-. niszter tűzi ki. A választás napjának dél­előtt kilenc órájára a törvényhatóság elscí tisztviselője ajánlott levélben értesiti a viri­lisjogu válaszlókat. Mivel a választójog gya­korlása kötelező, aki igazolatlanul nem szavaz, az el­veszti választójogát A választást a polgármester, vagy a helyettes vezeti. A szavazás titkosan, egyforma hivala­los szavazólapokkal történik. Választott taggá csak az választható meg, akit kerületéből a választóknak legalább öt százaléka ajánl. Az ajánlási iveket a polgár­mester hitelesíti. A hitelesített ajánlási iveket nyolc nappal a választás előtt kell benyúj­tani a választási elnöknek. Az ajánlók köte­lesek aláírásukat hitelesíttetni. A vegyes rendelkezések rovatában pótolja a miniszter a törvény egyes hiányait, igy többek között kimondja, hogy a mandátum; a választást követő legközelebbi ujesztendőlől öt, illetve tiz évig érvényes. A végrehajtási rendeletet a következő sza­kasszal fejezi be a belügyminiszter: »Elvárom a közigazgatás valamennyi alkal­mazottjától, hogy közigazgatásunk szervezetét és eljárását oly mélyen érintő ennek a tör­vénynek a végrehajtása és rendelkezéseinek lelkiismeretes teljesítése körül azt az odaadó ügy buzgalmat fogják kifejteni, amely a jó közigazgatásnak a leglényegesebb tényezője és amelynek elmulasztását éppen ezért — a köz­érdek megóvása céljából — kíméletlen szigor­ral lennék kénytelen megtorolni.« Letartóztatták Persián fldámo! Budapest, julius 2. Persián Ádám ismert hírlap­írót, aki röviddel ezelőtt jött vissza külföldi út­járól Budapestre, az államrendőrség előzetes le­tartóztatásba helyezte, mert ellene Abdul KadSr herceg bűnvádi feljelentést tett sajtó utján elfcö, vetett rágalmazás címén. K A S $ RfMISSlfflCI BAK miiiuiiiiiiiiiiiiiniimiiTX Fényes juBiusi műsor Fellépnek: Sugár Rózsi Lya és Hella Sugár Manci Simon Ilona Monori Böske Ivette Grey Kezdete éjfélkor. 265 Záróra reggel. 3 Elsőrendű Jazz Band.Tánc. Hangulat. mmmmmmmmmmmmmmmmmmM

Next

/
Thumbnails
Contents