Délmagyarország, 1929. június (5. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-11 / 129. szám

1929 junius DfLMAT.V VROR<i7 KC 3 A félegyházai városháza árnyas és csinos kis téren áll, amely miatt nem kellene szé­gyenkeznie például Szegednek sem. A félegy­házai városháza monumentális épület, amely hatalmas arányaival és arányainak kellemes harmóniájával emlékeztet a bajor főváros nagyszerű széképületére, amelynek körerké­lyéről minden délelőtt' 11 órakor harangjáték szórakoztat. A félegyházai városháza első eme­letén, a közgyűlési terem főbejáratának ajtaja előtt, szemben az elnöki emelvénnyel Petőfi Sándor reliefje domborolik és az egyik fő­falnak Kossuth Lajos, a másiknak Holló Lajos életnagyságú olajfestménye ad diszt és karak­tert. A félegyházai városháza közgyűlési ter­mének főbejáratától jobbra is, balra is egy­egy márványtábla hivja magára a figyelmet. A márványtáblákon aranybetükből két uj nemzeti imádságunk: »Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában» és »Csonka-Magyarország nem ország...« A félegyházai városháza köz­gyűlési termének azt a hangulatát, amely ebből az összhangzaios és jellegzetes beren­dezésből ellenállhatatlanul árad felénk, sem­misem zavarja. Se még egy festmény. Se még egy tábla. Se még eg ellen sor, vagy diszi­tés sehol. Ebben a teremben és ebben a környezetben íorró hangulatu diszpolgárrá-avatás folyt le vasárnap. Nem a közhatalom valamelyik bir­tokosának adtak át remek kivitelű díszpolgári oklevelet. A világért se akarunk itt most poli­tizálni. Az iménti mondat nem irányul tehát a közhatalom se mostani, se régebbi kezelői ellen, hanem csak arra a nálunk — sajnos — általános közszellemre akart rámutatni, amely a lakosság hivatalos fórumainak elismerését c$ak a hivatalos hatalom valamelyik ténye­zője előtt engedi megnyilatkozni. Eddig elképzelhetetlen volt, hogy mást is megvá­lasszanak díszpolgárnak mint minisztert, állam­titkárt, főispánt, főszolgabírót, vagy legalább is politikust a legénységi vagy altiszti sorból. A félegyházai városháza puritán egyszerűségű közgyűlési termében, amelynek falait nem a Habsburg-család, hanem a nemzet nagyjainak olajfestménye díszíti, vasárnap Móra Ferenc­nek adtak át díszpolgári oklevelet, írói és újságírói érdemeiért. Nagyon ritkán lehet tapasztalni a lelke­sedésnek, megbecsülésnek és szeretetnek olyan spontán megnyilatkozásait, mint aminőkkel Félegvháza közgvülése és egész lakossága kö­rülrajongta Mórát. Itt nem diplomatízálnak, nem mércsikélnek, nem konvencióskodnak és főleg nem irigykednek az emberek. A félegy­házai városháza közgyűlési termében a fen­lartás nélküli lelkesedés izzó hevületében ősz­szevilloglak a szemek és érdekes volt megfi­gyelni, hogy a beszédek alatt mikor tört ki a lelkesedés a legelementárisabb erővel. Arról beszélt Móra, hogy mit kapott Félegyházától. Itt kaptam az életet, mondta, a képességet, amelyet túlbecsültök, itt kaptam a tanítót, aki megtanitolt a betűvetésre, a drága papot, aki elültette lelkembe az istenfélelmet. Fél­egyházától kaptam az élettársamat és itt taní­tott meg Holló Lajos Kossuth Lajos hagyo­mányai szerint élni és dolgozni. Móra a fél­egyházai városháza közgyűlési termében egyik legszebb beszédét mondta el. Mély elérzéke­nyülés fogadta, amikor apjáról, anyjáról be­szélt. Büszkén tomboltak szavaihoz, amikor elmondotta, hogy munkásságában első sorban mindig a becsület és a szeretet irányítot­ták. De a legnagyobb erővel, a legnagyobb lelkesedéssel akkor hullámzott szavai nyomán a taps és az éljen, amikor egyetlen keresetlen mondattal hitvallást tett a nemzeti demokrácia és liberalizmus mellett. A félegyházai városháza tömör tornya mesz­szire kimagaslik a buzakalászos, levegős sikság fölé. A fólegyházai városháza közgyűlési ter­mében, ugv látszik, nagy és dus hagyományok fölött áll őrt a gerincesség, a polgári önérzet, a rajongás a kulturáért, a tisztelet a tehet­séggel szemben, a becsület és az emberszere­tet. A félegyházai városháza közgyűlési termé­nek szellemére mintha még magasztos hi­vatás várna. Az ország csak abban a levegő­ben ujódhatik meg, amelytől a félegyházai városháza közgyűlési termében vasárnap va­lamennyien felfrissültünk. Móra ünneplése nekünk drága aktus volt. A félegyházai közszellem megismerése fölbe­csülhetetlen értékű tanulság, erő és kincs. 99x JEz az én városom, amelyik megbecsülte az irót és újságírót Kossuth Lajos, Holló Lajos és Apponyi Albert után: Móra Ferenc Ünnepi vasárnap Félegyházán 4€ Félegyháza, vasárnap. (A Délmagyarország ki­küldött munkatársától.) Félegyháza díszpolgárt avatott..? Egy magyar irót ajándékozott meg a polgári jogok remek diplomáciájával, egy szegedi irót az ucca és a márványtábla elmulhatatlansá­gával. Különös jelentőségű ünnep volt ez a félegyházai vasárnap: itt nem a hatalom, nem az erő és nem a pozició kapott megrendelésre opportunitás-disz­oklevelet, hanem a díszek, érmei én rangok nélküli író, aki hozzá még messze is van a hatalom napfényétől, a politikai uralkodás kegyosztó hu­sosfazekától Kossuth Lajos, Holló Lajos és Apponyi Albert után Móra Ferenc kapott oklevelet, uccát és em­léktáblát Félegyházán. Különös jelentőségű ünnep voi. ez a vasárnap, — ezen az ünnepen Félegyházára nézett és mosoly­gott a még őrülni tudó ország. \ sE tul az ünnep jelentőségén és egyedülállóságán, biztató és reményes is volt ez a félegyházai nap­sütés: egy nyakas, büszke és becsületes kun nem­zet tett hitet a gondolat, a szabadság és megnem­alkuvás mellett, amely nem minisztereket, nem képviselőket és nem a hatalom trónusait válasz­totta díszpolgárává, de az egyszerű és csöndes­bátor szavú irót, aki foltosán és kopottan indult el 30 év előtt a Daru-uccából — Szeged és az or­szág kitárt karjai felé. Reményes, biztató és simogató volt ez a ta­lálkozás, a nem hajbókoló hátú nép találkozott össze nagyszerű Írójával. És megmutatta, hogy van még város Magyarországon, amely bátor, őszinte és független mer még lenni a hajbókolás, az opportunitás és fejbólintás gerinctelen éveiben. Példát mutatott Félegyháza és lelkesedést, adott a reménykedőknek. Van még város Magyarorszá­gon... • Móra Ferenc nevét verték magasra a félegyhá­zai falak és uccák, — zászlók, kirakatok, képek, szónoklatok, sorfalak és bevonulások éljenezték a félegyházai születésű, Szegeden kiteljesült irót és a lelkes — egyedüli város falai közé érkezeit ide­genek lelkesen és kitárva szivüket köszöntötték ezt' a várost: éljen Félegyháza! így mult el a félegyházi '"lapét*. — Éljen Móra Ferenci — Éljen Félegyházai • Az ujságiró most összeszedi jegyzeteit, amelyek­kel e lelkesült hangulatban teleirta lapjait és igyek­szik kivenni azokat a foszlányokat, amelyek a jól retusált fénykép helyett markáns rajzot adnnk erről az ünnepi vasárnapról. Mert annyi min­den és annyi lelkesítő történt ezen az ünnepen, hogy teli lehetne velük irni az összes hasábokat. • Megmozdult ezért a vasárnapért a magyar irás minden rétege és a hivatalos körök egy-egy csa­patja. Lejöttek az újságírás pesti munkásai: Már­kus Miksa, Roóz Rezső, Szirmag István, Zsolt Béla, Bálint Imre, Pásztor Mihály, Fóthy János, Relle Pál, Halasi-Fischer Ödön, Várkonyi Titusz, Lukács István és még többen- Ott volt Félegyházán a szegedi újságírók tkstülele és megjelentek a 'sze­gedi város kiküldöttei is: dr. Oaál Endre. dr. Tóth Béla, dr.- Szalag József, dr Toneíli Sándor, dr. és a Terézköruti Színpad vendégjátéka junius 14 én Vonósnégyes ^ ti holdkóros + Hej színművész! ^ ipamumm Cégvezető emü nagysikerű viglátékokkal a Belvárosiban. Banner János. dr. Buday Árpád, Kiss Ferenc, Pongrácz Albert, Nyilassy Sándor. * Az állomáson kezdődött az ünnep és ott kez­dődtek — a könnyek is. Ott állt a dalárda, az iparoszászló, a magisztrá­tus a tömegtől elboritott perronon, amikor beér­kezett a szegedi vonat. A dalárda rázendített, az­tán megszólalt Holló Béla polgármester, amikor pedig Móra Ferenc remegő, elfogódott szóval vá­laszolni kezdett, Móra Ferencné, Móra Panka és a többi hölgyek szeme előtt megjelentek a zseb­kendők. Könnyezni kellett, amikor a város szivére ölelte az egykori foltozó szűcs fiát. Aztán megindult a végeláthatatlan kocsisor a városháza felé. Végig az uton ünneplő, mosolygó, lengető félegyházaiak, a házakon zászlók, — a trikolór és a éflegyházai kék-fehér. A kirakatok­ban öles Móra-képek, a házak kapuján pirosló betűk: éljen Móra Ferenci, — mintha legalább is képviselőválasztás lenne... vagy a miniszter jön­ne... (Félegyházán igy néz ki az ucca, amikqr egy irót ajándékoznak meg a kitüntetés diszes okle­velével.) És végig két oldalt élő sorfal, kiállított éljenező iskolásgyerekek. Az állomás felé még mezítlábas, poros proletárgyerekek és ahogy beljebb-beljebh ér a menet, a sorfal egyre előkelőbb, egyre jobb ruháju, míg a városházán fehérblúzos bakfisok virágozzák fel a lépcsőket. Félegyháza minden gyereke kivonult ide az ac­cára, mezitlábosan, foltosán és fehérbluzban, hogy köszöntse és üdvözölje a legédesebb szavú mese­mondót. A következő állomás a temető volt. A szegedi újságírók koszorút vittek ki az egykorú foltozó szűcs, Móra Márton siriára Ott álltak a sir körül a gyerekek, az ünneplők és az újságírók, hogy a temetői fűzfák csöndjében megköszönjék a- foltozószücsnek Móra Ferencet. Vibráló, dobbanó elérzékenyült szavak figyelték ezt a jelenetet, amikor egy egyszerű sir fölött mindenki összeér: szülőváros, család, fiuk, ün­neplők, tanítványok és kollégák. Erdős Árpád tette le a szegedi újságírók koszo­rúját Móra Márton sirjára. — Ha most az ünneplés folytatódik, — mon­dotta, — ide a nyugalomnak ebbe a virágos kert­jébe csak a »búzamezők dala« jut el és harsogó akkordjai arról zengenek, hogy »mindenütt vetést szentelnek, ahol magot vetettek és mindenütt uj kenyeret igér az Isten azoknak, akik tiszta magot vetettek«... Az érzékeny emlékezés után a szűcsmester Ha kivette családja kezéből a fogadtatáson kapott ünnepi fehér rózsacsokrot és elhomályosult szem­mel odatette édesapja hantja fölé­Vissza az alföldi porban a városháza termébe. Az egész város egy ünneplő tömeg, nincs sarok, ahol ne köszőntenék Mórát. A terem zsúfolt. A karzaton a mezitlábosok. És ennek a teremnek faláról hiányoznak a megszokott aranykeretes királyképek, itt csak két kép Vau: Kossuth Lajosé és Holló Lajosé. * Holló polgármester megrázza a csengőt, Bády főjegyző fölolvassa a bőrbekötött oklevelet és j amint kimondja a Móra nevet, az ünneplő te­• rem feláll és öt percig zug a taps. Móra ott ül ' már a polgármesteri magaslaton és nem tudja 1 nierre-liova köszönjön a zugó ünneplésben.

Next

/
Thumbnails
Contents