Délmagyarország, 1929. június (5. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-04 / 123. szám

DftLMAGXARORSZAO 1029 Junius azt legjobban mutatja, hogy az országnak egyik legnagyobb magtisztító leiepe nem bírta ezt a kedvezőtlen helyzetet és néhány hónappal ezelőtt kénytelen volt áttelepedni Budapestre. A másik példát • a szegedi szalámigyárak szolgáltatják. Budapest jobb élelmezése szem. pontjából az odairányülő élő állat és husküldemények 40—50 százalékos díjkedvezményt élveznek. Ezt a díjkedvezményt a dolog természetéből folvólag kihasználhatják a húsfeldolgozó iparvállalatok, legfőként a szalámigyárak is. A szegedi 'szalámigyárak éveken keresztül instanciáztak, hogy ezt a kedvezményt ők is megkapják, mert máskülönben Budapest meg a természetes vonzási területei nyersanyagát is elszívja. A kérést a kormány nem teljesítette. Két esztendő alatt négy szegedi szalámigyár szüntette bc az üzemét. A tarifapolitikának az a célja, hogy kiegyenlítse azokat a különbségeket és megszüntesse azokat a nehézségekrl. amelyeket a kedvezőtlen fekvés, vagy politikai okok qördilnnck egyes városok és vidékek termelésének és a termékek értékesítésének útjába. Ebből a szempontból Szegednek ós vidékének teljes mértékben megvan a joga. hogy ne kivételes elbánást, hanem kiegyenlítő jellegű intézkedéseket kérjen a maga számára. Vonatkozik ez ugy az iparvállalatok üzemi anyagaira, legfőként a szénre, melynél a szállítás sokkal többe kerül, mint maga az áru és vonatkozik ez az üzemekben felhasznált nyersanyagokra és az elszállított mezőgazdasági terményekre és termékekre is. Az államvasút! rendszernek ugyanis az adja meg a jogosultságát, hogy az állam, mint a vasút tulajdonosa, ne csupán a rideg fískalítási szempontokra, hanem az általános közgazdasági érdekekre is tekintettel legyen. Az országos tarifabizottság üléseinek tárgysorozata mindig előre meg van állapítva, mert tárgyalás alá csak olyan kérdések kerülhetnek, amelyeket az érdekelt vasutak díjszabási technikai és áruismereti szakértői előre feldolgoznak. így a tarifa bizottság egyszerre nem is tud állást foglalni és dönteni azon díjszabási panaszok tekintetében, amelyek Szeged határvárosi helyzetéből állottaak elő. A tarifabizottság tagjai azonban itt tartózkodásuk alatt érintkezésbe kerülnek Szeged közgazdaságának vezető köreivel, meg fognak lá. lógatni több nagy ipartelepet és bizonyára impressziókat szereznek a város gazdasági helyzetéről és a felmerült kívánalmak jogosságáról. Lehetetlennek tartjuk, hogy amit látni és hallani fognak, nyomtalanul maradjon. Ezért látjuk örvendetesnek a szegedi kereskedelem és ipar szempontjából, hogy a tarifabizottság mostani konferenciáját Szegdre tűzte ki. A bízottságot, melyben az összes magyar közlekedési vállalatok vezetői és az ország érdekképviseleteinek kiváló képviselői foglalnak helyet, ezért üdvözöljük örömmel és bizalommal Szeged iparosai és kereskedői nevében. sr m/4 Rassay a bírósági sszellem átformálását Röveielie Ax angol munkáspáit a UtiMgyl tárca vitájában Budapest, junius 3. A képviselőház mai üléséu az igazságügyi tárca tárgyalásánál ZMtvay igazságyügyminiszter szólalt fel. Beszélt az igazságügyi problémákról, amelynek során kijelentette, hogy megreformálja a sajtójogot. Szerinte a sajtószabadságot körülbástyázni és nem lerombolni kell. Baracs Marcell esküdtszéket követelt a politikai Sajtópörökben. ugyancsak az esküdtszék visszaállítását követelte Fábián Béla is. Rassay Károly nagy beszédet mondott és különösen a képiiselök összeférhetetlenségéről beszélt, majd hangoztatta, hogy az ügyészségnek nem szabad könnyelműen vádat emelni. Évek óta elintézetlenül feküsznek panamaügyek. Beszélt egyes tf**ácsok ítéleteiről, amelyeknek 60 százalékát nem hagyják helyben a felsőbíróságok. Megengedhetetlen. hogy egyes tanács Jnökftk olyan hangot használnak a vádlottakkal szemben, amely nem méltó a bírósághoz. Nem folytathat jogi vitákat az elnök az összekötözött vádiottal. A költségvetést nem fogadta el. A délutáni ülésen a részletes vitában Györki Imre a kivételes hatalom megszüntetését követelte. Rátértek a külügyi tárca vitájára. Lakatos Gyula előadó szóbahozta az angol munkáspárt győzelmét és azt mondotta, hogy bár világnézeti különbségek vannak, mégis reméli, hogy a munkáspárt segítőtársunk lesz Igazságunk elérésében. Az ülés 6 órakor ért véget DLTONIA Egy Kivándorló ha só törtenete Irta Tonelli Sándor. 24 XV. Amerlha előtt December derekán voltunk már, de hideget még mindig nem éreztünk. A Golf-áramot szeltük keresztül, amely felmelegíti az óceán levegőjét. Helyenkint a tenger egész felszínét elborította a sárgásbarna növények tömege. A népek ezt a növényzetet tengeri trágyának keresztelték és belőle arra következtettek, hogy már közel vagyunk Amerikához. Délben a parancsnoki hid alatt, az óceán térképén kis zászlócskával jelezték ugyan a hajónak pontos helyét és ez a jelzés még ezer tengeri mérföld távolságot mutatott, ehhez azonban a fedélköz utasai nem értettek. Abban az egyben egyébként igazuk volt, hogy minden mérfölddel, amit meglettünk, köze'ebb jutottunk Amerikához. Ezeken a napokon valahogyan megnehezeiett a hajó hangulata. A vidámság, amit kezdetben tapasztalni lehetett, teljesen eltűnt. A hazainak és hazulról hozoti dohánynak az utol- ! tó emlékei is eltűntek és mindenki már csak ! a hajó éttermére és kantinjára volt utalva. Az idő nem volt épen rossz, a vihar, amely Gibraltár után néhány napig dobálta a hajöt, megszűnt, de a minduntalan megeredt eső sürü, nagy cseppekben esett és lekergette az embereket a hálóhelyiségekbe. Esett egy-két óra hoszszat, azután megint kiderült és hatalmas szivárvány-hidak ívelték át a tengert. Ilyenkor megint mindenki feljött a fedélzetre, de nem nagyon örült a rövid ideig tartó napfénynek, szivárványnak és ragyogásnak. Ahogy közeledtünk Amerika felé, megint nagyon megszaporodtak az Amerikáról való beszélgetések, melyeket a megelőző viharos napok alatt nem nagyon lehetett hallani. Az amerikások megint kezdték kicserélni tapasztalataikat, akik pedig először tették meg az utat, hallgattak és érdeklődtek. Az érdeklődés azonban ezúttal nem annyira a távoli lehetőségekre, mint inkább a közvetlen előttünk álló dolgokra, az ellis isiandi vizsgálatra, az eligazodásra és a partraszállás formalitásaira irányult. Azok, akiknek nem volt meg a partraszálláshoz szükséges huszonöt dollárjuk s csak abban bizakodtak, hogy amerikai hozzátartoBEKEIDOKI Világhírű Dr. Schleussner fofo-filmje Liebmann látssseréssznél. zóik Ellis Islandon kiváltják őket, aggódva mon-, dogatták, hogy mi fog történni velük, ha rokonuk nem jön elébük, vagy nem deponálja a pénzt a bevándorlási hatóságnál. Bux Jakab, akinek az ut kezdetén szinten nem volt meg a pénze, e tekintetben már megnyugodott. Amint remélte, sikerült neki összeberetválni a partraszálláshoz szükséges összeget nemcsak maga, hanem állítólagos felesége részére is. Különösen jó napjai voltak neki a vasárnapok és hatványozott arányokban szaporodott meg a közönsége az utolsó napokban. Az emberek nem akartak borostás ábrázattal megérkezni Amerikába. Bux Jakab tudatában is volt monopolisztikus helyzetének Eleinte még elfogadta a koronát és fillért, uróbb azonban már csak dollárban dolgozott. Neki minden oka megvolt, hogy meg legyen elégedve. Ezeken a napokon erősen megindult a levélírás is. A járatosok elmondták, hogy Ellis Islandon van postahivatal és ha ott dobja be az ember a levelét, azt már a legközelebbi hajóval hozzák is vissza Európába. Mindenki értesíteni akarta hozzátartozóit, hogy szerencsésen átjutott a nagy vizén. A kantinos egész nap levelezőlapot és levélpapírt árult. A lajblzsebekből előkerültek a ceruzák és hordók, ládák hátán görcsös, íráshoz nem szokott ujjak, nagy ákom-bákom betűkkel számoltak be az utazás eseményeiről. Az Írástudókat igénybevették a többiek és kérték, hogy szívességből irják meg az ő levelüket is. Huszonöt-harminc embernek én írtam meg a hazaszóló levelét. Ezen a réven is bepillantást nyertem nagyon sok ember viszonyaiba. Még szerelmes levelet is irtam egy lánynak. Igazán az elismerés legfelső foka lehetett, mikor megbízóm kijelentette, hogy még a könyvben sincsenek olyan szépen rikató levelek, mint aminőt én irtam neki. Ismerőseim körében a becsületem nagyon megnövekedett, mikor azt látták, hogy nemcsak magyarul tudok irni, hanem megírtam egy sváb parasztasszsony németnyelvű levelét is, sőt még angol címet is tudtam irni egy Dakotába szóló levélre. Ezt annál inkább respektálták, mert saját bevallásom szerint még nem jártam Amerikában. Volt olyan falusi magyar, aki fizetni akart a levélírásért és mikor nem fogadtam el, egészen megbotránkozva mondta, hogy odahaza az ilyesmiért a pénzt még a jegyző is elfogadja. Ahogy teltek a napok, az emberek egyre várták a jeleket, amelyek a szárazföld közeledésére utalnak. Egyik délelőtt egy nagy vitorlást láttunk, amelyik déli irányban keresztezte az utunkat. Amint megtudtam, egyike volt azoknak a nagy vitorlásoknak, amelyek a Hornfok megkerülésével mennek Délamerika nyugati partjára és Chiléből salétrommal megrakodva térnek vissza. A vitorlás fuvar olcsó, ennél a rakománynál pedig az idő nem játszik szerepet. A vitorlás aránylag közel haladt el előttünk, ugy hogy a parancsnoki hidról zászlójeleket váltottak vele. Az emberek körében a vélemény az volt róla, hogy most már csakugyan közel kell lenni Amerikának, mert lepedős hajó nem mehet el messzire a parttól. Ettőlfogva a korlátnak támaszkodva mindenki azt leste, hogy mikor találkozunk uj lepedős hajóval, A képzelődés erősen dolgozott és majd itt, majd ott harsant fel a kiáltás: — Hajó! Hajó" De hajóval egészen a legutolsó napig nem találkoztunk és a ködfoszlány, amit vitorlának néztek, mindig ujabb csalódást okozva szertefoszlott a semmiségben. Szinte el sem lehet képzelni, hogy ez a feszült várakozás és folytonos csalódás mennyire kifárasztotta a fedélköz utasait. A hajó már untatta őket, mind türelmetlenek voltak és türelmetlenségük szinte óráról-órára növekedett. Már szinte kizárólagosan egy képzet vett rajtuk erőt: Amerika.