Délmagyarország, 1929. június (5. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-27 / 143. szám

1929 június 27. IMS-fM \ GVARORSZ AG iA PHILIPS MESTERCSÖVEKET AJÁNL BETEG RÁDIÓJÁNAK »flzért nem jár köszönet a pénzügyminiszternek, ha a magyar polgárnak kevesebb az adója« Hétfőn folytatiák a júniusi közgyűlést (A Délmagyarország munkatársától.) Gyér érdeklődés melleit nyitotta meg dr. Somogyi Szilveszter polgármester a juniusi közgyűlést. Dr. Pávó Ferenc tb. tanácsnok olvasta fel • polgármesteri jelentést, amelyhez dr. Kor­mányos Benő szólt hozzá. — A mult közgyűlésen — mondotta — nem tudott megjelenni, ugy hallotta, hogy azon Pásztor József a szénügyből folyólag kivé­gezte. Hosszasan magyarázza, hogy a szén­próbán milyen magatartást tanúsított. Egy ba­rátja elmondotta, hogy mindegy, hogy tatai vagy pécsi szenet használnak, az a fő, hogy minél kevesebbet fogyasszon, amelyik keve­sebbet fogyaszt, az a jobb. Az a kocaujságiró, aki azt irta róla a Délmagyarország vezér­cikkében, hogy nem teljesítette kötelességét, majd a bíróságnál felel ezért. Sopron köszönetet mond a pénzügyminisz­ternek az adócsökkentésekért és kéri, hogv Szeged is csatlakozzon a köszönő felirathoz Wimmer Fülöp kéri, hogy vegyék le napi­rendről ezt a kérdést. Állandóan emelik az adókat, mutassunk már egy kis gerincet és ne szaladjunk mingyárt köszönettel. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester védi * pénzügyminisztert, aki szerinte már több adót el is törölt. Wimmer Fülöp: Azért nem jár köszönet, ftia a magyar polgárnak kevesebb az adója. Az elnöklő polgármester ezután szavazásra oette fel a kérdést. * Tizenkilencen szavaztak a köszönet hozzá­járulása ellen, 30-an mellelte. Pásztor József személyes kérdésben szólal /el: — Kormányos bizottsági tag ur azért a vezércikkért — mondta Pásztor —, amely a Délmagyarországban jeleni meg, a bírósághoz fordult. Egy jogtudó ember megelégedett volna ezzel az elintézéssel, hiszen újságcikkért nem a közgyűlésen, hanem a bíróság előtt kell elég­tételt keresni. Kormányos a cikk Íróját koca­ujságirónak nevezte. A kocaujságiró ezennel jelentkezik. A oezércikket én irtam. Nem BELVÁROSI lunius 27-ín MOZI Csütörtökön Magyar rapszódia 8 felvonásban — Főszereplők DITA PARLO (s WILLY FRITSCH | Azonkívül BURLESZKEK. Előadás ok kezdete 5,7, 9, vasár- és ünnepnap 3,5, 7, 9 órait*» I tudja azonban, hogyan lehet nyugodt a lelki­ismerete annak a közéleti nagyságnak, aki elment közfunkcióját végezni és leült — kár­tyázni. A Vásárhelyi-sugárut gyalogjárójának asz­faltozására tett ezután a tanács javaslatot és bejelentette, hogy a burkolás költségeit tiz féléven keresztül fizetik majd be a háztulaj­donosok. Wimmer Fülöp: Szeged városában ugy ál­lunk. hogy kövezésről itt nem lehet beszélni, mert nincs pénz, mégis felszólal, mert a Csongrád felé vezető Csongrádi-sugárut siral­mas állapotban van. Kéri a hatóságot, gon­doljon ennek a rendbehozására is. Hasonló értelemben szólal fel dr. Kovács József is Dr. Somogyi polgármester kijelenti, hogy legközelebb a Csongrádi-sugárut rendezésére kerül a sor. Dr Fajka Lajos azt indítványozza, hogy a közgyűlés adja vissza a tanácsnak a javaslatot, miután az hiányos. Nem derül ki belőle, hogy mennyibe kerül majd az aszfalt négyzetmé­tere, milyen lesz az alapozás, keverési arány stb. Juránovics Gyula arra kéri a tanácsot, hogy az uj aszfaltgyalogjáróknál a csatornákat a burkolat alá kössék be, mert a járdára folyó viz télen megTagy és az ember ¿töri a lábát. Wimmer: Ki ám, még a nyakát isi Miután Fajka megtudta, hogy az ajánlato­kat lepecsételték, átfűzték, azok tehát szabály­szerűek, visszavonta indítványát A közgyűlés a tanács javaslatára a Ma­gyar Aszfalt Rt. ajánlatát fogadta el a Vásár­helyi-sugárut gyalogjáróinak kiaszfaltozására. A Fischer-cirkusz felebbezését tárgyalta ez­után a közgyűlés. A cirkusztól, mint emlé­kezetes, a város 2500 pengőt hajtott be a színház javára engedélydij címén. A cirkusz visszakéri most ezt a pénzt. Wimmer Fülöp szólalt fel. A színházat nem szabad dunapentelei nivóra leszállítani, Nem lehet olyant mondani, hogy nem engedünk KORZÓ MOZI Lnius Z7-én Csütörtökön Putiffár kisasszony löfténet a sportról és »zere emröl 7 felvonásban. Ffts-ereoIV MARION NIXON. Azonkivfl': BURLESZKEK til . ¿¿3(1* kezdete 5. 7, 9. vasár- és ünnepnap 3, 5 7. 9 ór»k.,r be ide senkit, ha nem fizet. Nem lehet fizet­tetni ilyen obulusokat a színház javára. Dr. Pálfy József azt válaszolta Wimmer Fülöp felszólalására, hogy a gyenge nyári szezonban éppen a legnagyobb védelemre van szüksége a színháznak. Kitért dr. Pálfy a Salamon-kabaré szegedi szereplésére és ki­jelentette, hog£ Salamon Béla önkéntesen aján­lotta fel a színház javára befizetett 300 pen­gőt. A közgyűlés ezután a tanács javaslatára elutasította a Fischer-cirkusz felebfcezését. Dr. Singer István, a Tisza Lajos-köruton épített házába a szennyvizlevezelő csatornát a Kigyó-uccai kőcsatornába kapcsoltatta be, amelynek költségei szerinte a várost terhelik, miután közcsatornáról van szó. A tanács el­utasító végzését dr. Singer István megfeleb­bezte a közgyűléshez, amely a felebbezésít elutasította. özvegy dr. Máchánszky Lászlóné nyugdíj­igényét a közgyűlés is megállapitotia és az özvegynek a nyugdijat az elhunyt főorvos ki­váló szolgálatainak elismeréséül me-jszanazta. Az Újszegeden létesítendő gazdasági nép­kola létesítéséhez szükséges 13 hold földet a •áros átengedi. Az iskolaépületet a miniszter építteti fel százezerpengős költséggel, a hu­szonhétezerpengős dologi kiadásokat a város viseli. Dr. Fajka Lajos azt szeretné, ha gazdasági kkola helyett Újszegeden valamilyen kerté­szeti szakiskolát létesítene a kultuszminisz­ter. Ilyen irányú indítványt elő is terjeszti. Dr. Somogyi Szilveszter megnyugtatja Fajka Lajost, hogy az ujszegedi gazdasági iskola el­sősorban a kertészetet fogja kultiválni. Az evangélikus egyházközség húszezer pen­gőt kap iskolatelek szerzésére, minthogy azon­ban ez az összeg nem áll a város rendelkezé­sére, a húszezer pengőt őt éven keresztül fo­lyósított négy ezerpengős részletekben kapja meg. Wagner Ferenc egy összegben kéri a 20.000 pengő kiutalását, meg is jelöli ehez a fedeze­tet. Néhány nap múlva ugyanis 25—30 ezer pengőt fizet majd be leltári illetékek fejé­ben, amire a város nem számithatott. (De­rültség.) Dr. Somogyi Szilveszter: Nagyszerű, az jó lesz, éppen az elsejei fizetésekre. (Nagy de­rültség.) A közgyűlés a tanács javaslatát fogadta el. A közgyűlés folytatását ezután az elnöklő polgármester julius l-re, hétfőre halasztotta a közbeeső ügyvédkongresszus miatt. Földet, papot, plébániát kéllek a zákányiak a várostél (A Délmagyarország munkatársától.) A zákányi római katolikus egyházközség szerdán küldöttsé­gileg jelent meg dr. Somogyi Szilveszter polgár­mester előtt Idősebb Gárgyán Imre volt a kül­döttség szénoka, aki arra kérte a polgármestert, hogy a négy év előtt a közönség áldozatkészségé­ből épített Lengyel-kápolna mellé adjon a város két hold földet szervezze meg a plébánosi állást és járuljon hozzá a plébánia épitési költségei­hez is. A polgármester válaszában kijelentette, hogy a város a legsúlyosabb pénzügyi viszonyok között van, erején tpl&li dolgokat nem vállalhat. Minden fillér kiadást meg kell gondolni és ezért csak a legvégső esetben szánhatja magát uj kiadásokra. Megigérte azonban a polgármester a küldöttség­nek, hogyha megépítik a plébániát, valamilyen segítséget mégis nyújt a város. Ingyen nap 182 a SzéchenyHüatíier^rkan Minden -vevő e hó 27-én és 2S-án f tekintet nélkül a vásárlás értékére ajándékot kap El ne mulassza a kedvező alkalmai! Széchenyi-iliatszertár „Kék-MillaB" melleit, j

Next

/
Thumbnails
Contents