Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-09 / 104. szám

f3 DfiLM A f-V i RORS35AG 1929 május 9. Duschák Henrik festéküzlete fSfJSR (Városi bérház.) Raktáron íari : és «>"»»'<» ®»®>- Iakfcsléket és minden e sZ«kmáb9 Ttf>I<*>íftn 1.71 ago "azlnrlétl cikkel a lepolcióbb nnpl áron. 375 FesléheU siaksieiO eth&iillésél vállalom! ICsCKHI 1*11. Az ujszegedi Árpád Otthon Visszaemlékezés, irta: Scossa Dezső Azok, akik az ujszegedi liget végében és a deszkiut menten látják azt az egyemeletes házat, amelyet egy pár fijldszi cs épület, kert és egy kis gazdaság Vesz bőrül s amelynek kapubejáratán régóta díszeleg az »Árpád Otthon« felírás, aligha sejtik hogy mindez egy mintafalunak a csirája, amelynek csak az eszméje maradt fenn azok emlékezetében, akik azt éleire kelteni akarták, — ezelőtt több mint hnsz esztendeje. Akkor jött létre az Országos Gyermekvédő Liga, amelynek bölcsőjét ott ringatták néhai Karsay Sándor Rajza-utcai lakásának egyik szobájában, hizon csak hárman, akik szóval és Írásban hirdetni mertük, hogy azok a milliók, amiket a jótékonyság éven le áldoz, nem hozzák meg á kamatot. mert Iclemészti azok jórészét a költséges kezelés. De azok az intézetek, bölcsődék, árva és szeretetházak slb., amelyek e jótékonyság forrásaiból élnek, nem váltak nagyobb hasznára nemzeti és társadalmi életünknek, mert nincs közöttük semmiféle kapcsolat, nem nyernek sehonnét irányítást, nincs felügyeletük és nemzetiségi, felekezeti széttagoltságuk valósággal mételyező hatással van a gyermekek lelkületére, akiknek jövőjével nem törődnek s akiknek legboldogabb percük az, mikor az intézetek ajtaja becsukódik mögöttük. Azt hirdettük, hogy nagyobb bajok is vannak már, amiket orvosolni kellene s meg nagyobbak lesznek, ha az egész árva és gyermekvédelem rendszeres és céltudatos megoldást nem nyer, mert a gyermeknyomor már olyfoku, hogy szoeiúlis problémává nőtt. A ligának mindenki tagja, aki valamit, — filléreket is, — adományoz a gyermeknyomor enyhítésére s hogy annak ügye a köztudatba vihelő legyen, évente egy napot szenteljünk csak a gyermekeknek, amely azok ünnepe legyen s amelyen a kőzjótékonyságban való részvételre az egész magyar társadalom minden rétegének mód nyújtassák. Ez az agitáció visszhangra talált. Néhai gróf Edelsheím-Ggulay Lipót, a jólékonv főúr és gróf Vay Gáborné voltak leglelkesebb apostolai s mellettük igen sok megértő lélek. Megérlelték azt Szegeden is. ahol az első gyermeknap sikere 6000 koronát jövedelmezett, ami akkor igen tekintélyes összeg volt. A gyermekvédelmi törvények jótékony kihatása érezhető volt már akkor is, mikor az állami gyermekmenhelyek felépültek, de a társadalmi gyermekvédelem vezetését a ligának kellett kezébe venni, amelynek páratlanul nagyszerű működését ma már mindenki ismeri. Ügy hittük, hogy Szegeden a társadalmi gyermekvédelem ügyével csak akkor biztosithaljuk a város közönsége érdeklődését és áldozatkészségét, ha olyan intézményeket létcsilünk a ligával egyetértve. amelyek a város szociális érdekeit szolgálják. Két irányban tettünk tehát lépéseket. A tanoncotthou szervezésével a tanonckérdés megoldását céloztuk az iparosok és kereskedők érdekében, akik a fővárosban máig tanonchiányban szenvednek s épen most indított országos mozgalmat az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület egy országos tauoncolthon létesítésére. A szegedi már több mint husz éve működik, mint a liga inlézele. Szerencsénk volt, mert azt olyan kiváló erők vezették, mint Firbás Nándor felügyelő és Szvoboda János igazgató. A másik intézmény volt az Árpád Otthon. Akkor sokat járván külföldön, az olt látottak alapján téliünk javaslatot és dr. Lázár György polgármester megértéssel fogadta tervünket. Hamarosan meg is kaptuk azt a 15 holdnyi városi területet, amelyen az intézet kifejleszthető lelt volna. Lázár Györgyöt különösen a magyar-falu eszméje kapta meg. Mert a mi intézetünknek nem volt és nem is lehetett célja fiókínlézelek megteremtése, hanem az. hogy a növendékeket, akiknek családi ollhont teremtünk, megélhetést, munkát is biztosítsunk és módot adjunk arra, hogy ugyanott megtelepedhessenek és családot alapíthassanak. így szülelelt volna meg Árpádfalva, egy minta-falu, ahol magyaros stilusu kertes házakban jómódú, elégedelt munkásnép lakik. Husz családi házat kontempláltunk, ahol 400 növendék talál helyet. A már kiképzett, felszabadult iparosok, munkások keresetét azok az üzemek bizlositolták volna, amelyek létesítésére ajánlalunk nem is egy volt. ügy gyárak, üzemek ajánlkoztak hogy itt telepeket állítanak, amint a megfelelő munkáselemet biztosítani tudiuk számukra. Hál itt volna elég hely ilyen üzemek megteremtésére és husz év elég lett volna, hogy ma ott füstöljenek a gyárkémények, sorakozzanak a tulipános házkapuk a gyümölcsfákkal szegélvzelt utcákon, templomokba siessenek vasárnaponkint a dolgos emberek százai, akiknek ajakán az islen igéje, szivében hazaszeretet és kezében az eke szarva, vagy a kalapács és szerszám vau. ügy képzeltük, hogy a minta-falu, amelynek szerencsés fekvése a legjobb közlekedést (ut és vasút) nyújtja, egészségileg is a legjobb helyen lesz. mert a Kállay-liget, az ujszegedi park környékezik s hogy ott népfürdő, poliklitiika könnyen felállithatóvá válik, hogy a népház lesz annak kulturális központja. a maga színpadával, mozijával, közkönyvtárával s mindazokkal az attribútumokkal a mi a felnőttek továbbképzését nyújtani képes. A felépítendő központi épület ós családházak tervét Ybl Lajos lovag műépítész készítette el. Tiszta magyar stílű házakat akartunk és e tervek művészi kivitelük mellett enuelc a feltételnek megfeleltek. Már most az építkezés volt soron. Sajnos, a liga anyagi ereje akkor nem volt még olyan jelentős, hogy ilyen nagy összeget igénylő vállalkozásba bele mehetett volna. Magunknak kellett tehát előteremteni a szükséges költséget. Dc honnét? Első segítségünk a Fehér-kereszt Egyesület szegedi egyesülete volt, amelynek akkori vezetői: dr. Pálfy József és néhai Worzsikovszky Károlyné látva," hogy az »Árpádollhona törekvései az egyesület rendeltetésével azonosak, felajánlották annak 40.000 koronányi, évek liosszu során összegyűjtött vagyonát. Ez hatalmas lendületet adolt a kivitel lehetőségének és követendő például is szolgált. Néhai Koös Elemér, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár igazgatója kieszközölte, hogy az iutézet 20.000 koronás alapítványát az otthon céljaira adja, amely alapítvány az állami gyermekmenhely államköltségen történt felépítése folytán ott föiöslegcssé vált. És serényen folytak az adományok egyesületektől, magánosoktól, úgyhogy az építéshez csakhamar hozzá lehetett fogni. Egy év sem kellelt s 1908-ban megnyitottuk az Árpád Otthont gróf Edehheim-Ggulai Lipót, Karsay Sándor és a város előkelő közönségének jelenlétében. A központi emeletes épületben volt az iskola, az irtrda, az igazgatói lakás, orvosi szoba, a raktár, két családi házban 40 tanuló, két állami tanító, mint családfő vezetése mellett s az istállóban egy kis tehén, néhai Gerliczy Ferenc báró ajándéka, amelynek nyakára én szíjaztam fel néhai családi birtokom utolsó maradványát: egy jóhangu kolompot. Az intézet vezetése Füzessy Mártod áll. iskolai igazgató kezébe került (az állami tanerőket a kultuszminisztérium bocsátotta rendelkezésünkre). Soha alkalmasabb embert erre a célra! Ő aztán csodákat müveit. Nemcsak a növendékek atyai szeretettel való fegyelmezésében, de az iutézet gazdasági berendezkedésében is. Egykettőre kertté alakította a házak tájékát, megkezdődölt a mezei munka, gyümölcsfa-, szőlöültetés, megszerzett minden gazdasági eszközt, nagyobbrészt adományokból, lovacska került a tehén mellé az istállóba, fajdisznók az ólba, sőt kecske is pórázra, fajbaromfi sétált az udvaron s hangos lett a magános ház tája, a züllött, uccán összeszedett gyerekek pedig énekszóval, nagy passzióval áslak, kapáltak, üllettek, mert az igazgató urnak az volt a jelszava: akkor esztek, ha termeltek' Ezeket az ágról szakadtakat gróf Vay Gáborné szedte össze Budapesten, aki olyan apostoli buzgalommal járta a pincelakásokat, a külvárosok lebujait és vitték kézenfogva saját budai palotájába ezeket a Ravacholoknak készülő éhező, didergő senki fiait, hogy néha már cl se fértek nála s a liga kétségbeesetten küldte hozzánk a sürgönyöket, hogy van-e még hely az Árpádot Ihonban és hogy tönkre kell mennie, ha ez így megy tovább. És mi még a fürdőszobát is megraktuk gyerekekkel, akik eleinte szökdöstek s éjjel felkaptak az olt haladó lehervo na tokra, de olyan szerencsétlenül, hogy aki Temesvárra való volt, Budapest felé szökött, aki meg Budapestre igyekezett Makóra julolt s mivel mindig az lett a dolog vége, hogy visszahozták őket, abbahagyták a szökési kísérleteket és hozzászoktak, hogy nekik is van, ahova tartoznak, ahol jól bánnak velük, hozzászoktak a munkához s a munka öröme, sikere leolvasztotta lelkűkről a nyomor fojtogatásának durva kérgét. Uj családi házról kellett gondoskodnunk, a harmadikról, amit csakhamar fel is épitettüuk néhai Thielen Anna bárónő jótékonyságából, aki habár Bécsben lakott, több jótékony alapítványt tett és annyira szerette a magyarokat és főként Szegedet, hogy ide jött s megtanult magyarul. Ez a családház — ugy hiszem — máig is áz ő nevét viseli. Immár hozzáfoghattunk tehát a minta-falu megteremtéséhez. Széleskörű tárgyalások indultak a nagy gyárak, ipartelepek vezetőségeivel az üzemek létesitésére, hiszen kisebb számú képzett munkásunk 1—2 év alatt már rendelkezésre állt volna. Arra gondoltam, hogy uj iparágakat kellene itt meghonosítani, olyanokat, amelyek behozatali mérlegünket megjavítanák, hiszen most fölöslegesen dobáljuk ki a magyar milliókat idegen ipartermékekért. És legszebb terveink és legszorgosabb munkánk közepette egy szép napon kiesett a kezünkből az egészt A gyermekbiróság életbeléptelésével kiderüli, hogy a javító nevelésre itélt ifjúkori bün«zők elhe'ye/é ére nincsen hely, mert arról gondoskodás nem történt, miért is a liga felsőbb nyomásra kénytelen volt e célra átengedni az Árpád Otthont, bérbe adván azt 10 esztendőre az igazságügymiuiszteriumnak. Sirni szerettünk volna s növendékeinket gyors tempóban áttelepítettük a SzilágyiOlthonba, amely kibővittetett. Árpádfalva megteremtésének eszméje tehát tiz esztendőre lekerült a napirendről, de vissza se került többé. Az Árpád Otthon sorsa a magyar falu terve most jutott eszembe, mikor olvastam a falufejlesztési kongresszus készülődését és azt hogy a szegedi árviz ötven éves évfordulóján csak emlékünnepet' tartott a város s az újjászületés félszázados fordulóját majd csak pár év múlva rendezi. Vájjon nem volna-e jó, ha a város enennek a programjába felvenné Árpád — vagy akár lladomcr-falva megteremtésének eszméjét. 4 Szegedi Légszeszgyár és Villamtelep igazgatósága mélyen megrendülve tudatja, hogy vállalatunknak két évtizeden át volt hűséges, odaadó tisztviselője Kovács István főkönyvelő ur f. hó 7-én délután váratlanul elhunyt. A megboldogultat f. hó 9-én, csütörtökön délután 5 órakor a belvárosi temető halottasházából helyezik örök nyugovóra. Szeged, 1929 május hó 8-án. 543 Emlékét kegyelettel őrizzük« ••mm^'M