Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-29 / 119. szám

IDiM Mir.\Mnnn« l(? Előadás a szegedi egyeíemen Paul Valéryről A szegedi egyetem francia philologiai intézete vezetőjének, dr. Zotnav Bélának felkérésére Henri Grenet francia lektor kedden délután nagy ér­deklődéssel kisért előadást tartott az egyetemen. A tiszta költészetről beszélt és Paul Valéryt, mint a ma élő legnagyobb francia lirikust méltatta. Vázolta a francia lira fejlődését és az volt a konklúziója, hogy nem a romantika szabaditotta fel a francia lirát, mert a romantika maga is a klasszicizmus folytatása, hanem fclsznbaditottáüi a szimbolisták, akik előkészítették az utat Paul Va­lérv felé. Henri Grenet azután szellemes és közvetlen elő­adásban mutatta be Paul Valéry munkáinak egyes részleteit és hangos derültség közepette jelentette ki, hogy azok egyrészét ő maga sem érti. Előadása végén kijelentette azt is, hogy téve­dett, amikor Paul Valéryről mint monsicurről em­lékezett megl mert Paul Valéryt nem lehet az élők közé sorolni, Paul Valéry ugyanis akadémikus lett, tehát halhatatlan. A közönség meleg tapsokkal köszöntötte a ki­tűnő előadót. №9 május 29. — Vitézek az urnapi körmenetben. A székkapi­tány közli: Az urnapi körmenetben a vitézek tes­tületileg vesznek részt. Gyülekezés fél 8-kor a régi honvédlaktanya udvarán. — Vérles Miksa és az OMKE- Jelentette a Dél­uiagy arország, hogy az OMKE legutóbbi köz­gyűlésén alelnökké választotta Vértes Miksát, a szegedi kereskedelmi és iparkamara osztályelnö­két. A közgyűlés még két alelnököt választott Sesztina Jenő és Drucker Géza személyében és a három uj vezetőről most »Uj bástyák« cím­mel cikket közöl az OMKE lapja. »A harmadik alelnök Vértes Miksa — irja az O M KE —, a szegedi kereskedelmi és iparkamarában tölt be vezető szerepet, mint a kereskedelmi osztály el­nöke. Több év óta helyet foglal az OMKE elnöki tanácsában is. Elsőrangú organizáló erő, ragyogó szónok, ötlet, iniciativa, szívós kitartás, mindaz, ami egy nagy testület szervezéséhez szükséges; Vértes Miksa sajátja. Sesztina, Drucker, Vértes Miksa: ez a három uj bástya nagy erőgyarapodást jelent a magyar kereskedelem fellegvára részére.« x Szenzációs fürdőruhaujdonságok, köpenyek, piyamak meglepő olcsó árakon Lampel és Hegyi cégnél. 585 flatdtaxl 300-as (tlefonon, olcsóbb lett. Próbálja meg! ' — A Magyar Férfiak Szent-Korona Szövetsége felkéri tagjait, hogy a Magyar Nők Szent-Korona Szövetségének junius 1-én, este 8 órakor az uj­szegedí Vigadóban tartandó társasvacsoráján mi­nél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. A vacsora ára 2 pengő. Értesítést 11-74. telefon­szám alá kér az elnökség. x Vászon- és szandálcipök, valamint a leggyö­nyörűbb nyárt clpődivatujdonságok beszerzésére máris megindult a vásárló közönség áradata Del­Ka rt., Kárász-ucca 14. sz., fiókja felé. Ne késle­kedjen ön sem! — Szilágyi Aladár jubileuma. Szilágyi Aladár, * Városi Színház ismert öreg színésze ma ün­nepli negyvenéves színészi jubileumát. Ebből az -alkalomból a színház előadja Szigligeti Csikó­sát, amelynek címszerepét a jubiláló Szilágyi Aladár alakítja. Szilágyi Aladárt a város és pálya­társai nyilt színen fogják köszönteni. x Aulomala villámhárítói azonnal szerel Deutseh. Kárász-u. 3. Te'lefon 8-71. 665 — SZALLODAUTALVANV a budapesti Bristol­ba vagy Itovatba egész nap kapható a Délma­g .varország kiadóhivatalában. Szobáért a fél­nek nem kell irni, sürgönyözni, vagy telefonálni, a szobát lefoglalja kiadóhivatalunk és gondosko­dik egyéb kedvezményekről is. x Meglepő olcsó lisztárakat nyújt Szécsl Izsó lisztkereskedő (Kárász-ucca) vevőinek, a búzaár •esése folytán. 804 — A kir. Ítélőtábla tüzelőanyag szállítása. A sze­gedi Ítélőtábla 447 métermázsa hazai kő- vagy barnaszén, továbbá 100 métermázsa hasábos cser és tölgy, 43 métermázsa dorong tűzifára árajánla­tokat kér június 26-án délelőtt 10 óráig. A szállí­tási fellételek az ítélőtábla elnöki irodájában a ^hivatalos órák alatt megtudhatók. A magyar vizipolósok ujabb külföldi sikere * (Budapesti tudósítónk telefonjeleniése Breslauból jelentik: A magyar vizipolóválo­galott a drezdai Poseidont itt 12:1 (6.-0)-ra legyőzte. Az európai katonatiszti vivö­versenyek (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Kedden kezdődtek Budapesten az európai ka­tonatiszti versenyek. A tőrcsapat versenyben Olaszország 10:6-ra győzött Magyarország el­len, Magyarország 15:l-re verte a cseheket és lí:5-re a görögöket. A tőrcsapatverseny baj­noka Olaszország, második Magyarország. Az epéversenysk során Lengyelország 10:6-ra, Görögország 9:7-re verte Magyaror­szágot. 21 Newcastle most már komolyan futballozik (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.') Az angol Newcastle United csapata eddigi mérkőzései során súlyos vereségeket szenve dett. A további mérkőzésekre azonban csak ugy álltak ki a csapatok, hogy a Newcastle pöhálészerződést irt alá arra az esetre, ha na­gyon kikapnának. Ugy látszik, ennek a követ­kezménye, hogy kedden a Newcastle a Sla­viával már 1:1 (0:0) aránuban döntetlenül ját­szott. — Átvágta a nyakát. Budapestről jelentik: Ma délután Lövölde-téri lakásának fürdőszobájában Feren czi Miksa, az Olajmüvek Bt. nyugalma­zott igazgatója beretvával teljesen átvágta a nya­kát. Hozzátartozói azonnal szanatóriumba akar­ták szállítani, de útközben elvérzett. Tettének oka kínzó betegsége volt. x Legszebb virágok olcsón, Kígyő-ucca 4. 803 x A Szegedi Zsidó Nőegylet 1929 május 30-án, csütörtökön délután (4) négy órakor választmányi ülését és (5) öt órakor évi rendes közgyűlését tart­ja a Szegedi Zsidó Hitközség székházának dísz­termében, melyre az összes tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. 759 x Divatos gyapjú fürdőruhákat kívánságnak megfelelő szinekben, méret szerint, megrendelésre is készítünk. Lampel és Hegyi. 585 — Anyák napja. A belvárosi községi elemi fiu népiskola tanítótestülete vasárnap kiválóan sike­rült anyák napját tartott. Az ünnepélyt az iskola énekkara nyitotta meg. Az ünnepi beszédet Ne­mes Árpád testületi tag tartotta, aki nagy szere­tettel beszélt a tanulóknak a szülők, szeretetéről. Nagy hatással szavaltak A c s Zoltán, S t a c h ó Lajos, Horváth Sándor. Rácz István, Ehlei­ter Ernő. Tar ajossy László és Tóth Ágos­ton tanulók az anyai szeretetről szóló alkalmi verseket. Hatásosan adtak elő a tanulók két igen szép és nagyon kedves jelenetet az édesanyai szeretetről. Ebben résztvettek: Papp László, For­gách László, Lippay Ferenc, Mayer György, Rát­kai Ferenc. Tóth Károly, Papp István, Buócz Zoltán, Bucsek Győző, Fikert Géza, Csiky István. Pávó Ferenc. Gulyás György, Móró Gábor, Koszto­lányi Gyula, Baab Károly és Szegszárdy István tanulók. A kiválóan sikerült ünnepélyt Vesze­lovszky József, Bózsa Imre és Barabás Jenő ta­nítók rendezték. x Otlománt vitéz Dóczynál vegyen, Hid-ucca. 821 x Fonyó Soma világítási vállalata alapíttatott 1903. évben. Kölcsey-ucca 4. Telefon 165. 729a — Munkaközvetítés. A hatósági munkaközvetítő j hivatal közli: Állást kaphat 12 kovács; 2 bádogos; 11 kőtörő; 1 kocsifényező; 1 németül beszélő kelmefestő; 1 cipész; 2 napszámosfiu; 2 kifutó­fiu; 12 tanonc. x Csoda jó fürdőkádak 32.— pengőtől Fogel Edé­nél. Takaréktár-ucca 8. 964 Eredeti Waffenrád ||AyÁ8inár csak nálam Sieyr, Fegyvergyári ElQ5lt5l%|JCSl szerezhető be. Alkatrészek és gummlk olcsón kophatík. Amerikai Royal irógép S&^fiSff*14 9épek Dóriin Ifnllólfolf Ne<" |aT>ó m0hp,y 255 rSdlllU ncilCIIClt. Kedvező fIzelésl feliételek!!! Kelemen Márton Kelemen ucca 11, Főposta mellejt. H tökéletes tényképesö lernest és fllm * asz angol „Imperial" Kapható 855 Liebmann ,d/sxer6ÄMÄ1 Kelemen u. 12 Sscinfiás. és Mtívé&sc&t* A színházi iroda hirei * Szilágyi Aladár 40 éves színészi jubileuma. Ma este ünnepli a színház Szilágyi Aladár sikerekben gazdag művészi pályájának 40 éves évfordulóját. Előadás előtt a színpadon fog lefolyni az üdvöz­lés, melyen a város, a társulat, a szinügyi bizott­ság és sok társadalmi' egyesület vesz részt. Az üdvözlés után szinrekerül Szigligeti Ede páratlanul népszerű népszínműve, .V csikós' a címszerepben a jubiláns Szilágyi Aladárral. Az ünnepi előadáson kollegiális szeretetük teljes odaadásával vesznek részt Sz. Patkós Irma, Bihari Sándor, Herczeg, Vágó, Uti Giza, Szilassy, Nagy György és Rónai. ' Kovács Kató ujabb vendégjátéka csütörtökön: Délután: Szép Heléna. Este: Luxemburg grófja. Pénteken este az utóbbi évek legnagyobb vlg­játéksikere, az Agglegény apa kerül bemutatásra Hegedűs Gvula vendégfelléplével. Az Agglegény apa az utóbbi évek legmulatságosabb és legbájo­sabb színdarabja. Ez okozta a darab mindent felülmúló nagy sikerét és még az, hogy Hegedűs Gyulának az ördög óta ilyen nagysikerű alakítása nem volt, mint a mostani címszerep. Szellemes­nél szellemesebb mondásaival állandóan hangos kacagásban tartja a nézőteret. Pompás és mu­lattató lesz még Pártos Klári, Dayka Margit, Kó­vács, Szilassy, Egyed Lenke, Uti Giza, Vágó, Sza­káts és Bónai. Szenzációt fog kelteni egy olasz uccai énekes szerepében Szórád Ferenc, aki olasz dalokat fog énekelni, továbbá Dayka Margit, aki szintén olasz dalbetéteket énekéi. Az Agglegény apa, Hegedűs Gyulával a címszerepben, egyelőre négyszer egymásután van műsoron. Szombaton délután ifjúsági előadás: Bohémélet. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Az utolsó Verebély lány. Wtadiá A nagyobb leadóállomások mai mtís^ra Budapest. 9.15: Gramofonhangverseny. 12.05: A m. kir. honvédgyalogezred zenekarának hangver­senye. Vezényel. Fricsay Richárd. 16.10: Dr. Mező Ferenc előadása: »Hogyan lehetne talpraállitani a vidék atlétikáját.« 17.45: Operettrészletek. (Ze­nekari hangverseny.) Vezényel: Berg Ottó karnagy. 22.20: Hangverseny. Közreműködnek: Sándor Erzsi kamaraénekesnő, dr. Hubay.J., a Zeneművészeti Főiskola főzeneigazgatója (hegedű) és Stefániái Imre, a Zeneművészeti Főiskola tanára (zongora).' 22: A m .kir. J, honvédgyalogezred zenekarának hangversenye az Angol Parkból. Vezényel: Fricsay Richárd zeneügyi igazgató. — Barcelona 22.05: •Szimfonikus hangverseny./— Berlin 20.30: Komor Géza zenekarának hangversenye. 21.15: Haydn­hangverseny. — Bordeaux- 19: Bészletek Wagner Richard: »Tristan és Isolda« cimü operájából. — Brno. 19,15: Dvorák: »Der Jakobiner« cimü ope­rájának előadása. — Frankfurt. 18.30: A Homun­kulus jelenet Goethe »Faust II.« második felvoná­sának. — Genova. 21.15: Szimfonikus hangverseny. — Hamburg. 19.25: Lortzing »Udine« cimü mese­operájának közvetítése. — 2. L. O. London. 18.45: Haydn vonósnégyesek. 19.45: Rádió-szel^sztett. 20.20: Massenet »A notredamci bolond« cimü mira­culuinjának közvetítése. — Riga. 19.30: Egy opera közvetítése. — Róma. 21: A római kvartett hang­versenye. — Stuttgart. 20; Népszerű zenekari hang­verseny. — Torino. 20.55: Szórakoztató hangver­seny. — Toulouse-, 12..45: Schubert: Quartetten la mineur. — Wien. 20: Liliencron-est. 21: Ka­rinthy Frigyes tréfája: ö bolond.

Next

/
Thumbnails
Contents