Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-28 / 118. szám

OÉLMAnVARORsZAO 1929 május 28. WAKEFIELD. / • ' á MOTOR Q/L , Miért öröm nekem az autózás? Mer! ezekkel járok: | délmagyarországi képviselete üz olcsó olaj a drága fl jó olaj az olcsó! Rcx benzin a legjobb. MARKOV1CS mérnök autómüszaki vállalata délmagyarország legnagyobb alltatrész raKtára Szeged, Tisza Lajos körút 44. Telefon 20-20. Szakértők gummija a Goodrich pneu. Szeded halála és feltámadása Irle; dr. Szabó László LVII. A digóh városa A mai embernek nem lehet róla fogalma, hogy milyen siralmas képe volt a városnak még júliusban is. Általános volt a panasz, hogy az államvasút pályaudvarát csak a Szina-lelkek felöl lehetett megközelíteni. A Boldogasszony-utcája, melynek régi szintjét két ház meg ma is mutatja, vizes volt s a környékbeli kis utcák is mind viz alatt voltak. Az állomás előtti térséget sehogy sem birlák kiszárítani. (Gácsér-utcának nevezték akkor ezt a teret.) A királyi biztos végül is külön bizöttságot nevezett ki, Bakav Nándor vezetése alatt, »az állomáshoz vivő járdák és hidak elkészíttetése céljából.« Egy másik bizottságnak az volt . a rendeltetése, hogy találjon összeköttetést az alsó tanyákkal; ez sem volt könnyű dolog, mert a Pélervári országút (ma Petőfi-sugárut) julius végén még viz alatt volt. A Szentháromságutcán át azonban már el lehetett jutni a régi alsóvárosi temetőig, onnan kezdve pedig mar kiemelkedett a vizből az országút teste és amig az ember odáig jutott, csak a barátok kertje előtt kellolt egy száz-százötven méter hosszú pocsolyán áthajtatni. Reménytelennek látszott a helyzet á zsidó templom környékén is. A templom mögött a Mélyárok-utca nagyon kiérdemelte a nevét: az ördöglyuk-utcán át biztosítva volt összeköttetése a Mars-tér bővizű környékével. A templom és az iskola már száraz volt oly értelemben, hogy nem úszott a vízben, de az iszapot még nem takarították ki és a földszinti helyiségeket nem lehetett használni. Dr. Löw rabbi azonban pontosan megtartotta az istentiszteleteket az iskola egyik emeleti tantermébenv ahova a katasztrófa éjszakáján sikerült felvinnie a Thórákat és a Frigyszekrény függönyeit. A »csizmás rabbi« akkor még nagyon lialal omber volt s nagy eréllyel vett részt a mentésben is; igen imponált a fiatalságnak, hogy mikor mentés közben egy uri ember nagyon erőszakosan követelte, hogy őt fogadják be első sorban a mentő csónakba és ne a nőket, — a rabbi odaszólt a társaihoz: — Ugyan mártsátok a vizbe! S a következő percben a heves temperamentumu úriember már nyakig állolt a viz. ben, — tisztán csak azért, hogy lecsillapodjék. (Ezt az egy embert bizonyosan dr. Löw Immánuel lelte antiszemitává.) Különben az Isten csodája, hogv akik megmenekedtek az árvíztől^ nem pusztultak el járványos betegségekben. A város levegője dögletes volt s az ivóvíz minden kritikán aluli. Tifusz volt ugyan a városban, de csak huszharminc ember hall meg a tifusz diagnózisával; sikerüli ennek a járványnak is gátat vetni, a közegészségtan összes szabályainak dacára. Rengeteg baj volt a szemét eltakarításával. Hónapokig Újszegedre "hordtak minden szemetet: amikor azonban már a városban is volt egy kis száraz terület, oda helyérték el a szemetet, még pedig rigolirozva: gödröt ástak, bele rakták a szemetet, de ugy, hogy ne leljék meg egészen s a kiásott földet visszarakták a'" szemét tetejére, A Tisza-parti barakokat mindenki veszedelmes járvány fészeknek tartotta és általánosan követel lék, hogy a barakokat telepítsék ki a városból. Lechner Lajos osztálytanácsos és Zombory Antal tanácsnok volt ennek a nehéz kérdésnek a lebonyolításával megbízva. Alsóvároson a Csányi-féle szélmalom mellett egyszerűbb, a Kálvária környékén pedig kényelmesebb barakokat készítettek; ez utóbbiakban nemcsak külön szobája volt minden családnak, hanem külön konyhája is. A barakokban »házbért« is kellett fizetni, de a valóság az, hogy csak az fizetett, aki akart; az alsóvárosi barakokban ütlag egy forint bér folyt be havonkint és szobánkint, a Kálváriatéri barakokban azonban, ahol csak iparosok voltak elhelyezve, havonkint őt forint volt egy szoba-konyha bére. (Az összehasonlítás érdekében megemlítem, hogy a nagykörúton kívül az uj épületekben 1884-ben az egy szobából és konyhából álló lakás havi bére átlagosan három forint volt.) Az üzleti viszonyok juliusban még rendki. vül siralmasak voltak. A Szegedi Napló arra hivatkozva, hogy a Klauzál-tér egy részén és a Fekete Sas-utcában levő üzletek naphosszat alig látnak egy-egy véletlenül arra vetődő vevőt«,, sürgette, hogy a piacok egy részét helyezzék át a Klauzál-térre és a Fekete Sas utcába. Gazdasági tekintetben a nagy fordulat szeptemberben következett be, amikor a víz-viszonyok már lehetővé tették a körtöltés gyors tempóban való. kiépítését és amikor meg lehetett kezdeni egyes utcáknak a feltöltését is. Annvi volt a földmunka, hogy Szeged népe nem volt elegendő az elvégzésére. A szegedi kubikos ugyan nagyszerűen érti a dolgát, de itt olyan munkát is kellelt végezni, amihez a szegediek nem voltak szokva és amihez nem volt elegendő az ásó, lapát és talicska. Segítségül kellett tehát hívni a földmunkához szintén kitűnően értő olaszokat Lombardiából, a Po vidékéről: A kubikos mesterséghez igen nagy erő és sok ész kell s az ember ebben a mesterségben erejének és eszének arányában keres. A kubikos ugyanis nem napszámért dolgozik.' hanem »kubikra« és munkájának egységára a kihordott földnek köb-öle; ez az egységár aszerint változik, hogy milyen a talaj, mc/yből a földet veszik és mekkora a távolság, ahova a földet el kell talicskázni. A számításhoz nagyon kell értenij a munkavállalónak, mert számításának helyességétől fijgg a niegélhelése. A földet csak az "ismeri, aki sokat foglalkozott vei?: ragadós agyagot vagy homokos földet kubikolni igen nagy különbség. A számításnak alapja nem a lerakott, hanem a kiásott föld; ennek a felszíne pedig ritkán vízszintes és igy a 'köbtartalom kiszámítása nem könnyű dolog. A különböző magasságú helyeken egy-egy oszlopnyi földmennyiséget meghagy a kubikos, hogy meg lehessen mérni rajta a mélységet. Ott. ahol egy-egy régi kubikgödör kibővítéséről van szó, igen bonyolulttá válik a számítás. A szegedi kubikosok kora reggeltől késő estig tartó munkával megkerestek napi három-négy forintot, a gyarapodásra tehát megvolt a lehetőség, főként miután tartós volt a munka. A város feltöltésénél azonban igen helyes dolog volt igénybevenni az olaszokat, mert igen fontos volt a nagyobbforgalmu utcák feltöltése, az utak készítésében pedig az olaszokat utói nem éri senki. Csupán földből olyan utat késfiteni, mely nem válik »vendégmarasztó« sárrá, ha esik az eső, — nem tud más, mint az olasz. A szegediek egyszerűen csak »digóknak« hívták őket s nem sokat érintkeztek velük, sőt nem is sokat tanultak tőlük. Azt azonban megbámultuk, hogy a digó öthat öszvérrel öt-hat talyiga "földet visz és c^ak az első öszvért vezeti egy gyerek, a többi megy utána magától is. Igen célszerű volt a talyiga berendezése is: a saroglya-deszkát egy rántással föl lehetett emelni, mert a teher pagyobb része a talyiga elejére esett; azután a talyiga két rúdját- felszabadította a digó azzal, hogy eloldotta a hevederhez kapcsolt szijjat: a két rud felemelkedett a magasba, mint a kútágas, a talyiga terhe pedig lecsúszott a földre, anélkül, hogy hozzá kellett volna nyúlni, A digók kezelték a »lórékat« is. Ezek egy keskenyvágányu vasút földhordó kocsijai voltak, amelyeken agyagot és löszt hordtak be a városba az algyevi országút mentéről. A Vásárhelvi-sugárutat s a Római-köruiat onnan töltötték fel. A körúton s a mai Szentgyörgyutcán egy kis mozdony is szaladgált a lórékkal, melyeket a körúton kivül a digók öszvérei vontattak. Az agyagot és sárga löszt igen kompakt anyaggá dögönyözték a digók, akik nagyon fellendítették a borméréseket, de " egyébként nem sok pénzt hagytak Szegeden. A magyar és olasz kubikosok munkája meg-° kapó látvány volt: olyan volt a város száraz része, mint egy nyüzsgő hangyaboly. MinSenki szinte lázasan dolgozott s a viz egyre tovább szorult. Az emberek jókedvűek voltak és boldogok: mindenki, aki csak birt és akart dolgozni, soha nem remélt keresethez jutott. Ez volt az oka annak, hogy oly gyorsan talpraálllak a szegedi pénzintézetek /s hogy a régi cégek nemcsak felfrissíthették raktáraikat, hanem egyre finomabb árukat tarthattak. A Széchenyi-tér és a Kárász-utca sarkán, Kis Dávid házában a »Kék Csillag« olyan rojtos selyemkendőket árult a szegedi meh nyecskék vállára, hogy ahhoz hasonlókat aligha fog többé produkálni a textilipar; huszonnégy-huszonnyolc forintot is adhatott egy kendőért az a menyecske, akinek az ura minden, nap négy forintot keresett. Az építkezések megszűnte után csak 1884-ben köszöntött be a nagy »krach«, azt megelőzően, különösen 1880—1882-ben oly élénk volt a város gazdasági élete, mint azóta soha többé. G. F. B. a tökéletes Bembergselyem harisnya lerakat Pollák Testvéreknél