Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)
1929-05-25 / 116. szám
« TM«cv * WÍ1ÍSZAG 1929 május "25. Szinügyl Interpelláció és szénügyi indilvány a májusi közgyűlés napirendjén (A Délmagyarország munkatársától) Pásztor József a kftvetkező indítványt terjesztette a májusi közgyűlés elé: Tekintetes Tanács! Tisztelettel kérem, szíveskedjék alábbi indítványomat — lehetőleg pártoló javaslattal — a májusi közgyűlés elé terjeszteni. 1. Mondja ki a közgyűlés, hogy a szénpörben elhangzott vallomások alapján elrendeli a vizsgálatot Lengyel József, Lenhardt Jakab és két fütőtársuk ellen, mert föltétlenül tisztázandónak tartja, hogy tőrtént-e megvesztegetés, megvesztegetési kísérlet, vagy illetéktelen jutalmazás. 2. Mondja ki a közgyűlés, hogy föltétlenül szükségesnek tartja a közszállitásl szabályzat rendelkezéseinek leg precízebb betartását. Fölkéri ennek érdekében Somogyi polgármester urat, hogy a közgyűlés ezen állásfoglalására nyomatékosan hivja föl valamennyi ügyosztály figyelmét azzal, hogy a jövőben szigorú megtorlás fogja követni a kőzszállitásj szabályzat leglényegtelenebb rendelkezéseinek be nem tartását is. Egyéb, az üggyel összefüggő részletkérdések elintézését a Város közgyűlése a polgármester ur és a tanács hatáskörébe utalja, szükségesnek tartja azonban kimondani, hogy a közigazgatási funkciónáriusok közül bárki is legfeljebb 100 pengős bevásárlásnál tekiüthet el az ajánlatkérés, esetleg pályázati hirdetmények előirt formalitásainak szigorú betartásától. 3. Mondja ki a közgyűlés, hogy a közéleti tisztesség oltalma alá helyezi, hogy városatyák a le-• . 20 Gibraltár után veszedelmesen esett a barométer. Ólmos felhők úszkáltak az égen és hosszú, gördülő hullámok szántottak végig az oceánon. Tajtékot, habrongyot látni nem lehetett, de a hajó majd fent volt egy halom tetején, majd lesülyedt a melybe. A hullámokat nem is szemben kaptuk, hanem oldalról. A hajó nem hasította a vizet, hanem szüntelenül átbillent egyik oldaláról a másikra meg viszsza. Az ilyen hullámjárás a legrosszabb; aki nem szokta meg tökéletesen a tengert, ilyenkor teljesen elveszíti biztonsági érzését. Huszonnégy óra múlva beteg volt az egész hajó. A cigányok is ott hevertek nyögdécselve az egyik légkürtő tövében. A magyar tiszt, mikor körútját végezte, megpillantotta őket: — No morék, gyorsan a hegedűt, kezdődik odafent a bál. Pista cigány nekikeseredve tekintett föl az égre: — Muzsikálnánk, kézit csókolom, csak a jó Istenke állítaná el a szelecskét, hogy a vizecske csendes lehessen. De hát a szelecske nem állt el és a vizecske napokig nem akart elcsendesedni. Három nap múlva már alig volt élő ember a fedélzeten, a többi mind a halálát érezte közeledni. Levette őket a lábukról a vizibetegség. Az élők között volt Bódis János, akinek az Ilyesmi már nem volt újság, mert hetedszer kelt át az óceánon. Azzal szórakozott, hogy évődött a vízi betegekkel. Pokoli ötlete támadt a cigányokkal. Az ötlet megértéséhez kettőt kell tudni. Ahányszor egy kikötőt elhagytunk, a fedélköz utasait összeterelték a hajó orrába és mindenkinek végig kellett menni az ebédlőt az asszonyok osztályával összekötő folyosón. Ott mindenki felmutatta a jegyét, a tiketet, annak ellenőrzésére, hogy potyautas nem csempészte magát a hajóra. így volt ez Fiume után, Nápolyban, Palermóban és Gibraltárban. A tiket-vizsgálat megszokott dolog lett a hajón, amit természetesnek tartott mindenki. A másik dolog, amit tudni kell, a tengeri betegség természetrajzával füs:g össze. Amig hetőség szerint olyan közmegbizatásokat vállaljanak, amelyekhez vagy értenek., vagy a szükséges hozzáértést elsajátítják. A közéleti tisztesség oltalma alá helyezi azt is, hogy a vállalt ftfzmegbizatást a városatyák lelkesen, lelkiismeretesen, pontosan és agilisan végrehajtsák. Indokolásomat a közgyűlésen élőszóval fogom elmondani, de már itt js meg kell tennem egy kijelentést. A szénpor tárgyalásán a tanúvallomások olyan adatokat és helyzeteket tártak föl, ame. lyejcet észre kell venni, meg kell látni s amelyek felfogásom szerint kötelességünkké teszik az állásfoglalást és az intézkedést. Ugyancsak Pásztor .Tózsef nyújtotta be a következő interpellációtMéltóságos Polgármester ur! Tisztelettel kérem szíveskedjék a májusi közgyűlésen az alább következő kérdéseimre választ adni. L Igaz-e, hogy a tekintetes Tanács határozatot hozott, amelyben anyagi felelősség mellett köielezte Tarnay Ernő színigazgatót, hogy az uj szezonra a színtársulatot havi 3000 pengő költség, redukálással szervezre meg? 2. Amennyiben ez a hír megfelel a valóságnak, tisztelettel kérek megnyugtató választ arra nézve, hogy a szegedi színtársulat havi gázsiján meg lehet-e takarítani havonként 3000 pengőt nívóredukció nélkül? Ha igen, mi tette eddig indokolttá, hogy 3000 pengőt havonként feleslegesen elköltsón a színház? 3. Hogyan tartja a tekintetes Tanács ezt a határozatot összeegyeztethetőnek a nivóemelés feltételeivel? valaki nyugodtan fekszik, csak irtózatos rossz, nyomasztó érzés nehezedik a fejére meg a gyomrára. Mihelyt azonban felkel és járni próbál, különösen pejiig, ha lefelé megy a lépcsőn, menthetetlenül kitör a katasztrófa. Bódis János erre a két körülményre alapította a számítását. A cigányok előtt leült egy heverő kötélcsomóra és pipáját tömködve odaszólt hozzájuk: — Hun van a tikét, morék? — Hát hol volna, lent van a kufferban. — Pedig jó volna, ha előszednétek, mert megint tiket-vizsgálat lesz — Már mért lenne itt a tenger közepén? — Az elébb járt erre a magyar kapitány, oszt ő mondta, hogy lehet, hogy el talál sülyedni a hajó. Azt is mondta, hogy csak azt eresztik be a mentőcsónakba, akinek a kalapja mellé van tűzve a tlket.... Nézzétek, a matrózok már készítik is a mentőcsónakokat. A matrózok csak a szokásos tisztogatást végezték ugyan, de a két cigánynak az is elég volt. Holtra váltan támolyogtak le a lépcsőn és negyedóra múlva, tikettel a kalapjuk mellett, kofferrel a kezükben jelentek meg a fedélzeten. Még a többi betegek is rajtuk mulattak. Halaványabb cigányt azóta sem láttam életemben. Mindketten végig betegek voltak az egész uton. Utoljára Newyork előtt láttam őket, mikor a hajó elhaladt a Szabadság-szobor előtt. Az egyik felsóhajtott: — Ez bizonyosan az a Kolumbus, aki felfedezte Amerikát. Verte volna meg a devla, hogy az útját kitalálta... Bucsuzóul a Pista cigány odaszólt hozzám: — Ha találkozik Amerikában cigányokkal, tessen megmondani, hogy meggyüttek a tiszadobi mocsárok. Mind egy családból valók vagyunk, tudni fogják, hogy mink is ideát vagyunk .., XIII, Eseményen es elmélkedések Az Ultonia nem tartozott a gyorsjárásu hajók közé és nem is a legrövidebb útirányon ment Amerikába. Végigment az Adrián, átment a messinai szóroson, kikötött Nápolyban, Palermóban és Gibraltárban, azután lekerült a Kanári-szigeteknek, Teneriffán teleszedte magát paradicsommal meg naranccsal és onnét vágott neki Newyorknak. Állítólag az egyik gépének is valami baja esett, amit azonban a fedélköz publikuma soha sem tudott meg hitelesen és a menetrendszerűen igért tizenhat nap helyett huszonhárom nap alatt érkezett meg Amerikába. Nekem cseppet se volt ellenemre az útnak ez a meghosszabbodása, mert elértem a célomat, bőségesen beszélgethettem a kivándorló magyarokkal. De az emberek a hosszú uton elunták magukat. Eleinte még csak volt némi szórakozás. Itt is, ott is találkoztunk hajókkal s a partok és kikötők is nyújtottak némi látványosságot. Kiszállni ugyan sehol se volt szabad, de minden megállásnál feljött a posta a hajóra és lehetett levelezőlapokat küldeni haza. A kikötőkben uj utasokat is szedtünk a hajóra. Nápolyban és Palermóban olaszokat és különböző keletieket, Gibraltárban spanyolokat és mindez bőséges alkalmat nyújtott a megbeszélésekre. De mikor a Kanári szigetek legmagasabb csúcsa, a Pico de Teyde is eltűnt előlünk, napokig nem láttunk egyebet, mint eget meg vizet. Már pedig, ha az embernek nincsen semmi dolga, felébrednek benne a filozofikus hajlandóságok és bölcselkedik. így történt ez a kivándorlók hajóján is, A hajón minden esemény. Esemény, ha másik hajót látunk, esemény, ha sirályok keringenek az árboc körül, esemény, ha a delfinek ugrálnak és esemény, ha búgni kezd a hajó kürtje. Mindig vannak, akik megkérdezik, hogy miért történik igy és mindig akadnak, akik magyarázattal szolgálnak, vagy legalább is leadják véleményüket. Mikor még az Adrián haladtunk el Pelagosa mellett, valaki megkérdezte: — Micsoda sziget az? Valaki évődve felelte: a — Mit kérdezi kend, hászen tudhatja, h'ogy nem Mármarossziget. Erre megindult a hosszú tárgyalás, hogy laKnak-e azon a szigeten, vagy nem. Voltak, akik ugy vélekedtek, hogy nem, mert mit is keresne az ember azon a hegyen a tenger közepén. Mások ellenben már némi szociológiai jártasságot árultak el és azt mondták, hogy olyan kevés a föld és olyan sok az ember, hogy már a legkisebb szigetre is jutott belőle egynéhány. A közérdeklődés tárgya volt az is, hogy miféle emberek laknak a partokon, melyeknek kékes körvonalai fel-feltünedeznek. A Vélemémények Olaszország meg Muszkaország között oszlottak meg. Csodálatos, hogy ezeknek az embereknek, akik betéve tudták Amerika egész csomó gyárvárosának nevét, mennyire nem volt fogalmuk az Adria partjairól. Nem ismerve a távolságot, csodálkoztak, hogy se fát, se falut, se várost nem látnak. — Mennyi város lenne itt a tenger partján. — mondogatták, — ha mind idejönne a sok nép, aki kiment Magyarországból. — Dehogy is lenne. Lenne itt máskülönben is, ha lehetne. De biztosan nem terem itt semmi, azért nincs. Még fát se lehet látni. Kő az a part egészen. Ebbe a magyarázatba mindenki belenyugodott és nem törődtek tovább OlaszországgaL Manapság, a háború után, amely a népvándorlás óta legnagyobb felkavarója volt népeknek és embereknek, mindenki tisztában van Olasz- meg Muszkaországgal. A háború előtt Az Adrián, meg a Földközi-tengeren akárhányszor delfin-rajok pattogtak ki a vizből. Valahányszor egy delfin felvetődött, valaki elkiáltotta magát: — Hal! hal! Ilyenkor mindenki a hajónak arra az oldalára rohant, ahonnét a kiáltás jött. Nézték a delfinek játékát, amint kísérték egy darabig a hajót, azután eltűntek. A szárazföldi magyar -ímgert malacnak hivta őket. Amig látták a halakat, csend volt, azután megindult az eszmecsere. — Mit gondol kend, milyen messze lehettek a hajótól? A másik másra kiváncsiskodottt — Mit eszik a hal ilyen messze a parttól? Egy abauji ember leadta a szentenciát: — A tengerben ugy él e hal, mint az erdőben az őz, csapatostul. ULIONIA Egy Kivándorló ha|6 törtenete Irta Tonelli Sándor.