Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-20 / 65. szám

1920 március 20. 3 Kedden Rajnaiban megJ&alí dr. Berkes íisszli orvos A nyakerek átvágásán "kívül meg is mérgezte magát ? — Hem sikerült a vérátömlesztés (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország keddi számában részletesen beszámolt arról, hogy dr. Berkes Dezső ismert szegedi tiszti orvos Budapesten, Heltai Jenő volt színigazgató lakásán, öngyilkosságot követett el. A tragikus sorsú orvos zsiletpengcvel vágta át a nyakát, 10—15 percet feküdhetett eszméletlenül a lakásban, mialatt rengeteg vért veszített. Dr. 3erkes Dezső — mint már megírtuk — íivolc nappal ezelőtt utazott fel Budapestre Heltai Jenőhöz, akivel még Heltai szegedi szinészkedése idején került barátságha. Heltai Jenő mintegy négy héttel ezelőtt járt Szegeden és akkor hívta meg budai villájába dr. Berkest, aki már akkor idegességről panaszkodott Dr. Berkes nemrégiben tett eleget a meghívásnak. Azonnal el akart utazni, írTe dr. Wolf Ferenc tiszti főorvos barcelonai utazása miatt csak nehezen és későn kapott szabadságot. Elutazása után néhány nap múlva hosszú levelet irt haza, amelyben közölte, hogy jobban érzi magát és reménykedik. Hozzátartozói boldogok voltak. Hétfő délután pedig megjött a távirat, hogy Budapesten öngyilkosságot követett el. Az öngyilkosság felfedezése után a szerencsétlen orvost azonnal beszállították a Bakayklinikára, ahol Bakay professzor — mint jelentettük — vérátömlesztési műtétet hajtott végre. A műtét azonban nem járt kellő eredménnyel és dr. Berkes Dezső hajnali két órakor meghalt anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. A halál bekövetkezése után az orvosok a holttesten olyan tüneteket fedeztek fel, amelyek szerint feltehető, hogy a szerencsétlen orvos meg Is mérgezte magát, mert a sikeres vérátömlesztés után életben kellett volna maradnia, ha csak borotvapengével vágott volna bele nyakereibe. Hogy Berkes Dezső milyen mérget vett be, nem lehetett megállapítani. A budapesti rendőrség intézkedésére a szerencsétlen orvos holttestét hazahozatala előtt felboncolják. Az öngyilkos tiszti orvos felesége és gyermekei Budapestre utaztak, hogy az eljárást siettessék. A boncolás után a holttestet Szegedre szállítják és itt temetik el. Rövid tárgysorozata lesz a szerdai közgyűlésnek A tisztviselői előlegek és a városi lakások kiosztásának kérdése (A Délmagyarország munkatársátsói. j A márciusi közgyűlés tárgysorozata igen nehezen alakult ki. A tanács már délelőtt féltizenegy órakor összeült, hogy előkészítse a szerdai napirendet és tizenegy órára teljesen elkészült az anyaggal. A tanács tagjai alig produkállak valamit erre az első tavaszi ülésre. A polgármester csodálkozva kérdezte, hogy elmondtak-e mindent, mert az elmondottakat szörnyen kevesli, a kiürített előadói tarsolyokból nem került elő semmi uj. A helyzetet dr. órdögh Lajos tb. tanácsnok mentette meg, aki kissé elkésve nyitott be a tanácsterembe hóna alatt tekintélyes aktacsomóval. — Gyün a Lajcsii — örvendezett a polgármester —, ő majd megmenti a helyzetet... A gazdasági ügyosztály tényleg hozott holmi tárgyalni valót, de azért a márciusi közgyűlés tárgysorozata mégis igen szegényes lesz. • Egyike lesz a legérdekesebb tárgyaknak az a taI nácsi javaslat, amely LIKÖR RUM * KONYAK a városi tisztviselők karácsonyi előlegére vonatkozik. 1927-ben a közgyűlés a nyolcadik fizetési osztálynál alacsonyabb kategóriákba tartozó városi tisztviselők számára beszerzési előlegként félhavi fizetésüknek megfelelő összeget szavazott meg azzal, hogy ez az előleg hat hónap alatt egyenlő havi részletekben visszafizetendő. Néhány hónappal később a közgyűlés felmentette a tisztviselőket a karácsonyi előlegek visszafizetésének kötelezettsége alól, ugyanakkor kimondotta azt is, hogy ezt az előleget segélyként a magasabb fizetési osztályokba sorozott tisztviselők is megkapják. A közgyűlés határozatát megfelebbezték a belügyminiszterhez, aki nemrégen, mint ismeretes, megsemmisítette a közgyűlés határozatát és elrendelte az előlegek visszafizettetését. A miniszter rendelete nagy konsternációt keltett az érdekelt tisztviselők körében. A sérelemmel foglalkozott a városi alkalmazottak egyesülete is, amely kinyomozta, hogy más városok adtak tisztviselőiknek karácsonyi segítséget és ezt a belügyminiszter is jóváhagyta. Az egyesület beadványt intézett ezeu az alapon a tanácshoz és kérte, hogy a tanács terjesszen felirati javaslatot a közgyűlés elé és a közgyűlés kérje meg a belügyminisztert elhatározásának megmásitására. Azt is kérte az egyesület, hogy a város az előlegek részleteinek levonását csakis akkor kezdje meg, ha ezt a második közgyűlési határozatot sem hagyná jóvá a miniszter. A város tanácsa átirt négy város, Pécs, Miskolc, Debrecen és Kecskemét tanácsához és sürgős értesítést kért, hogy náluk mi történt a karácsonyi segélyekkel. A keddi előkészítő ülésen Rack tanácsnok bejelentette, hogy az átiratokra válasz még nem érkezett, a számvevőség ellenben két várost telefonon hívott fel és igy érdeklődött a dolog iránt Kiderült hogy mindkét város adott karácsonyi segélyt tisztviselőinek és ezeket a segélyeket a belügyminiszter jóváhagyta. A tanács ezen az alapon elhatározta, hogy a tisztviselők egyesületének kérelmét pártolólag terjeszti a közgyűlés elé. A tisztviselők kérelmének a levonások elhalasztására vonatkozó részét azonban a tanács nem tette magáévá, mert a miniszter kategorikusan elrendelte az előlegek hat hónap alatt való levonását ellenben kimondotta, hogy hiányzó összeget Bux Jakab a hajón szándékozott összeborotválni és ez sikerült is neki. Molnár Henrik Jolsván volt boltos, de a Szövetkezet megbuktatta. Azelőtt husz forint volt a napi bevétele, az utolsó időben már csak nyolc-tíz. Egy rokona, Mr. B. Wolff már évek óta kint élt Amerikában, ahhoz igyekezett. A feleségét odahaza hagyta, azzal a reménykedéssel, hogy tavasszal kihozathatja maga után. ő volt a társaság legszomorúbb tagja. Szüntelenül egy elsárgult fényképet nézegetett, éjjelenkint hánykolódott az ágyán és nagyokat sóhajtott. A katonaságnál pék volt és azt szerette elmesélni, hogy Galíciában egy nap mennyi kenyeret sütöttek császármanőver alkalmával. Nagyon tisztességes, jóravaló embernek látszott. Ez a két hálótársam arról volt nevezetes, fiogy a paraszti publikum az ő révükön engem is zsidónak tartott. Másik ok az volt, hogy fotográfus voltam. Fotográfus pedig csak zsidó, vagy német lehet. Alattam lakott Mayer Béla volt óbecsei suszter. Azelőtt a cipész-szövetkezetben dolgozott, ' de valami pénzügyi kalamitás miatt, amelynek részleteit nem ismertem meg, nem volt otthon maradása. Szidta a büdös zsidókat, akik nyomorult ötszáz korona miatt végre akarták hajtani. Egyébként civakodó természetű ember volt, akitől később kissé elhidegültünk. Benne duzzadt leginkább a parasztok irányában az iparos önérzet és senki sem tudta magát olyan szép iparos stílusban kifejezni, mint ő. Később, mikor már eluntuk magunkat a hosszú uton, Mayer pedig népszerűtlenné tette magát, Varga cukrász esténkint siránkozó hangon megszólalt: — Jaj, de büdös csirizszagot érzek... Nem lehet kibírni! Máskor arról panaszkodott, hogy ugy teleszedi magát csirizszaggal, hogy hónapok múlva is büdös lesz a torta töle, amit csinál. Mayer Béla ilyenkor becsületsértő kifejezésekkel válaszolt és szó szót ért. A lármába | és kiabálásba a szomszéd blokkok lakói is bele- ; szóltak, mig az inspekciós matróz meg nem ; fenyegette a társaságot, hogy lecsukják azt, aki éjszaka zajt csinál. Varga László már volt kint Amerikában két évig. Newyorkban élt az egész családja, apja, anyja és hat testvére. Már megvolt az első polgárlevele, amely az amerikai állampolgárság első lépcsőfoka és nem magyar, hanem amerikai útlevéllel utazott, ő tulajdonképen hazament Amerikába. Magyarországra azért jött, mert egy lányt szeretett volna elvenni. A lány azonban a két esztendő alatt megunta a várást és másnak lett a felesége. Varga igy ismét hátat fordított Magyarországnak. Négy hónapot töltött idehaza s a mulatságos az esetében az volt, hogy ez idő alatt a katonai és polgári hatóság egy fegyvergyakorlat elmulásztásáért lázasan nyomozott utána a konzulátus utján — Amerikában. Utolsó tagja volt szűkebb társaságunknak Benkő István. Róla azt jegyeztem fel, hogy ő volt a legközömbösebb ember, akit életemben ismertem. Egész nap az alsó sarokágyon hevert és csak akkor kelt fel, ha takarításkor felzavarták a fedélzetre, ha evéshez hivták, , vagy ha más valami muszáj kimozdította, j Nápolyban, Palermóban ki sem mozdult a vac- , kábóL Gibraltárba a hajnali órákban érkéz- i tünk. Közvetlenül Gibraltár előtt találkoztunk i a Cunard Line másik hajójával, a Caroniával. Még egészen sötét volt és a két kivilágított hajó rakétákkal üdvözölte egymást. Az esemény a fedélköz publikumának jó részét kicsalta az ágyból. Utána már le sem feküdtek az emberek, mert közeledtünk Gibraltárhoz és a világitótornyok változó fénye, a hadihajók fényszórói és a hegyoldalon épült város lámpái szikrázva ragyogtak bele a hajnali szürkületbe. Molnár lekiáltott Benkőhöz, aki akkor fordult a jobbik oldalára: — Benkő, gyere fel, mert ilyet még nem láttál, mióta kilyukadt az orrod! Benkö lusta volt felöltözni. Csak a takarót pöndöritette rá a lenge magyarra és ugy kúszott fel a létraszerü lépcsőn. Egészen már fel se jött, csak a fejét dugta ki a nyíláson: — Ezért se volt érdemes felgyünni. Olyan ez, mint az alsóvárosi temető Szegeden, mindszentek éccakáján. Amerikáig a fedélzet nem is nagyon látta Benkő István. Mikor közvetlenül Amerika előtt élet kezdődött a vizén, hajókkal találkoztunk, kis motorcsónakok szaladoztak körülöttünk, vitorlások úsztak a ködben, halászbárkák rajzottak mindenfelé, ismét hívta valaki Benköt. De Benkő állhatatos maradt: — Majd akkor szóljatok, ha már látszanak az amerikai nyárfák. r Volt azonban Benkő Istvánnak még egy különlegessége. A Légrády-cég kiadásában megjelent ¡»Kivándorló zsebkönyve« cimü kis utmutató könyvet betéve tudta és mindent tudott elméletileg, ami az útra, okmányokra, pénzbeváltásra, orvosi vizsgálatra és egyéb ellenőrzésre vonatkozott. Gyakorlatilag ellenben a legteljesebb gyámoltalanságot árulta el.