Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-17 / 63. szám

1929 március Vágó József előadása a Lloydban (A Délmagyarország munkatársától) ¡Szombaton este Vágó József, a Pcster Lloyd közgazdasági szerkesztője magas szinvonalu előadást íarlott Magyarország közgazdasági viszonyairól a Lloyd-Társulatban. Az előadáson megjelent 3r. Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Pálfv József tanácsnok, Baci Bernát felsőházi tag, Wiinmer Fülöp, a kereskedelmi és iparkamara elnöke, Vértes Miksa, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, dr. Tcnelii Sándor főtitkár, Varga Mihály, a Szegedi Kereskedő Szövetség elnöke, azonkívül Szeged közgazdasági életének számos reprezentánsa, BO&OB Adolf elnökkel élén a Lloyd vezetősége és nagyszámú közönség. Bokor Adolf üdvözlő szavai után Vágó József iartotta meg előadását, amelyben először azokra a körülményekre mutatott rá, amelyek a magyar közgazdasági élet egészséges fejlődését akadályozzák. Kitérve ezután a kibontakozás lehetőségeire, többek között a következőket mondotta: — Megállapítom, hogy a kibontakozási program ¡ugyanabban az irányban mozog, amelyben uj pénzügyminiszterünk e héten fejtette ki gazdasági programunk fő célkitűzéseit. A pénzügyminiszter is abban látja a gazdasági bajokból való kibontakozás útját, hogy a föld méhében, a még érvé. öyesüJetlen tehetségekben és a még keresrtnélküli munkaerőben szunnyadó értélvek feltárásával egyfelől termelésünket fokozzuk és ezzel kiviteli fölöslegeket teremtsünk, a kereskedelmi mérlegünk passzivitásának kiegyenlítésére. Ehez töke kell, amelyhez csak külföldről juthatunk, ám onnan is csak az esetben, ha itt megteremljü'» azt az atmoszférát, amely vonzóvá tegye a külföldi tőkék ideáramlását* Jól mondotta a pénzügyminiszter, hogy teljesen meg kell szünniök ennél fogva ugy a nyilt, mint a titkos tőkeellenes mozgalmaknak, Egyet elfelejtett azonban dr. Wekerle s ez az, hogy a tőkét távoltartó tényezők közt az antikapitalizmus kiszólások mellett szerepel két olyan pénzügyi akadály is, amelynek eltüntetését elsősorban tőle kell várnunk. Az egyik, hogy a svájci és holland tőke, amely szívesen helyeződnék el magyar értékekben, addig hallani sem akar magyar befektetésekről, amíg nem valorizáljuk a birtokában levő magyar háború előtti zálogleveleket és járadékokat. A másik az, hogy antikapitalisztikus maga a társulati adó, amely a tökét kétszeresen a rentabilitása szerint fokozott progresszivitásával sújtja. Vágó Józsefet a közönség előadása végén meleg övációkban részesítette. Az előadást vacsora követte. lít nyújt minden Lux doboz? Finom kehnél és gyapjuholmijal a mosásnál különös gondot igényelnek, le eljött a Lax és gondoskodik Ön helyett. Amikor Ön egy doboz Lax-ot vásárol az általánosan ismert kék csomagban, akkor a világ legnagyobb és legjobb laboratóriumainak és gyárainak apasztalataira bízza magát, melyek ezt az igazán nemes gyártmányt előállítják Ne felejtse el, hogy a Lux gyártól nemcsak eladni akarják önnel gyártmányaikat, hanem mindig készséggel állnak rendelkezésére minden a aosást illető kérdésben is és kezeskednek a Lux tisztaságáért, minden fogyass tóval szemben. Gondoljon ezekre a körülményekre, ha drága dolgait gondosan akarr kezelni és ragaszkodjon az eredeti Lux-hoz. A szegedi pékek beigazolták, hogy ráfizetéssel sütik a kenyeret Levéltárba kerülnek a kenyérdrágaság aktái CA Délmagyarország munkatársától.) Beszámolt a Délmagyarország arról, hogy a polgármesterhez több panasz érkezett a kenyérárak kartellszerü felemelése miatt. A polgármester a panaszok alapján elhatározta, hogy kivizsgáltatja a drágítás okait és abban az esetben, ha kiderülne, hogy a drágitásnak semmi elfogadható oka nincsen, megteszi a szükséges intézkedéseket a városi kenyérgyár üzembehelyezése érdekében. A polgármester Pálfy József tanács^Dkot, az elölj árósági ügyosztály vezetőjét bizta meg, hogy szakértők segítségével analizáltassa a kenyérárakat és állapítsa meg, hogy a pékek milyen haszonnal dolgoztak. Pálfy tanácsnok pénteken * J * megbeszélést íarlott ebben az ügyben a pékek képviselőivel. Ezen a megbeszélésen résztvett Scultéty Sándor városi főszámvevő és Milota János, a beszüntetett városi kenyérgyár volt vezetője is. Az teli ismerni a járást, amerre a hajónak az tiltja visz. Csak arról voltak eltérők a vélemények, hogy miről igazodik el, mikor nem lát egyebet, csak vizet. Mikor a prospektusban igért tizenhat nap alatt nem érkeztünk meg Amerikába, a gyanakvó természetűek azt emlegették, hogy biztosan a kapitány, meg a kosaras matróc nem tudták az utat, azért csellengtünk el olyan sokáig. Az elhelyezkedés a hajón nagyjából nemzetiségek szerint történt. A férfiak osztályán a nagy hálótermet a magyarok foglalták el, mert ők voltak a legtöbben. Csak elszórtan akadt közöttü kegy-két horvát meg délvidéki sváb. Legerősebben voltak képviselve a nagy hálóteremben a felső-tiszamenti megyék, Szatmár, Zemplén, Szabolcs, Borsod és Heves. Ezek között voltak a legtöbben olyanok is, akik már jártak kint Amerikában és értékes oktatást tudtak nyújtani az olyan grinóroknak, akik most mentek ki először szerencsét próbálni Amerikába. Az én hálóhelyem mellett nyilt az ajtó a hajó orra felé eső szomszédos, kisebb terembe, amelynek publikuma főleg felvidéki tótokból került ki. Az oláhok és svábok zöme szintén külön kisebb szobákban húzódott meg. Az egész kivándorló társaságban ezek a svábok látszottak leginkább jőmóduaknak. Volt a hajón néhány sváb család, amtly nem is fedélközön, hanem második osztályon utazott. Ezek voltak a kivándorlók arisztokratái, akik csak látogatóba jöttek le néha a fedélközre a többiek közé. őket nem a szükség hajtotta a kivándorlásra, hanem a meggazdagodási vágy. A legtöbbjük nyíltan hangoztatta, hogy nem is akar hazajönni, hanem megtelepszik Kaliforniában, vagy Kanadában- A horvátok leszorultak az alattunk levő helyiségekbe, amelyek már nem teltek meg egészen. Ott kaptak helyet azok is, akiket Nápolyban, Palermoban és Gibraltárban szedtünk fel a hajóra. Különösen sokan voltak a horvátok között a likaiak. Ezt a típust már régebbi időből, a harmincegyes zágrábi vadászoknál töltött fegyvergyakorlataimról ismertem. Fehér nadrágot, magasszáru fűzős cipőt, övet viseltek, vörös kendő volt a nyakukon, kerek kis sapka a fejükön és sokan közülök császárszakállat beretváltak ki maguknak. Ez még a néhai határőrvidéki időknek volt az emléke. Sokan közülök jól beszéltek angolul. Likában akkoriban voltak falvak, ahol már minden második ember kint járt Amerikában, sőt likai kolonia volt Patagonia legdélibb pontján, Punta Arenasban is. A magyarok a likaiakat fehér nadrágjukról Kukorica Jánosoknak hívták és azt mondták róluk, hogy olyan szakálluk van, akár a császárnak, pedig olyan buták, hogy cukszfirernek se volnának jók. Ez a kritika egyébként egy cseppet sem volt igazságos és csak onnét eredt, hogy nem értették egymás nyelvét Én a katonai emlékek alapján közelebb állottam hozzájuk, mint a fedélköz nagy tömege, törtem a nyelvüket és sokkal tudtam angolul is beszélni. Mondhatom, nem egy meglepően intelligens embert ismertem meg közöttük. ...Az Ultoniáról kétféle emléket hoztam magammal, élőket és életteleneket. Az élő emlékek voltak kivándorló társaim, az élettelenek pedig maga a hajó és a tömérdek felirás, firkálás, mellyel a volt utasok és az én útitársaim jelenlétüket megörökLeíték. Ahol valami világosabb felület volt az Ultonián, fal, fehérre festett légkürtő, parancsnoki hid alsó része, az mind áldozatul esett, útitársaim fú-. káló szenvedélyének. Akinek ceruzája, vagy krétája volt, az irt, vagy rajzolt, akinek bicskája volt, az vésett és faragott. Egyéb szerszám hijján egy szög is jó volt arra, hogy valaki a nevét a befestett vaslapra rákarcolja. Rajzok és szövegek a Iegtarkább összeviszszaságban sorakoztak az Ultonián egymás mellett. Fókaformáju nők, katonák, a kapitány karrikaturája, átszúrt szivek, gőzösök és vitorlás hajók, felismerhetetlen fajú vadállatok, kezdőbetűk, kezdetleges versek, trágárságok, visszaemlékezések, — kinek-kinek milyen volt a művészi és költői ihlete. Az emberi ábrázolásoknak az volt a sajátosságuk, hogy mind profilban voltak rajzolva és gyakran az arcnak ugyanazon az oldalán viselték mindakét szemet. Alkotó művészeik még nem jutottak el a plasztikus ábrázolás technikájáig. Valaha az ősember is ilyen motívumokkal indulhatott el művészi fejlődésének útjára. A szövegek között találtam mindenféle nyelvűt, magyart, németet, olaszt, szerbet, horvátot. Még angol szöveg is akadt a bur háború idejéből. Akárhány a matrózok közül is megörökítette az emlékezetét. Egynémelyik útitársamnak felirati tevékenységét le is másoltam noteszembe. Az égyik nagy, ékiráshoz hasonló betűkkel karcolta ezt a visszaemlékezést a második fedélzetre vezető lépcső alatt a hajó fehér falára: »Bihar Diószegi Farnatak Gábor itt volt 1907 december 10-zedikén. J' Fene egye meg ezt a Hajót. Y Isten veled Magyarország, nem gyüvök többet Vissza.« « « < (Folyt. k«v)