Délmagyarország, 1929. február (5. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-27 / 48. szám

1929 február 27. l>f:L.:tiAi>i A& Klebelsberg százezer pengővel segélyezi az ujszegedl gazdasági iskolát —, de a városnak kell felépíteni, felszerelni és telket adni (A Délmarjijarország munkatársától.) Klebelsr berg kultuszminiszter nevében Petrg államtitkár Wrt a város tanácsahoz és leiratában arról értesiti a város közönségét, hogy a miniszter elfogadta az Újszegeden épitcndö gazdasági iskola helyéül azt a telket és tizenhat holdas földdarabot, amelyet a város a Eérkertsoron jelölt ki erre a célra. Felkéri tehát a város közönségét, hogy a telket közgyűlési határozattal ajánlja föl az államnak örökhasználatra az iskola céljaira. A közgyűlési határozat mondja ki, hogy a tizenhat holdas területet őrökkasználati joggal átengedi a város, hogg magára vállalja az iskolaépítés és félszerelés költségeit, hogg gondoskodik az iskola dologi kiadásainak fedezéséről és hogg az iskola gyakorlóterületének tiszta jövedelméből nyolcvan százalék a várost illeti, többi az iskolában alkalmazandó szaktanárokat Ezzel szemben a miniszter kötetezőteg kijelenti, hogy abban az esetben, ha a törvényhozás megfelelő költségvetési összeget bocsájt rendelkezésére, százezer pengő államsegélyt engedélyez az iskolaépítés költségeihez, magára vállalja a taxi' erők illetményeit. Közli a miniszter azt is, hogy a tizenhat hold földre azért van szükség, mert ezen a gyakorlati területen nemcsak a gazdasági szakiskola növendékei, hanem a tanítóképző intézet növendékei is részesülnek majd mezőgazdasági szakoktatásban. Az iskola terveit a városnak kell elkészitenie és azt jóváhagyás végett ffcl kell terjeszteni a kultuszminiszterhez. A tanács a miniszter leiratát a közgyűlés elé terjeszti és kéri a kijelölt terület felajánlását de csak azzal a fentar fással, hogy a határozat csakis abban az esetben hajtható végre, ha a kormány kiutalja a százezer pengős államsegélyt. Végre egy Igazi vigjáieu, melyen 120 percig ilatnl lehel 111 HARHY LIEDTKE: A szerelem ellenőre nénlektai a Korzó Moziban Juvenális a tanyákra is kijár Most hogy a tanyabizottság a napokban bent a városban ülésezett, Itália melegéhez hozzászokott Juvenális nem ijedt meg a dermesztő hidegtől és — gondolatban — kimeul a tanyákra. Elvégre, ha a városi urak idebent tárgyalják a tanyai ügyeket, ő se lehet pápább a pápánál és a kisvasút Barcellónába elvitt mozdonyán kiutazott a tanyákra. Mi minden nem ismétlődik meg a világ történelmében! Tényleg nehéz szatírát nem irni, manapság Szegeden épp ngy, mint évezrekkel ezelőtt Rómában! De mi volt akkor Róma és kik, mik vagyunk mi? Igaz, hogy holmi árviz, francia invázió, na meg ellenforradalom révén, mely ntóbbit jórészt néhány, most már a föld alatt pihenő, rsidó fiu pattantott ki, Szeged is belekerült a világtörténelembe, mint a kisvasút Középeurópa vasutmenetrendjébe. Nagy a megtiszteltetés ebből ránk polgárokra és a polgáraink mesterére. Visszakívánkozom a gimnáziumba és ha biztosítanának, hogy megint Fekete Ipoly tanítana, meg is tenném: mert elfelejtettem, hogy Juvenális mily eredményeket ért csipkedéseivel. Ha csak azt hogy halhatatlanná lett — ez a mai kor gyermekének kevés. Volt-e hatása kortársaira, a közügyek akkori folyására? Mert nekem, gyenge epigonjának nem kell attól tartanom, hogy halhatatlanná tesz az irói álnév, de attól sem, hogy írásaimat megszívlelik. Scripta manent in archivls qoietaque non movere — az uj latinos jelmondata a város igazgatásának és igazodásának. A gödölyéről szóló húsvéti éneket sokan ösmerik e lap olvasói közül is. Sokszakaszos népdal ez a kelet késői ókorábót Onnan került a liturgiába és innen a köztudatba. Mindegyik szakaszban történik valami és az ujabb strófa röviden ismétli az előtte járók eseményeit Jelentéseim is ismétlődnek. Ivi mentse őket a halhatatlanság számára, ha nem cn? (A szerkesztő tán erre is ád helyet?) A helyzet ugyanis még mindig nem változott »Lemberg még a miénk« és mi szegedi polgárok feltarthatatlanul rohanunk a gazdasági romlás felé. Feltarthatatlanul, mert a toronyalja semmi intézkedést nem tesz megmentésünkre. Még mindig nincs meg a mi érdekünkben a háromnapos hetipiac. A kisvasút hetenkint csak kétszer túlzsúfolt pedig lehetne háromszor is. De ne törődjünk vele! Mi bótosai a városnak és iparosai hiába várunk a pangó üzleti forgalmunknál a kétszeri helyett háromszori pluszt hetenkint. Az ezt elrendelő akta nem akar megszüntetni a városházán. JogKai ILcchner c remekét ad majorem St. Bürokralii glóriám emelték és nem a salus rei publicae voll :< célja. A gyakorlat legalább ezt bizonyítja. A hármas hetipiacot megköveteli a polgárok érdeke mellett a városi fiskus is: nagyobb bevétel a kisvasútion, hídvámnál, kövezelvámnál, fogyasztási Ma és holnap utoljára az idény legszebb filmje, az Orgonavirágzás » Belvárosi Moziban. KORZÓ MOSI Február 27, 22-án Sterdín, ciMöriakBn Sude'mann reeénve 10 felvonásban. FflszerepiO: WILHELM DIKTERLE. — AxoatóyOJ: BURLESZKEKElőadások kezdete 5, 7, !), vasár- éj ünnepnap 3 5, 7, 9 órakor. 3 adóknál, helypénznél, forgalmi adónál. És mindez nem biztosítja a vajúdó akta biztos sikerét: a szerzője népszerűségét? A köz csak ezzel jutalmaz. Gomblyukba valót ha mi is osztogathatnánk, jó szándékainkkal, ki tudja, nem érnénk hamarább célt? Elvitték az egyik motorosmozdonyt Barcellónába és csak természetes, hogy hivatalos titok burkolja, hogy kaptunk-c a gyártól, melynek egyedüli érdeke a motoros kiállítása, ezért pénzbeli kártérítést és mennyit? Amit a város üzleti forgalomból kap, az titok marad. A hivatal szégyell, hogy a városnak adón kivül más pénzbeli jövedelme is van, vagy tán a hivatalos közeg röstelli, hogy csak oly »keveset« tudott az üzlet megkötésénél a városkassza javára kiverekedni? Mert az üzlet-üzleti Szóval nem az ásatásaink, talajtani intézetünk, paprikaállomásunk világraszóló eredményeioel fogunk a világ előtt büszkélkedni, hanem egy fővárosi nagyvállalatéval. Fő a honfini összetartás! Nehéz a oopfot aj divatra szoktatni. Mikor már öreg nénikék is levágatják kontyukat, a »hivatal« nem fél, hogy a bubifrizurás divat áldozata lesz. Most láttam csak ezt mikor a tanyát »jártam«! Nem a tanya lakója a maradi. Isten igazából a toronyalja aktagyára maradt el! Az agrárembernek nálunk, a vén Európában jogos a konzervativizmusa- A szomszédos őrgróf, meg a legkisebb ruzsajárási városi bérlő foglalkozásuknál fogva konzervatívak. A toronyaljának irányítani kellene, mint ahogy a torony mindenütt a város felé mutat De óvakodjék a toronyalja, nehogy divatos jelszók áldozatául essék! A divat még nem haladás és a haladás nemcsak 10 év előtt volt destrukció. Van erre példa a jelemből is. A város harmadik cselédje esett a közelmúltban ily tévedésbe. Jó, hogy oly helyt hirdette, hogy a város adja cl a földjét, hol a szerkesztőn, szedőn kivül nem sokan olvassák és vesznek róla tudomást így esett meg, hogy lelketlen hozzánemértők jelszavát ugyan a város tiszteletreméltó főjegyzője is felvette programjába és jóhiszemű meggyőződésből, mint a város hivatalos szószólója lándzsát tört a város sok évszázados köztulajdona ellen. Hál Isten, nem lett fegyelmi belőle! Én féltettem. Hogy is volt a város egyszer 138.946 holdat kitevő közbirtokával? Miután bizonyára a főjegyző ur, csakúgy mint sokan mások, nem járatos a kérdésben, emlékezetébe hozom egyik hivatalbeli elődjének, Reizner Jánosnak a könyvéből. Sokszázcves pör folyt a kunpusztákért és már »1462. aug. 17-én megengedi Mátyás király azon szolgálatokért és áldozatokért, melyeket a szegediek neki es atyjának, HrayaxS JSnos Kormányzómat: teljesítettek, hogy mint eddig, ugy ezentúl is a kunokkal Asszonyszállása kun pusztát és tartozékait használhassák. Egyúttal megerősíti a szegedi polgárokat a régi királyoktól nyert azon jogaikban, hogy a Duna—Tisza közt lévő pusztákon szabadon legeltethessenek.« »Ez a nomádságnak, a vándor gazdálkodásnak, az ujabb és ujabb birtokterületek megszállásának, szóval a ma is fennálló tanyarendszernek, a magyar faj különösen kedvelt gazdálkodási módszerének a bizonyítéka. Ezen nomád állapot folyománya volt az is, hogy egyéni birtok nem létezett A birtokközösség fenmaradt jó sokáig és a közbirtoknak váltakozva megszállt részein »szállásokat«, tanyákat alapítva gazdálkodtak.« »A város visszavétele után a töröktől egyéni tulajdonról a fennálló földközösségnél fogva szó sem volt Még 1743. ápr. 24-én a tanács azon statútumot hozta, hogy akinek a nemes magistrátns teleket vagy valami földet ád, ne légyen szabad nekie pénzen eladni, hane»v visszaadja a nemes városnak, ha nem szükséges nékie. Az örök tulajdona szállások mindenfelé ekkor keletkeztek (1750. körül) s ezek birtoklási viszonya lassankint áthatott a földközösségi birtokok természetére is. Utóbb különösen szőlők 1 elépítésére sivány homokföldeket kőzárveréseken adták cl, úgyhogy 1850. év végéig a fent jelzeit 139 ezer hold területből magánbirtokká vált 75 ezer, mig a város további közbirtokául még 64 ezer hold maradt meg.« 1854-ben jött ama hires nemzeti »önkénytes« kölcsöne a bécsi abszolutizmusnak és Bonyhádi megyefőnök Szegedből 1 millió forintnyi jegyzést préselt ki, mihez a város lakossága 400 ezer, a város egyeteme meg 600.000 forintot jegyzett, holott a jóval gazdagabb Szabadka 100.000 forinttal úszta meg ezt a nagy rablást Még e roppant hivatalos terrorral sem gondolt Bonyhádi arra, hogy a megmaradt földeket a város eladja. Csupán a bérbeadásukat rendelte el és a bérösszegeket a kölcsön részleteit® kötötte le. Mi lett ebből a kölcsönből? A főjegyző ur hivatalból a levéltárából megállapíthatja, hogy homokból lett és porrá vált Es ezzé váljon az a megmaradt 64.000 hofil most, mikor ismerjük a homoktalaj kincset éeS tartalmát — ezt kívánhatják kivül állók, de nű, város polgárai ilyen játékot nem engedhetünk! űzni! Csak azért, mert hiányos tőrvényhozások folytán a köz birtoka nem esik olyszerü védelem alá, mint a főuraké a hilbizomány alá és csak azért, mert a közösség telke csak ugy van telekkönyveivé. mint minden halandó birtoka: ezért az alapjellege mégis csak más. A városnak, mint földesúrnak birtoka, mint a fent idézett néhány gazdaságtörténeti megállapítás igazolja: köztulajdon, mint milyet a legvérmesebb agrárszocialista sem változtatna meg. Ebből retrográd intézkedéssel nem csinálhat senki, kizárólag m város érdekét szemmel tartva, magántulajdont. Nem! És nem is megyek annak a taglalásáKa, hogy ugyan miféle értékbe fektetnék az eladandó földért befolyó ellenértéket hogy ez a jövő századok alatt se változzék? A mi paraszti észjárásunk szerint: értékállóbb mezőgazdasági országban nincs a földbirtoknál 1 Hadikölcsön, inflációi, tőzsde, jelzálog, devalváció-, mind fogalmak, melyekről még ma mindentd tud: dc melyek óva. intenek mindenkit, város cselédjét ép ugy mint városi polgárt, ilyen veszedelmes játéktól. Elég ebből a destrukcióból! Hosszú évszázadok alatt fejlődött ki a mai tanyai bérletrendszer. Ne bolygassuk az alapot Nemzeti és sroóális szempontból adódó előnyeit nem keH felsorolnom. Ne üljünk fel csalóka ál-okoskodásoknakl A birtok tulajdonjogi kérdésétől teljesen független a birtok kezelésének a kérdése. Nem tudom, mert nem a kenyerem, de bizonyára lesz közöttünk annak a megmondhatója, hogy a mezőgazdasági jövedelmezőséget illetőleg van-e különbség a ca. 75.000 holdnyi magán kisbirtok hozama és a 63.000 hold városi kisbériét összjövedelme között. Csak magam alatt vágom el a fát mikor a rám nézve látszólag a kedvezőtlenebbet állítom: hogy igenis van, az utóbbiak hátrányára. De mi ennek az oka? Nem a bérletek kezelésének hibás volta? A. szomszédos őrgróG birtok mérvadó lehet, hogy a földbirtok mely üzemi rendszere az abszolút jövedelmezőbb, a saját kezelésében álló terület, vagy pedig a bérlőkc-e? A nagybérlet legalább olyannyira gazdaságos, mint a nagybirtok, ha nem gazdaságosabb. Nem áll az a tény, hogy a kisbérlő gazdálkodása okvetlenül kevésbé legyen rentábilis, mint a kisbirtokosé? Nem inkább a bérleti rendszer kezelésében van-e a hiba? Abban, hogy a város aiint földesúr a bérlőivel kizárólag a végrehajtó utján függ össze? Csak akkor törődik a bérlőjével, ha az áréndát: nem fizeti és küldi hozzá a megbízottját de nem a talajjavítót avagy a többtcrmelésre oki*-