Délmagyarország, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-11 / 9. szám

1929 január 11. DÉLMAG YARORSZAG 1 szép edi spertesfiilef köznyiilése február 3-ási határoz ez iparosok központi szerwérái Körirat és röpirafharc (A Délmagyarország munkatársától.') A keres­kedelmi miniszter — mint ismeretes — kör­levelet intézett az ipartestületekhez, amelyektől véleményt kér az ipartestületek olyan régóta tár­gyalt központi szervéről. A miniszter utasitása értelmében az ipartestületeknek rendkívüli köz­gyűlésen, szavazással kell állást foglalniuk. Szegeden már megindult a harc. Az ellenzéki iparosok röpiratot adtak ki, amelyből a következő rész­leteket idézzük: »A kereskedelmi miniszter nemrégiben körleve­let intézett az ipartestületekhez, melyben arra szólítja fel őket, hogy szavazás utján állapitsák meg és közöljék vele az iparosság álláspontját a központi szerv kérdésében. A miniszter ki­mondja azt is, hogy a kereskedelmi és iparkama­rák mai szervezetét nem engedi megbolygatni, tehát ha a központi szervei felállítják, ennek költségeit az iparosoknak kell viselni. Ennek előrebocsájtása után a miniszter a következő két kérdésre kiván választ: »A rendkívüli közgyűlés az ipartestületeket ösz­szefoglaló országos szerv felállítása mellett fog­lal-e állást, avagy az országos szerv felállítása helyett megfelelőbbnek találna-e olyan megol­dást, amely a kereskedelmi és iparkamarák kebe­lében egy harmadik osztálynak, a kézműipari osztálynak felállításában állana? Amennyiben a rendkívüli közgyűlés az országos szerv felállítása mellett foglalt állást, az országos szerv részére az Országos Kézműves Kamara, vagy az Ipartestületek Országos Központja elneve­zést óhajtja-e?« Mi legyen erre a két kérdésre a vidéki iparos­ság válasza? A vidéki iparosságnak nem lehet célja, hogy a pénzén ismét Budapesten csináljanak egy költ­séges intézményt. Éppen ezért az első kérdésre a válasz csak az lehet, hogy a vidéki iparosság az önálló kézműipari osztály megteremtése révén a a mai kereskedelmi és iparkamarákban kiván ma­gának külön képviseletet, főleg azért, mert ez külön pénzbe nem kerül. Kell még az ipartestületeknek egy kisebb sze­mélyzettel dolgozó központi iroda is, de semmi­esetre sem egy kamara nevet viselő és drága apparátussal dolgozó uj intézmény. A második kérdésre adott válasz ez esetben már nem is fontos, hogy mi legyen ennek az irodának a neve, azt állapítsa meg maga a ke­reskedelemügyi miniszter. Fontos! Az utolsó napokban annyiféleképen igyekeztek félremagyarázni a miniszter leiratának tartalmát, hogy nagyon sok iparos nem is tudja, hogy miről van szó. Ezért követeljék az iparosok a rendkívüli közgyűlésen a miniszter leiratának és a kérdőívnek egész terjedelmében való felolva­sását.« Körmendy Mátyás felsőházi tag a szegedi ipartestület elnöke körlevelet intézett az iparosokhoz és igy akarja a kormány szándé­kainak megfelelő állásfoglalásra késztetni a sze­gedi iparosokat Körmendy körlevelében többek között a következőket irja: »Amint megvan a gyáriparnak, a kereskede­lemnek és mezőgazdaságnak a maga központi jellegű szervezete, ugy egy ilyen szervnek a fel­állítását a kézmüiparosság sem nélkülözheti. Ennek a központi szervnek az a célja, hogy egyrészt betetőzze a megreformálandó ipartestü­letek hálózatát, másreszt irányítsa az ipartestületek működését, megrendezze az iparosság országos kongresszusait és állást foglaljon olyan kérdések­ben, amelyek az egész kézmüíparosságot egye­temlegesen érdeklik. Ezek alapján véleményem szerint körülbelül meg lehet állapítani, hogy mi legyen az iparosság vá­lasza a miniszter által feltett kérdésekre. A sze­gedi ipartestület közgyűlésén magam részéről azt j a javaslatot kivánom előterjeszteni, hogy a kér­dőív 4. pontjára mondja ki a közgyűlés, hogy a központi szervnek törvényi alapon való felállítását szükségesnek tartja. Az 5. pontot illetőleg pedig az elnevezés kérdésének eldöntését rábízza a mi­niszterre.« Az ipartestület viharosnak ígérkező rendkívüli közgyűlését február 3-ára hivta össze az elnökség. A Steaiia szerint a városi benzinszerződést nem 15, feanein 4 és félévre kötötték A Magyar Köolajkereskedelmi rí. nyilatkozata a köztisztasági és az autóbusz­üzemben lefolytatott vizsgálattal kapcsolatosan Ezen szerződésben a »Steaua«: Magyar Köohfr rt. vállalta a mindenkori pontos szállításnak teljes felelősségét, a kifogástalan áruval való kiszolgá­lást, a mindenkori legalacsonyabb napi áron. Ezen árat a városnak mindenkor jogában áll lekontro­Iálni azzal, hogy bármikor árrevíziói, illetve ver­senytárgyalást rendelhet cl és a »Steaua« Magyar Kőolaj rt. csak az esetben szállíthat tovább, ha a legalacsonyabb árat tartani tudja. Tehát a vá­ros érdeke a legteljesebb mértékben megvédetett. A szállítás pontosságát a város azzal is biztosí­totta, ha a »Steaua« Magyar Kőolaj rt. bármely oknál fogva a pontos áruszállítást betartani nem tudná, ugy a város szükségletét bárhonnan besze­rezheti és a beszerzési ár s az akkori legalacso­nyabb napiár közötti differenciát a »Steaua« Ma­gyar Kőolaj rt. köteles megfizetni. Tartozott a »Steaua« Magyar Kőolaj rt. egv 3GOO literes földalatti tartánnyal biró benzinkutat a városnak dijmenteesn beépíteni, mely kut 13Vü cv múlva minden tartozékával díjmentesen megy át Szeged város tulajdonába. Ezen 13Vu év alatt a kutkarbantartás minden költsége a »Steaua« Ma­gyar Kőolaj rt.-t terheli. A 41/2 évi szerződési idő Jelelte után bár­mely fél indokolás nélkül egy évre fel­mondhat s ha ezen felmondást a »Steaua« Magyar Kőolaj rt. eszközölné, ugy a benzinkút azonnal díjmen­tesen megy át a város tulajdonába, mig ha a felmondást a város tenné meg, ugy a kut tény­legesen beigazolt önköltségi árának annyi hányadát fizeti kutmegváltás címén, ahány év a 131/2 év­ből még nem telt le. Természetes, hogy ugy a 41/3 év alatt, mint a felmondási idő alatt a »Steaua« Magyar Kőolaj rt csak akkor szállíthat, ha ki­fogástalan áru mellett mindenkori legalacsonyabb versenyárat tartani tudja. Nagyjában ezen feltételekkel köttetett meg a szerződés, mely szerintünk a város érdekeit 100 százalékig védi s egyike a város legelőnyösebben megkötött szerződéseinek. Nem vagyunk szerény­telenek, ha mindezekhez még hozzáfűzzük, hogy az elmúlt 2 éven át becsületes pontos kiszolgálásunk, kai, jó árunkkal és olcsó árainkkal tárgyilagos megítélés esetén a legteljesebb elismerést vívtuk ki. Fentiek közzétételét tartottuk szükségesnek. Teljes tisztelettel .•Steauac Magyar Köolajkereskedelmi rt. CA Délmagyar ország munkatársától.") De­cember legvégén a Délmagyarország két cikk­ben foglalkozott a köztisztasági üzem ismert dolgaival. Az egyik cikk a kiküldött bizottság jelentését ismertette Somogyi polgármester egyoldalú informálása alapján és azzal egy­idejűleg nyilatkozatot tett közzé Pásztor Jó­zsef szerkesztő. A másik cikket a szegedi köz­élet egyik ismert jelesétől kaptuk és mindkét cikk foglalkozott a Steaua Magyar Kőolajkc­reskedelmi részvénytársaságnak a várossal kö­tött hosszúlejáratú szerződésével is. Ettől a cégtől most levelet kaptunk, amelyben rész­Jetesen fölsorolja a szerződésnek mindazokat a rendelkezéseit, amelyekkel bizonyítani akar­ja, hogy a megállapodás a városra nézve nem előnytelen. A levél a következő: Tekintetes Főszerkesztő Url Hivatkozással a Délmagyarország december 29-iki és december 30-iki számaiban megjelent cikkekre, amelyek Szeged város autóbuszüzemé­nek benzinszerződését a városra nézve sérelmes, nek és előnytelennek minősitik, szükségesnek tart­juk és kérjük az alábbiak közlését: Hivatkozott szerződés azon időben köttetett, mi­kor még a pontos benzinszállitás minden ásvány­olajkereskedelemmel foglalkozó vállalatnak nagy tehertétel volt, mert az időben a kereslet jóval felülmulta a kínálatot. Szeged város autóbusz­üzeme felismervén a kötött menetidejü autóbu­szoknál ezen pontos és megbízható szállítás vég­telen fontosságát, ajánlattételre szólította fel az összes jelentősebb ásványolajkereskedelemmel fog­lalkozó vállalatokat s hosszas és alapos tárgya­lások után a legelőnyösebb ajánlatot tett «Steaua« Magyar Kőolaj rt. mellett döntött. Szó sem le­het tehát egy titokban megkötött s a város érde­keire sérelmes szerződésről, hiszen a verseny­tárgyaláson kivül felettes hatóságok és végül a M. Kir. Belügyminisztérium is 42.706—1927. IV. számú rendeletével ezen szerződést teljes egészé­ben tudomásul vette. Éppen a közelmúlt eseményei igazolják, hogy a M. Kir. Belügyminisztérium csak teljesen kifogástalan szerződéseket hagy jóvá s ezen jóváhagyása feltétlenül igazolja, hogy a vá­ros magyar feldolgozása árut kap becsületes fel­tételek mellett. Fent hivatkozott cikkekre az eddigiekkel az ér­demleges felvilágosítást meg is adtuk és tisztán azért, hogy ezen ügy hasonló megvilágításban többé napirendre ne kerülhessen, ismertetjük lé­nyegében a Szeged város autóbuszüzemével kö­tött szerződésünket. Ezen szerződés nem 15 évre, hanem 41/2 évre költetett, tehát 1939 dec;mbor hó 31-ig tart. Január 11., i; BELVÁROSI MOZI l '- n 'ín:ei, szombat, varárnap KORZÓ MOZI Január >1., 12.. 13-án CsoJt 1« íven felüllebsck: Pcnlel:, szombat, vasárnap Egv nncnsnfi éi egy uagyhrrcg sz r"'mi regínye 10 IclvnnásBán Ázunk vül Előadások keidete 5, 7, 9. vis'r- é' ünnepnap 3, 5. 7, !) «irakor EI»e Jcrasc'cm 0 vi'ágM ü regtnye liloea S te voná-tan. POnerepifi Grele Kozbelm. Azonklvd!: K®3 bujkálsz ¥©m! Vigjltéí 8 leivonAsnar. f ösz.re,)! : TÓM MOOBE. EllJíísck kezdele 5, 7, 0, vasár- ís flnnep ap 3, 5 7, 0 őrsk r Délmagvarország jegvirodája árusítja a január 13-iki Révész Béla-matiné jegyeit. Szerepelnek: Révész Béla, Móra Ferenc, Juhász Gyula, K. Étsy Emília, Peéry Piri, Bojár Lili, Bardőcr Rózst, Gaizlor Tjola, Hont Erzsébet, Szörád Ferenc, Nagy György és Szilassy Gyula. Értesítés, A Kűb ényal Polgári Serfőző világhírű SZENT ISTVÁN alanti üzletekben állan­dóan frissen csapolva kapható: SZEGEDEN: « Knappé János éttermeiben Vár ucca 2. Kass-szdUoda éttermeiben Színház tér 1. Makón: Cugosl szálloda éttermeiben Széchenyi fér 17. Hódmezővásárhelyen s „Feketesas" szálloda éttermeiben Hódi Pál ucca 1. Bandula Sándor vendéglőiében Szentesi ut 27. Orosházán: „Központi" szálloda éttermeiben Széchenyi Miklós tér 3. Kiskunfélegyházán : „Korona" szálloda éttermeiben Városház tér 2. Ssí •••-: ••

Next

/
Thumbnails
Contents