Délmagyarország, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-04 / 3. szám
D£LMAGYAR3KSZAG 1929 január í. A szegedi meteorológiai állomás jelentése A szegedi Ferenc József Tudományegyetem földrajzi intézetének meteorológiai állomása jelenti, hogy csütörtökön Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 3.3 C, legalacsonyabb 0.2 C. volt. A barométer adata a tengerszinre redukálva 753 m/m., tehát az előző napokhoz képest lassan eqielkedő tendenciát mutat. A levegő relativ páratartalma 92 százalék volt, tehát aránylag magas. A szél iránya reggel déli, délben nyugati volt és er.őssége a föld közelében 2 volt. Tiz őrás vonatkésések Franciaországban Bécs, január 3. Ausztriában a havazás tovább tart. A hófúvás miatt egyes vasutvonalakon nagy késéssel járnak a vonatok és sok helyen szünetel a vasüti forgalom- Salzburg irányából 2—3 órás a késés. A dermesztő hideg és a nagy hóvihar Franciaországban is tart. Auvergue megyében teljesen szüzietel a vasúti forgalom. Párisba 8—10 órás késéssel érkeznek a vonalok. Mcrseillesben öt év óla tegnap esett az első hő. Egy fiatalember fibeBőtSe magát a kapualiában, mert reményfelenlíl szerelmes volt (A Délmagyarország munkatársától.') Csütörtökön reggel hat órakor jelentették a rendőrség központi ügyeletére, hogy a Pulcz altábornagy-uccában egy ismeretlen fiatalember revolverével főbelötlc magát. A rendőrség részéről dr. Moldoványi László rendőrfogalmaző szállt ki a helyszínre. Az uccai járókelők a mentőket is értesítették, de mire a mentők kiérkeztek, az ismeretlen fiatalember meghalt. Hatlövetű revolverének golyója a homlokán hatolt be. A fiatalember zsebeiben egy levélen kívül rnás igazoló irást nem találtak.. Pénz sem volt nála. A rendőri bizottság megérkezésekor a Pulcz altábornagy-ucca egyik házának kapuja előtt már nagy tömeg kíváncsiskodó verődött össze. A kapu alatt feküdt az öngyilkos fiatalember, aki a házmester elmondása szerint kapunyitáskor osont be a házba. Szétnézett az udvarban, majd meghúzódott a kapualjban, ahol elkövette teliét. A zsebében talált levélből kitűnt, hogy az öngyilkos Hinczig Ferenc 20 éves kereskedősegéddel azonos. A búcsúlevélben elmondja, hogy szerelmi bánatában követte el az öngyilkosságot. — Reménytelenül szerettem egy igazi uriIeányt, akinek szülei hallani sem akartak a házasságról. Szerelmem nélkül pedig nem élhetek tovább, — voltak utolsó búcsúszavai. Hinczig Ferenc holttestét a törvényszék bonctani intézetébe szállították, ahol felboncolják. A mnnkástoiztositó január elsefe óla éjjel nappal az öregségi és rokkantsági biztosítási törvény végrehajtásán dolgozik' Dr. Baár Jenő igazgató nyilatkozik az összetorlódott munkáról, a mulí évi nagy forgalomról, az uj könyvelési rendszerről, az Uf székházról és az uf kinevezésekről (A Délmagyarország munkatársától) A késő esti órákban a Társadalombiztosító Intézet Tisza Lajos-kőruti épülete szinte fényárban úszik. Az összes ablakok ontják a világosságot, mintha zsúr vagy teaestély vigadói köszöntenék még mindig az ujesztendőt. A hivatalszobában élénk a sürgés-forgás. Fólíáns alakú folyószámlák fölé hajlaaak fáradt, gyűrött arcok; amott kartotékek rengetegében motollaszeruen járnak jz ujjak; egy másik helyiségben számoszlopokat kontrollálnak, iró- és számológép kattog egy másikban. Az öregségi és rokkantsági biztosítás szervezési premiérje ez. A »Lex Vas«-t hajtják most végre. Ezért a fényárban uszó épület, amelyben most — túlzás nélkül lehet állítani — a munka dárilőja folyik. Életbe lép a Lex Vas Január elsején életbe lépett az öregségi és rokkantsági biztosítás. Uj terheket jelent e; sok iparosnak, kereskedőnek, minden munkaadónak, de valahogy elismerik, hogy ez mégis csak egy kis haladást jelent. Az öreg napok kevesebb gondját, ha nem is a teljes gondtalanságot. Valami egészen uj dolog ez: mindenki nyugdijképes lett a kis csonka hazában... A törvény végrehajtása a Társadalombiztosító Intézet hatáskörébe tartozik. Január elsejétől január tizenötödikéig minden alkalmazottat újból be kell jelenteni, kivéve a háztartási alkalmazottakat. A beérkezett bejelentési lapok feldolgozása, az uj adminisztráció felfektetése igen nagy munkát igényel. Hatvan ember dolgozik éjjel-nappal, hogy a rettenetes anyagot {eldolgozza. Es ezt szószerint kell érteni. Naponta öt, hét és kilenc túlórát dolgozik a kerületi • munkásbiztositó pénztár tisztviselő személyzete. Húszezer kartoték és nyolcezer uf folyószámla A gigantikus munka vezetője dr. Baár Jenő igazgató későn este fogadja a Délmagyarország munkatársát. Az igazgatóra is csőstül hull a munka. Szobája állandóan tele van referensekkel. Hatalmas aktacsomagokat cipelnek ki cs be a tisztviselők. — Néhány számadattal világosit rá, hogy mit kell itt most elvégezni, — tér át minden bevezetés nélkül a tárgyra az igazgató. — Az uj öregségi és rokkantsági biztcsitás hihetetlen munkát hántolt az intézetre. Egészen uj alapokra kell fektetni a könyvelést. Húszezer kartotéklapot kell kiállítani és 8152 uj folyószámlát kell nyitnunk. Csak az ipari üzemektől négyezer uj bejelentés érkezik, négyezerszáz uj üzemi munkaadó-nyilvántartást kell elkészíteni. De még nem vagyunk készen, számfejteni kell a munkásbiztositó illetékeket, a régi számlákat le kell zárni, ezenkívül pedig még a taglétszámot is le kell olvasni napibérosztályok szerint! Még nincs kinevezve senki Megkérdezzük, hogy miképen dolgozzák fel ezt a szédületes mennyiségű anyagot. — Senkit sem neveztek még ki a társadalombiztositóhoz, — mondja dr. Baár Jenő igazgató. — A kinevezések január 15-ike előtt nem is történnek meg. Hatvan emberrel dolgozunk éjjel-nappal. Mindössze az történt, hogy felsőbb utasításra be. hiviunk a pályázók közül hatot, de ezek a népjóléti minisztérium rendelete szerint csupán havidíjasoknak tekintendők, akiíí lehet, hogy nem is kerülnek be a kinevezettek közé, téves tehát az egyik budapesti újságnak az az állítása, hogy a kinevezések megtörténlek. Mindössze hat kisegítő munkaerővel dolgozunk. Szegedre a népjóléti miniszter 17 uj tisztviselőt kontemplált. A rendelet expressis verbis kimondja, hogy a kisegítők behívása nem bir kinevezés jellegévei és Agy £s aszlalacinGeV, r.ől lebérneinUek a l»«finontabh kivitelben, divatos I£rO Ing anyagok. papiénak <tib. dus válaszok n 1 c » ö árak PoSS&M. Testvérednél Csckoniu u. és Feketcsa» u. sorok nem is prejudikálhat kinevezésre. Természetesen a rendes munkaidőben ezt a munkakomplexumot képtelenek lennénk ellátni. Túlóráznak. Az állam megfizeti a túlórázást. Az első három túlóráért két pengőt fizet, a második két túlóráért szintén két pengőt és minden további két túlóráért két pengőt. A teljesen alkalmatlan épületben egyre szédületesebb a forgalom — Emellett pedig a forgalmunk egyre emelkedik. ötezerrel több ügyünk volt 1928-ban, mint lS27-ben. Restanciánk azonban november utolsó napján, mint amikor az összehasonlító statisztikák készültek, össze-vissza 300 darab volt, ami háromnapi postának felel meg. Az összehasonlítások különben is mindenütt a meredek felfele haladást mutatják. Négyszázzal emelkedtek a baleset bejelentések. Nagyon ügyeltünk arra, hogy a legkisebb bajt is azonnal bejelentsék. — Háromszázhatvanhéttel emelkedett egy év alatt a kórházi ápoltak száma és százötvennel » táppénzes betegek száma. 133.469 napra tizettünk táppénzt 368.897 pengő összegben. 27.000 pengővel többet, mint 1927-ben. Gyógykeze. lésre járt (nem táppénzes) 32.003 betegl 3945-el több, mint az előző évben. A beteglétszám c feltűnő emelkedését azzal magyarázza dr. Baár Jenő igazgató,- hogy egyre nagyobb a munkásbiztositó pénztári orvosok iránti bizalom. Csak helyiség nincs. No de nem tart már. soká és ezzel büszkén a fal felé mutat az igazgató. Monumentális u) pénztári palota A falon hatalmas tervrajzban ott áll Sebestyén Endre építészmérnök alkotása: az uj társadalombiztosító intézeti palota. A Mérey-ucca sarkán, a Püspök-bazárral szemben végre felépül az uj munkásbiztositó, amelynek helyén most évek óta téglarakások és földhányások merednek. Dr. Baár Jenő érdeme, hogy tavasszal már hozzákezdenek a háromemeletes uj intézet építéséhez. Addig járt a városhoz, hatóságokhoz, államhoz, amíg végre megszerezte az építéshez szükséges pénzt. Az Országos Társadalombiztosító Intézel ezévl költségvetésébe már fel is vette a szegcdi székház felépítéséhez szüksége» összeget és még csak a népjóléti miniszter jóváhagyása van hátra, ami azonban feltétlenül meg lesz. • Már egészen késő van, de az igazgató még mindig lelkesen magyaráz, rendeleteket olvas, statisztikát mutat, tervezget. Még két égető kérdés: a magyar gazdasági élet súlyos problémái, a kézbesítési dijak é.s a 2 százalék havi késedelmi kamat. — Be kell hajtani, törvény, — mondja szomorúan dr. Baár Jenő és érezni szaván, hogy jobb szeretné, ha az a bizonyos kézbesítési illeték és 2 százalék késedelmi kamat kevesebb lenne. g. a. Hó- és sárcipiif javifása szakszerűen, gyorsan és olcsón a 39 LINOIEBUBAN, Kárász ucca 6. ww a kSítiraőes* BseváJí paraffin jsesltoíás óllal B jnkR№<mm»!**i3 ¿rSmjfeft«* kozmetikai intézete - Vár ucca 7. sz. $ MSlISjrQB W'CgO ^Oiaő lbérlclregid»zer! g