Délmagyarország, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-03 / 2. szám

1929 Január 3. (A Délmagyarország munkatársától.') Rész­letesen beszámolt a Délmagyarország arról a terjedelmes leiratról, amelyben a belügymi­niszter kivánta értesíteni a város közönsé­gét a város vagyonkezelésének és adminiszt­rálásának ellenőrzésére tartott vizsgálat ered­ményéről. Ez a leirat meglehetősen szigorú hangú utasitásokat is tartalmazott és kemény bírálata volt a városi hivatalok működésének. A legnagyobb meglepetést a városházán az a részlet keltetie, amelyben a belügyminiszter a városi tisztviselők illetményeivel foglalkozik és megállapítja, hogy a városi tisztviselők lé' nyegesen több fizetést kapnak, mint amennyit az 1927. évi törvény a hasonló fizetési osz­tályokba sorozott közalkalmazottak számára megállapít, tppen ezért igazoló jelentést kér a város tanácsától, hogy milyen felhatal­mazás alapján utalta ki a kérdéses pótlékokat. A miniszter ugyanebben a passzusban azt is kifogásolja, hogy a városi tisztviselők ki­küldetésük esetén több költségmegtéritést kap­nak, mint amennyit az állami tisztviselők. A tanács a leiratnak erre a részére — ér­tesülésünk szerint — azt fogja válaszolni, Logy a városi tisztviselőknek szerzett joguk van arra a különbözetre, amely illetményeik és a közalkalmazottak számára megállapított illetmények között mutatkozik, amikor ugyan­is érvénybe lépett a tisztviselők illetményeit szabályozó 1927. évi törvény, a városi tiszt­viselők jóváhagyott közgyűlési határozat alap­ján már évek óta kapták a 25 százalékos vá­rosi pótlékot. Mivel a törvény szerzett jogokat Hem érint;, ezt a városi pótlékot továbbra is megkapták. Erről-a belügyminiszteri leiratról beszélget­tünk szerdán a polgármesterré!, aki elmon­dotta, hogy értesülése szerint a belügyminisz­ter nem fogadja el ezt az indokolást. — Valószínű — mondotta a polgármester —, hogy rövidesen, talán már az 1929. évi költségvetést jóváhagyó rendeletben elrendeli a 25 százalékos városi pöüék fizeíésének beszüntetését. Az a tisztviselő, aki nem nyugszik majd bele fizetésének ilyen módon való redukálásába, a belügyminiszter rendelete ellen panaszt nyújt­hat be a közigazgatási bírósághoz és én, a ma­gam részéről egészen bizonyosnak tartom, hogy a közigazgatási bíróság helyt is ad en­nek a panasznak, hiszen szerzett jogok megvo­násáról van szó. Érdekes a belügyminiszteri leiratnak az üze­mekre vonatkozó része is, amely megálla­pítja, hogy az üzemeknél alkalmazott városi tisztviselőknek tulnagy a tiszteletdijuk. — Ebben van is valami — mondotta erre * polgármester —, például vitéz Papp Fe­tíÉLMAGYARORSZÁG umm . .u.jh.^jjii^hii wiiwnmuiiu. sm renc főszámvevőhelyeltcsnek számvevői fize­tésén kivül a három üzem vezetéséért össze­sen ezerötszáz pengő havi tiszteletdijat álla­pított meg az üzemigazgatóság, ami valóban sok. Ezt az összeget legutóbb az üzemigaz­gatóság hatszáz pengőre redukálta, de a vá­rosi üzemeknél foglalkoztatott városi tisztvi­selők március óta egyetlen fillér tiszteletdijat sem kapnak, mert a belügyminiszter akkor elrendelte az üzemi tiszteletdijak további ki­fizetésének felfüggesztését. A polgármester ezután arról a vizsgálatról beszélt, amelyet indítványára a közgyűlés ren­delt cl vitéz Papp Ferenc ellen és amelynek eredménye már ismeretes a nvilváncsság előtt. — Dr. Fajka Lajos, vitéz Papp Ferenc legnagyobb ellenfele, maga is kijelentette, hogy azért haragszik az üzemvezetőre, mert az nem teljesítette azt a kívánságát, hogy az autóbuszjáratok számára a közkórház előtt is létesítsen megállóhelyet. A vizsgálat külön­ben nagyon megviselte Papp Ferenc idegrend­szerét, ugy, hogy én most cl is küldöm sza­badságra. Az viszont igaz, liogy a kettős lak­bér ellen felmerült kifogások nem alaptala­nok, mert természetbeni lakást is, lakbérillet­ményt is ugyanegy tisztviselő nem kaphat. A íanács 431 szegedi hadikölcsönjegyző segélykérelmét lerfeszíeíle föl a népfóléti miniszterhez (A Délmagyar ország munkatársától.) De­cember harmincegyedikén telt le azoknak a segélykérvényeknek a benyújtási határideje, amelyeket a vagyontalan ősjegyzők nyújthat­nak be a város hatósága utján a népjó­léti miniszterhez. Karitativ segélyért — mint ismeretes — folyamodhatott minden olyan ősjegyző, aki legalább ötezer korona értékű hadikölcsönt jegyzett annak idején és aki a háború után bekövetkezett elértéktelenedés miatt teljesen elszegényedett. A folyamodók kérvényeit vagyoni cs fegyelmi felelősséggel a város előljárósági hivatala vizsgálta felül egyénenkinti nyomozással és azokat a kérvé­nyeket, amelyek a törvényben előirt feltételek­nek nem feleltek meg, mar itt visszautasí­totta. A többit kisebb-nagyobb csoportokban terjeszti fel a polgármesteri hivatal a nép­jóléti miniszterhez. Szerdán, az újesztendő második napján kül­dötte föl a polgármesteri hivatal az utolsó turnust. Ezzel együtt négyszázharmincegy ka­ritatív segélyért folyamodó hadikölcsön-ősjegy­ző van Szegeden olyan, aki az előljárósági hi­vatal megállapítása szerint jogosult a se­gélyre. Mivel a folyamodók között vau néhány kétséges is, valószínű, hogy a felterjesztett kérvények közül néhányat a népjóléti minisz­ter utasít vissza, de valószínű, hogy a kérvé­nyek túlnyomó nagy részét elfogadja­Izgalmas életmentés a Tiszán a zajló Jégtáblák között Az u}év első estéjén a jégtáblák közé velelle magái egy csendőr, akli összeköíözölí abroszokkal menieiíek meg (A Délmagyarország munkatársától.) IJjév első estéjén a Magyar Szabók Egvesületének tagjai a tiszaparti Bagics Rozál-féle vendég­lőben jöttek össze. A barátságosan folyó beszél­getést egy váratlan incidens zavatta meg. Egy feldúlt arcú fiatalember rohant be az aj­tón és lélekszakadva kiabálta: — Egy ember fuldoklik a Tiszá­ban, segítsenek megmenteni! Természetes, hogy ¡¿ki ember a szobában volt, kifutott a Tiszapartra, ahol a sötétben észre­vettelr egy embert, aki a jéggel küzködve eredménytelenül igyekezett partra vergődni. A sötétben azonban még tájékozódni sem tud­tak, szerencsére azonban a vendéglő előtt egy autó állt és ennek reflektorát levéve álla­pították meg, hogy a vizben levő ember egy jégtáblába kapaszkodva 'irtja magát u víz felett, annyi ereje azonban nincsen, hogy arra felkapaszkodjon. Azonnal a mentőkért telefonáltak, de ad­dig is megpróbáltak segíteni a szerencsétle­nen. Ez azonban nehezen ment, mert az enyhe időjárás megolvasztotta a jeget és senki se meri a jég széléig menni, amely a fuldokló keze alatt is szaka­dozott. Megérkeztek a mentők, de ezek is Lehetett­nek voltak, mert se kötelük, se rudjuk nem mentők jelenlétében vesz a vizbe. Közben va­laki telefonált a tűzoltókért is, de mire ezek kiérkeztek, az embert már Bagics Rozál se­gítségével kimentették. A leleményes asszony, miután a házban semmiféle kötél vagy rud nem alcadt, összeszedte az asztalterítőket, azokat halászmódra összekötözte és ezt dob­tál: a fuldokló felé, aki -- miután a jégtáblát nem merte elengedni — szájával kapta el az abroszkötelet és fogai közé szorította. A parton állók azután egye­sült erővel kivonszolták a jég közül, de mire partra ért, eszméletét vesztette. A nevét sem lehetett megállapítani, de ruházata után Ítél­ve csendőrnek látszott. A mentők beszál­lították a közkórházba, ahol az ismeretlen öngyilkosjelöltet kihallgatták és megállapítot­ták, hogy Rodics Lajos próbacsendőrrel azo­ták, hogy Ladics Lajos próbacsendőrrcl azo­nos. Ladics Lajos a kórházban eszméletre tért és kihallgatása során kiderült, hegy a fiatal próbacsendőr miért akart megválni az élet­től. Ladics most készült a vizsgákra, tiznapi szobafogságot kapott és ez idő alatt is szor­galmasan tanult. Miután azonban az anyag­gal nem tudott elkészülni, attól félve, hogy <l vizsgán elbukik cs nem veszik fel a csendőr­ség kötelékébe, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Szolgálati helyén, a laktanyában megtalál­ták utolsó üzenetét is. Egy kis cédulára irta barátaihoz, amelyben arra kérte őket, hogy , . ,, _ » • wiuuiiuuyfcj ClUiUlJ L/^U CLlia UÜClj \ volt amit a vízben vergődő embernek naa- fogyasszák el az amjjálól kapott csomag tar­nyújthattak volna, hogy belekapaszkodjék. talmát, ő már többé abból ugy sem ehet. Ja­A Tiszapartnak ezen a részén Bagics Rozál háza áll egyedül és sehonnan sem tudtak mentőeszközt szer. zni, úgyhogy az a veszély fenyegetett, hogy a szerencsét í«n emter a nuár 1-én háromnegyedhatkor távozott a lak­tanyából és amikor kiért a Tiszához, beleve­tette magát a jeges Imllámokba. A hideg viz azután alanosan lehűtötte a fiatal csendőrt. 1 belügyminiszter megvonia a városi tisztviselők 25 százaiékos városi pótlékát a tiszisíssiöüi a közigazgatási bíróságtól kérik szerzett jogaik érrényesitését

Next

/
Thumbnails
Contents