Délmagyarország, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-20 / 17. szám

14 0PX1YT Mi YJKOSSZAG wmmmmmnmm 1929 január 20. nélenagyaros-saiág regénye MEIRINK: »Jane, Jane!« — fohászkodtam magamban. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy luleimet elzárjam a hercegnő sötét hangjának érzéki bája elől. De hiábavaló volt minden erőfeszítés! Tisztán éreztem: Jane messze, na­gyon messze van tőlem — talán álomba zárva, maga is tehetetlenül, a velem való lelki össze­köttetéstől megfosztva nem tud segítségemre sietni. Őrjítő düh fogott el ebben a pillanatban sajátmagam ellen. Gyengclelkü! Gyáva! Hát már heréltlé aljasodtál?! Szedd össze erő­det! Állj a saját lábadra, támaszkodj saját lelkiismeretedre! Az öntudat nevében folyik itt most az ördögi harc! Az öntudatodtól akar­nak megfosztani. Csak az öntudatod menthet meg — de nem az Anyához való gyáva imád­víg — az Anyához, aki szintén csak a nőnek egyik megnyilatkozása. Vigyázz, különben szoknyába öltöztetnek s felszentelnek a macs­kaistennö csuhásává!... Hallottam, amint Assja Chotokalungin to­vább folytatta előadását: «Remélem, az eddig mondottakból világosan kitűnt, hogy a pontlkus Isais kultuszában minden azon fordul meg, hogy a papi neap­hyták kíméletlenül tanúságot tudnak-e tenni megrendithetctlcn öntudatukról. Hiszen ennek a misztériumnak az a nagy gondolat az alap­ja, hQgy ellentétben az állatiasan szaporodó Eras önmagát áruló gyávaságával, csak a ne­mek egymásiránti gyűlölete —• ami maga a nemi misztérium — tudja megváltani a vilá­got s megsemmisíteni a demiurgost. Az Isais­kultusz titkos bölcsessége megtanít rá, hogy az a vonzás, aminek a közönséges ember a nemi pólus felől ki van téve — s amelyet nevetségesen szépitő hazugsággal -Szerelem­nek« nevez — a demiurgos leghatalmasabb fegyvere, amellyel a természet örök csőcse­lékét életben tudja tartani. Ezért aljas az úgynevezett »Szerelem« — mert férfit, nőt egyaránt megfoszt egységének szent princí­piumától s mindkettőt egy oly egyesülés áju­latába sodorja, amelyből a kreatúráknak nincs más ébredésük, mint az ujra-beleszűlc­tés az alacsony világba, amelyből jöttek s amelybe mindig vissza fognak térni. A szere­lem közönséges — csak a gyűlölet nemes!« A hercegnő szemeinek égő sugara bclém­vágódott s mint a villámszikra a dinamitot, felgyújtotta szivemet. Gyűlölet... gyűlölet lobbant fel bennem Assja Chotokalungin iránt, oly hevesen, mint az ol­vasztókemence fehéren izzó lángja. Meztele­nül, ugrásrakészen, mint egy óriásmacska ha­jolt felém, alig észrevehető mosollyal ajkán, mintha lesben állna. Szivem tombolását uagy kinnal lecsende­sítettem, egy pillanatra visszanyertem önural­mamat, dadogva, rekedten suttogtam: »Gyűlölet — ez az igazság, asszony! Ha el ludnám mondani, hogy hogy gyűlöllek!« »Gyűlölete suttogta sóváran. »Gyűlölet! Ez jő van igy! Végre jó uton vagy barátom!... GyülöljL. Dc most még csak langyos ára­mokat érzek...« s őrületbe kergető, lekicsinylő mosoly suhaut végig arcán. »Ide hozzám!« ordiíottanij rekedt hangom alig engedelmeskedett. Kéjes remegés futott vég:g a nősténymacska sima bőrén. »Mit akarsz velem csinálni, barátom?« »Fojtogatni! Meg akarlak fojtani, gyilkos, vérszopó, sátáni bálvány!« A lélekzet hörögve szakadt ki belőlem; gyű­rűk és vaskapcsok nehezedtek fojtogatva tor­komra, mellemre — éreztem, ha nem pusz­títom cl ebben a pillanatban ezt az előttem álló vadállatot, elpusztulok magam. •Kezded kedvedet találni bennem érzem¡ barátom!: hallottam suttogó szavait. Rá akartam ugrani, de nem bírtam; lábaim földbe gyökerezlek. — Időt kell nyernem, megnyugodnom, erőt gyüjtenem! — mondtam magamban. Ekkor a hercegnő puha ringas­sa 1 felém lépett: »Most még nem barátom!...': »Miért nem?j üvöltött, tombolt belőlem egy alig hallható hang, mely rekedt volt az eszte­len dühtől és ...vágytói. »Még nem gyűlölsz eléggé, barátom!« tur­békolta a hercegnő. Gyűlöletem és undorom paroxizmusa ekkor lairfelen visszájára fordult, mélyen járó, undo­rító félelem vett rajtam erőt, hirtelen vissza­nyertem hangomat: »Mit kiván tőlem Isais'?« A meztelen nő nyugodtan felelt, mintegy szelid rábeszéléssel tompítva hangját: »Kitörölni téged az élet könyvéből, bará­tom!« A bennem kúszó félelem ekkor újra hevesen fellobogó gúnyba s könnyelműségbe csapott át; a biztonságomnak ez az érzése leküzdötte bénaságom tudatát; gúnyos, nevetéssel felel­tem: »Engem?... £n foglak tég?d kiirtani... le­mészárolt macskák vérén élő nőstény! Nem fogok nyugodni többé, vérnyomodat nem fo­gom többé elhagyni, nősténypárduc, aki tes­tedben hordod már a vadász golyóját. Ahol feltalállak, elpusztítalak, ármány!« Lassú, szipolyozó tekintettel felém intett a hercegnő! Egy örökkévalóság'g tartó pillanatra elvesz­tettem eszméletemet Amikor leirhatatlau erőfeszítéssel bénitó Iet­hargikus állapotomból újra öntudatom fel­színére vergődtem, a hercegnő már nem állt meztelenül az oltár és könyvesszekrény között, hanem felöltözve, hanyag mozdulattal könyö- ­kölve a díványon hevert s kezével ép rest mozdulattal az ajtó felé mutatott. Önkénytelenül hátrafordultam. Kétféle dolgol állapítottam meg egy-ugyan­azon tekintettel: Az ajtókeretben a hercegnő lívréjébe öl­tözve, halotthalványan.és némán, mint e ház egész szolgaszemélyzete, elaludt tekintettel a leeresztett szempillák mögött: — unokaöcsém, John Roger állt. Az iszonyatos ijedtség megbénított- Félhan­gos, fuldokló kiáltás tört ki belőlem: lábam­mal támaszpontot kerestem; majd tágranyi­tott szemmel újra az ajtó felé pillantottam — ugylátszik túlfeszített idegeim képzelődése volt csak: a szolga, aki még mindig ott állt, ugyan téuyleg szőke magas ember volt — láthatóan európai, talán német szolga e tatár csőcse­lék közepette —,. de némi, halvány hasonla­tosságtól eltekintve — meg kellett állapitanom, hogy nem... John... Roger... volt. És aztán még valamit láttam — előbb, mert az ijedtség még lenyűgözőit, csak tompán, majd egyre tisztábban: a grccopontikus Isais KERJE A f OSZEMESKEDÉSBEN A MOST MEGJELENT. , Vtö RECEPTET TARTALMAZÓ. SZjNES KfPEKKEL ILLUSZTRÁLT D? ÖETKERFÉLE RECEPTKÖNYVEI ÁRA 30 fJLLÉR KÖZVETLEN HOZZÁNK DsOETKERA." tpAPE5T,VIÍL(Ml-U.£5 fekete szobra fogásra görbült jobb kezében... az előbb még üres kézben... egy feketére zo* máncozott lándzsa töredéke fénylett Néhány lépést tettem az oltár felé és vilá« gosan láttam, hogy a lándzsatöredék is, csak­úgy mint a szobor, fekete syenitből volt faragva. Nem tudom máskép, nem tudom jobban megmagyarázni: az volt az érzésem, minlha valamilyen mélységből merültem volna fel­színre ...hol van a zöld fény, ami az imént meg betöltötte a helyiséget? A hercegnő feje mögött súlyos selyemfüggöny lógott, ö maga ugrott fel s kinyitotta az egyik ablakszárnyat Meleg délutáni napfény ömlött be a szobába, aranyszalagok táncollak a sugarak vonalám Amennyire lehetett, leküzdöttem a csapa­tostul rámtámadó kételyeket, kérdéseket és önvádakat s az előszobába kisértem a her­cegnőt, ahol Lipotin élénk örömmel lépett elénk »Rendkívül sajnálom* — kezdte el — »hogy tisztelt mecénásomnak már első látogatását megzavarom. De meg vagvok róla győződve, hogy aki egyszer megtekintette ezt a vendég­szerető házat, nem fog semilyen alkalmat sem elmulasztani, hogy újra vissz átér hessers ide. — Gratulálok Önnek, tisztelt barátom!« (Folyt köv.) WJ^Lfll/iWtifi'if T-441UUlJri.il 0n harcsa lesz es morad1 a kitűnően bevált paraffin pakolás által Herczegné tongyri Grefe ST,kai taléiEete'V4r ucca 7'" > Olcsó bérletrendszer! termel ti tzSt>e№ eseíe »3T sszobaiesíésí, másolást, buíor^ ¡ fényesésí, cimfesíé&i és curany&sásí. SVSAn^íx'wS' m ' —)B". •! 11 ».I I • W WIIII •WL.LLL II «MWM—P———II^W^—A^MCM №és>ll eMreadi kiül. /síben tnretnios árban L

Next

/
Thumbnails
Contents