Délmagyarország, 1928. december (4. évfolyam, 272-294. szám)

1928-12-04 / 274. szám

december 4 DÉUIAGYARORSZXG M 'Bélmagiyar^rssag regénye PlEYH&IRíCK: • .45 »Az a győztes, akinél a lándzsa van« hangzott a Zöld angyal ajkairól. »Aldncl a lándzsa van, az a hivatott és az a kiválasztott. Öt szolgálják mind a négy kapu': őrei. — Kövesd csak KeHey-t. a te testvéredet: ő az én eszközöm, 6 itt a földön. ,Ő a te vezetőd, aki ál-egit a dölyf szakadékai felett. Engedelmeskedj neki, bármit parancsol, bármit követel tőled. Én és ő egyek vagyunk s amit neki adsz, azt nekiem adod! Akkor nálad maradok, veled maradok, körülötted leszek a napod végéig.« »Fogadom neked, áldott angyali lény! kiáltottam a legmélyebb meghatottság hangján s minden tagomban' reszketve. »Emelt kézzel fogadom ezt neked, még ha tönkre is mennék bele!« »Tönkre... mennél!« zúgták a falak. A teremben halotti csönd volt. Ugy éreztem, hogy a világegyetem mélységei dübőrgik viszsza eskümet. A gyertyák fcllobogtak. Vízszintesen égtek a lángok, mintha szélroham nyomná le őket. S az angyaltól olyan hidegség áradt felém, hogy megmerevedtek az ujjaim. Szinte bénult ajkakkal kérdeztem: »11, áldott lény, mikor látlak viszont? Hogy láthatlak, ha távol leszel tőlem?« ^Mindig láthatsz a szénben. De beszélni nem tudok általa.« »Elégettem a szenet« dadogtam és bűnbánat fogott cl, hogy átkozott laboránsomnak, Serdeuernek tanácsára, Bartlett Green-től való gyáva félelmemben elégettem a szentet. »Akarod, hogy visszaadjam neked? — John Dee... Hoel... That... örököse?« »Add vissza, II, te hatalmas, te!...«, könyörögtem hozzá. »Kulcsold imára a kezedet! Imádkozni annyi, mint kapni annak... aki meg... tanult imádkozni!« »Éh tudok« ujongtam. »Egymásba kulcsoltam ujjaimat. Egy tárgy duzzadt a tenyereim között — feszítette szét őket... Mikor szétnyitottam a kezemet, ott volt... köztük... a szén!« »Amit elégettél! Ezzel elvesztette régi életét. Most a te életed él benne John Dcc: újjászületett és feltámadt halottaiból! A dolgok nem halnák meg!« A legnagyobb clcsodálkozással néztem a kristálydarabkát. Mily érthetetlenek a láthatatlan világ utjai. Még a föld emésztő tüze sem pusztíthat mindent cl! »Köszönöm... H... hálásan köszönöm!« igy dadogtam. De a meghatottság úrrá lett rajtam. Könnyek fojtották cl hangomat. Aztán hirtelen kiszökött belőlem e kérdés: »És a kővel? A követ is nekem?!...« »Hol... nap... u... tán«, hangzott a távolból, az angyal enyhe fuvalattá változott. Mint egy homályos üvegen át áttetszően ragyogott az ablak mögött a gyermek. Élettelenül, mint egy selyemfátyol lebegett a levegőben. Aztán eltűnt a messzeségben, mint zöldesen csillogó köd a földre hullt és beolvadt a mezőkbe!... Ez volt első találkozásom a nyugati ablak angyalával. Hogy gyötörhetett volna tovább a sors? Engem, aki ilyen nagy kegyben részesültem? Áldott legyen Mária áldozásának éjszakája! Még sokáig együttmaradtunk és megrázva beszéltük át a bámulatos esemény részleteit. Bartleti szenét... nem, nem, az angyal szenét ugy szorongattam' a kezemben, mint a legnagyobb kincsét. Legyen is mindig a szemem előtt, emlékeztessen rá, milyen kegyben részesültem! Szivem majd széthasadt, ha eszem!» jutott az angyal Ígérete: Holnapután! Kelley mély álomban hevert, inig a hajnal a vérző fellegek között felszállt az égre. Aztán: szótlanul, húzva lábait, mint egy aggastyán, lecsoszogott szobájába. Rám se nézett. Ó, mily; téves a tömeg szava: »Őrizkedj attól, akinek megjelölték testét!« Erre gondoltam a nyirottfülü után pillantva. »A gondviselés eszköze ő... és én bűnösnek tartottam őt... a testvéremet!« Alázatos leszek ezentúl! — fogadtam. — Alázatos, hogy... kiérdemeljem a követ! Jane egy különös dologra hivta fel a figyelmemet: az angyal, ugy tudtam, háttal állt feléje. Most legnagyobb bámulatomra arról értesít, hogy az angyal egész idő alatt arccal állt feléje, csak ugy, mint énfelém. Ép oly tisztán hallották valamennyien a szavát, mint én magam. Pricc magyarázgatni próbálta, hogy játszódhatott le a szén visszaszerzésének csodálatos tüneménye s milyen, előttünk rejtve lévő Törvények alapján. Ugy véli, mások a tárgyak, mint amiknek elfogult hétköznapi érzékeinkkel hisszük őket; talán nem is tárgyak, hanem ismeretlen erők hullámai. Nem is hallgattam rá! Szivem csordultig tele volt. Talbot keveset beszélt. Lehet, hogy halott gyermekén tűnődött!... Sok sok hónap miflt el azóta s vaskos kötetekké dagadtak a jegyzőkönyvek, amiket a szellem idézések lefolyásáról vezetek. Ha rájuk nézek, elfog a kétségbeesés. Reménnyel-remények, a várakozás emésztő lángja hosszú napokon át! Még mindig nincs bizonyosságom, még mindig várom a beteljesülést. Megujul hát a régi kin? A csordultig tele kehely? Vájjon nekem is azt kell-e kiáltanom végülr'Uram, uram, mert hagytál cl engemet. . (Folyt, köv.) cégtől I mert nálunk mindenkor jó és megbízható minőségű harisnyát olcsón vásárolhat. scInciMiansniid cs« 7 napié? és