Délmagyarország, 1928. december (4. évfolyam, 272-294. szám)
1928-12-23 / 290. szám
fíÉtMAC.VAROIÍSSAG 3 IHHIWIW№JI«W 'Hl), "WitWJl.Jgp Hétfőn délelőtt stafárfális bíróság elé kerül Szegedi Sáncomé, aki felgyújtotta mostohafia házát (A Délmagyarország munkatársától.') A Délmagyarország beszámolt arról, hogy Szegedi Sándorné, aki néhány nappal ezelőtt mostohafiára és annak feleségérc rágyújtotta a házat. statúriális bíróság elé kerül. A gyújtogat ) asszony eleinte tagadta bűnösségét, később mindent beismert és vallomása során kijelentette, hogy a kis tanyai házikőt bosszúból gyújtotta fel. A fiatal házaspár állandóan üldözte. Többször megtörtént, hogy meg is verték. Egy ideig tűrte a bántalmakat, mikor azntáu megsokallotta, elhatározta, hogy bosz*zut áll rajtuk és felgyújtja házukat. A gyujtogatási ügy nyomozati iratai az ügyészség elnöke elé kerültek, aki meg is lelte indítványát a statáriális bíróság összehívására. A törvényszék elnökének intézkedésére dr. Tóth Gyula tanácselnök, a törvényszék elnökének helyettese már meg is kapta az ügy iratait, így a törvényszék rögtönilélö tanácsa hétfőn reggel kilenc órakor már meg is kezdi a bűnügy tárgyalását. A rögtönitélőtanács elnöke dr. Tóth Gyula tanácselnök. Tagok Dudás Béla, dr. Hábermann Gusztáv, dr. Tarajossy Béla és dr. Apczg Ernő. Póttag dr. Báthy Zoltán. A vád képviseletét dr. Mihályjfy István ügyész látja el. A hétfő délelőtt összeülő rögtönitélő bíróság először az illetékesség kérdésében dönt és csak azután kezdi meg az érdemi tárgyalást Súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg a városi kővezeívám szedése közben <Bnlí6nsíeseíi megállapított, el nem fogadott, f<na nem hagyott díjtételen alapján szedlh már éveK «Ma a hövezetvámoi — lofeö, mint tizenötezer pengőt űzetett már vissza a város Alig simult el kölcsönös engedékenységgel és méltányossággal a városnak a fogyasztási illetékek szedése miatt az érdekeltekkel támadt vitája, a városi közszolgáltatások másik kategóriája miatt újra harcban áll a város a szegedi kereskedőkkel. Most már nem a fogyasztási illetékekről van szó, hanem a kövezetvámról. A kutya megmaradt, csak az örve változott; a kövezést vám körül is ugyanazokat a törvény ellenességeket, ugyanazokat a szabálytalanságokat, ugyanazt az önkényes eljárást lehet észlelni, ami a fogyasztási illetékek elleni küzdelmet sikerre vitte a városfal szemben. A kövezésí vámról is szabályrendelet intézkedik, melynek tarifáját a fogyasztási illetékekről szóló szabályrendelet módjára négy évről négy évre terjesztették fel a kormányhatósághoz jóváhagyás végett. Amig a város közgyűlése által alkotott s a kormányhatóság által megerősített szabályrendeletet, illetőleg a szabályrendelethez tartozó tarifa alapján szedték a kővezetvámot, addig nem is volt semmi baj. Mindenki megfizette, amit követeltek tőle s a szabályrendeletnek volt olyan Mig szemünk földi vágy tüzében éghet? Ó nézz ajkamra: talány és titok, De egy csók minden értelmét megadja. Csóktalanok a szegény mártírok, Ó nézz reám és nézz a szent tavaszra! Fra Filippo csak rámeredi sötéten, Jövö tüzei égtek nagy szemében, .lövő igék remegtek ajakán: Ö élet, szépség, tavasz és talánul Lassan elindult és előtte lejtett. A távoli hercegnő, lépte tánc, Fra Filippo ment. Hícta, rvlcgetlc Az aranyos és selymes Reneszánsz! 3. Igy szólt Michel Angelo: Színnel, vonallal a nagy Sixtinát Benépesitém, mély k'nok szülő ja S a Mediciek sírján a Italált Blefre hívtam és a bamba köbet Lelket csiholtam s ama kupolát' Emeltem, bizton nézni az időkre. De mindez láz és dac volt, koronám Halottas ékszer, mely a néma főre Vgy hull, miként Atlaszra a v'.lág S szemem kiégett ¿o errom betörve. A nyirkos bolt ölén nem nyiT virág S hiába hulltam sóvárgón a köre S hiába hívtam én Vittoriát, Már nincs kivel haragvó szám pörölne. Firenze rub, s az orv. ó finn világ Csak szunnyadó mán únyok tematöic. rendelkezése is, ami a felszólalmlásokat is majdnem lehetetlenné tette. Kimondotta ugyanis a szabályrendelet, hogy a kövezetvám lerovásától számított három hónapon tul a várostól nem lehet visszakövetelni még a szabálytalanul beszedett kövezetvámot sem. Az első panasz, ami kövezetvám ellen irányul, az volt, hogy a vámhivatalok nem helyesen minősítik az árut s nem a megfelelő kategóriába sorozva nem a megfelelő tarifát alkalmazzák a behozott árura. Ennek a panasznak is sok alapja volt, de ez még csak a vámhivatalok alkalmazottai ellen irányult s a városnak meg volt az a védekezése ezekkel a felszólamlásokkal szemben, hogy tévedtek a vámhivatali közegek. A vámtarifa szerint ugyanis az áruk öt kategóriába vannak sorolva s minden kategóriának más és más díjtétel felel meg. Ha most, ami pedig a panaszok szerint mindennapi volt, az elvámolt árukat nem a megfelelő, hanem a magasabb díjtétel alá eső kategóriába minősítették, akkor annak megfelelően nem a szabályrendeletnek megfelelő, hanem annál sokkal magasabb kövezetvámot vetettek ki s szedtek be a behozott áru után. Amikor az érdekeltek utána kezdtek járni annak, hogy tulajdonképen ki osztotta be kategóriákra az árukat, iletőleg ki állapította meg azokat a kategóriákat, melyek alapján most osztályozzák az árukat a városi vámhivatalok s amikor azt kezdték keresni, hogy a díjtételeket melyik hatóság és mikor állapította meg, akkor arra a különös felfedezésre jutoilak, hogy nncs is érvényes szabályrendelet a most sze'ett kövezetvámokról, nincs is érvényes határozat arról, hogy menny, a kövezetvám s a vámhivatal alkalmazottai önkényes rendelkezésre osztályozták az árut s önkényes rendelkezés folytán szedték a kövezetvámot. Ez a felfedezés természetesen nem kis feltűnést keltett. Már hónapokkal ezelőtt végigjárta a szegedi kereskedőket egy pesti fuvarlevélfelülvizsgáló iroda képviselője és elkérte tőlük átvizsgálás végett fuvarleveleiket s nyilatkozatot íratott alá a szegedi kereskedőkkel arról, hogy nemcsak a fuvardíjnak, hanem a fuvarlevélen feltüntetett kövezetvámnak felülvizsgálásával is megbízzák s a visszatérítendő városi kövezetvám egyharmadrészét átengedik részére. Ezt a nyilatkozatot a legtöbb szegedi kereskedő aláirta, a budapesti fuvarlevélfelülvizsgáló iroda meg is kezdte a városi kövezetvámok felülvizsgálását és ahoffv p.z a munkáia halad, időközönkínt kérV ^.fZAll^ RUM * LIKŐR KONYAK vényt ad be a városhoz a tulfízetett várost kövezetvámok visszatérítése iráút. A fuvarleveleknek még csak egy kis részét vizsgálták felül s a városhoz már tizenötezer pengő körüli igénylést jelentettek be. 9 város tanácsa már vissza is utalt mintegy tizenötezer pengőt a szabálytalanul szedett kövezetvámok viszszatéritése fejében. Nem régen meglepetés érte a szegedi sörraktárakat is. A sörraktárak 1925 óta 26 fillért, illetőleg 26 fillérnek megfelelő koronát fizettek a sör hektóliterje után városi kövezetvámban. Kevés idővel ezelőtt, minden értesítésük nélkül, egyszerre csak tíz fillért szedtek a sör hektóliterje után. Mikor kérdést intéztek a javadalmi hivatalhoz, hogy mi ennek a leszállításnak oka és előzménye, a javadalmi hivatal, illetőleg a vámfelügyelő megtagadta a választ. Ez a titokzatosság több volt, mint gyanús, kezdtek érdeklődni a hatósági intézkedések alapja után s akkor kiderült, hogy nem a tizfilléres kövezetvám a szabálytalan, hanem a város jogtalanul és szabálytalanul szedte 1925 január elseje óta a 26 filléres kövezetvámot. A sörraktárosok mintegy tízezer pengőt igényelnek vissza a várostól s a város már kilátásba is helyezte ennek az összegnek kifizetését. Fodor Jenő polgármesterhelyettes, aki egyben a javadalmi bizottság elnöke a legnagyobb eréllyel akar végetvetni ennek a törvényenkivüli állapotnak. Elsősorban is törvényessé akarja tenni a városnak kövezetvám szedésének jogát Átirt a kereskedelmi és iparkamarához s az érdekeltekkel újra meg akarja tárgyalni az áruk uj kategóriákba való sorozását. Eleget akar tenni annak a követelménynek is3 hogy a város nem tarthat meg jogtalanul és törvényellenes behajtott közszolgáltatást s ahol az erdekeltek kimutatják, hogy jogalap nélkül voltak kénytelenek fizetni, minden esetben a kiutalás iránt tesz javaslatot. Bármilyen elismerésre méltó is, hogy a város most meg akarja szüntetni ezt a törvénytelen állapotot a kövezetvámok szedésének terén is s hogy a város le is xonja alkalmazottai jogtalan eljárásának konzekvenj ciáját, mégis felvetődik az a kérdóSj hegy lehet az, hogy éveken keresztül jogtalanul, törvényes alap és törvényes felhatalmazás nélkül szedfe a város a kővezetvámot? Hogyan lehet az, hogy éveken keresztül nem a közgyűlés, nem a kormány hatóság, hanem a városi fogyasztási adóhivatal egyik alkalmazotta szabta meg a kövezetvám alapját és mértékét s éveken keresztül törvénytelenül követelték a szegedi kereskedőktől a kővezetvámot. Helyre kellene már állítani a törvényesség uralmát a helyhatósági adóztatás terén is. Soha nem lehet tudni, hogy melyik pillanatban melyik helyhatósági közszolgáltatásról derül az ki, amit a pénzügyminisztérium a fogyasztási illetékekről állapított meg s amit most a város maga állapit meg a városi kövezetvámok szédéséről is. az önkénynek el kell végleg tűnni a polgárság teherviselésének terUletérö-' is s meg kell végre szűnni annak a szellemnek, amelyik a hivatal tekintélyét és erejét arra használja fel, hogy jogtalan szolgáltatásokra kényszerítse a város polgárait.